Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörny? gyönyört a nagy vágyaknak,
Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!

...

A tükör el?tt öltözik. Csupasz,
Akár a frissen megköszörült penge.
Nem látta férfi, mégis beleszúrja
Kegyetlen tükre minden férfi-szembe.

A tükör el?tt öltözik. Gyapjú
Kelmét neki növeszt a férfi nyája.
Szoknyaként veszi magára a poklot
S az ég fodorként hullámzik alája.

Hajára aggat mély rejtelmeket,
Vagy hajnalból köti ragyogó kontyát
S a férfier? roppant vásznait
Ujjai apró szallagokra bontják.

Fülönfügg?ül szívünket veszi,
Nem hallott zenét csak neki zenéljen
És nyelve alatt jéghegyeket hordoz,
Hogy forróságát elvermelje mélyen.

Lelkiismeretünket gyújtja föl,
Hogy szemöldökét véle bekormozza,
Tíz manik?rözött méregfogát és
Ajkát vérünkkel festi meg pirosra.

S már készen van és nincsen rajta más.
Á, dehogy! tán csak egy virágszál éppen!
Annyira egyszer?en indul el,
Hogy sz?nyegére: holt agyunkra lépjen.

...

Mikor fölkél a nap,
a sosem haragvók hajától eltérit?dik a harmat,
ne bántson téged az én haragom soha, kedves.

Sokszor gondolok nagy futós terekre, ahol lehet el kell majd esnem,
az árbocfaragók árbocokkal jönnek oda tömött sorokban,
és gy?zvén ott, égnek hajitja hatmillió vasas az ? cseng? szív? kalapácsát.
Szerszámok égi viharába
csókjaidat hadd viszem én is el oda kedves.

Észre sem veszed hogy kihúzom magam, mikor a jöv?r?l szólok,
ha akarod, hát csak ama városdaloló gy?zelem után térek meg hozzád,
vagy majd a pékek összekötik kenyérvet?, jó lapátjaikat,
végigfektetnek rajta engem és lehajtott lisztes f?vel
elhoznak lassan az ágyadig.

Érted haragszom én, nem ellened,
nosza szoritsd meg a kezem, mellyel magosra tartalak álmaimban,
er?sitsen az én haragom, dehogy is bántson, kedves.

...

Salamon Király "Énekek Éneké"-b?l vettem ezt a részletet. De
csak félig a bibliáé ez a vers: félig az enyém. Keveredése a
költésnek, utánköltésnek és m?fordításnak.

A MENYASSZONY:

Immáron szinte aludtam,
de lelkem még nem aludt.
Most szeret?m szava szólít,
? zörgeti künt a kaput:
- Húgom, gyönyör?m, jegyesem,
galambom, szép jegyesem,
nyisd meg el?ttem a házat!
Harmattól gyöngyös a fürtöm,
az éjszaka harmata áztat.

Feleltem én neki, mondván:
- Nincs rajtam semmi lepel,
mezítelenül vagyok íme,
és most öltözzem-e fel?
Megmostam lábaimat,
friss vízben lábaimat
és most a porondra tiporva
szennyezzem-e újra be ?ket,
újra keverjem-e porba?

Benyúlt, motozott a nyiláson
mely ajtómon vagyon.
Fölgerjedt érte a bens?m,
megindult rajta nagyon.
Serkentem nyitni neki,
ajtómat nyitni neki:
jöjjön be szegény valahára!
Ujjamról folyt vala mirrha,
csepegett a kilincsre s a zárra.

Sarkig megtártam az ajtót,
és vártam rá odabent.
De elfordult vala t?lem
és szótalanul tovament.
Én lelkem könnyre fakadt,
keserves könnyre fakadt:
kerestem és nyoma nem volt,
nevét kiabáltam ezerszer
és szava, válasza nem volt.

Megleltek engem az ?rök,
kik ?rzik a k?falakat,
megfogtak engem az ?rök
s megvertek a k?fal alatt,
ütöttek a fegyveresek
dühödten, a fegyveresek,
kik járják körbe a várost,
köntösömet lecibálták:
jaj, merre megyek, hova már most?

Város leányai, kérve
kérlek mindannyitokat,
Jeruzsálem sz?zei, kérve
kérlek mindannyitokat:
Ha drága szerelmesemet
látjátok, kedvesemet,
mondjátok meg neki szembe,
az ? betegje vagyok csak
s beléhalok a szerelembe.

LEÁNYOK KARA:

Beszélj,
tündökletes asszony,
ó, asszonyok éke,
beszélj!
Különb-e talán
jegyesed, mint
más jegyesek,
hogy bánatod
ekkora mély,
s így elhagy a béke?
Különb-e szerelmed
más szeret?knél,
hogy minket ilyen túl
megkönyörögsz,
ó, asszonyok éke?!

A MENYASSZONY:

Ő: mint a rózsa, pirosló
és mint a rózsa, fehér,
kit?nik ? tízezer közt,
mindenkivel felér,
homloka tiszta arany,
választott drága arany,
a nap sugarára hasonló,
fodor haja éjfeketén
villog, akárcsak a holló.

Az ? szeme, mint vízerecske
partján puha, tiszta galamb,
mint friss tejben fürödöz?
szépszín?, tiszta galamb.
Orcája: selyemsima, lágy,
és dús balzsamfüves ágy,
telistele jószagú sarjjal.
Ajka: húsos liliom,
csordultig mirrha-olajjal.

Az ? keze: henger aranyból
s rajta topáz-berakás.
Teste: zafír s elefántcsont,
domború csontfaragás,
két márványoszlop a láb
s arany oszlop-alapzat alább,
hogy rajtok biztosan állna.
Szálas termete: cédrus,
magasba-szök?, sima pálma.

Tekintete, mint a Libanon
és szája, ha csókja becéz,
édes akár a meleg tej
és ínyje, akárcsak a méz.
Ily édes az én szeret?m,
ily ékes az én szeret?m,
akit szavaim tova?ztek.
Ilyen ?, ilyen ?, ilyen ?,
lányok, jeruzsálemi sz?zek.

LEÁNYOK KARA:

Beszélj;
tündökletes asszony,
ó, asszonyok éke,
beszélj!
Szép jegyesed
hova fordult,
merre terelte
az éj?
Merre vagyon
neki otthona,
házavidéke?
Hadd kutatunk
veled érte, amíg
föl nem leled,
asszonyok éke!

A MENYASSZONY:

Kertjébe vonult bizonyára
s ott várja, hogy én keresem,
balzsamfüves ágyai közt jár
az én szeret?m, jegyesem.
Szerelmesemé vagyok én
s ? az enyém. Jegyesem,
ki bolyong a mez?n, a vadonban,
legeltet a dús liliom közt
és dúslakodik liliomban.

...

A nagy szerelemb?l
Nem maradt meg semmi.
A múltat olyan jól
El tudtam feledni:
Nem emlékszem másra,
Csak a búcsuzásra.

Megfogtam kis kezed
H?séget fogadva,
Kacagás volt nézni,
Hogy meg voltunk hatva
S míg ott álltunk ketten,
Majdnem sírni kezdtem.

Engem a tömegbe
Vitt az élet árja,
Itt meg hamar elszáll
Az ifjúkor álma...
Vissza ugyse kapnám,
Minek is siratnám?...

...Megszeretik egymást
Ifjú és leányka.
Tündér-álmot sz?nek,
Sírnak is utána, -
Megszeretik egymást
S elfeledik egymást!

Ne búsuljunk rajta,
Nem segítünk rajta.
Józannak kell lenni,
A világ azt tartja.
Régi mese, régi...
Kár róla beszélni!

Tudom, hogy h? hozzám
Jómagad se lettél,
"Álmodozó szívvel
Minek is szeretnél?
Az álmoknak vége,
Nem adnak pénzt érte.

Kalmár szívvel járjuk
Tovább a világot,
Kacagjuk a multat,
Kacagjuk az álmot
S hogyha találkoznánk,
De jól is mulatnánk!...

A nagy szerelemb?l
Nem maradt meg semmi,
Álmaim olyan jól
El tudtam temetni,
Nem emlékszem másra:
Csak a búcsuzásra...

...

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenl?tlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyb?l, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jöv?d kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsúztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemb?l valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott diszeib?l egy n?re.

Büszke mellemr?l, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben.
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van kr?zusságom nyoma
S hozzámtartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki el?ttem kis kérd?jel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihen? imakönyvb?l kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó n?jéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

...