Egy mackó balladája

Volt egy srác,
És volt egy lány,
és a hideg tél,
fagy,vágy, és sötét éj.

A fiú elindult az éjben,
Hogy szívét tartsa ébren.
Ajándékozza a lánynak,
De a lány adta magát másnak!

Remélte még szereti
A lány épp akkor feledi,
Nem kell neki a fiú szíve,
Addig mondta , elhitte .

A szív a hidegben fagy
A lány más karjában van.
Szívét adta örökbe neki
Reméli a lány majd észreveszi...

...

Happy?

Egyszer volt , hol nem volt
Erd? szélén sötét tó,
Közepén egy kis vár
Benne élt a békakirály.

Sej, nagy volt a bánat mikor
Békalány ottragadt a parton.
Átváltozott , lett belöle királylány
Ott maradt a parton árván .

Szép számmal jöttek a békahercegek,
Megcsókolják,átváltozik és újra kékek az egek.
De a békalány királylány maradt.
Így örökre a parton ragadt.

Arra járt a sz?ke herceg
Nyomban szerelembe is esett.
Megcsókolta a királylányt,
Így lett újra békalány.

Visszaugrott a tóba ,
De szíve megszakadt nyomban
Parton ragadt egészben
Örökre szenvedni fognak mindketten!

...

Mondd kedves, mit jelent néked a szerelem?
Mondd szeretsz te engem, vagy csak játszol velem?
Bár igaznak t?nik a kimondott gondolat,
Mégsem merem hinni a szerelmes szavakat.

Hiába látok vágytól ég? tekintetet,
Riadt szívem súgja állj, szeretni nem lehet.
Csalóka ábránd, színes délibáb vagy csupán,
Mely a szürke semmibe vész alkonyat után.

Jön majd a hajnal, a borvörös ébredés,
Nem marad más csak a jajszavú szenvedés.
A vágyad tova kerget, új utakra repít,
Rám hagyva majd a bánat gyászsötét napjait.

...

Reggelente az ablakon kinézve szörny? látvány tárul elém
Por és hamu hull az égb?l, eltiport lelkek közelednek felém
Minden elsorvadt bárhova nézek, ádáz háborút kezd t?z és víz
Álom és gondolat eddig édes volt de mára mind csupa keser? íz

Élettelen vidékeken kísértetek kajtatnak emberi hús és vér után
Erd?kben barangolva mára elkorhadt tölgyfák néznek rám bután
Mintha üvegszilánkokon járnék, forró láva lepi az óceánok helyét
Démonok szállnak közénk, majd követelik igaz lelk? emberek fejét

Kiáltásokat hallok mindenhonnan közben ég és föld egymásnak ront
A Nap örök nyugovóra tér, csodás világunk végét mutatja a horizont
Némán állok egy szakadék szélén, a fal hirtelen zuhan a sötét mélybe
Lehúz mindent magával, elt?nik él? élettelen akár gyertyafény az éjbe

Nélküled porrá hullik a szívem és hamuvá ég a lelkem minden nap
A magány bel?lem pillanatonként egy darabot éhes vadként kiharap
Nem marad bel?lem semmi, por és hamu leszek egy kihalt világban
Utolsó mit látok csodálatos, arcod megtestesül szép rózsa virágban

...

H?s selymet borít ránk az éj sötétje
titkon, ha j?... ma csókra szomjazom...
Száraz virág illata, s kardamom
árad felénk, míg oldja köntösét le.

Vágytól remeg? szívem hajt ölébe;
ezer becéz? szóval ajkamon
bíbor, s arany párnákon hallgatom,
forró testtel b?vkört vonva köréje.

Szerelme heve mézes altató,
tikkadt légzése istenek zenéje.
- Már menned kell? - lebben a tüllháló,

s alakját fedi tamariszkusz kékje,
fodrozódik a lótuszvirágos tó,
ahogy úszik; arcán mennyei béke.

...

Ülök csendben a sötétben,
Magam vagyok úgy hiszem.
De nagyot tévedek,
Hisz a magány ül mellettem.
Némán, szótlan üldögél,
S nem fordul felém.
De mégis tudom mire gondol,
És csak csendben könnyem hullatom.
Emlékképeket mutat hangtalan,
Mi talán sosem volt igaz.
Talán a múlton rágódok,
S a boldogság után vágyódom,
De számomra nem marad semmi más,
Csak az örök h?séges magány.

...