A nyárelőről TANQ csokorban írt a szerzőpáros.

A bárányfelhőcskék
Habosak, mint egy szép hullám.
Ó, napfénysugarak!
Selymes füvek fürge ujja,
Itt a nyár, ő itt van, újra.
*
Szivárvány derűje
Borítja messzi láthatárt.
Szép a szín-kavalkád.
Szoknyában jár a képzelet,
Horizont lelkét kémleled.
*
Hajnaltájt, a csendet,
Macska léptei zavarják.
Köröm tán' nyikorog.
Aranyporban él a hajnal,
Felhők alatt száll galambbal.
*
Nagy, gátlásos sóhaj,
Nem engedhet meg napozást.
Félig levetkőzve.
Lágy fénycsipkébe öltözik,
Ajkára rá, vágy költözik.
*
Pezsgő a forróság…
Gémeskútban van hideg víz.
Hópihe hiánya...
Melegszik az idő máris,
Szerelemben hét határ is.
*
Kút kiapadóban,
Réten már szomjúság honol.
Eső rég nem esik.
Tűző napon szomjas világ,
Kalapodban rózsavirág.
*
Vad, álmatlan éjjen
Áramlik gondolati-szél.
Vizes lenne eső...
Forró széllehelet-álom,
Táj esőt vár. Minden áron.
*
Fa öreg kérgében
Bugylival vésett üzenet.
Örök a vélemény.
Fába vésett szép üzenet,
Kéregbe rejt ál-hiteket.
*
Szív szava is lehet
Messzi pusztába kiáltott.
Már, kopott szerelem.
Szíved kopik csak magától,
Múltad benne kunyhót ácsol.
*
Szél elkergeti az
Éltünkből, meleg álmokat.
Kis, kutyagomolyag.
Vihar előtti csend honol.
Menedék is összeomol.
*
A tikkasztó meleg
Érleli szép virágokat.
A növény is szomjas.
Izzad az ég, de könnyezik,
A patak vízzel megtelik.
*
A lét, sóhajtozón
Keresi a békességet!
Napsugár, jöjj, szeress!
Lét sóhajt, nyugalmat keres,
Halkan súgja: ember szeress!

Vecsés, 2017. április 11. - Mórahalom, 2017. április 6. - Kustra Ferenc József-- A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe: „Selymes füvek fürge ujja”!

...

A létfantázia kérdéseiről versben és HIAQ –ban írt a szerzőpáros

Jó lenne kislánynak lenni,
És mindent elfelejteni,
Gond nélkül élni, nevetni,
Boldogan felhőt kergetni.

Indul reggel, múló
Szeszéllyel, kedvünk még alszik.
Napfény-sugár ébreszt.
*
Tavaszi szellővel futni,
Minden kis virágot tudni,
Ahol szép, oda eljutni,
A sok rosszat átaludni.

Fonok vágyaimból,
Napfény tűzén át, koszorút.
Derűsít, árnyjáték.
*
Porba szíveket rajzolni,
Nyári záporban táncolni,
Égre szivárványt mázolni,
Szeretetet varázsolni.

Hitünk, örökké áll,
Ő vakolat, élet-vártán.
Szárnyát bontja jövő!
*
Mindenben szépet keresni,
Boldogság titkát ellesni,
A szívet hagyni, repesni,
Rögös úton nem elesni.

Sorsunk, lohol velünk,
Fogja kezünk és vezetget.
Sőt, terel, mint gulyás...
*
Álomszép jövőt tervezni,
Az élet csábját élvezni,
A kedvesnek csak kedvezni,
A jót nem hagyni, elveszni.

Hálát pillanatnak!
Azért, mert segített, óvott.
Pillanat… légy magad.

*
Csak még egyszer ezt átélni,
Öregséggel megbékélni,
Ha a végén le kell lépni,
A haláltól sem kell félni.

Ravatali csendben,
Koszorúk is elhervadnak.
Majd, minden elmúlik.

Szabadka, 2017. július 19. - Vecsés, 2017. augusztus 13. - –Jurisin (Szőke) Margit - a vers, az én írásom! A HIAQ -kat a versszakok alá, szerző-, és poétatársam Kustra Ferenc József írta.

...

Az öregség kerítése…

Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad!
Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad.

Várfalamat egyben tartotta a gravitáció!
De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó?
Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe?
Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe?

Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak,
Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának?

Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek?
Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek.
Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek?

Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná?
Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná?
Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá?

Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt,
Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt.

Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül,
Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül…
Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül,
Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül…

Száz szónak is csak egy a vége,
Életemnek ideér... vége.
Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap,
Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap?

Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád…
Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád.

Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben.

...

Magyarságom heveny kínnal éget,
Hordozom, mint dervis titkos vétket.
Őkegyelme a hazugság rám kurjantott:
Tanuld és mondjál Te is, egy nagyon nagyot!
Parancsolta, hogy pór, térdre-porba
Lantodnak nehogy maradjon nyoma…

Szolgám a pénz, a kincs, meg még a szűzies erény,
Becsületem és az életem, minden az enyém!

Fény, a pompa, amit csak nekem adhat a föld,
Minden kicsike cseppet, a serlegembe tölt.
Magyarnak lenni bús ég-vívás, szürke póri sors,
Elindulsz százszor, Te legalább százszor megbotolsz.
A napod viharfelleges, fakó, mint éji hajó,
Ez csak régi gálya, pusztulás tengerén haladó!

Gúnyolhat ármány, sírva mondja meg jövőt a balga jós,
Én maradok a süllyedő gályán, mint utolsó hajós…

Vecsés, 2023. április 14. – Kustra Ferenc József – íródott: Ölvedi László [1903 – 1931] azonos c. verse átirataként.

...

Istenem, hogy kellene megszabadulnom a generált reménytől, ez egy csaló!
Ő a megtestesült ellenségem, ámítóm, hitegetőm! Ő a porba sújtó…
Istenem, hogy kellene megszabadulnom a generált reménytől, ez egy csaló!
*
(Senrjon)
Már elmúlt hetven éve,
Hogy hithűn reménykedek! Minek?
Ő csak mosolyog…
*
(Bapeva)
Hazug
A remény,
De lesz ez még
Akár rosszabb is!
Fogadalmam mindig
Van! Óhajtom, végre már
Én járjak jól, idő eljött!
Ó, legalább egy gyertyafényt ha,
Mutatnál, de a pokolba lelöksz.
Jól kihasználod, szerető lelkemet...
*
Közel van már, így félek, hogy a szemfedőm sem tud megóvni tőled,
Mert nem fogsz elengedni, ilyen, vagy mint: hitegető ő felséged.
Hiába látod, hogy sok nagy könnycseppemet elpazarolom.
Hiába van, hogy a reményem marad, de közben elsírom…
*
(Apeva)
A
Remény,
Maga csőd!
Örök Uram
És parancsolóm!
*
(10 szavas duó)
Szívem esdik, remegve sokszor szárnyal,
De mindig lemaradok egy árnnyal…

Sokszor fölsejlik, hogy na, most!
De lemaradok… mondom az átkozóst.

Vecsés, 2021. március 18. – Kustra Ferenc József– íródott: Alloiostrofikus versformában

...

Görbe utcán, görbék a fények,
Görbe fényekben görbén nézek…
Hah! Látom jó görbék a lények…

Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.

Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
Az enyém, már csak a méla csend...
Énnekem, ez már nem is esend.

Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…

Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
Én már békét akarok, csatáztam eleget,
Éreztem már sokszor hideget és meleget.
Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?

A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.

Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…

Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
Egy kis csendben alvás után,
Csendben elillannék, sután.

Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.

Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József

...