A poéta viszi magával az árnyékát…

(sedoka duó, 2+2 katauta)
Mindig jelen vagy,
Életemben árnyék vagy.
Igy mindig is velem vagy!

Mozdulsz, mint érzés,
Föltolulsz bennem… érzés.
Hathatós, mint egy végzés…
**
Fényes lúdtollad,
Örök árnyék írónak!
Gondolatömlenyt… írni.

Rabszolga-írnok
Vagy… ősi betűvető!
Magad írod sorsodat!
*
(3 soros-zárttükrös leoninusban)
Burjánzó gallyak hevülnek szégyenlős estében... gondolatok. Olvasók becsülnek?
Gallyak burjánzás... hevülnek, gondolatiság áthat, olvasók ellen ne szegüljek
Burjánzó gallyak hevülnek szégyenlős estében... gondolatok. Olvasók becsülnek?
*
(HIQ duó)
Liliom
Fehér sima lap...
Tollra vár!

Tollban-vágy
Állandón buzog.
Kényszeres.
*
(leoninus duó)
Igazi író, lépten-nyomon írás-vágy foglya, akkor is, ha a mű már megírva.
Ablakomban bámulok, a messzeség nagy távolság… tudom, jönnek még új májusok.
Látom vakablakban rajzolgat egy mécses, mondandója jó… rajzolt kép majdnem kéjes…
A rajzok rímelnek, dallamot csengenek, agyamban fekszenek, majd még tán' élednek.

Volt idő... élveztem a terheket, mára már jobban kedvelem írásos csendeket.
Az írás vágya, már… az igazi árnyékom, hogy még karcoljam fehér papírt, vágyom.
Sors keze fogja bölcsöt, árnyék jelen van és kisért, mutat szeretetteljes görcsöt.
Mécses szórakozik falon, reggel múl' alkalom, fekszek, leszorítom a matracom…

Vecsés, 2015. február l.-2024. február 16. -Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

...

Elkopott remény,
Már nem fényezi jövőt.
Mi… mi várható?
*
A sors, forró visszhangként dobban a másik szívében.
Érzik egymást éjjel-nappal, folyvást, egész lelkükben.
Erdők, hegyek tetején keresztül szólnak egymáshoz…
Réteken, mezőkön ragaszkodnak a szív szavához…
*
Csodámat várom,
De ez monotonitás.
Nincs új Nap alatt!
*
Elmúlt a tegnap,
A jövő, még csak forrong.
Létezik remény?

Vecsés, 2013. augusztus 30. – Kustra Ferenc József– íródott, versben és senrjú -ban… + önéletrajzi írásként.

...

A sorsom nem elég, hogy víz és mély, de köd borítja,
A sorsom nem elég, hogy nagy genyó, de köd borítja…
A sorsom nem elég, hogy víz és mély, de köd borítja.

Küzd a sorsommal a lelkem, de mi lesz a végkimenetel?
Küzd a sorsommal a lelkem, de mikor van végkimenetel…
Küzd a sorsommal a lelkem, de mi lesz a végkimenetel?

Sorsom egy kérges tenyérű megöregedett pojáca,
Sorsom mindig rossz volt, de így öregen és mára…
Sorsom egy kérges tenyérű megöregedett pojáca.

Sorsom az esti és méla-néma csendben is ugyanaz,
Sorsom az esti szürkületben is… mi-jót se tartalmaz…
Sorsom az esti és méla-néma csendben is ugyanaz.

Sorsom estpirkadatán, már jó-szép sincs, de hallik a temetői harang,
Sorsom estpirkadatán, göröngyöket rugdosok, zúg a temetői harang…
Sorsom estpirkadatán, már jó-szép sincs, de hallik a temetői harang.

Téged hívtalak, de sokat, a szám is véres-sebesre kicserepesedett,
Téged hívlak, egyfolytában, de válasz semmi, lelkemnek bevégeztetett…
Téged hívtalak, de sokat, a szám is véres-sebesre kicserepesedett.

Sorsom, nekem mindig csak hazudott, az életem, így vágy tasakom kiüresedett,
Sorsom már nem is tud olyat, még hazudni sem, kétségtelenük mára kiöregedett…
Sorsom, nekem mindig csak hazudott, az életem, így vágy tasakom kiüresedett.

Sorsom esti fénye, már kontúrtalan árnyékot sem vet,
Sorsom fénye, hallom a méla-néma csendben, kinevet…
Sorsom esti fénye, már kontúrtalan árnyékot sem vet.

Vecsés, 2021. január 11. – Kustra Ferenc József – íródott sorsversként: anaforás, 3 soros-zárttükrösben, belső és önrímes versformában. Önéletrajzi írás.

...

Az őszi viharos időről…

Tomboló szelek,
Esőfelhőket hoznak.
Cudar az idő…
*
Látszik, vihar jön
Erre, agyban lila köd…
Gyalogút hosszú!
*
Szél söpri utcát,
A hullott levél röpköd.
Betonfal, hideg.
*
Immár domináns
A hideg és metsző szél.
Reszkető a táj.
*
Megkergült a szél,
Hulló levelet sodor.
Szétfújja avart.
*
Nagy viharban az
Éjszaka sötét, dadog.
Nem élvhajhászat.
*
Zengő vihar jő,
Kék ég, nagyon meggyötört.
Bús felleg, villám!
*
Szélvihar, erre
Sodor esőfelleget.
Zivatar kitör.
*
Égen fellegek
Úsznak. Fent, vihar dühöng.
A sorsában él.
*
Kemény viharral
Küzd, erdő-lét hajója.
Lombkorona dől.
*
Felhőt, szétfújja
A szél, fodorrá válik.
Kutyaszőr borzolt.
*
Vihar zörget már
Az ajtókon. Így kopog.
Lélekhúr rezdül…

Vecsés, 2017. január 8. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.

...

Fagyis ízeket
Elmossa viharos szél.
Időváltozás.
*
Éji csend-magány
Úralja, fenyves erdőt.
Távolban, vihar!
*
A színes fáknak
Levelei suttogók.
Vihar, letépi.
*
Szakadékokba
Hullanak falevelek.
Vihar sodrása.
*
Enyhe napokban,
Vihar-orkán pusztíthat.
Közben, napsütés.
*
Szellő fésüli
A ligetes bokrokat.
Vihar, csak lecsap.
*
Erdő ligete,
Rozsdás-aranyló színben.
Vihar kopasztja.
*
Csörtetve tolong
A viharrá vadult szél!
Ágakat tördel.
*
Forgószél süvít,
Tépi az erdő fáit.
Gallyat is letör.
*
Zúgó a zsivaj,
Szélvihar minden letör.
Sziszegve fütyül.
*
Sorsába szőve
Fának a kopaszodás.
Szélvihar, segít.
*
Letört lombtömeg,
Csúnyán tarkítja tájat.
Vihar, elvonult.

Vecsés, 2016. október 7. - Kustra Ferenc József – íródott, eredeti Baso féle haiku csokorban.

...

Sors olyan, hogy van nála sokkal fiatalabb, kit a lét nem marasztal…
Érdekelne, hogy nekem mennyi van, amit még a sors nekem kiutal?
Olyan ez, mint a régen volt tanácsi lakásigénylés,
Van ki soha nem kapott, csak elutasították! Na! És?

Van-e még kis remény, van-e még hátralévő lét?
És meddig ázom-fázom még az életem telét?

Aki elesik, az megüti a járda kövét,
Meddig feszíti még a szenvedő járda tűrtét?

Tenyered már lágy, meg puha, száraz, már nincs bőrkeményedésed,
Hátad már görnyedett, de már nem a kapa húzza le a kezed.
Az életben valaki most megy még csak kapálni,
Valaki megy otthon ebéd után alukálni.
Neki már nincsen más, mert már véglegesen elfáradt.
Csahosod, még ott van melletted, jó, hogy ő nem fáradt.

Talán tisztelik a korodat, ha becsületesen élted.
Ha végleg elmész, lehet, hálaimát nem mondanak érted!
Szemgödrödből kiviláglik a leélt évek sokasága…
Lesz e még ebben a szemben életigenlés sokasága?

Gondjaid mételye, nem tölt el örömmel, mert még várandós is,
Így itt már csak az segít, ha türelmes vagy, de mormolsz imát is.
Hiába mész Te még mindennap messzebb, egy kicsit kapálni,
Éveid sokaságát, még ezzel sem tudod eltörölni.

Kínodba a múlton emészted magadat,
Felteszed a kendőt, vagy a kalpagodat,
Mész, de kiderült nem bírod a kapádat…

Minden este hosszan imára kell kulcsolod a kezed,
Kéred esdekelve, adjon még egy napot, a végzeted…
Valaki elment és csoszogva itt hagyta a te léted.

Velem is, mint másokkal is, gyorsan körbe forog a Föld,
De engemet meg már körbe ölel, az öregségi köd…
Te is velem, csak egyre emlékszel… még a múltat őrződ.

Vannak biz’ sorstársak látok erre-arra, lehajtott fejjel,
Parázsként elhamvadó, már fel nem éledező tervekkel.
Valaki meg valahogy eltévedt, jaj, mi is lett szegénnyel.

Tetszik vagy sem, legnagyobb öröm, hogy eszel, ha kijössz a nyugdíjból,
És ha van, a karácsonyi halszálkát ki tudod venni a szádból.
Kérsz még-még egy-egy napot, de már nem vársz senkit a messzi távolból.

Amíg lehet, addig naponta akarsz kapálni,
Elmész löszös talajra, azt kicsit megforgatni.
De már két húzás után minden rád fog izzadni.

Hiába, no, az élet ilyen, el kell fogadni,
Forog ma Föld, kapaszkodunk, nem tudunk mit tenni,
Majd mossál hajat is és ondolálj,
Múltból meg valamit nagyon csodálj.

Idő és a világ elmegy, dehogy kezdenék újat…
Lehet, meggondolom! De, hogy kezdhetnék én már újat?

Vecsés, 2014. december 11. – Kustra Ferenc József

...