Szabadságharcainkra emlékezve…

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?

Szabadság bizony azt jelenti, nem vagyok én korlátozva!
Tetteimnek, cselekedeteimnek, nincsen akadálya.
Korlátlanul élhetek az élet adta lehetőséggel,
És a helyzeti előnyöket kihasználhatom bőséggel.

Tudjuk, hogy már az ókori "demokráciák" is léteztek,
De ez, hogy lehetett, amikor rabszolgákkal rendelkeztek?
Ott a szabadság és demokrácia gazdagok sajátja volt,
Aki bizony más rétegbe tartozott, az ebből biz’ kizárt volt.

Ismerünk ma szabadsághirdető államokat,
De ott is rendfenntartók gátolják az „álmokat”!
*

Lélek, börtönét
Irányítja, test vágya.
Vágya… szabadság.
*

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?
*

Szabad emberek parancsra mennek háborúba,
Meg az erdőbe laknak, éhezve, nylon sátorba…
Szabad ember kétszázzal száguld autópályán,
És szabad ember az őr, a vagonok közti vártán?

Szabad a gyermek, ki iskolába jár, művelt legyen...
De ha, ellóg, akkor törvény kényszeríti, hogy menjen.
Szabadság, hogy a tolvaj, bátran lophat, ilyet tehet,
Ha elkapják, jog kényszeríti, börtönbe is mehet.

Szabad-e a tigris, India ősi lakója?
Hogy lenne az, amikor épp ember az irtója.
*

Vágy, szabadságra,
Boldog élet, nincs korlát.
Megtestesült lét.
*

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?

Az ember mindig is, nagyon vágyta a korlátlan szabadságot,
És mindig szította a lelkében, az ezért lobogó lángot.
Már az ősember, ha jóllakott, leült és a semmit tette,
Ez volt a szabadsága, ezt vágyta és ezt meg is tehette.
De ha megéhezett, mi kényszer... ő meg a családja… mehetett!
Ha enni akartak, jöttek a körülmények… mi mást tehetett?

Szabadság és demokrácia, embertömegek vágyálma,
Ha ez megvalósulna, ez volna az élet netovábbja…
*

Vágyott szabadság,
Lét boldog, nincs korlátja.
Felszabadultság.
*

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?

Ember fia és lánya, csak áltatja magát,
Mikor hangoztatja fennen a szabadságát.
Jó is lenne, ha ez volna, de mindig vannak új körülmények,
Meg vannak mások által generált, kedvezőtlen események.

Talán a szabadság inkább az, hogy alkalmazkodunk,
És ennek keretén belül, úgy teszünk, ahogy tudunk.
Vágyhatjuk persze a korlátlan demokráciát, szabadságot,
Lélek hadd örüljön, és várja... szabadságot, szabad világot.
*

Vágy szabadsága…
Korlát nélkül lét boldog?
Teljestelen lét…

Vecsés, 2015. április 19. – Kustra Ferenc József – íródott; versben és senrjúban…

...

Hétköznapi pszichológia

(Bokorrímes)
Sok ember olyan szemellenzővel jár, mint a sörös-kocsi lovai,
Van, aki egész életében dugóhúzóba zuhan, mint légjárók gépei…
A legtöbb embert körülveszik a mélységes mélabú, sötét fellegei!

Ebédileg a tányéroknál bús-bánatosan ül a tömeg, de mindenki egyedül,
Teli tányér, üres tányér, felnézve a semmit látja… életében csak menekül…
Desszertet már nem várja, édességet nem kedveli, máshol lesz egyedül.

Van ki hallja, sőt érzi a szárnysuhogást, mert őrangyala éppen dolgozik,
De ez élethosszabbításra, vagy az öröklét elnyerésére, nem vonatkozik…
Az ez egy persze nagyon is biztos, hogy az élet véges… halállal elfogyatkozik.

(Anaforás, belsőm rímes, bokorrímes)
Ki már öregszik… Léte naplementéjének a színeit és pillanatait szürcsöli,
Ki már öregszik… Léte fájó pontjainak darabjait, szívéből előveszi…
Ki már öregszik… Létét siratja, hogy itt a vége, mert a sorsa ezt rendeli!

Vecsés, 2020. július 14. – Kustra Ferenc József

...

Öregszek…

(Septolet csokor)
Időben, hogy
Ne maradjak le,
Mert fogy,
Üstöke kezembe!

Nyeregbe, seregbe?
Eszembe, fejembe?
Egekbe?
*

Rokonnak hinni?
Barátban bízni?
Testvértől kérni?

Munkahelyen komázni?
Hazafele kocsmázni?
Támadód anyázni?
Idegent benyálazni…
*

Vénülés, szélütés, enyhülés,
Repülés, fütyülés, meghűlés.

Öldöklés, lincselés, büntetés.
Sürgés,
Nyüzsgés,
Csipkés-ölelés,
Nagy nyögés…
*

(Senrjon)
Ezekre kén’ felelet,
Üstökét fogni meddig lehet?
Nap felhő mögött.
*

(10 szavas)
Öregember is csak keresi válaszokat,
Vagy tudja, vagy hallat mordulásokat…
*

(3 soros-zárttükrös)
Legnagyobb baj, hogy semmit nem tudunk, körülvevő időről,
Ez ráadásul, nem egy rakás szén, amit gyorsan ki-köböl…
Legnagyobb baj, hogy semmit nem tudunk, körülvevő időről.

Időben lemaradni, akkor bizony sokból kimaradni,
De itt is van baj, hogy ember nem évelő… újra fakadni?
Visszakapni? Kitartani? Haladva, így-úgy megmaradni?

Vecsés, 2019. május 4. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában, önélet-rajzi írásként.

...

Nem látszik semmi, vaksötét van,
Áll az óra az éjszakában.
Nincs, ki indítsa mutatókat,
Így aztán nem lesz már virradat.

Tapogatódzok, nincs kijárat,
Csak fogdosom nedves falakat.
Pókháló terül az arcomra,
Denevér akad a hajamba.

Megyek csak, mint vak ló a falnak,
Nem lelem helyét a jászolnak.
Megbotlottam, már térdre estem,
Falba marok! Így emelkedjem?

Bugyutábbakat is pártolnak,
Sőt van gyökerük is a fáknak.
Gyökértelenül élni faként,
Nem megy. Vagy én nem tudom miként?

Nincs támaszom és táptalajom,
Így hogyan küzdjem végig harcom?
Mind’ csatának vége van egyszer,
Küzdelmem is véget ér egyszer…

Vecsés, 2000. március 14. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Múló életem, mint egy várrom, csak málladozik,
Az ember ebben a korban már csak álmodozik.
Régen, magas tornyom tetején, büszkén lengett a zászlóm,
Hirdette, hogy a várat lakják, ma már csak nézek… vádlón.

Csak ülök egy korhadó farönkön… falakon belül,
De itt minden korhad, kívül-belül és alul-felül.
Sajog ez az érzés, de az őszi levél is fakult lesz
És a múltunk, lassan elfelejtjük és enyészeté lesz…

Voltam tán’ úr is, de inkább voltam szolga,
Mindig kihasználtak, legott, azon módra.
Az is lehet, hogy volt nekem is babérkoszorúm,
De erre én már nem emlékszem… nagyon szomorún.

Voltak nekem hibáim, kicsik és nagyok,
Volt tán’ sok vétkem, mit a múltamban hagyok,
De ha bűnöm nem volt, akkor talán tiszta vagyok,
Nincs is miért, de kihúzom magam, mint a nagyok.

A falevél rondán fakul, lehull a múlt is
A feledés gödrébe… ez apokalipszis?
Ahogy elmélázunk a lehulló falevélen,
Úgy talán elgondolkozhatunk a múló léten…

Kint az udvaron már csak a tilalomfák állnak,
De ők öregek… semmit nem mondanak a mának.
Lassan ez már egy realista álomvilág,
A végállomáson várnak majd szinonimák?

Felrepülnék én a magas égbe,
A felhők feletti sétatérbe,
De ezt tán’ nem kéne siettetnem?!
Úgyis, örök séta lesz a végem.

Ha majd végleg összedől a várromom,
Majd véget ér a földi uradalmom,
Majd mondják, elment egy öreglegény…
Úgy emlegetik… már meghalt szegény.

Vecsés, 2012. november 20. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Másoknak pénz és hatalom kezesek,
Ezek nélkül e földön mit keresek?
Olyan vagyok, mint gát, mit áttör a folyó
Rohama, mert nem volt elég ellenálló.

Énvelem szemben, az élet szeszélyes
És pénz meg hatalom nélkül veszélyes.
Mint nagy, bősz hullámroham, sodródom,
Így nem maradok semmi, csak porom.

Sem a társadalomban, sem a családban
Nincsen helyem, ezen hierarchiában,
Mert olyan rossz a személyiségképem,
Hogy elvesztettem –tán nem is volt- létem.

Az észrevétlenek nagy csoportjába
Tartozok és így nincsen tovább máma.
Továbblépnék valami jövő felé,
Mely az enyém lehetne, így a lété?

A Maslow féle piramis csúcsának
Közelében sem vagyok, oldalának
Simaságán csak visszacsúszok...
Magamban hiába háborgok.

Úgy látszik az én kiteljesedésem,
Hogy elfogadom a sorsom vagy mégsem.
Felismertem, elfogadom, így ez van…
Egyéniségem, életem? Nincs! Ez van…

Budapest, 2000. július 9. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás

...