Még most rám nevetsz,itt vagy mellettem
De a szívem már fagyos és jéghideg
Arcod ragyog szemem fényében
Emléked megmarad majd a hideg estékre.

El?ttem állsz,hallom minden szavad
Mégsem ér el hozzám,mellettem elhalad
Nem tudok semmire sem figyelni
Rajtad kívül nem érdekel semmi és senki.

Nem láthatod amit én,milyen kár
Felh?k felett csak az én lelkem jár
Bárcsak te is érezhetnéd
A fájdalmam:sosem lehetsz az enyém.

...

Édes vagy mint a méz,
Vigyázok rád hogy el ne vész,
Még a szélt?l is óvlak,
Soha el nem hagylak,
Tudod hányszor sírtam érted?
Hány mindenr?l lemondtam te érted?

Ha nem vagy itt velem,
Hogyan tudsz élni nélkülem?
Ha messze vagy t?lem,
Úgy érzem elloptak el?lem.
Örülök hogy megvagy nekem,
Mert nélküled teljesen elveszem!

Oly boldog vagyok hogy megtaláltalak,
Mióta együtt vagyunk egyre jobban kívánlak.
Úgy szeretlek, mint még eddig mást soha,
Nem vagy itt,mintha egy darab bel?lem hiányozna.

...

A nedves, átizzadt póló
A mellkasodra simult.
Meleg volt, nagyon...
Néztem az elkínzott,
Szép arcot, fájt érted
A szívem, nagyon,
Nagyon...
Tudtam, ennyit nem
Dolgozhat ember, ki
Élni még szeretne egy
Csöppet...
Megindult arcodon a
Forró verejték és egy
Csókkal levettem azt a
Csöppet...
Nem volt sós az íze,
Édes, furamód, mint
Egész magad, párologva,
Elkínozva, bántva, még
Jobban szerettelek,
Jobban akartalak...

Bennem dobolt, hogy
Nem foglak gonosz
Er?k karmaiba tenni,
Nem adlak vissza,
Vigyázok rád és könnyed,
Verejtéked én fogom
Eztán mindig törölni...
A sok, megkönnyebbült
Könnyedet, mit a kegyetlen
Élet után végre kiborít
Bel?led az örök jóság...
Altatlak - gondoltam,
Fürdetlek - gondoltam,
Etetlek - gondoltam,
Csakis együtt halunk meg,
Gondoltam...

Nem kellett neked,
A rosszba visszatértél,
Mint álságos, mazochista
Messiás, kit?l kínját
Számon nem kéri senki,
Mert akarattal tolakszik
A keresztfára menni...
Így elküldtelek és nem fáj.
Nem is fájhat, mert a nincs
Csakis nincset teremhet.
Amim van, el viszont soha,
Soha nem veheted...
Az átforrósodott ing édes
Illatát, a b?röd kedvességét,
Arcod ritkán ?szinte
Mosolyát...

Eltettem a fiókba, mi nincs
Bezárva, csak úgy betolva
Éppen, kihúzni balgaság,
Nem is értem, mit csodálnék
A halott kincseken...
A halott kincsek itt vannak
Velem, nem oszthatók, el
Nem vehet?k, vissza nem
Perelhet?k, mert azon az
Erdei ösvényen bennünket
Összeadott, maga a fiatal,
Sokat szenvedett isten és
Ha miránk gondol és f?leg
Terád, könnyes lesz édes
Arca, mert nem érti, még
? sem tudja, miért
Nem...

...

Sz?nt a vihar. Magas égi azúron
nap kivirul puha ködszalagon,
míg a vihar vize messzire-zúgón
hömpölyög, omlik a vad patakon.
Zafina te, jöjj ide: tiszta leánynak
pálma tövén nyit a rózsavirág!
Szikla-magányban a h?s patak árad,
b?gve, zajongva a zord s?r?n át.

Zafina, szemed beragyogja a tájat
puszta vidék is öröm teveled,
ajkadon új szerelem dala támad,
szerte-szitál e csodás üzenet.
Mint kora hajnali szél ha elárad
és belerezdül ezernyi virág;
hegy vize, halkan mosd köves ágyad,
bukva, omolva a szirteken át!

Zafina, dalod teletölti a szívem,
veled a bérci magány se nehéz,
szép szerelem sz?ze, jöjj ide, hívem,
ajkadon édes a rózsa, a méz.
Zafina, pirulsz? Ártatlan alázat!
Súgva keresd szeret?d ajakát!
És te szerény légy, kis patak: ágad
lágyan ömöljön a völgyeken át.

Érzem: a kebled örömteli mélyén
hogy ver a szív! Csupa könny a szemed:
duzzog a sz?z, ?rködve erényén.
Zafina, tekintsd ma e bérci vizet:
habra hab omlik, a hab tovavágtat,
úszik a tört kicsi rozmaring-ág;
gyors az id?, mint vad patak árad,
rontva kanyargó medreken át.

Múlik a szépség és fiatalság,
míg mosolyogsz, szerelem sz?ze te!
Ifjú szívünk csupa láz ma, bolondság,
révület és láng-fény szövete!
Zafina, irígység gerlice-párnak:
búgva sóhajtoz, amint idelát!
Szép szerelem mint dús patak árad,
futva, keringve a réteken át.

...

Lélek, míg egy kérdés gyötört:
halál vagy szerelem,
amíg a vágy kínált gyönyört,
s álmodtál szüntelen,
koszorús fejjel, s míg enyém
nem volt a könny-kehely-
az árnyak világába én
miért is nem mentem el!

Lelkemben örök nyomokat
miért is hagytatok,
ti ifjúságomból maradt,
ti régi dallamok!
Völgy és erd? feledve rég
s a kedves szemsugár,
mért, hogy a zenétek hangja még
fülembe visszajár!

Bár bennetek zenél, reám
ne hozzatok vígaszt,
suhanó esztend?k során
rég eltemettem azt.
Könyörüljetek lelkemen,
álmán ?rködjetek,
s a szörny? szót, hogy szerelem
ne hallja t?letek!

...

Hasson a szád rám, mint vihar a porszemre,
kapjon fel és kavarjon ?rült szerelembe.
Csorduljon túl poharad édes szavaimtól,
teljen be a kedved ölel? karjaimtól.

Alkossunk mi ketten egyetlen egészet,
töltsünk ki egymásban kongó ürességet.
Forduljunk az éjb?l világosság felé,
arany sz?nyeg terüljön lépteink elé.

Gyarapítsd tudásom, hogyan szeresselek,
zúzhassam a kételyt, mint rozsdás láncszemet.
Könnyáztatta testünk egymáshoz tapadjon,
tornádó, vagy orkán t?led el ne fújjon.

...