Hó még nincs, de már fagyos a reggel,
Az időjárás köddel szemetel.
Efkáefvé ezt nem szedi össze,
Minden ez, csak nem hölgyek öröme.

Tudom, lesz ez még jóval rosszabb is,
Autóst érinti, gyalogost is.
Várjuk, hogy a jó nagy hó leessen…
Autós, gyalogos el ne essen!

Budapest, 1997. december 6. – Kustra Ferenc József

...

(leoninus csokor)
A tollamnak örök a harca a papírral… mint szuronynak sok hasfallal!
Bemártom a tollam és rettegek… a tinta le csöppenhet, pacát ne ejtegetek.
Udvari diófánk alatt hosszan elücsörgők… jó gondolatsoromon tépelődők.

Senki ne bántson poétát, ó, mennyi dolga van… egy kis magány hol van?
Senki ne bántson poétát, lehet, hogy épp ideges… gondolatában sem kedves.
Senki ne bántson poétát, mert lehet, rossz verset ír… vagy szerelmet kiír.

Ne zaklasd poétát, látszik gondolatába merül… kínlódik is esztelenül.
Ne üldözd poétát. meg még elmenekül… Ronda lenne, hogy futva menekül…
Ne űzd el a poétát, ha ő a legjobb szomszédod, A másikról mi derül ki, ha megkapod?

Képzeld: a poéta is lehet szerelmes, így lehet tanúja, hogy mily’ heves…
Képzeld: a poéta is lehet szeretetteljes, így más szívének nagyon kedves…
Képzeld: a poéta is emberből van, de lehet, hogy szívében ’hasadóanyag’ van…

Vecsés, 2023. augusztus 29. – Kustra Ferenc József

...

A csend csak szitál, mint az őszi eső,
Csak van, de nem-igen fergeteges ő…
A legszebb pillanatban is dühöngenek virágtörő viharok,
Olyat, csak szemedbe ne lássak soha… amit kibírni nem bírok…

(apeva)
Dúl
Vihar
Fenn s bennem,
Szememben könny;
Tudod… fáj nagyon.

(Kínai versforma: 7-7-7-7 szótag, „Zhuzchici” = Rímképlet a, a, x, a
Éppen megtörik a csönd,
Háború van, odafönt,
Ölelj át, harag helyett,
Míg lelkem könnye elönt.
*

(Halmazrímes)
Sokoldalú még a lelkem, de már a vibrálása csökkenőbe,
Kóstolgat nyomoronc élet, szenvedek, mint tetű zsírosbödönbe.
Minden perc olyan, mintha nagy-dühöngőn, virágtörő lenne,
Ha odaérne a nővő gaz, volna, amit leverhetne.

Fény
Nélkül,
Rögös út
Az életem.
Elvész reményem.

Vigasztalj, hogy ne fájjon,
Elérjen régi álmom,
És boldog legyek még ma,
Tudom már, meg nem bánom.
*

(3 soros-zárttükrös)
Egy újabb krónika van köznapin kialakulóba,
Nekem folyvást, havas-esőlé folyik be a nyakamba…
Egy újabb krónika van köznapin kialakulóba.

Nem
Vigasz
A szó, ha
Annál több nincs.
Kiút nem dereng…

Annyi rossz történt velem,
Segíts, hogy ez jó legyen.
Írj szépet verseskönyvbe,
Ugye, nálad van helyem?
*

Érzem, hiányzik a lelkemről, szeretve-simító kéz melege,
A meztelen hátamon lehetne a kontakt, mesés egyvelege…
Istenem, ha már megszabadulhatnék a gonosztól…
Megszabadulnék a bús életmúlttól, a mocsoktól?

Kéz
Kézben,
Arcunkon
Mosoly, már csak
Ennyit szeretnék…

Tegyük zsebre a múltat,
Kezembe fognám ujjad,
El sem engedném többé,
Míg bennünk a tűz gyúlhat.
*

Hetvenegynél érzem, már kevéssé tüzes bennem a vágy,
Még nem tudom, de bizony meglehet, hogy vár már a bonc-ágy…
Vívódok elmerengve... fölfelé kerülök, vagy netán lefele,
Bár lehet, hogy sehová és akkor fölmerülhet… ejha; nofene…

Vecsés, 2019. április 1. – Mórahalom, 2019. július 30. – Szabadka, 2019. szeptember 6. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, a kínai versformákat Farkas Tekla. Az apevák; Jurisin (Szőke) Margit munkája. A címük: Kiút nem dereng…

...

Lehet-e a vaksorsban?

(Bokorrímes)
Nagyon szép reménybe vakon bízni,
De, vajh’ ki fogja teljesíteni?
És nem tud magától teljesülni?
*

(10 szavas trió)
Lehet a remény, akár bármelyik,
Közben… nem felel meg akármelyik.

Bármelyik reménnyel kerülhető mocskos helyzet?
Akármelyik remény, hívás esetén megfelelhet?

Uralkodik lelkemben vakon a remény,
De sajna ez illúzió, kelevény…
*

(Septolet duó)
Reménykedő,
Hihetetlenkedő,
Fásult, lehet… árvult
Élete elmúlt…

Kétségbeesett, kétségbeejtő
Helyzetben, kétségbeesésben szenvedő!
Ingyen-levest merő!
*
Ábrándkép, fantomkép,
Álomkép!

Árnykép fénykép,
Rémkép!
Ab óvó, aberráció,
Hinni… jó!
Remény teljesülj, hahó!
*

(10 szavas duó)
Elcsüggedt-életunt, reménybe is belefáradt, már elfásult,
Elkáprázott mindentől, kozmáltra barnult.

Van ki komor lelkében kiégett,
Meg van, aki kilátástalanul kétségbeesett.
*

(Bokorrímes duó)
Lehet a végtelen remény, akár végtelen önáltatás,
Az nem győztes remény, de jókora, nagy, csaló önámítás
Kinek sok-sok reménye nem teljesül… élte örömtelen,
Lelke elrozsdásodik, lassan vértelenül... menthetetlen…

Olyan is van, aki realistán rémlátó,
De benne is győz… végzetes rezignáció!
Aki sok csalódástól lett lassan vészhitű,
Ezzel, már elérte… állandóan rosszkedvű!
Ki csak mindenáron bízik a reményben, oly' menthetetlen,
Ha soha semmi nem teljesült, az élete reménytelen…

A bánattól, sikertelenségtől, hogy a remény, vágy kineveti, lehet pesszimista,
És a jövőben, hiába bízva vágyna, ha egyszer már a reménye nem perspektíva…
Van, aki nem adja fel, mert az élete, a vágya, a bősz reménykedés,
Továbbra is eszelősen bízik, hogy eljön a remény kiteljesedés!

Vecsés, 2020. február 10. – Kustra Ferenc József – [Vajh’ nincs semmi elveszve, míg a remény él? Vagy csak nem tudunk lemondani, elengedni?] Íródott, Alloiostrofikus versformában.

...

A sorsunk nem volt hozzánk oly' nagyon kegyes,
Lehet, hogy gonosz eredőn’ volt élelmes?
A sorsunk nem volt hozzánk oly' nagyon kegyes.

Nem bántottál engemet vagy anyámat, de nagyon beteg volt…
Így aztán minden állatisággal, ösztönnel előrukkolt.
Ennek lettünk mi ketten örök áldozatai,
Aztán meg még az élet külön áldozatai…

Szerettelek, jó volt veled,
De sors mást akar teveled…
Szerettelek, jó volt veled.

A Te utad új feleséghez alakult, ki engem gyűlölt, mert volt két gyermeke,
Ez a féltékenység aztán bosszú lett, a békességből lett nagyon is elege…
Sok éjszakát átsírtam, mert hiányoztál… Én nem tettem rosszat,
De nagyon is hiányoltalak, szinte mindig több utca hosszat.

A feleségnek az örökségem ára kellett, harcolt is, mert azt így kapta meg,
De eladtátok anyámmal, idegeneknek, örökségemtől fosztottatok meg.

Ilyen volt az életem,
Utálom is kellőn, de nincs más…
Lassan letelik…

Vecsés, 2024. június 13. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...

Benne a dac az utas…

Napnak fénye itt bent, nem ér el soha hozzám,
De, igen… néha, ha nem borús egy kis foszlány.

Van úgy, hogy a csend beköltözik, be szívünkbe,
És tüzet hamvasztó napsugár fröcsköl szembe…
Szeretet-csalogány dala, ha elnémul lehet, vége,
Tüzet olt a nagyobb tűz, tinta szárad megsemmisülve.

A dac, az, ami szétmar,
Igyekszik is mihamar,
Lélekfalat csak lemar.

Ha belekerülsz, olyan, mint egy fénytelen alagút,
Mintha benn lenne, hegy gyomrában, körbe-körbe csak fut.
Ott nincsen semmilyen állomás, bár kócolt lelked,
Igyekszik, megállni a semmiben… minek véled?

Kattog a sín alattam, én meg ülök rázós életvagonomba.
A vonatom zakatolva rója utat, látom, sántít rohanva.
Érzem, tudom, hogy az egész élet egy nagy rohanás,
Olyasmi, mint egy szélmalomharc… vajh’ mi a folytatás?

Életről, már tudom, a remény álom maradt,
De mondhatom úgy is, már porszemnyi sem maradt.
Az élet, nem mese történet, kegyetlen és kemény,
Néha még be is csap, mert amit felvillant… az remény.

Hmm… érzem, hogy az életem egy omladozó, beázó viskó,
Már kimerült a harcban, kacskán lépkedve, sínt szétszakító…
Nézek ki az ablakon, látom, az időt nem tudjuk lehagyni,
Csak jön vonatommal, sőt télen sem fog -sorompónál- megfagyni!
Életkínom van, nyögve üvöltök, kaparom a párás ablakot,
Életkínom van, üvöltve nyögők, bár leverhetném üvegpolcot...

A saját életem leteper és blokkolja az agyamat,
A saját életem vehemens és fékezi tudatomat.
Az én életem egy nagy genyó... büntet, mint rossz-ember a sánta kutyát,
Rajtam is tartja a sötétsárgás ködöt, biz’ nem ad fehér papipát.

Azt a mindenit, még ki sem jöttem az egyik alagútból,
Így meg, hogyan kerülök ki a gém nélküli gémeskútból?
Hmm… nekem már a gémeskút is alagút... minek lőcs? Farúdból.

Érzem, hogy hasonló, mint pók szőtte erős fonalak,
A dac elhalmoz, de mit használ? Ebből vannak falak?

Érzem, hogy a dac... bizony, ami szétmar,
Igyekszik is lehetőleg… mihamar.
Bennem dolgozik, lélekfalat lemar.

Van nekem bővében, sok sötét alagút,
És arra megyek, mert arra vezet az út.
Öregen látom: kanyarogva körbefut!

Vecsés, 2017. február l. – Kustra Ferenc József

...