(Bokorrímes)
Ígérd meg nekem, majd akkor, ha már neked nem leszek,
Időben figyelsz, mert közeledik a Mindenszentek,
Síromra nem vásárolsz-emelsz jó nagy virághegyet.
Kérlek, gyertya sem kell sokkal több csak egy… ez eleget.

Kérlek, hogy elegánsan szolid legyen az emlékezés,
Az igy méltó lesz hozzám… ez legyen neked írott végzés.
Aztán meg elég, ha színes vadvirág nyílik síromon,
Majd takarja be hó, az legyen szűzi fehér, síromon.

Kérlek, könnyeket se ejts értem, mi lenne az értelme,
Ha meg haragszol a megbocsátásodnak sincs lényege...
Kérlek, addig mond el a szíved búját… ami őt bántja,
Még azelőtt, mielőtt síromon lobban gyertya lángja.

Ha van szerinted is ragyogásom, azt ne homályosíts el,
Dehogy is kell versenyezned a sokféle sír díszítőkkel.
Ezektől biz’ nekem nem lesz könnyebb… rajtam levő föld,
A sok virág csak elhervad… sorsa, legyen bár fű-zöld.
*
(HIQ)
Emlékezz
Örökre inkább…
Szíved győz!

Vecsés, 2024. szeptember 29. – Kustra Ferenc József- íródott: Tóth Enikő (Teni) poétatársam „Ígérd meg” c. verse átirataként, a szerző engedélyével.

...

Míg ezen versemet írom… sőt, vastagszik.

(Septolet)
Utcán hó,
Ablakpárkányon jó,
Gyerekeknek jó,
Szánkózható hó!

Jégvirág üvegen,
Látás kellemetlen,
Sőt, lehetetlen.
*
Száz méterre vonat,
Kiad füttyhangokat,
Tetején vastag hótakaró,
Lehulló.

Hó, hulláskor neszez.
Kötelez
Valakihez.
*
Vendégem jött régen látott,
Emlék… mállott.
Vágyott,
Osztott,
Írott.

Idefele, recsegett hó…
Kandalló!
Hősugárzó…
*
Vonat füttyentés hallik,
Állomáson, hó vastaglik.
Beszélgettünk,
Meséltünk…
Cseréltünk.

Nagy füles-sapkádban,
Már mennél hóviharban?
*
Állomás tornácán
Vonatra várván,
Hóvihar tálcán…

Hó esik,
Recseglik,
Vonat késik?
Itt volt… emlékszik?
*
Régi ismerősöm Marinka,
Örültem látva…
Kikísértem kapuba.
Ment nagy hóba…

Hó,
Nem műhó,
Elcsússzantó…
*
(3 soros zárttükrös)
Nem volt rajtam hócsizma, toporogtam a papucsba,
Jólesett énékem fehér vastag hó, recsegő-szép zaja…
Nem volt rajtam hócsizma, toporogtam a papucsba.
*
(Sedoka)
Kicsit esik is.
Engem nyugtat hóesés,
Serceg, hallani mesés.

Ég, hullajt pelyhet.
Fönntartja a recsegést,
Hallgatom… ezt a mesést!
*
(Tízszavas)
Hó, mint ismeretlen angyal, repdes szépen,
Nem csúsztam el jégen…

Vecsés, 2020. október 30. – Kustra Ferenc József- írtam: ismeretlen szerző a „Hóesés neszez” c. verse átirataként.

...

A tél hidege nem rossz, attól nem fázom,
Jeges félelem a semmitől az átkom.
Átok ül rajtam, hadakozom, de lefog
És állandóan kínoz, mint a szuvas fog.

Letarolt, totális győzelmet aratott,
Benevezett… üres köröket futtatott.
Nem akarom, hogy ez legyen, és ezt tegye,
De élet igazolta, ez elrendelve.

Budapest, 2000. április 10. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!

...

Rozsdamarta az
Idő, fény ravatalán.
Árnyak hosszabbak.
*
Mohás kőkereszt,
Rajta krizantém csokor.
Lassú hervadás...
*
Még nem találkozunk, mert még nem egy földben nem lakunk,
Lelkem érzi a lelked, de még nem egy hely a lakunk…

Te ott lent élsz vagy fent laksz, érzed magadon a hideget,
Én meg most is érzem a karcosan simogató szelet,
És itt érzem, a gyenge, de cirógató napmeleget…
*
Virágtengerben
Gyertya és mécses lobog.
Lelket világít.
*
Az én sorsom itt csak, bóklászik a sárba,
Abban is nehezen szinte térdig járva…
A Te sorsod végleg, rég' volt megirkálva.
*
Virágcsokroknak
Garmada, díszítőleg.
Lobogó lángok…
*
Míg élek addig Te is élsz, mindegy, hol is vagy…
Emlékeim szépíted és mindegy merre vagy!
Nyirkos és párás már, sok megélt esztendőm,
Arcomon, nyakamon a ránc, a fejkendőm.
Sok éve elmentél már, hiányod az óta is fájom,
Hogy nem volt jobb kapcsolatunk, én azt, az óta is bánom…

Hiányzol és a lelkem tovább szereti a lelkedet,
Ha itt ücsörgők a sírodnál... feltöltöd a lelkemet.
*
Haldokló levél
Indul társai után.
Hajnalban már fagy.
*
Lépő láb alatt,
Halott levelek élnek.
Bokor, átlátszó.

Vecsés, 2015. november 29. - Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban…

...

Járok az utamon, macskaköves úton,
Nagy, régi házak között nézek ámulón
Tekingetek mindenfelé, hogy milyen
Gyönyörű e szépség… nem akármilyen.

Fent látom a füstős kémények közül
Cselesen csak rám villan és túlröpül
A napsugár, már nem időzik rajtam,
Jól látja, nem nézi… összeroskadtam.

Nekem már kis pólyám lett a koporsóm,
Mint katonának köpeny… árokpartom.
És ez végigkísért egy hosszú életen át,
Ilyen kezdettel nem várhatok semmi csodát.

Sétálok mezőn, taposom a kiszáradt füvet.
Szép a táj, de bennem már a kiégett lelkület
Dominál és vágyam a letaglózó szépségre
Sem reagál, mint dúsgazdag… a mély-szegénységre

Botorkálok erdei úton… száraz ágat, rugdosom
És húzom a sorsom, mint befogott igavonó barom.
Befogva nagy élet, vihar orgazmusa végtelenébe,
Hogy egyszer majdcsak vége lesz, ennek végtelen reményébe.

Még látom az őszülő táj elbarnuló színeit…
Napsugár felhők szűrt fénye, a szemeim vizeit
Még homályosabbá teszi… hah, nem is látok!
Vadonba botorkálok… élettel elbánok…

Szemem is lecsukom, és ébren álmodok,
Miközben már vakon alig botorkálok…
Nekem már kis pólyám lett a koporsóm,
Mint katonának köpeny… árokpartom.

Vecsés, 2011. szeptember 26. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Kérdezhetném, voltam-e én himpellér?
Nem, mint ahogy nem voltam én vincellér.

Vagyok-e én egy kiöregedett huligán?
Nem, mert gyermekként másképpen nevelt az anyám.

A kulisszák mögött voltam-e gigoló?
Voltam e én sármos, mert, ha nem, úgyis jó?

Nem voltam pernahajder nem volt rajtam bajusz...
Miért lettem volna… no, egy kicsit gézengúz...

Nem voltam satnya lókötő,
Pikírt és piperkőcködő
De voltam én kévekötő.

Jampi sem voltam, ez bíz' nem az én életstílusom,
A kérdés csak az: voltam-e kakas a szemétdombon?

Vecsés, 2014. március 1. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...