Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok




« Első oldal
1
Parazsas szonett
Kásmír szoknyád álmatlan vacogtat,
hogyan feledném perzselő, buja szád?
Lángja voltam minden végtagodnak,
torkomban érzem még kebled parazsát.
Látlak repülni nagy egek felé,
mennyei zúgók örvényében táncolsz,
blúzod veted ringó öled elé,
tested mámorától zsongva viháncolsz.
Merre lehetsz most, tüzek leánya?
Szédülten idézlek, megkondul az éj,
átfut rajtam a csönd borzongása:
matat utánunk a kotlósszárnyú szél.
Ha titkos törvények varázsa áhít,
iszonyú árnyam érted felparázslik.

...
Fazekas István
Vágyakozás
Megijeszt a sötétség,
az, hogy már nem ölelsz.
Fáj ez az üresség,
mi a lelkemben pihen.
A földön fekszem
kínokkal, terhekkel,
repülni már nem tudok,
így nem mehetek el.

Nyugszik a hajnal, pihen a táj,
nem tudok aludni, mert valami fáj!
Téged kereslek, utánad vágyom,
mert nem hiányzott így még senki a világon!
Néha hiányzik az, aki voltam, az, aki Te voltál,
és azok, akik Mi voltunk!

Nem jön álom a szememre
mert nem vagy melletem
de ha melletem vagy boldog vagyok
nem tudom elmondani azt, hogy
mennyire szeretlek téged




...
A sötét szoba
Az magány elborít teljesen! A sötét szoba börtönében csak egy dolog tart életben! Egy név, amit kimondva leomlanának a falak és kiterjesztve szárnyaimat el tudnék repülni hozzá! Majd felkapnám, magamhoz szorítanám, és a fülébe súgnám, hogy szeretem, és nem engedem el többé soha többé! De sajnos szárnyaim nincsenek, repülni nem tudok! Csak a sötét szoba a név és az érzés maradt, meg amit iránta érzek! És az pedig az, hogy szeretlek!
...
Már nem ölelsz...
Megijeszt a sötétség,
az, hogy már nem ölelsz.
Fáj ez az üresség,
mi a lelkemben pihen.
A földön fekszem
kínokkal, terhekkel,
repülni már nem tudok,
így nem mehetek el.
...
Mindíg visszavárlak.
Ülj le mellém dallamos esti fény
vágylak mint ölelést síró hang
félhomályba burkolózott remény
nézi lopva, hogy áldozom magam.

Gondolatom untalan falnak szalad
tengerek jéghideg mélye ha bánt
hiszem és vallom az álmom szabad
érintésed nélkül elmém visszaránt.

Felúszom újra ha van éltető szód
élni taníts meg lobbanékony hit
boldogan sodorna veled a sors
nélküled ölelő magány szorít.

Pillanat játéka igéző szép szemed
elhagyott párnád fejemnél pihen
mostantól szobánkban ne lássak teret
ő tudja kívülem combod íze milyen.

Eldobom messze, csak kín a képzelet
bújtattam tested ha széllel dacolt
nélküled lángra gyúlt szép ígéretek
nem lesznek, épp ezért fáj ami volt.

Ide már testem csak hálni jár haza
poharad rúzsnyoma űz, és csábít
Ajkadon pihenő gondolatom halad
Szádra az itt maradt csókom áhít.

Én leszek a reggeli pillanatod is
beleszólok halkan füled nyaldosom
telefonod búgása zavaróan hamis
hang nélkül nem jön a várt oltalom.

Megrekedt ágyunkban bársony illatod
kizavar nem hagyva nélküled éjszakám
hajnalok fényében zavartan baktatok
arcodat keresve haragját ontja rám.

Megfagyott otthonunk jégvirág tanyája
vadludak csábítottak repülni délnek
mosolyod itt maradt szívembe bezárva
most naponta dél felé imádkozva élek.

Parázsként kihunyok álmaidból lassan
új tüzek nem gyúlnak a kiégett hamun
terveink, vágyaink soha fel nem adtam
lelkemben örökre itthon látom magunk.
...
Én egy őszinte, igaz emberre vágytam
Én egy őszinte, igaz emberre vágytam,
Hittem, hogy tebenned végre megtaláltam.
Fürödtem két szemednek bársony melegében,
Éreztem a szerelmet minden ölelésben.

Vágytalak szeretni tisztán és piszkosul,
Mint vulkán ha kitör, tüzesen, oly vadul.
Gondoltam, most szabad, repülni lehet,
Elhittem, miénk a boldogságsziget.

Ám jött egy keserves, óvatlan pillanat,
Melyben megmutattad valódi önmagad.
Most itt állok kábultan, bénán, megcsalatva,
A reményt, a holnapot, mindent feladva.
...

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó