Nagyon öreg már az udvari agg körtefa,
Nekidőlt, tartja a romos istálló fala.
A múltamra, elég sokszor visszaemlékszem,
És konstatálom, jó és rossz is történt velem,

Hosszú utamon, bottal sokszor kört rajzoltam udvar porába,
Hogy záródjon már, oda be a pech, éljen már a magányába,
De ez egy szemét! Itt van és kísér, engemet csak ráncigálva...

Úgy ordítanék, dühöngenék én... bele sötét éterbe,
Csak félek, hogy mások is meghallják... mindenét... a fenébe.
Ha kikiabálnám a fájdalmamat, máris elmúlna-e?

Ez a múlt is, vajon az ördög műve?
Unalmában ő hozta ezt is létre?
Hogy lehetne, hogy pontosan megtudnám?
Hogy lehetne, hogy akkor visszaadnám?

A pennámat is íráskor a kalamárisba mártom,
Mert végül is, ami már elmúlt, le kell írni... nem bánom.
Inkább égre nézek, tűző napsugár-palástot látom.

Ha elmerengek a múlton, akkor jól el is révedek,
A vaspatás életet, épp a jelenben is megélek.

Visszanézve a múltra ezt megfigyeltem,
A skót-vörös hajzata nem a kedvencem.
Orra piszének látszik, mint kisleánynak,
De, orrcsontja törött, mint kocsmajárónak.
Az arca szép, mint az öreg vasorrú bábáé,
Egy vasfoga van, de annak éle, mint kapáé...

A szirti sas is senki, ha törött szárnnyal ül a sziklán,
Ő is már csak a múltban él, messze a végtelen túlján!
Elnézem, hogy a villanydróton, szép sorban ülnek az emlékek,
Legyek is odarepülnek, legyen mit enni a sok fecskének.

A családi sírbolton is két kicsi mécsest égetek,
Fényük gyenge, azon keresztül a múltba nem nézhetek.
Pedig a múltam emberi része, már régen lent fekszik a hidegbe,
Lehet, hogy a múltba akkor lehetek, ha én is befekszek, ide le?

Néha szoktam beszélgetni a múlttal, idézem emlékeket,
Ha ilyenkor... ha akarom, ha nem, feltépem régi sebeket.

Lehet, hogy nekem majd, a tavasztündér hozza el a jövőt?
Lesz jövőm, vagy csak áltündér hoz valami engem lekötőt...
A múltamat, a vállamon, mint korhadt pilléren... cipelem,
Sorsos a múltamban van, az meg aztán állandóan... velem.

Az ősz csendesedni, lassulni, megállni látszik,
De előbb még a lehullott levelekkel játszik.
Az élet is őszi már, itt bizony, fújnak a szelek,
Előfordul az is, hogy az emlékek a fegyverek!

Én nem egy pergamenre írok és nem átkot szóró jóslatokat,
Az ördög készen áll, de miben akadályozza az angyalokat?
Tükörbe, ha nézek nem látok mást csak ismerős pofazacskókat!

Romlott lelkű a múlt, ezért az ördög, a támogatója,
Ő az, aki belőlünk a szép múltunknak elhordozója.
A piszok ördög elviszi a múltat, szíre-szóra?
Holnap meg már a múlt nélkül ébredünk, virradóra?

Még az is lehet, hogy a múlt önmagát köpi szembe,
Mikor nem engedi, hogy mi minden jusson eszembe!
Az ellenérzésem a nagy lehetőségből nagyon kortyol,
De az ördög elleni harcban... ó, ember néha elbukol.

Csak segítene, ha a múlt és a jövő egyeztetnének,
Hogy én az emlékeimet lássam egy nagy lehetőségnek.
Csak az a kérdés, a mocskos patás még a közelben van-e,
Magáénak érzi-e, hogy az én múltamat messze vigye,

Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József

...

Az ősz az elmúlás előjele,
De benne van a kikelet szele.
Mondják minden rosszat jó követ…
Ebben én nem hiszek… de lehet.

Tavaszt is a jobb nyár követi
Így nyáron az ember azt hiszi,
Hogy ez így a legjobb, maga a tökély.
Ha minden jól alakul, így lesz… ne félj.

Nem tudni azonban, kinek mi a jó
És azt sem, hogy vajon neki mi való.
Sőt mindenki másképp éli meg ugyanazt,
De nincsen, aki kőből is vizet fakaszt.

A sors útja, cifra, dimbes-dombos,
Nem egyenes, inkább jó kanyargós
És nem mindig van úgy… megyünk hegynek felfelé
Van, hogy irány a gödör… szívünk hideg lelé.

Azt régen, pontosan tudjuk; mit ránk rótt a sors
Az be is következik. Élet nem komfortos,
Sőt olyan, mint egy régi harcos, törött karddal
És csak vagdalkozunk… az életben fakarddal.

Sokan, milliónyian ágálnak a sorsuk ellen,
De ők a körülményeik miatt a tehetetlen
Tömeg, pedig van köztük jobb sorsra érdemes,
De nem tud mit tenni, élete… csak fekélyes.

Megoldás nincsen, jó tanács nem adható.
Élet olyan, mint egy szennyezett algás tó.
Kinek már csónakja sincs, iszik vagy elmenekül,
Így élet beszippantja… tűri tehetetlenül.

Budapest. 2011. október 18. - Kustra Ferenc József

...

1917. –ben vitték a fogságba a magyar katonákat…

A vonat, akárha kísértetvilágban haladna,
Csak haladt, havat tolt, de nagyon zötyögve, fújtatva.
A Hold, mint valami szemlélő fenség, elárasztotta a tájat
Remegő fényével és közben meg, terítette ezüst sugarat...
Voltak részek, ahol csigalassúságú döcögés volt az út,
Ott a foglyokat kevésbé ellenőrizték, itt volt kis kiút.
*
(Senrjú)
Viharfelhőket
Láttunk szembe haladni...
Angyalok tolták?
*
A vonatot számtalanszor mellékvágányra irányították,
Ott sokszor órákig álltunk, valamiért hosszan parkoltatták.
Éhesek, szomjasak és mocskosak voltunk,
És bizony megtetvesedés volt a sorsunk.
Volt, ahogy a havazás elállt, a mozdony is nekibátorodott,
Gyorsította a marhavagonokat, néha kicsit hosszan sípolt.

Krasznojarszk határában óriási temetőt látni,
A terepen mindenhol szinte... fakereszteket látni...
A vonatunk lassan begördült a krasznojarszki pályaudvarra,
A friss, hideg levegő, megkönnyebbülést hozott a bezártságra.
Süvített a szél, elvakított a hó, és nagyon átjárt a hideg...
Gonosz felhangú volt a csend... Körben némaság is fagyosan rideg...
*
Mint hónap árja
A tájra hullott... fehér.
Sok fehér pehely.
*
Hó-vidék, olyan szépség, hogy lopva gyönyörködök benne,
De, e környezetben, a lelkem szólt, hogy maradjak csendbe.
Az állomástól, gyalog, komoran folytattuk az utunkat,
Kín volt minden lépés, és heves hóvihar fedte utakat.

(3 soros-zárttükrös)
A szél őrjöngve kavargott, vitte havat, csípve mart a fagy,
Lépésenként küzdöttük magunkat előre... ha a szél hagy...
Örvénylett körülöttünk a hó, a hókristály arcunkra fagy.

Így vergődtünk át egy délutánt, elcsúsztunk a vastag, fagyott hóba,
Végig zuhantunk jeges hótorlaszba... kinek, ahogy bírta lába...
Végül a táborba értünk és úgy néztünk ki, mint vert ármádia.
*

Lélek kiszakad.
Lélek beszakad. Lékek.
Lelket menteni!
*
Idő hidegül,
Jégcsapok összeérnek.
Száj is elkékül.
*
Idő hidegül,
Nem működik gondolat.
Bennük önmagad.
*
Idő hidegül,
Meleg és étel nincsen.
Hűtő barakkok.
*
A barakkokat
Öleli a jéghideg.
Jeges-hideg csönd.
*
Emberek hűtve
Élnek, deszka barakkban.
Még penészfolt sincs.
*
Őszinte szavak,
Fagyhalál pillantások.
Kihűlő arcok.
*
Skorbutos fogak!
Szájban, folyvást fájdalom.
Száj széle elfagy.
*
A száraz kenyér,
Fekete, fagyott, kemény.
Enni fogtörő.
*
Száraz morzsa is
Aranyat ér. Keresés.
Az éhség az úr!
*
Száraz kenyeret
Jól puhítják a könnyek.
Sírás se segít.
*
Szél, süvítve hoz
Dermesztő, nagy hideget.
Tél támad, tombol.
*
Termek betelve
A mahorka füstjével.
Egészségóvás!
*
Mahorka, ritka
Nagy boldogságot szerez.
Egyetlen öröm.
*
Hűlt fejed rázod!
Nyakadat tetvek marják.
Nekik jó meleg.
*
(tanka)
Barakk tele van
Titkos gondolatokkal...
Vágy, hazamenni!
Otthon emléke ölel,
Mennék én haza fénnyel...
*
Rózsaszín hajnal,
Otthon még hazavárnak.
Álmaikban... vagy.
*
Napot csodálni
És várni a holnapot.
Menekülés-vágy!
*
Kézujjak között
Nem folyhat el a remény.
Imára kulcsolt.
*
Eltűnt időben
Van tán'... beragadt lélek.
Élni! Lélek nincs.
*
Halhatatlanság.
Élet, sudár jegenye.
Ez törpefenyő.
*
Örökzöld pázsit...
Örök álmodozásban.
Jeges, csúszós hó!
*
Halhatatlanság
Csak mesében. Győz, hideg!
Mesék felejtve.
*
Krasznojarszki tél!
Itt, halál mesél, kaszál.
Szibéria arc...
*
Tébolyult élet,
Fel sem ismerhető: lét.
Határ: őrület.
*
Hideg közelít!
Mindenfelől átölel.
Virraszt felettünk.
*
Reggel. Ébredés.
Hideg. Mit hoz az új nap?
Még, egy nap élet?
*
(tanka)
Múlandóságban
Őrizem a szemedet.
Emlék is megfagy...
Szinte hallom hangodat,
Látom angyal arcodat...

Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: megtörtént esetről, amit az egyik elszenvedő írt meg könyvben.

...

Letöredezettek…

Kút káváján pihen… holló.
Peches ember munkanélküli. Bánata: nincsen meló.

Mért
Lehet
Másoknak
Minden? Neked
Meg munkád se, nincs.

Csak
Lebzsel,
Ám jól él.
Szorgos voltál,
Még se nincs munkád.
*
Jó voltál, dolgoztál.
Munkátlanság megtalál még,
Miért pont te? Kérded.
*

Lóháton, gyorsan vágtat az intéző,
Már elveszett kobakjáról a fejfedő.

Csak
Diktál
Magasról.
Ám majd egyszer,
Leszáll a lóról.

Ki
Fenn áll
Magason,
Le kell jönni
Elszámolásra.

Ki
Gőgös
S parancsol,
Neki is szól,
Majd trombitaszó...
*
Helyet cseréltek majd.
Egyszer Te leszel ott, hol ő,
Ezt kívánod most épp.
*

Kismacska prüszköl hóban,
Sokan ülnek falóban.
Jót játszanak, borulnak csónakban.

Van,
Hogy nem
Tetszik de
Ne hívd ki a
Sorsot! Ráfizetsz...

Van
Úgy, hogy
Nem jó, de
Ne játssz tűzzel!
Megéget... vigyázz!
*
Még rosszabb is lehet,
Ne félj. Ami jár, utolér.
Légy csak türelemmel.
*

Leégett a rántás,
Lesz ebédre más.
Hal ebédhez kell kapás…

Nem
Ehetsz
Azt, amit
Épp szeretnél,
Csak amire jut.

Ha
Szegény
Vagy, egyél
Csak kenyeret…
Húsra már nem jut…
*
Száraz kenyér és víz.
Ez az étek éppen mostan.
Maradjon holnapra.
*

Nincs is béka miskolci kocsonyába’,
Ember nyugodtan eheti két pofára.

Ha
Bántasz,
Nem bántlak.
Csak nyugodtan
Egyél, nincs mérgem.

Ha
Hozzám
Rossz voltál...
Mérgem nincsen...
Egyél, nyugodtan...
*
Nem haragszom rád sem,
Békés vagyok, haragtalan.
Szeretem életem.
*

Csikó kanca vágtat anyja után,
De még setén és sután.

Míg
Család
Vesz körül,
Addig élhetsz
Csak, biztonságban.

Mig
Szülők
Vigyáznak
Rád, addig élsz
Nagy biztonságban.
*
Amíg gyerek vagy, jó.
Életed szép lehet, vidám.
Bárcsak igaz volna.
*

Szopós malac sír az anyjának,
Farkasok közelben… jó vacsorát szaglásznak.

Mért
Bántják
A gyengét?
Nem bánt senkit…?!
Élni szeretne...
*
Ne légy gyenge soha.
Aki gyenge, bántják mindig.
Ez a dzsungeltörvény.
*

Disznóölésnél van, hogy disznó elszalad…
Böllér lecsüccsen, késsel magára marad.

Vedd
Észre!
Szállj szembe!
Sok kudarcot
Rejteget a sors.

Ne
Csüggedj!
Az élet
Már csak ilyen,
Kihívás s kudarc.
*
Míg kell, védd magadat,
Senki más nem fog védeni.
Csak Te vagy magadért.
*

Elefántnak nagy az ormánya…
Disszidensnek nagy a honvágya,
Kicsi… ormánya.

Már
Bánod,
Fáj tetted…
Viselned kell
Következményét.
*
Figyelj és tanulj még,
Mert tanulni mindig lehet.
Legközelebb másképp...

Vecsés, 2015. júl. 2. – Szabadka, 2018. máj. 9. – Mórahalom, 2018. jún. 10. – Kustra Ferenc József – a 10 szavasokat én írtam, alá az apevát Jurisin Szőke Margit (az apevák címe: ”Élet szálkák”)
és a HIAQ –kat Farkas Tekla.

...

A sorstragédiát tankában írta meg a szerzőpáros…

Lombok, madarak…
Pillangók, virágok, fa!
Ősi rend régi.
Volt egy fiú és egy lány,
Szép szerelmük volt… talány.
*
Hold álmokat hint,
Nyár-éji… ölelésben.
Égbolt, csend-tető.
Együtt voltak mind' este,
Míg hold, napot kereste.
*
Erdőnek csendje,
Fáknak zúgó moraja.
Levélzizegés.
Fűz, titkukat rejtette,
Lombja őket ölelte.
*
Fehér liliom
Szára kúszik ég felé.
Isten, nyugalom.
Fiú a lánynak hozott
Szál fehér liliomot.
*
Nap kézen fogja
A vízcsepp testvéreket.
Új utat jelöl.
Ajkaik csókolództak,
Jövőről álmodoztak.
*
Nap elkíséri
A vízcsepp testvéreket.
Utat megmutat.
Nap mint nap, vágyak nőttek,
Vétekbe vitték őket.
*
Nyugalomcsónak
Sodródik vihartavon.
Sok tavirózsa.
Testük a vágytól vibrált,
Két lélek is… eggyé vált.
*
Könyörtelen a
Katonaság. Kiképzés.
Messze, bent lakás.
Gyors behívó érkezett,
Haza… hív! Menni kellett.
*
Élet múlandó,
Boldogság létezik-e?
Könny mossa arcot.
Boldogságuk elillant,
Szemükben könny felcsillant.
*
Egymás hiánya,
A boldogság korlátja…
Kapcsolattartás.
Levelek mentek-jöttek,
Rosszullétek is jöttek.
*
Bent híreket vár.
Kint vannak újabb hírek…
A távirat gyors.
Hírt küldött szerelmének:
Kérj eltávozást, kérlek!
*
Az ég-kékje szebb
Mint, máskor. Virág virul.
Élet csúcsponton.
Estére megérkezett,
Liliomot is szerzett.
*
A szokott helyen,
Ritkán, nagy beszélgetés.
Szavak tobzódnak…
Találkoztak fűz alatt,
Lány száján szó, nem apadt.
*
Kéklően szép ég,
Messzi hegyorom fölött.
Semmiből… villám.
Hírt mondva, sírva fakadt,
Fiú szó nélkül maradt.
*
Ijedtség és a
Félelem, olyan nagy-úr!
Dönt… vad stresszhelyzet!
Ijedten fegyvert fogott,
Két életet kiontott.
*
Villám lecsapott…
Csoszogó, múló percek…
Tűz, démoni lett!
Sírva a földre rogyott,
Tudta rossz döntést hozott.
*
Holdnak a fénye
Lágyan landol arcokon.
Rét füvén alvás…
Mikor a hajnal hasadt,
Három test… fűzfa alatt.
*
Könnyű szél ringat,
Gyenge pipacsvirágot.
Szárat, kettétör!
Egymáson vérbe fagyva…
Liliom, elhervadva.

Szabadka, 2017. június 5. – Vecsés, 2017. október 9. –Jurisin (Szőke) Margit – a tanka versét én írtam, (a címe: „Elhervadt a fehér liliom”) fölé a haikukat, szerző-, és poéta társam, Kustra Ferenc József.

...

{Septolet}
Lélek,
Érzelem,
Nem félek,
Nem félem…

Lelkem kitárom,
Nézek körül ködben, nem bánom…
Vágyom…
*
{apeva csokor}
Ó,
Álmom
Számlálom,
Mert köd vakít,
Mint egy véres tőr.
**

{Keresztrím}
Az emberi lélek épp' olyan, hogy nem árt neki,
Ha néhanapján, de kissé meghunyászkodik.
Olyankor jó, ha keresi a fényt távol, messzi…
Mert bebetonozódott, ködben nem látszódik.

*
Vak!
Immár
A szempár
Halott sirály.
Csak száll, tovaszáll.
**

{Kínai versforma; "Shiliuziling" Szótagszám=1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa- (x=szabad)}
Nem
Lelkemben az énem…
Sorsom üt!
Jobb lesz? Nem félem…
*

Hát
Minek
Féljek én?
Hisz itt a fény,
Mely csillagösvény.

Vecsés, 2019. április 3. – Paks, 2022. június 23.- Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. A versszakokat én írtam, az apevákat: szerző-, és poétatársam; Bauman Beatrix Bianka.

...