(3 soros-zárttükrös)
Kacagva lengedez az őszeleji szellő,
Bár tán' jól tudja, még nem a legerősebb ő…
Kacagva lengedez az őszeleji szellő.
*
(Senrjon)
Kis szellőnek nincs hangja,
Ha lesz, vágyik, nagyon mutassa.
Eljő ideje!
*
(10 szavas)
Felhők nem nyári koszorúban vannak,
Őszre vastagodnak és torlódva tolakszanak.
*
(15 szavas, 6 sorban)
Szívem kalapál,
Közeledik ősz…
Maradjál.
Szívem pumpálja véremet,
Teljesen kitölti ereimet,
Ezzel erősíti a lényemet.
*
(Senrjú csokor)
Fák között sunnyog
És közelít új őszünk.
Lesz avargyártás.
*
A kopaszodó
Ágak közt morog a szél.
Ködöt utálja.
*
Ködgomolyban éj
Vaksizik sötétjével.
Pirkadat-homály.
*
Besárgult levél,
Amorf ködből márványfal.
Valahol varjak…
*
Csermely partokon,
Meztelen fák és bokrok.
Ruhájuk, lehullt…
*
A hűvös betört,
Sajátos, halk suhogás.
Kecses pörgések.
*
Sok levél járja
Örült, zuhanó táncát.
Szél csúszdán csúsznak.
*
Rozsdabarnás az
Út, mi levezet völgybe.
Puha az avar.
*
Az ázott fákról,
Hullanak a levelek.
Már nem zizegnek.
*
Csendesen pergő
Ázott levél, lehullik.
Leesés, csendes.
*
Lyukas ereszből
Kopognak esőcseppek…
Reménytelenség.
*
Vízcsepp simogat
Szemerkélő esőben.
Ernyő, beázik.
*
Balladát zengő
Hideg közeleg, fájón.
Meleg eső nincs.
*
Fákon a szilva,
Már felvette a hamvát.
Eső nem mossa.
*
Sárban kalucsni,
Segít kerülni, ázást.
Eső is hideg.
*
De jó, már nem is kell kis-gatyában járni, úgyis mindig bajosan kilógott
Belőle a zsebem, így aztán a papírzsepit oda bizony nem tehettem.
Most már majd, rendesnek mondott nadrágból nem lesz olyan, hogy kilógott
A zseb belem, így nagy gondom megoldódik, zsepit oda tehetem.

Vecsés, 2021. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában és senrjú csokorban.

...

Emlékezés őseimre…

Ahogy vége, elmúlt az élet… már nincsen több akarat,
Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.
Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel…
Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?

Téged takar itt egy nagy síremlék halom,
De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!
Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon…
És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.

Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,
Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz’ nem látni…
Ahogy lépegetek, puha… tehát alulról rothad az avar,
Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.

Vecsés, 2015. január 2. – Kustra Ferenc József

...

Vándormadár a fészkére,
Szomjas vándor a hűs érre,
Én is vágyom: békességre.

Bizony hiányzik, még ma kéne
Végre, valahára, elkélne.
Vágyom békés, nyugodt életre.

Kedvem nehogy búsra váljon,
A békesség készen álljon,
Puha meleg befogadjon.

Jókedv, játszi pille, repdesik,
Óh, remélem, el nem utazik.
Bízom, hogy végre rám telepszik.

Budapest, 1997. február 26. – Kustra Ferenc József – íródott: bokorrímesben.

...

A tanka csokrot eredeti Bashó féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Rebbenő harmat
Reggel csókja oly’ buja.
Párás virradat.
Lágyan hullik a földre,
Elhagyja ágát őszre.

*

Hajnalban, ködös,
Hideg reggelen; szélcsend.
Átázott avar.
Lepihen a mezőre,
Nedves lesz egykettőre.

*

Összehúzta már
Magát a gőgős hőség.
Jön hajnali dér.
Ott marad egyelőre,
Nem száll a hegytetőre.

*

Falevél sárgán
Rezzen a hűs hajnalban.
A harmat nehéz.
Nem vágyik az esőre,
Csak puha heverőre.

*

Gyümölcsöt ontja
Színes ruhában a fa.
Már hajnal hideg.
Végigfut testén ere,
Életét bevégezte.

*

Didergő hideg
Hűti hajnalban avart.
Kutya is vacog.
Fekszik csak elvérezve,
Bújába temetkezve.

Vecsés- Budapest, 2016. július 1. - A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Szedő Tibor. A versrész címe: „Sárga falevél”

...

A búzamezők
Napjai már lejártak.
Pékek öröme.
*
Tűző napocska
Aranya kalászt érlelt.
Roppanó kenyér.
*
Boglyák glédában,
Nap még tüzes csókot oszt.
Árnyékban sincs hűs.
*
Bennem ég még tudat, hogy a nyár csók-gyújtó
Az árnyékba bújt estlepel meg felbujtó.
Utána futnék, hogy el ne menjen nyaram…
Most nem mehetek, elfeküdtem a nyakam…

Most is csak állok, érzem, lelkemből illanó vágyakat,
Próbálom élvezni körbeölelő napsugarakat.
Este is, az éj fekete leplébe takarózik az ég,
Szívemet vágyva, fájdalom feszíti, mikor lesz újra kék…
*
A bárányok már
Összebújtak, zord idő!
Eső kezd esni.
*
A mélyülő éj-kékbe sápadtan figyel a csillag-sereg,
Nem is hunyom le szemem, vigyázok, mert egy még eltekereg.
Hegyen, az átmelegedett sziklák, árnyékot már nem adnak,
Az ott lakó vaddisznók, bánatos röfögésre fakadnak.

Már a Nap is remegve, bánatosan, láthatáron lemenő,
Izzad is, látszik horizonton, hogy ott nagyon esik az eső.
Eső, rossz idő, köd és a viharok, mind jelzi, ez az elmúlás,
Kacagva támadó szélvihar, mit készít... puha-avar újulás.
*
Felharsan gerle
Hangja, erdei csendben.
Párját keresi.
*
Elgondolkoztam, hogy az ősznek is megvan a maga szépsége,
Halottak napja persze nem jó, ez azért lélek reménysége…
Távoli vihar hangjából hallom, hogy nem is kell sokat várni,
Szőlő is lassan beérik, szüret is lesz, csak neki kell állni…

A diónk is beérett, már lehet Kossuth-kiflit sütni,
Bízok, hogy az aranyló napsugarak fognak még sütni…
Lelkemben már zsongva dúdolgat az ősz éneke,
Pirosodik a „vecsési piros” szép nagy szeme.
*
A tiszta égbolt
Sötét egén, Hold suhan.
Halvány árnyékok.
*
Lesz még itt, hogy a szélvihar leveri a fák kabátját,
Meg beűzi nálunk is, a kutyaólba a lakóját.
Lesz, hogy a léptünk majd a harmatos fűben tocsog,
Éhes varjúsereg, meg szántásban trécsel, locsog.
*
Úti nyárfasor,
Mellette él dinnyeföld.
Már érett dinnyék.
*
Lehunyt szemmel látom szépséges, újuló őszi fényeket,
És ezzel azt hiszem, sikerült is megfogni a lényeget.
Túl a láthatáron hideg hajnal erre lép,
A réteken elterülő fűszőnyeg még szép.

Az erdőt kigombolja, lemezteleníti a szél,
Hallani, hogy két fuvallat-roham egymással beszél.
Bámész fellegek is munkába állnak, összeállnak,
Nem sajnálkoznak a fák által levetett kabátnak…
*
Kezdő szélvihar
Öreg drótkötélen ül.
Leesve, dühöng.
*
Hideg szelence
Lassan nyílik. Viharok.
Minden, köd-nedves.
*
Falevél hullik,
Felrepíti vadult szél.
Még, napfény szikra.

Vecsés, 2014. október 1. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és eredeti, Basó féle haikuban…

...

Szellő se mozdul,
Fán, fakult levélke lóg.
Hervadó élet.
*
Halálát sírom
Tarka-virágos rétnek.
Kókadt pipacsok.
*
Lombhullatóként,
Fák növelik az avart.
Puha lépések.
*
Költöző madár
Jegyet vált és szárnyra kél.
Itten csak fázna.
*
Kutya bundája,
Elkezd megvastagodni.
Melegen-tartó.
*
Nap nem süt már úgy,
Mint kinn a réten, régen.
Nem kell napernyő.
*
Csak átváltoznak
Levelek. Színesednek.
Ezerféle szín.
*
Ritkás levelek
Kontúrja földön. Árnyak.
Harmat felszárad.
*
Eső jön, széllel,
Mi kerget falevelet.
Sárosak utak.
*
Szélpapa zenél
Villanydrót-gitár húron.
A hűvöst söpri.
*
Szárnyait, meleg
Már, hóna alá csapta.
Hűvös hajnalok.
*
Fenyő ágai
Csak lengedeznek, zölden.
Sok a pókháló!
*
Szikrázik a fény,
Hűlt avar borít földet.
Térdre esik táj.
*
A melengető
Nap sugara, már bágyadt.
Érzi lehűlést.
*
Nap, koraesti
Fák bíbor ékessége.
Száradt levelek.
*
Könnyű szél markol,
Őszibarackfa ágat!
Lehullott gyümölcs…
*
A pókhálók már
Lakatlanok, de légy sincs.
Érett szilvafürt.
*
Szilva és szőlő,
Finom, szedegetni jó.
Rozsdásodó zöld…
*
Szőlőlevélen
Döngicsélnek darazsak.
Szüretidő van.
*
Lehulló alkony,
Hordó dongák konganak.
Must is forrni kezd.
*
Kis esőcseppek
Hullanak le az égből.
Földi helyükre.
*
Fecskék és gólyák,
Már hosszú úton vannak.
Mind visszajönnek.
*
Szél pengeti a
Múlás végső zenéjét.
Viharos dallam.

Vecsés, 2015. augusztus 10. – Kustra Ferenc József- íródott: eredeti Basho féle stílusban…
(3-400 éve még Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!)

...