…az élet vonatán…

Zakatol a vonatom, immár jól megkopott, törött síneken,
Valaha elindult élettel… tarolni végzetet, végeken.

A mozdony füstje krákogtat, hol fekete, hol meg fehér,
Beborít ez mindent, egy álcázó ködfelhővel felér…

Sorsom a rám szabott köntöst tartja a vállamon,
Nehogy levegyem, lépjek túl a régi álmokon,
Pedig nézem, a köntösöm, alul szakadt, körbe sáros,
A zsebei meg lyukasak, gombja már nincs is, nem sármos…
Igaz itt a vonaton, nem is kell köntös,
Pullmanban a jó nagykabát nem előnyös…

Vonatablakomból, másképp látom már a téli, havas kertet,
Tavasszal meg, másképp érzem az illatot, mit szél ide kerget.

Szemem a sok könnyezéstől, már elég nyálkás,
A sorsom, ezen a rozzant vonaton, szálkás.
Fogsorom kivehető, csak csattog a pohárban,
Botom itt alszik összecsukva, velem az ágyban.
De ha jő majd a kaszás… majd Te rám nevetsz!
Egy az életem, többet biz’ el nem vehetsz.

Ezüstre festeném a holdat, szembe dicsérném én a napot,
Beadnám zálogba ezeket, előre váltanám holnapot.
Néha, azt látom, hogy az ellen, partizánkodik ágak között,
És ez a látvány, hogy küszöbölendő, a lelkembe költözött!

Belefúrom magam egy mély, hóviharsöprő lélegzetbe…
És ha lenne számadás… Csillag is hullana a kezembe…
Itt a gyors-lassú vonaton, pengeszájjal remeg a kevélység,
Suhanásnál, vagy a veszteglésnél, csak vegetál a merészség.

Mi vagyok én pitypang, mi boldogan táncol a réten, a szélben?
Vagy hópehely, viharos hóesésben, közvilágítás fényben?
De a bibi ott van, hogy a fülkémben nincs is rét,
És itt nekem nincs viharos hóesés, semmicskét…

Látom az ablakból, hogy elhamvadtak a virágok,
Lassan hamuvá lesz a hosszú élet… megélt korok.
Hajamat lassan befedi a dér, ami régmúltról mesél.
Lesz biztos, aki vár és majd rám szól: öcsém, nagyon elkéstél…

Bennem a lét, orgyilkos járatokat fúr és vájkál,
A vonatom is, sín nélkül is… össze-vissza mászkál…
Lassú nézésem elszáll, messzire, tova a távolba,
De sajnos lehet, hogy ott elsüllyedek a mély mákonyba…
Csurom izzadtság a már kiszáradt bőrű kezem,
Ha elsírom magam… ezzel karcolom a szemem…

Erdő, rét, csábít, érzem az illatokat. De ki kéne szállnom…
Nem vakít el semmilyen csillag, hohó, ezt én miért nem látom?
Végül én már csak annyit kérek, adasson meg nékem,
Nagyon semmi se fájjon… nagyon nem vágyja az énem…

Elrobog a vonatom, szembe senki, nincs kivel ütközők…
De majd ha a sínpálya elfogy és ott várnak az ütközők...!

Vonatom rozoga, szánni való,
Kevés, de volt benne valami jó!
Ha megyek, ne sírjatok, így lesz jó…

Vecsés, 2015. március 28. - Kustra Ferenc József – írtam: önéletrajzi írásként.

...

„Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.”

A lúdból tollam, nem gyárt maszatot, tintapacát
és gondolatom próbálja felvenni ritmusát
annak, amit néktek akarok, kívánok írni,
hátha szíveteket nagyon megörvendezteti...

A mai nap is elmúlik... lesznek a tegnapok,
sötétedik, kezdenek hullani a csillagok…
Az időm tőlem egy napot ellopott,
de ma is játszott… már elmúlt dallamot.

Íróasztalomon, csonkgyertya remegő lángja világit
és bár... már késő este van, ez a kis fény engemet ámít.
Azt sugallja, írjak még, körmöljek még verset ma este,
de már álmos vagyok, rám feszül az álom lehelete.
Most inkább megyek aludni, jó éjszakát néktek,
holnap... a kelő Napnál írok pár sort tinéktek.

Vecsés, 2013. november 18. – Kustra Ferenc József - Folytassa pályázatra – az idézet Babits Mihály: „A lírikus epilógja” c. verséből való.

...

Hétköznapi pszichológiában az irigyekről…

(Pszichológiai szakversszak)
Vannak, kik mosolyogva rám néznek, de arc nem kiséri a mosolyt,
Vannak kiknek közben arcán meglátszik az indulatos lélektorzulás.
Akarattal álfényt árasztnak, de megtévesztő, mert idegen mosolyt
látni,
Amiről lelátszik a torzulásban, a rosszindulat, az irigység támadás…

Az irigyek különleges faj, mert a másé okoz nála utánzás mosolyt!
*

(leoninus trió)
Rám nevet ő, de az arca mögött remegés kavarog, mosolyát, ha figyelném, látnám, az indulat lobog.
Torz mosolyok világa ez, álarcot ölt, aki gyűlöl, s benn a tekintet üzen, bársonytalan, rideg űrből.
Irigy ember olyan, hogy más örömére árnyat vet, ám ha követni próbál, hamisan nevet.

Vecsés, 2025. június 15. – Siófok, 2025. június 24. -Kustra Ferenc József- írtuk kétszerzősként ifj. „Fehér Sándor azonos c. verse” átirataként, a szerző engedélyével. A szakversszakot én írtam. A leoninus triót, szerző és poéta társam: Gránicz Éva írta.

...

Ködös reggelben
Köd majd’ hegyet is fedi.
Köd ül völgyekben.
*
Ködös reggelben,
Szinte csordogál a dér…
Vacogtatón hűs…
*
Ködös reggelben
Nyiladozik szép idő
Felhőtlen égbolt.
*
Ködös reggelen
Szürke-fátyol terítő.
Nap, felszárítja.
*
Dermesztő reggel,
Ködfátyol borít mindent.
Nyálkás az idő.
*
Derengő ködben
Remeg a reggeli nap.
Napsugár vibrál.
*
A reggel, csendben
Terjeszti a hideget.
Ködpára leült.
*
Reggel, takarja
Utat a hajnali köd.
Minden, oly’ nyálkás.
*
Még van fényözön
És még kék az égbolt is.
Reggel, már ködös.
*
Hűs, párás napok
Hallódó növényekre.
Reggel, meg ködös.
*
Ködös időben,
Fénytelenül kel a nap!
Láthatatlanság.
*
Félhomályos köd,
Reggeli nap lassan kél…
Küszködő napfény.

Vecsés, 2020. szeptember 30. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti Baso féle stílusban.

...

Hétköznapi pszichológia…
Bizony-bizony minden percenként egy-egy szó csak elszáll,
Ha nincs más újabb mondandó, végtelen nagy csend beáll!
A szívdobbanás, csak dübörög, válaszhiány elszáll!
*
Szó elszáll, mint a szél,
Hallgatásban süvölt a csend.
Szívhang az, ami szól.
**

Ha válaszhiány nem ad hangot, ajkam is remegve megáll.
Ha mellettem ébredsz, közben távol vagy… szó nem is szól, elszáll.
Én meg jó erősen ölelnélek, szorítanálak… csend áll.
*
Mellettem vagy talán,
Válasz nélkül szobroz a csend.
Szó bennem elhallgat.
**

Ki rab, csendben szabadságot vágy… rabság maga a boldogtalanság.
Rabságban bizony ritka a vigyor-mosolyság, nincs gátlástalanság.
Rabságban szó sem döntő, maga a némaság, szinte hangtalanság.
*
Mosoly ritka erre,
Rabság fojtogat, hang se száll.
A szabadság csak vágy.
**

Rabként vágyjuk szabadságot, erre szomjazunk,
Mert bármely börtön lehet a legnagyobb vágyunk?
Szólnánk is, de nem lehet, csend… miatta állunk!
*
Szabadság szomj éget,
Börtönné válik a vágyunk.
Némán marad a szó.
**

Csukott emberi szem tán' nem láthat csodát,
Közben, mint üldözött, átéljük csend hangját.
Léknek a csendjében, nekünk szűnik világ…
*
Csukott szem fénytelen,
Csodák csendesen elszöknek.
Csend kiált legbelül.

Vecsés, 2025. május 18.- Siófok, 2025. június 6. Kustra Ferenc József- írtuk kétszerzősnek, Bosányi Alexandra Eszter azonos c. verse, mint ötletadó alapján. Gránicz Éva szerző-, és poétatársam a HIAKU -kat írta. (6 8 6)

...

Mikor a szív újra érez... tankában!

Szív hét lakatnál,
kulcs rég sötétbe veszett.
Most mégis nyílik.
Viharos a Balaton,
Sok levél, vízen úszón…
*
Csöndes kopogás,
idegen, ám ismerős.
Remeg már zár is.
Vannak heves hullámok,
Rajtuk méretes habok…
*
Rozsdás zár reccsen,
egy érzés óvatosabb…
Belép és marad.
Vihar levert levelek,
Nem oly’ emelkedettek…
*
Szívem ajtaja
nyílik, mint sosem előbb.
Valaki belép.
Habok kicsit jujujok,
Velük, bíz nem cukizok!
*
Azt hittem, nem lesz…
de lám, a fény visszatér.
Régi sötétre.
Tudnám, halak viselik?
Ezért néz ki némelyik?
*
Nem hittem többé,
de ő máshogy érkezett.
Nem tört, csak várt rám.
Hallom, susog a nádas,
Békák lakása nádas…
*
Érzés közeleg,
nem kérdez, csak ott marad.
Ajkam nevét súg.
Gólyák otthon… fészekbe?
Nem gondol, jó étekre!
*
Szívem rég hallgat,
de most a csend közepén.
Valaki beszél.
Nos, eső kezd szitálni,
Haza kezdünk indulni…
*
Lakatról lakat
hullott - és nem félek már!
Újra szeretni.
Na, jó, kicsit megnéztünk…
Viharon elmélkedtünk.

Siófok, 2025. április 19. – Vecsés, 2025. április 19. -Gránicz Éva- írtam: senrjú csokorban! Alájuk a tanka versek, szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József munkája!

...