Több éve csak folyik a háború… sokszor, mindenkik is szítják.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös: csokor)
Uram, add, hogy az emberek egymás közt békehidakat építésnek,
Uram add, hogy… valahogy háborút lezárják, békét kiépítsenek…
Uram, add, hogy az emberek egymás közt békehidakat építésnek.

(3 soros zártükrös, önrímes)
Most már fölháborító, hogy azért folyik a háború… hogy lophassanak,
Főleg a magas rangúak, akik ebben összefognak, csak hogy lophassanak…
Most már fölháborító, hogy azért folyik a háború… hogy lophassanak.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, négyszeres belsőrímes, önrímes)
Emberek, mit ti szóltok, így igazak, amit írtam a fekete kosokról.
Emberek, mit ti szóltok, világháború-vész nem múlik kosoktól…
Emberek, mit ti szóltok, így igazak, amit írtam a fekete kosokról.

(egyszeres belsőrímes)
Békepártiak lészen, hogy egyszer alkalomadtán összefogtok?
Emberek, lészen majdan, hogy világot eluralja hozzáállásotok…
Békepártiak lészen, hogy egyszer alkalomadtán összefogtok.

Uram! Osszál, lehetőleg több józan észt, embereknek bölcsességet,
Hogy mindenki el tudja kerülni a jövőben, háborús-halál éveket…
Uram! Osszál, lehetőleg több józan észt, embereknek bölcsességet.

Tudjátok, hogy a két oldalon naponta meghal kb. kétezer katona?
Ez kétezer háborús özvegy és kb., napi négyezer háborús árva…
Tudjátok, hogy a két oldalon naponta meghal kb. kétezer katona?

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Uram! Vessed be magad, szítsd föl a békét, húzz föl békehidakat!
Uram! Vessed be magad, Állítsd meg, hogy tovább legyen… áldozat…
Uram! Vessed be magad, szítsd föl a békét, húzz föl békehidakat!

(anaforás, kétszeres belső rímes, önrímes)
Tudod-e, hogy napi bontásban a ’férfiak’ zsákokban… nők meg vágynak…
Tudod-e, hogy naponta, négyezer háborús árva keresi apját…rá vágynak…
Tudod-e, hogy napi bontásban a ’férfiak’ zsákokban… nők meg vágynak…

Sajnos, tömegessé, napivá tették az ’állami’-utcai emberrablásokat,
Atyám, te föntről nem veszed észre ezen, halálos atrocitásokat…
Sajnos, tömegessé, napivá tették az ’állami’-utcai emberrablásokat.

Atyám, tudd, óriási embertömegek a már kialakult békevágyók,
Értsd már meg öket, ne sírjanak egymás nyakában együtt lakók…
Atyám, tudd, óriási embertömegek a már kialakult békevágyók.

Vecsés, 2025. augusztus 11. – Kustra Ferenc József- írtam: a szomszédban zajló háború ellen. Olvasni úgy kell, hogy előszőr az 1. sort és 2. -t. Utána 2. -t és a 3. -t, igy lesz meg a mondanivaló veleje

...

Hétköznapi pszichológia
Ember életét „tanácsadók” végig kísérik.
S akarja vagy sem a tanácsok is elkísérik.
Vannak okos tanácsadók, kik jókat mondanak
S vannak kéretlen prókátorok, kik csak dumálnak.
Tanácsadó végül is mind, ki véleményt kimondja,
Mert ember agya információkat raktározza.
Eszünk, lelkünk, folyamatosan alakul, változik.
Sőt velünk sokszor nagyon gúnyos játékot… eljátszik.
Vannak jó érzésű tanácsadók, kik szívből mondanak.
Vannak kéretlen tanácsadók, kik csak úgy beleszólnak.
Beleszólnak a dolgainkba rokonok és barátok,
Véleménnyel szülők, ismerősök, szomszédok, tanárok.
Nagyon kikerülni a sok véleményt, tanácsot
Nem lehet, ez nem olyan, hogy leoltjuk pilácsot.
A kommunikáció, kérdés, válasz, vélemény…
A tárgyban kinyílik a sok-sok tele ész szekrény…
Van objektív jó tanács, elutasítani dőreség!
És van a szubjektív tanács… mit megfogadni hülyeség?
Ki tudja, hogy előre, hogy alakul az élet,
Utólag derül ki, hogy a tanácstól mivé lett.

Sokszor a reggel bölcsebb az esténél,
Van dolog, mit nem értünk villanyfénynél
Van az ital, ami rossz tanácsadó
És következménye… lélekromboló.

Van úgy, hogy nem fogadjuk meg a jó tanácsot,
Önzésből, önérzetből építünk gátrácsot.
Meg, van még az önfejű, ki mindent jobban tud
Neki aztán tanácsot adni senki sem tud.

Végül is, ki nem akar „kéretlen tanácsot”
Ne beszéljen, hallgasson, fogja be a lepcsót.
Van, kinek tanácsát legalább meg kell hallgatni,
Sőt létezik, hogy van, amit biz’ meg kell fogadni.
Ki jó tanácsot nem fogadja, maga látja kárát.
Ha megfogadja, akkor jó lesz, maga szedi hasznát.
Ki rossz tanácsot nem fogadja, maga szedi hasznát,
Ha botorul megfogadja, bíz’ maga látja kárát.
Feleim az Úrban, okos szó, tanács itt nem lehet,
Én ilyet nem adok, lelkem erre nem vetemedhet.
Tán’ mindenki a saját sorsa kovácsa
És intézze sorsát, de kárát ne lássa.
Ki tudatosan rossz tanácsot ad, lehet, éltedet elcseszi,
Tiszta szűzies vágyadat, hetéra fizetségnek elviszi.
Kinek nincs pártolója, lehet, csak rossz tanácsot kap,
Aztán mikor kezével markolna, üres semmit kap.
Vérfagyasztó a kín, mikor kiderül, rossz volt a tanács,
Akkor hiába fohászkodsz, ha megvalósult a tanács
És hidd el, itt az áhítat nem segít,
Csak valós, építő tanács üdvözít.
Lángnyelvű piros pipacsok, az ámító szép szavak,
Közben meg csak üres toklászok, amik elhangzanak!
Rossz tanács meg maga a gaz, a jó feketeföldbe,
Csak beleragad a lábunk, cselszövés lesz belőle.
Volt nekem vagy nyolc-tíz élethatározó döntésem
De ma már tudom, minden esetben rosszul döntöttem.
Majdnem mindben, mások adtak fölöttébb rossz tanácsot,
Genyó sors meg behajtotta rajtam eztán... harácsot.

Talán ne mindig higgy a tanácsnak… pernye lesz az álmod.
A történelmed, nem biztos, hogy engedi… korrigálnod.
Ilyen rossz esetben a létmágia nem segít.
Rád borult fekete-lepel álarc sem ékesít.

Tudjátok! Bármely tanács, csak információ.
Viszont másképpen, mint zászlórúdon a zászló!
Óh, jó tanácsot stencilezni nem lehet,
De ember rossz tanácstól tévútra mehet…

Vecsés, 2013. július 3. - Kustra Ferenc József

...

De a gyakorlatban bizony is, hogy örök…

(anaforás, 3 soros zárttükrösben, 3-szoros belső rímben)
Ősz kezdetén vagyunk, a levelek már majdnem kezdenek hullogatni,
Ősz kezdetén vagyunk, a levelek kezdenek ág anyától búcsúzni…
Ősz kezdetén vagyunk, a levelek már majdnem kezdenek hullogatni.

(anaforás, 3 soros zárttükrösben, belső rímben)
Majd visszaszólnak búcsú képpen… tavasszal, benned fakad a gyermekem,
Majd fog szeretni…még meg is hagytam neki viselkedjen, mint gyermekem…
Majd visszaszólnak búcsú képpen… tavasszal, benned fakad a gyermekem.
*
(HIQ trió)
Nap a hőt…
Ingyé’ osztogat.
Nyár forró.

Felhőket
Nem látni… árnyak?
Hűvösebb.
*
Hő éget!
Mi sem menekvés.
Éji hűs!
*
(senrjon duó)
Izzó levegő szemet
Rebegtet. Mint délibáb messze…
Napernyő jó nagy?

Már a hajnalodáskor
Arcba ömlik a meleg! Ébred…
Hőség napja lesz!
*
(leoninus)
Ősidők óta az évszakok sokszor változnak, mindőjük... magából mást mutatnak.
Az évszakok változása… földi lét megmaradása, mert ez pozitív mássága.
Állatvilág nyáron bőségesen inna, ha találna, tél: a fagyban, nem találja…
Klíma nekik is kell, mert összefügg az, a minden szaporodással és az elléssel.

Embereknél ilyen összefüggés nincsen, de ránk is hatást gyakorol minden.
Éjjel jó, ha a Hold és a sok csillag világít, mert igy látunk egy hajszálnyit.
A Nap nappal meg fönntartja a fényt az életet, az átélt élhetőséget!
A felhők ritkán ellenségek, pl., orkánban, hogy együnk, kell locsolni határban.

A klíma meg az évszakok változása végül az életfenntartás segítői
És nélkülük nem lenne színes az emberek, a flóra, fauna teljességei.

Vecsés, 2024. szeptember 1. -Kustra Ferenc József- írtam: a Föld majd’ összeségéről, főként az élhetőségről, alloiostrofikus versformában.

...

Életbe hatolnék, de nincsen és nem volt trójai faló,
Ha lett volna, akkor én lettem volna az élethabzsoló…
Az élet, sokszor pont olyan, mint egy patkolatlan, sánta ló!

A várakozás ott csap be, ahol a legtöbbet ígéri!
A remény meg addig hiteget, amíg a váró igényli!
Saját sorsának csalódottját, a balsorsa sem kíméli!
A szabadság hívője, folyton a szabadságot reméli…

(3 soros-zártükrös)
Élet szórakozik, van, akit folyton csak gáncsol, mint egy rossz gyerek,
Ilyenem volt elég… már nem akarnám, hogy még ilyenek legyenek…
Élet szórakozik, van, akit folyton csak gáncsol, mint egy rossz gyerek.

Vecsés, 2016. június 12. – Kustra Ferenc József

...

Nyáridőben…

A nap az alkony bíborvörös sortűzét bocsátja a földre,
Én nem ugrok el, de élvezettel vetem magamat e fűbe…
A nap az alkony bíborvörös sortűzét bocsátja a földre.

Ott is ér a nap éltető sugára,
Arcomon mit rop… a bíborfény tánca.
Tenni eme szépség ellen nem tudok, nem akarok, rabul ejtett,
Most már a nap-közbeni napsütéses nyugalmamnak befellegzett.

Később a homályban elveszek, mint néha olyan sokszor,
Sőt, minden alkalommal kicsi tán' meghalok ilyenkor…
Később a homályban elveszek, mint néha olyan sokszor.

Még ne gyere fekete homály, félem, hogy korán elragadsz,
De ha túlélem, akkor majd látom, mikor reggel elhaladsz!

Vecsés, 2017. július 1. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és 3 soros-zárttükrösben.

...

Milyen élet ez?

Én, még csak huszonkét éves vagyok,
De már apát és társat gyászolok.
Rövid életemben a torz mosoly özvegye lettem,
Gyötrő, lélekölő emlékeket, nem feledhetem…

Eddigi életem, nem egy jó leányregény téma,
Megyek a szakadék széléig… úgy tűnik, ez séma.
Ezt elviselni! Kérem, ehhez kell az erős véna.

Életemben még, a jónak nyoma sincs,
Pedig volt, vigyáztam rá, ez volt a kincs!
Eltűnt mindenestől, mint egy nevesincs…

E mocskos élet többször is eltört minden álmot,
De ez nem volt elég, még pluszban kérte a vámot…
Életemben a rossz idő, nem precedens,
Sőt, folyton csak támad… nagyon is vehemens.

Ha hordhatnék magammal egy trójai falovat,
Beküldhetném oda, hol látok nagyobb falakat…
De tán’ jobb lenne, ha vele bevinném magamat…

Olyan vagyok én, mint egy kivénhedt kódfejtő,
Ki várja, hogy a lehetőség, rögvest eljő…
Lehet, hogy volt is már, de takarta egy felhő?

Jobb, ha többet én… nem is gondolva a halálra,
Fütyülök rá, és inkább nem adok a szavára…
Nem vagyok hülye és nem dönthetek a javára!

Több év is egy esztendőnként, leszaladt.
Vártam én, de tiszta verseny elmaradt…
Helyette ördögi-versengés előszaladt,
Mely, minden rendet felborítva mindent kavart…

Azt állítják, hogy romlott a lélek, romlott testben...
Ám, én magamról, nem a komor, bús jövőt festem.

Életem már elég régen, a kínok kínjának lázában ég.
Születésem sebezte meg a létem, bizony… olyan nagyon rég.
Születésemtől, végig azt hittem, hogy álmom a valóság,
Pedig, sokan figyelmeztettek, magadnak se higgy… badarság.
Így öregen már tudom, hogy a lét, az emberiség összeférhetetlen csordája,
És, hogy valahogy mégis csak működik, emberiség megválaszolatlan csodája.

Mondták nekem, a léted lesz, édes kacajod zamatos talaja!
Te magad leszel boldogság, belőled tör föl dübörgő moraja.
Az életmámor ellen nincsen, sosem volt érvem, így érzem...
Erem falának céltalanul nekicsapódik a vérem…
„Élj a mában“ tanács, búskomorságban tett rám hatást,
Az új élményekhez létem, csak kiássa biztatást?

Nap sugarai sodródnak a folyóvíz habos útjával,
Közben nem törődik az talán semmivel, sem a múltjával.
Faragta, rövidítette sugarainak hosszát,
De közben, tévedett... lehántotta róla a rozsdát.

Júdás az élet, Apu nekem megmondta réges-rég.
Megváltóvá teszem, én azért sem, nem adom fel még!
Mondta: a Miri-lendületen nem fog semmilyen fék!

Mondták, ordítsam torok repedésig, miben hiszek!
Közben meg csak úgy záporoztak rám a csendesen: „pissz"-k!
Aztán rosszul gondoltam, azt hittem, hogy ezek viccek…

A válladon búként üzen egy kiégett vándor?
Nem hat rád ige, mit ájtatosan oszt a kántor?
A hangodban némaság ringását látom... bátor...

Szorgoskodik, begyűjti a parányi csendet,
Így teremt magának, rossz időben is rendet.
Lét-harmónia gitárján, életet penget.

Sokszor végigvágott a hátadon az ustor,
Az élet, lét-csontot törni akart oly’ sokszor…
A primitívség legyőzni nem tudott... sokszor.

A bosszúság néma hangja hahotázik,
A kegyetlenség, a jó kedvből vacsorázik.
Térkép jele sem jó, úgy tűnik... hadonászik.

Meddővé válhatna... nagyot rikoltó gyűlölet…
Megingat a rohanó világban a bűvölet.
Lakja egy boszorkány, kinek bár, palotája cifra,
Ő maga förtelem, kegyetlen, vasorrú bestia.
Mögöttem démonok követnek, menetelnek.
Ők azért jöttek, hogy mint élőt elvigyenek?

Homályos a világom, ami körülvesz itt engem,
Minden szilánkos. Egyedül élek az őrületben.
Álmok nélküli világban éppen, hogy élek,
Minden a színtelen árnyalata… úgy félek.

Egész életemben bennem örvénylik a hiány,
Nem látszik rajtam, vívódásom, majdnem csak kihány…
Nekem, rideg áradat az egész élet, fekete-fehér,
Mi körülvesz, mint sakktábla… mattot kell adni vagy vesztettél.

Nem lelem, egyedül az életben az utat,
Pedig teszek én, a lelkem folyton csak kutat…
Oltár előtt is folyton fejtem kánonokat.

A szereteteddel -ez mese-, nem bonthatod le a falakat,
Így bizony nem lehet legyőzni a gyűlölködően hadakat.
Tóból sem lehet kifogni, halkan mormolt imával, halakat.

Emberi létet, keserűség és társai folyvást mérgeznek.
Mindig csak vártam én, de bizony angyalok nekem nem léteznek.
Boldogságban jól rám zúdított mennyei szólamok… mérgeztek.

Emberek, hitték, hogy okosak... kinevettek, ostobán kacagtak!
Gyengének hittek, csak kezeltek kidobni való, ócska kacatnak…
Keserű könnyek gyűlnek a szememben, mind, csak kifelé haladnak…

Letapasztanám a sebeket lelkemben, de ezzel is becsapnám magam,
Lefedném, ott sem lenne… Ettől még a többsége marad, ez az én saram!
Gyógyulni már nem fogok, megmarad a látszat, ami meg vagyok, én magam!

Sercegnek az asztalomon a gyertyák, zokogva folyik a viasz,
Kinevet a valóságban mocskos létem, mert sorsom, ilyen pimasz!
Áttapasztanám a kínomat az árnyat rajzoló, pislogó fényre,
De kérdezi a fény, miért pont őrá, és egyébként, miért, mi végre?

Az életben, ha sok a rossz, akkor nem épít, de elvakít,
Ha az életben sok a szeretetlenség, szív… lassan taszít…

Aggódásomban, előfordult már, hogy Istent szólítottam én,
De közben a patással együtt éltem, vele, az ő kenyerén.
Ő főzte a Nescafét, cukor nélkül… sírva kevergetem én.

Mi az, mi elvezet a boldogság kocka-köves útjára?
Meglásd, önfeledtséggel találsz rá az életed kútjára…
Bízzál, hogy megleled a harmónia, az idilliség érzését,
És már nem is kell ellátnod múlt zubogó-artériás vérzését.

Én magam csak egy nagy, imbolygó lépés voltam,
Lásd be, hogy eddig erről… az elején szóltam…
Talán érzed is már, hogy mára már biztos a lépés,
Mert előjött belőled a hosszú életet féltés!

Ahogy a kávém, úgy a lelked is kihűlt,
Gyógyíthatatlan kórság? Vastagon idült.
Magasztosan oly' barbár ez az érzés!
Ehhez hozzáfűzhető… semmi kérdés.

Megmentettél, mikor éreztem, mindenki elhagyott,
Mikor már az önkívület sodrása is elkapott.

Gyötrődők én, vívódok, hogy miért kell folyvást csak küzdenem,
Ha az élet azt produkálja, hogy én veszítsek szüntelen?
Lám, még mindig bízok én, hogy a jót egyszer majd megnyerem…
Vagy a bánatfelhőm alatt álmomban, csupán képzelem?

Lehetne, félelem nélküli életem, úgy szeretném...
Karjaidban, boldogan, ez minden, kicsit, ha kérhetném…
Rám vetődő mosolyod fényét igen-nagyon élvezném…

Büszke lehetsz rám... drága Apu!
Nyitva előttem minden kapu!
Nincs számomra olyan, hogy Tabu!

Vecsés, 2016. július 28. – Kustra Ferenc- írtam: Miri poétatársam életéről

...