Szeretlek édes,
Szeretlek téged.
Szeretni foglak,
Amíg csak élek.

Kezem reszket,
Szívem nehéz.
Szeretni foglak,
Ennyi az egész.

Két hajó úszik az élet tengerén,
Az egyikben te ülsz a másikban én.
A két hajó egymástól elszakad,
De a mi szerelmünk örökre megmarad.

...

Az élet viharos tengerén,
Az ember bátor, s szerény.
Társát keresvén,
S egyszer talán meglelén,
Boldogságát elérvén,
Átkel az élet tengerén.

Sok akadályt leküzdvén,
Harcolj az élet peremén.
Maradj bátor és szerény,
Hisz az élet igen kemény.

Jóságodat meg?rizvén,
S szavaimat elemezvén,
Átkelsz az élet tengerén,
Boldogságod meglelén.

Az élet viharos tengerén,
Az ember bátor, s szerény.
A hullámokat elkerülvén,
Kelj át az élet tengerén!
Légy boldog, hisz ez erény,
Az élet már nem is oly kemény.

...

Szinte már ezer éve,
hogy elmentem a hegyek területére.
Igen, Bükkszentkereszten voltam,
s a barátaimmal szórakoztam.

Akkor jött egy lány,
kinek kiléte számomra talány,
Túrázgattunk a sötétben,
s a lány kicsit sem félve,
törte az utat el?re,
el?re a rengetegbe.

A lány mögött menvén,
szemem, s lámpám ottmaradt a fenekén.
Majd beszélgetésbe kezdtünk,
sokat incselkedtünk,
S még többet nevettünk.

Ezek a napok megragadtak,
és még élek megmaradnak,
megmaradnak bennem,
S ha rá gondolok, jó lesz a kedvem.

...

Várok csak várok, néha kiáltok,
Törjön meg végre a rám szabott átok!
Törjön meg végre a rám szabott átok!
S akkor többet nem kiáltok.

Szinte még gyerek voltam,
Mikor egy hatalmasat csalódtam,
S az id? megállt körülöttem,
lelkemet önsajnálatba kergettem.

Kellettek célok, melyek kihívást jelentettek,
hogy azokra figyeljek, s nem arra mit velem tettek.
Építettem valamit, ami romokba d?lt,
S a semmib?l merítettem ismét er?t.

Várok csak várok, néha kiáltok,
Törjön meg végre a rám szabott átok!
Törjön meg végre a rám szabott átok!
S akkor többet nem kiáltok.

Mély a gödör, mi fogságban tart,
De kimászok nyomban, nincs mi visszatart.
Céljaim közelednek, s mindig kicsit nehezednek,
Lelkemben új t?z gyullad, és ismét nevethetek.

Majd két éve, hogy egyedül élek,
Szinte csak vánszorognak az évek,
Melyeket most kihasználok,
S céljaim elértével újakat találok.

Várok csak várok, néha kiáltok,
Törjön meg végre a rám szabott átok!
Törjön meg végre a rám szabott átok!
S akkor többet nem kiáltok.

Nem mondom, hogy hibátlan vagyok,
De a vágyaim igen is nagyok,
Küzdök az álmaimért,
S ha elesnék, majd ismét talpra állok.

Talpra állok, s a hölgyre rátalálok,
Megtörhet végre a rám szabott átok,
Igen, talán szerelmes vagyok,
Hisz ennyi csak mit most neked adhatok.

Várok csak várok, néha kiáltok,
Törjön meg végre a rám szabott átok!
Törjön meg végre a rám szabott átok!
S akkor többet nem kiáltok.

Talán egyszer rád találok,
S ti kik ezt olvassátok,
Tudjátok meg, az élet áldás,
S nem átok!

...

Egy kicsi angyal aki a szívemben szárnyal.
Vele fekszem éjjel és vele köszönt a hajnal.
Szívemben zeng? kis aranyos dallal,
Ez a dal ami neki szól és vele szárnyal!

Örömömnek minden pillanatát vele élem,
? az akiért oda adnám az egész életem!
Szívem egyik zugában ?rzöm szerényen.
Nem tudja még ? sem. Mennyire szeretem?

Gyönyör? szemeit, ha meglátom elolvadok?
E szemek miatt irigyek rá más angyalok.
Olyan szépek, mint a tavaszi nyíló virágok,
Mikor a réten járok, csak rájuk koncentrálok.

Minden csöppnyi bátorságom összeszedem!
Tovább verseimben nevét nem leplezem?
Fellebbentem a fátylat, és nevén nevezem.
Tudd meg hát kedvesem, Te vagy *?em?

Áhh neved mégis titok marad még,
Lelkem egét csak Te színezed még.
Ha megtudod, hogy te vagy az kit szeretek,
Ne rettenj meg csak mondd, hogy szeretlek!

...

Az magány elborít teljesen! A sötét szoba börtönében csak egy dolog tart életben! Egy név, amit kimondva leomlanának a falak és kiterjesztve szárnyaimat el tudnék repülni hozzá! Majd felkapnám, magamhoz szorítanám, és a fülébe súgnám, hogy szeretem, és nem engedem el többé soha többé! De sajnos szárnyaim nincsenek, repülni nem tudok! Csak a sötét szoba a név és az érzés maradt, meg amit iránta érzek! És az pedig az, hogy szeretlek!

...