Borongó csöndben, ködös alkonyórán
Zokogva siratom meg a multamat...
Ilyenkor temetem el az ifjuságom,
Minden ábrándom, álmom, vágyamat.
Ilyenkor látom a mások boldogságát,
Ilyenkor irigylem embertársaim...
S ilyenkor kacagok örjöng?n, dühvel,
Összezúzott éltem d?re álmain.

Ilyenkor szeretnék messze elrepülni,
Az eltemetett rózsás múltba el...
És szeretnék mindent, mindent elfeledni
Egy vesztett múltat, tévedéseivel.
Ilyenkor szeretnék uj életre kelni
És sz?ni ragyogó, uj ábrándokat...
Feledni mindent és csak menni, menni,
Visszahozni vesztett álmaimat.

Ilyenkor..csöndben...ködös alkonyórán,
Sirok, kacagok, remélek, hiszek...
Temetek álmokat, ábrándot, vágyat
S múltam sírjára
Uj, friss, él? virágot viszek...

1914

...

Ifju éveimet rég elpazaroltam,
Szines álmaimat messze szerte üztem...
Vadrózsák szirmait durván letapostam,
Csak néha maradt egy, mit hajamba tüztem
-Eltünt ifjuságom tudná-e feledni?
Egy megtépett lelket tudna-e szeretni?

Egy megtépett lelket dal és álom nélkül,
Aki olyan, mint egy összetépett rózsa...
Kinek mi sem maradt multak emlékéb?l,
Csak néhány keserü, eltemetett óra.
-Eltemetett multam tudná-e feledni?
Megtért, bünös lelkem tudná-e szeretni?...

Tudná-e szeretni simogatón, lágyan,
Fehér, liliomos, tiszta szerelemmel?
Mint mikor még üde, tiszta volt a vágyam,
Ahogy én szerettem az egész lelkemmel?
- A régi álmaim tudná-e feledni?
S a ragyogó ujat tudná-e szeretni?...

Tudná-e szeretni jelenem, jöv?met?
Tudna-e szeretni egyedül engem?...
A megtisztult lelket, aki ujra sz?het
Sok-sok méla nótát egy uj szerelemben?
- A megírt dalokat tudná-e feledni?
S a meg nem irtakat tudná-e szeretni?...

A meg nem irtakat, amit még csak érzek,
Amelyben szinesnek látom a világot...
S azt a sima utat, amelyre most lépek,
Ahonnan Magának hozom a virágot?
- Mindent letiporva, mindent elfeledni,
Tudna-e egyedül csak engem szeretni?!...

1914

...

VERZE 1:

Párhuzamos jelenek, hol egy színpadra szóló jelenet,
Játszódik kett?nk köztes tereken, merre jársz már? Mond meg te nekem.
Egy halovány jelképet keresve lelkem, azt súgja rejtélyes hangon:
Ordító ihletek törnek ki bel?lem, szállnak szabadon a szavakon túl,
Lelkem sötét forradalmat vív, hol széttép? szólamok színesítik világom,
Párhuzamos jeleneken át, ha kell minden gondolatban a királyfit játszom,
A törvényt áthágom, ha szükséges, EX egy ördögi önkéntes szerepet ölt,
Szintenként fordul a Föld velem, gallérom takarja arcom szüntelen
Vakít a napsugár, a fényt követem lassan a látóhatár már mögöttem,
Tovat?n? pillanatok peremén szél mossa könnyem, visszhangok köröttem,
Fülemben hallatszanak lágy kacagások, szememet igézik meg a látomások,
Felizzó süket vallomások nyugvásra várnak, hontalan vándora vagyok a világnak.

REFRÉN:

Párhuzamos jeleneken át, próbálom áthidalni az éjszakákat,
Ébren álmodom, titokban téged látlak!
Most mi tév? legyek, most mit csináljak?


VERZE 2:

Az a hely talán hol megtalálhat egy lány, csak hitvány talány,
Halványuló gondolataim fojtja el már a magány.
Bár, ha párhuzamos jeleneken át rád találok ma már,
Minden gondolatom ott megoszthatom veled,
?szinte leszek, én ?r szívedben, hol próbálom kedved,
Egek távlatába emelni, indulatos hangulatú mámort kelteni benned.
Felperzsel? szólamom remélem sosem felejted el.
Olvasva soraim szüntelen minden érzelem a magasba terel téged,
Papírra vetnék számtalan szebbnél-szebb emlék képet, de félek...
Bármit megtennék érted, a poklok-poklába is utánad szállnék,
Vigyázom rád ragyogó csillagom, a sötét éjszakákon át is álmodra találnék.

REFRÉN:

Párhuzamos jeleneken át, próbálom áthidalni az éjszakákat,
Ébren álmodom, titokban téged látlak!
Most mi tév? legyek, most mit csináljak?

...