Füstkarikákat eregetek, mik beleütköznek a földbe,
Közben meg meredve nézek az emelkedő, felszálló ködbe.

Lelkemben érzem, hogy levihetetlen lázban csak égek,
Lábaim, lüktetve, remegve, futást követelnének...
Nem is tudom, hogy van-e valamihez lelki vonzódás,
Vagy csak kínzó és folyamatos, már elunt várakozás,

A köd nem oszlik el teljesen, napsütést szűrve engedi át
Én a tétlenségben téblábolok, ebédem meg csirke-farhát.
Gondolkoznom is kellene, hogy a továbbiakban mi legyen,
De nem látok a jövőbe, lehetőség meg... semmi-végtelen…

A füstkarikák sem oldottak meg semmit, köd is részben, maradt.
Folytatom a céltalan merengést, fent a terasztető alatt!

Közben eszembe jutott, hogy az élet véges, mégis mi lenne,
Ha mégis megmutatnám, hogy lehetek még az élet kegyeltje.
Pár hónap és már elmegy véglegesen a köd, és meglátom, hogy
Előbukkan-e nap, az elvonult felhők mögött, tél meg elfogy.

Akkor majd kivirul a lelkem, derűsen nézek majd... világra,
Igyekezni fogok, megtalálom én a helyemet... világba…

Vecsés, 2014. december 29. – Kustra Ferenc József

...

(HIQ trió)
Az élet,
Apró pillanat!
Semmiség!

Oly’ rövid.
De, elhantolás…
Misemség.

Életem,
Jó-rossz gyűjtője.
Nem volt jóm!
*
(senrjú trió)
Kevés szerencse,
Pár egyezésem… enyész.
Ó, pechem… jelen!

Pech, gnóm-dühöngő!
Mért’ haragszik rám? Ki ő?
Ez bizony őrült…

Nem várt egyezés
Nem segített! Szerencsém?
Summa summárum…
*
(Apeva trió)
Az
Percek
Kreálók!
Nekem, igy nem
Segítettek… Mit?

A
Ritka
dolgokban,
Mi sem volt jó.
Magányomban… Mit?

Sok
Mondat
Súlytalan…
Pech segített…
Na! Mindent? Semmit…

Vecsés, 2024. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában önéletrajzi írásként és Afanaszij Fet: „Az élet” c. verse, mint ötletmű alapján. [Fordította; Szöllösi Dávid műfordító]

...

Nem keringőzik vágyad… Terka.
Legalábbis énfelém máma...
Huh… de csak leléptél,
Szó nélkül eltűntél.
Pedig egymásnak voltunk… áldva.

Semmit nem tudok rólad… Terka.
Voltak szebb napjaink, nem máma.
Nem kaptam: búcsú pát!
Elhagytál, mint hazát.
Nem feledve vágylak, még máma.

Itt hagytál fájó szívvel! Terka.
Remeg belsőm, a hiányodba.
Búcsúcsók hová lett?
Én vagyok eszement?
Jól elmentél… hiányzol Terka.

Vecsés, 2021. október 17. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

...

A tél hidege nem rossz, attól nem fázom,
Jeges félelem a semmitől az átkom.
Átok ül rajtam, hadakozom, de lefog
És állandóan kínoz, mint a szuvas fog.

Letarolt, totális győzelmet aratott,
Benevezett… üres köröket futtatott.
Nem akarom, hogy ez legyen, és ezt tegye,
De élet igazolta, ez elrendelve.

Budapest, 2000. április 10. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!

...

A sírhelyek közötti "vég", jelképezi az örök végtelent.
Fölnézek, látom a kék ég idézve-jelzi, örök tértelent.
Az idén lassabban jön a tél, békességet hagy és dértelent.

Holt remény kereng,
Csillagok, világítnak…
Holdsarló csak néz.

Ülök csak a már rozzant, szálkás, öreg kis padon,
Sóhajtozok, hüppögők, de bizony, itt nincs pardon…
Tiszta lélekkel nézek közeli-távoli múltba,
Visszanézve, szeretettel gondolok az elmúltra

Sok kis láng csak ég,
Halottaimnak ez jó.
Avarban, csend van.

Temetői sírokon, mécsesek és gyertyák égnek,
Pattanó szikrákból előjönnek, mind az emlékek.
Egy-két könnycsepp folyvást, csak- folyik le az arcomon,
Öregszem, így lelkem is velem van, de haldoklón.

Elbeszélgetünk,
A kedves őseimmel.
Múltidézések...

Szépen letisztítom a márvány síremléket,
Koszorúkkal, virágokkal hagyok emléket…
Közben én folyvást csak beszélek hozzájuk,
S míg éltek… vendégségbe mentem hozzájuk…

Megyek, már odébb,
Többi kedvesem is vár.
Beszélek velük.

Elnéztem a sok magányos sírokat
Mindenhol avar borítja azokat,
De ezeket már senki nem tisztítja,
Tán’ mindenkinek, már sír az otthona?

Hiába szólok…
Nagyon emlékezek rád…
Szinte velem vagy…

Névtelen gyertyafüstök szállnak ferdén, fent az égen,
Nem sárgán és nem fénylőn, mint messzi hegymeredélyen.
A napfény rávetül és megcsillan egy síremléken,
Szomorúság megmarad gyászolók sírós szívében.

Jól körbejártam,
Emlékeket átéltem.
Jövőre… jövök.

A szemhéjam alja nedvesedik, mély magam-csendbe zuhanok,
A közeledben vagyok, de felőled hangot, semmit sem hallok…
Letört, megfáradt faágakat és aszottan lehullott leveleket,
Látok, oly' sokat, amik befedik a sok-sok halottas kerevetet.

Vecsés, 2014. október 11. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban…

...

Versben és senrjúba…

Még élő, meg a már holt lelkek, éves találkozója,
Sok koszorú és mécses a síroknak a borítója…
*
Halál kapuja,
Márvány síremlék maga.
Örökre készült.
*
Mécsesek lángja óv-védelmez,
Lángjuk a szellőben lengedez.
Más világítás nincsen, de minek,
Sirokon mécses van mindenkinek.
*
Néma tájon, csend…
Emlékek kertje fájó!
Zokog oly’ bús szív.
*
Zavaros világ,
Melyben jók, korán halnak.
Múltnak zenéje…
*
Lecsap a vihar!
Sast is lelövik ágról…
Élet és múlás…
*
Halál dallama az égbe köszön, lángoló az este.
Láthatár is bíbor, ez az égalja... örök mécsese.
*
Élet-sínek már
Törtek… élet kisiklott!
Változás nem lesz.
*
Gyertyafény pislog,
Sírokat így világit!
Ördög árnyai?
*
Test porrá mállott.
Lélekben elmélkedés.
Márvány fájdalom…
*
Porhüvely vétkes.
Igazság… más oldalon.
Faragott márvány.
*
Elmúlt az élet, kifakultak a dicső fények,
Ti elmentetek, vissza ide, már, sohsem tértek.
Sírodra, emlékedre könnyem csak hull-hull,
De ígérem, lelkemben semmit sem fakul.

Vecsés, 2014. október 7. - Kustra Ferenc József

...