SAS behívót kaptam

Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem…
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.

Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!

Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya

Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!

Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!

Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!

Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!

Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen…
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!

Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...

Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!

Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség…
Felhős az ég, de a felhők felett, tán’ tiszta az ég…
Örök kérdés a levegőben… Leszünk-e holnap még?

Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.

Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett…
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban… szép hajnalkoszorúként viselhette.

Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?

Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad…

A múlt itt is csendes,
De lövések, oly’ zajosak!
Micsoda vészhelyzet!

Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!

Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!

Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés…
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.

Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.

A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő…

Vecsés, 2016. január 4. – Kustra Ferenc József- emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!

...

Szép volt a gyermekkorom, boldog voltam,
Egykeként neveltek, de szigorúan.
Hálás vagyok szüleimnek, Keresztnek,
Jó érzésű, jó emberek neveltek.

Mindez persze mai világban nem előny,
Sőt hátrányát látom, sokszor védekezőn.
Ezen persze kicsit változtatni tudok,
Korszellemhez tán, alkalmazkodni fogok.

Engem még megtanítottak jóra, szépre,
Mikor felnőtt lettem mondtam, hogy na, végre.
Akkor még nem tudtam, mit más fiatal se,
Hogy most kezdődik a rossz, gonosz élete.

Ma sokszor visszasírom a gyermekkorom,
Éltem legjobb két éve, katonakorom.
Szolit elláttam, gondom nem volt semmire,
Főleg akkor kedvelt engem a szerencse.

Gyermekkorom kerékpározással telt,
Télen meg szánkóztam, mikor hó esett.
Akkor nem volt Tv és nem volt telefon, videó
Este hatkor mesét sugárzott a rádió.

Felnőttek beszélgettek velem, meséltek,
Hallgattam őket, élveztem az estéket.
A lelkem nem tette tönkre a diszkó,
Nem lettem egy üres fejű fajankó.

Vittek állatkertbe és még vidámparkba,
Kirándultunk hegyekbe és folyópartra.
Kaptam töltetlen savanyú cukorkát,
Szülinapra meg mindig jó nagy tortát.

Nappal tanultam és játszhattam kedvemre,
Akárhová néztem ráláttam emberre.
Akkor még emberek kommunikáltak,
Egymással szemben jó érzéssel voltak.

Felnőtt koromban szüleim rosszak lettek,
Engem és családomat is... tönkre tettek.
Hát ez persze, nem volt szép és jó részükről,
De nem von le a gyerekkori emlékből.

Ki és milyen ember lesz felnőtt korában,
Attól függ hol, hogyan nevelték korábban.
Alapvető, jó-e szülők módszertana
És környező társadalom ráhatása.

Ha manapság sikk lenne rendesnek lenni,
Bőven volna okom ujjongni, örülni.
Mindezt közel és távol nem értékelik,
De emlékem ettől nem homályosodik.

Vecsés, 1998. október. 22. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írásmű, 50 év után…

...

Nem kell itt semmi olyan nagyot kívánni, főleg nem nagy-dolgot.
Mindenki éljen, tegyen, és majd megkapja élettől a zsoldot.
De ettől, minden jót mindenkinek, keressétek a tűzfoltot.

Aki többre vágyik, az olyat és azért tegyen,
Akinek meg az jó, ami van, semmit ne tegyen…?
Most van itt szilveszter, kis pohár, korty pezsgőt nyeljen!

Amíg megy a szekér és nem fognak vissza a kátyúk,
Addig minden rendben van, biztosan jól is csináljuk…
Szívből kívánom, ha érkezik a jövő, ne fájjuk.

Legyen az asztalotokon korhelyleves és virsli,
Éjfélkor kell ujjongani, az újévet éltetni.
Óborral, pezsgővel koccintva lépjünk az újévbe,
Csalódást elfeledve el kell jussunk egy új révbe.

Duna partján is a víz nem csak, csendben ül,
Halkan csobogva folyik, de meg is csendül…
Éjfélkor koccintsunk, pohár összecsendül.

Bizony reggelre elmúlik az ünnep varázsa.
Már csak morzsák vannak, bizony az már nem kalácska.
Felejtsd már el az elmúlt évet gyorsan és hamar!
Tizenhét csak jobb lehet… tán’ nem jő halálkanyar…
Látom, hogy most is, felelőtlenül fogadkozol!
Hogy mi lesz belőle, ezzel nem is foglalkozol.
Ha baj ér, akkor először fordulj a szeretteidhez,
Közben nézz, hogy mit látsz, ha nem látsz, úgy kapj a szemeidhez!

Ha már elmúlt pezsgős éjszaka konfetti-zápora
Kel új Nap is és arannyal fest, a járda tavakra…

Vecsés, 2014. január 8. – Kustra Ferenc József

...

Olyan nehéz és bakhátas az élet,
Göröngyös az utam és túl nagy méret,
Mint a fáradt gulyáson a cifraszűr.
Miért érzem magam kellemetlenül?

De jő az újév, majd kimúlatom én magamat,
Én akkor jobban leszek, le is iszom magamat
A sárga földig jóféle vegyes gyógyteával,
Vigyázni kell a sok marhákra, nem elalvással.

Majd mi itt a pusztában is jól érezzük magunkat,
Kollégákkal, marhákkal, kutyákkal… vágyjuk falunkat…
Itt is legott lesz éjfél, nagy szélzúgással, üdvrivalgással,
Pap a faluban harangot kongattatja harangozóval.

Itt most éppen rossz idő, cudar hóvihar kezdődik,
Majd öklömnyi pelyhekben esni fog a hó, veszkődik,
Itt fa sincs vagy bokor, nincs hol elbújni, nincs sehova,
Ez így van jól, itt a magyar szürke marha „lakása”.

Éjjel, ha, átjön majd hozzám az én kondás komám,
Koccintunk is, valami jófélével, mert hoz ám...
Lehet, hogy erre jár a lovas számadó is, meglátogat,
Én meg szeretettel fogadom újévi látogatókat.

Az is lehet, hogy erre jár pap és a kormány(?!),
Vigyázni kell, fontos itt minden, mint hozomány!
Nem lesz itt semmi baj, mert a hóviharban szárazon mulatunk,
Nagy és meleg kucsma is van rajtunk, nem fog lobogni a hajunk…

Ha majd a vihar elhozza a harang éjféli szavát,
Kívánunk egymásnak BÚÉK –ot, jó évet, jó éccakát.
Éjféli harangszó után megyek, körbenézek,
Minden marha megvan-e, nincs-e oly' mit filéztek.

Ha minden rendben, akkor elmondok egy újév dicsőítő imát,
Aztán megint kezdhetek egy évet elölről, azt a rézangyalát!

Vecsés, 2013. december 29. – Kustra Ferenc József

...

(3 soros-zárttükrös)
Már régen fölismertem, hogy a koporsóm az életem ladikja,
Egyben a kalodám is, mert a láncokkal bele vagyok koncolva…
Már régen fölismertem, hogy a koporsóm az életem ladikja.

Úgy is érzem magamat, mint aki az életben föl van koncolva,
Szakíthatatlan láncokkal, hogy ne maradjon üres az ladikja…
Úgy is érzem magamat, mint aki az életben föl van koncolva.

A lélekfájdalomtól csak hörgök, mint kinek tüdőgyulladása van,
Erre orvos nincs, gyógyszer segítség nincs, csak változtatási vágyam van…
A lélekfájdalomtól csak hörgök, mint kinek tüdőgyulladása van.

(Senrjon)
Éltem saját koncában,
Éltem ladikjában utazok.
Szél fú’ ladiknak!

Éltem nagyon hullámzik,
A ladik meg dobál engemet.
Így hova jutok?

Éltem, már jó hosszúra
Sikerült, eddig is… Még mi lesz?
Ladik még bírja!

Könyörgők én kikötve is a kegyetlen sorsomnak,
Adjon már kegyelmet, az öreg, lassan elmúlónak!
Mért is jó ennek, hogy vele egy sorban csak szenvedek,
Holott tudom, nélküle, sokkal jobb ember lehetek…

(3 soros-zárttükrös)
Tudom, hogy ez a trágya élet, másoknak a mocskos hagyatéka,
Pedig én itt, nem is tehet semmiről, mondom múltba belelátva…
Tudom, hogy ez a trágya élet, másoknak a mocskos hagyatéka.

(Bokorrímes)
Átkozott lettem, így születésem óta elátkozott vagyok,
Le vagyok láncolva, pedig tán' jó lenne… ha arcomba marok…
Átok elől nincs menekülés… egy lehet! Élek vagy meghalok!

Vecsés, 2020. november 27. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában, ami azt jelenti, hogy a vers, téma-azonos, de, különféle szerkesztésű versszakokból áll össze! Önéletrajzi írás valós történésről.

...

Hétköznapi pszichológia…

Életnek, célja
Az, hogy folyvást törtessünk?
Csak kimerülünk!
*
Ah! Mondja meg valaki, minek élni,
Ha mindennap van miért félni,
Ha nincs mosoly és nincsen jövő?
Ah! Okos az… ki úgy dönt ő tőrtető?!
*
Boldog életnek
Fő része a törtetés?
Simán, semmi nincs?

Vecsés, 2012. szeptember 2. – Kustra Ferenc József – írtam: Versben és senrjúban… Önéletrajzi írás...

...