3 szerzős meditáció az életről…

Az élet olyan, mint egy foszlós bélű kalács,
Ezzel nem megyünk messzire, de ha, nincsen más?

Kalács illatozik,
Nagymama épp most sütötte.
Szeretettel teli.
Koldus fázik ablak alatt,
Maradt morzsa, néhány falat?

Lehet fényűző életed,
Ha a szeretetet nem ismered,
Tönkremegy életed.

Lehet életed kényelem,
Ha szíved szeretni képtelen,
Életed lesz gyötrelem.

*

A szeretet olyan, mint egy foszlós bélű kalács!
Ezzel ugyan nem boldogulunk, de ha, nincsen más?

Kicsi gyermek majszol,
Kakaót iszik melegben.
Szeme csillogó zöld.
Megfagy ágrólszakadt ember,
Odakinn. Szólni már nem mer.

A szeretet óriási kincs,
Boldoggá tesz. Biz’ fájdalom, ha nincs.

Szeretetben élni tudni kell!
Boldogsághoz kettő kell,
Élet nélküle bagatell.

*

Párkapcsolat olyan, mint szétfoszlott, foszlós bélű kalács…
Életlen késsel nem szeletelhető… de, ha nincsen más?

A hold - mint fél kalács.
Szép leány szeretni tanul,
Gyermekkorára néz.
Kucorog a nincstelene,
Rég elhagyta már kedvese.

Párban rózsás az élet, amíg virul szeretet.
Nélküle viselheted tövissebeket.

Párkapcsolat foszlós-kalács, frissen fogyaszd!
Ha más nincs... később beletörik fogad.

Vecsés, 2017. december 28. – Mórahalom, 2018. január 20. - Szabadka, 2018. január 18. - Kustra Ferenc József: a verset én írtam. A 10 szavasok Jurisin (Szőke) Margit munkája. A TANQ -kat Farkas Tekla írta és a vers címe: „Sorsok…”

...

Az élet nehézségeiről, a családról, TANQ- ban írt a szerzőpáros…

Hóesésben mulat
A család apraja, nagyja…
Újabb születésnap.
Tél volt, esett és havazott,
Ő tartott, születésnapot.
*
Legény, ismeretlen,
De udvarias, jó táncos.
Kapcsolat indulhat…
Akkor még nem is ismertem,
Táncra kért és beszélt velem.
*
Kapcsolat elmélyült,
Szív, nagyon hallatta hangját.
Közös, időtöltés.
Így kezdődött a szerelem,
Együtt, nap, mint nap szüntelen.
*
Egész jól alakult,
Tudták, hogy egy egész… két fél.
Felek, egybeforrtak.
Más a vége nem lehetett,
Végül házasság köttetett.
*
A szív és a lélek
Is egybevágyott! Úgy is lett!
Életkötelék, kész!
Örök fogadalmat tettünk,
Igaz szerelembe hittünk.
*
Élettavasz bimbó
Kirügyezett, virággá lett!
Kezdő, szaporodás!
Évfordulóra ajándék,
Egy kislány, az már nem játék.
*
Gyermek nevelése,
Nagy feladat, sőt életcél.
Szépen cseperedett.
Szeretettel elhalmoztuk,
Az időt rá nem sajnáltuk.
*
Nehézségek folyton
Előkerülnek! Problémák…
Hit és a bizalom!
Nem volt túl pompás életünk,
Viszont a hit megvolt bennünk.
*
Újabb rügyfakadás…
Nő a második szirom is!
Már dupla boldogság.
Hét év után, jött a hatvány,
Született még egy kicsi lány.
*
Mélyült együttérzés
Segítette a napokat.
Hit, béke, szeretet.
Szeretet, boldogság s béke,
Volt minden napnak a vége.
*
Néha, leesett egy
Tányér és csúnyán összetört…
Reccsenés hang… elmúlt.
Szóváltás is előfordult,
De a tisztelet nem csorbult.
*
Virágkezdeményből
Nagyszerű, két virágszál lett!
Boldogság, mosolyog.
A két lány felcseperedett,
Büszkeségünk, növekedett.
*
Virágszál felnőtt már.
Jelezte, rügyet fakadna…
Új cserépbe vágyott.
Idősebb lányunk meglepett,
Mert esküvőt rebesgetett.
*
Új cserép elkészült,
Átköltözés-munka indult.
Családi intézés.
Készen állt a menyegzőre,
Apjával ment esküvőre.
*
Időjárás, másul…
Egyszer, mindennek vége van!
Még békés létnek is.
Béke s nyugalom, elvesztek,
Szüleim lebetegedtek.
*
Változnak az idők
És változnak a helyzetek.
Nagy átvariálás!
Hozzánk költöztek mindketten,
Így könnyebben segíthettem.
*
Már minden feléled,
Új reményben, új az öröm.
Gólya már kelepel.
Gólyahírt hozott a vejünk,
Jókedvtől tágra nyílt szemünk.
*
Azúrkék odafönt
A kék ég! Madárcsicsergés…
Rügyek, pattanóak.
Mindannyiunk örömére,
Ami nőt ötszörösére.
*
A papuska gólya
Fönt kelepel a kéményen.
Új híreket ad le.
Fiú unokánk született,
Kapott is sok szeretetet.
*
Gólyapár már megjött,
Régi fészkét felújítja.
Újulás a kezdet.
Apja, anyja szeme fénye,
A mi szívünk tüneménye.
*
Idő, lassan elment,
Változás kitört, mint vihar…
Nem minden új, jó is…
Mint perc, hat év tovasuhant,
Egy pillanat...sorsfordulat.
*
Baj, csak úgy történik!
Segítségkérés folyamat.
Rikoltó sziréna.
A mentőkocsi vijjogott...
Orvos tudomány megbukott.
*
A csendet megtörő
Villámlás, a réten lecsap.
Egy kiégett fűfolt…
Mint villám a derűs égből,
Csapás hullott rám az égből.
*
A napfénynek tánca,
Tó tükrén… megszűnt csillogni!
Felhő, szomorún sír…
Szívem párját elvesztettem,
Gyászba borult az életem.

Szabadka, 2017. április 13. - Jurisin (Szőke) Margit --- Vecsés, 2017. április 22. - A vers, az én önéletrajzi írásom! A HIAQ -kat elé, szerző- és poétatársam Kustra Ferenc József írta.

...

Lázálomban... ábránd

Érzés él, szunnyad!
Nem fél, a széllel szárnyal.
Érintés hiány.
*
Érzés felébred,
Szellő, vad széllé éled!
Szív is bizsereg.
*
Simogatásod
Észveszejtő, remegek!
Vesztő élvezet…
*
Térdem már inog,
Szél száll, minket nem kímél.
Simítom nyakad.
*
Vágyam, már ébred,
Csókod, szinte már érzem.
Meleg a nyálad.
*
Szerelem vihar
Képében tépem ruhád.
Bőrruhád… marad.
*
Vágyunk, mint tarló,
Oly’ mint sokágú villám.
Zúgó vágytenger.
*
Bensőm is remeg,
Vágy, agyamat uralja.
Illatod… tarol.
*
Perzselő vágyban
Élve… elvesznék veled…
Orgazmus hegyek!
*
Szerelemünk és
Az érzelmünk… egyesül!
Orgazmus csörte.
*
Szélvihar tombol!
Testünk egymásba… simul…
Nagy egybeforrás…
*
Szerelemvihar!
Vágyban ázott vonaglás…
Kéj... tengerrengés!

Vecsés, 2018. április 1.– Kustra Ferenc József- Jurisin Szőke Margit azonos c. versének átirata senrjú csokorban, a szerző engedélyével.

Jurisin (Szőke) Margit
Vágyálomban... káprázat
Lázálomban... ábránd

Az érzés szunnyad... de él,
Szárnyalni széllel nem fél.
Érintés kell, s szárnya nő,
Száll, mint szélben keszkenő.

Add kezed, érzés ébred,
Szellő széllé lesz... éled.
Szél lévén, már nem kímél,
Már ott jár közel szívnél.

Simogasd nyakam... érzem,
Szél fúj fát, inog térdem.
Csókodtól vágy is ébred,
Mint orkán, ruhám tépjed.

Vágy perzsel, miként villám,
Hulljon ránk esőcsillám.
Szélviharban légy velem,
Szoríts magadhoz... engem.

Vihar tombol, nem csitul,
Testünk egymásba simul.
Átázva... kéjben, vágyban,
Vonaglás avarágyban.

Szabadka, 2017. október 7.

...

Menedéket keresve ,
Az álom édes tengerén,
Boldogságot megtalálva,
Álomtündér vezet.
Két kezemet átkarolva,
Visz a vágyak vízére,
Hol nem bújik meg vak csalódás,
Csak gyengéd szeretet.
És reggel, ha ébredek,
Álomtündér elszökell,
Elmúlik a szép varázslat,
Új álmokat keresve.

...

I.

Havazás van a szívemben,
itt dideregsz a szememben,
s mindenekben megcsodállak,
téged, akit titkolnálak.

Még szóként is tiltva voltál,
titkolt t?lem titkos zsoltár,
szerelmedb?l nem maradt más
nekem, csak a földbehullás.


II.

Szemsugarad záporában
olykor-olykor én is álltam,
kápráztatott csókod, könnyed,
s becsuktál, mint megunt könyvet.


III.

Az ajkamon nincs bocsánat,
csókod a csókomra száradt,
szemed csukódása gyónás,
csókoddal szép az elmúlás.

...

Bizony, valaha nem kellett ilyet
álmodnom, hogy a párna nyugtot adjon
s társaim hulltán ne legyek ijedt,
mint gyomlálás után a megmaradt gyom, -
mikor még kis kamaszként, ki siet,
nehogy a víg sétáról elmaradjon,
fütyörésztem és rugtam a rögöt
s Ilonka várt a kertkapú mögött.

...Húsos gallyakról csöpögött az illat,
csilingoltak a fán a levelek.
Itt az id?, a titkok titka nyilhat!
Szörcsögve tört fel vágyam, mint meleg
vérbuggyanás, mikor a mellbe nyil hat
s azt hittem, roppant terhet emelek
s görnyedtem, mint virág, ha himporos had,
méhek súlyától csaknem földre roskad.

Te épít? és romboló elem,
mely nélkül létünk tája puszta, téli,
Pet?fi álma, els? szerelem,
ki tudna rólad méltókép beszélni?
Hiába hangolom és szerelem
a lantot, földi hang ki nem beszéli
azt a fájdító, boldog muzsikát,
mi akkor, egyszer bennem muzsikált.

Pucér, pelyhedz? lánykatest lubickol
a szív tavában és a vér locsog,
kagylószín lábujjával szembeprickol
s félálomban sz?z hónaljpamacsok
csiklandják orromat és számat is, hol
nagyhirtelen most meggyullad a csók,
meggyullad pirosan, perzselve lángol,
- szeretnék kiszaladni a világból.

Kirohanni s a csillagok között
zokogva futni, izzadtan, bolondul,
míg kergetnek batisztba öltözött
angyalkák s valamennyi csókot koldul
s az Isten rázza t?zb?l ötvözött
kolompját és az csengve-bongva kondul.
Csillag szikrázik, angyalcsók ragyog
s menny, föld azt zengi: Szerelmes vagyok!

Ti kisfiúk, ti nyurguló palánták,
kikben az els? csókvágy sistereg!
Ha tudnátok, a férfit mire szánták
gonosz, fenekv? asszony-istenek
s hogy alszanak ki sorra mind a lámpák,
a férfiszívek és csak füst remeg
s korom komorlik tovalebeg?ben
fölöttük a borzongó leveg?ben.

A nedvesrügy? els? vágyban is
ott szunnyad már a szúrós férfipálya
termése, érett szerelmünk hamis,
zöldmérg? magva, dancs tragédiája,
mely - mondjam-é? - most négy év mulva is
belémmarcangol, ujjaimba vájja
tüskéit s mindent újra felszakít,
mit oly anyásan heggesztett a hit.

Egy drága n?, egy asszony, kit szerettem
Fák sírjatok, virágok sírjatok!
Hogy elfeledtem, hogyan is hihettem?
Füvek ti, sírjon minden sarjatok,
füvek, akiken ágyamat vetettem
s ahol most már egyedül alhatok!
Könnyfürd?ben szépüljön égi lénye
s haljon meg egy nagy szerelem regénye.

Nem jajgatás ez, sajgó szisszenet,
te sírsz csak, vés?, aki lassan vésel,
készül az emlék, végs? izenet,
fontolt írás, mit késem k?be présel:
Áldás lobogjon a feje felett
hideg sugárral, égszín feledéssel,
áldott legyen a csókja mással is,
áldott legyen haló porában is!

S te költ?, kit a bú mindegyre átvonz
a zord jelenbe, - mondd versed tovább!
Térj vissza csak a régi délutánhoz,
melyen piros pipacs, kék szarkaláb
közt csábított és vont egy napsugár-bronz
leányhaj, egy kis kéz, egy karcsu láb,
egy száj, mely rizsfogakkal ajkát rágja
s a zsenge vágy, e rózsaszín? máglya.

A fecskét, hogy a romló kert felett
merre röpüljön, ki tanítja arra?
Ki tanítja meg fújni a szelet?
Ki tanítja a felleget viharra?
Ki mondja meg, mikor van kikelet
s bonthatja bolyhos bársonyát a barka?
Ó, van jeles, nagy tudomány, amit
tudunk, noha rá senki sem tanít.

Míg nyugton alszik a gyanútlan elme,
nem sejtve, hogy mi nagy baj várható,
súnyin közelg az érés gerjedelme,
a macskalépt?, orv gyujtogató
s a szikrát odalopja ?kigyelme,
ahol a t?zvész könnyen gyujtható:
a fiatal test fülledt forradalma
füstölve lobban lángra, mint a szalma.

...Ülünk egy bodros körtefa alatt.
Agyamra mintha téboly g?ze szállna.
A félkezem derekára szalad,
másik hajába túr... Riad, kiválna
karom közül, de nem tud... Pillanat...
ajkamon ajka, két kis nedves málna...
Mint gyom közül cikkázó csöpp gyik, oly
fürgén siklik ki száján a sikoly.

Talpraszökik. Izzó parázs a képe
s arcomra ken egy csattanó pofont.
Nem bánja, hogy a szoknyájába tép-e
a parti s?rü, melybe beleront,
csak fut, bukdácsol, nyargal a sötétbe.
Hátát ugrálva verdesi befont
két varkocsa. Én meg csak állok, állok
a fényben és rekedten kiabálok.

- Ilonka, állj meg! Ott folyik a víz,
vigyázz! Vigyázz! - de nem jön semmi válasz.
Nyelvemen csíp?s, furcsa málna-íz,
ínyem cukortól s?r? mézet nyálaz,
szemem párás, homlokom csupa víz,
szívem kalimpál és inamba száll az
els? mámor, a fájó, reszketeg,
s már hallgatok és némán reszketek...

Elindulok kutatni nagysokára
a szökevényt. De léptem tántorog.
Megvan! - A parti pázsit pamlagára
d?lten piheg és sír és hánytorog.
A gy?rött kis fehér batisztruhára
gallyakon átsz?rt, sárga láng csorog.
Kerülgetem lopódzva, lassan, lassan
s melléguggolok, hogy megsímogassam.

- Hallod, ne b?gj - kezdem, de meghatott
vagyok én is. - Ne b?gj, hisz semmi baj sincs. -
Még csuklik és szipog ötöt-hatot,
majd fölveti szemét. Egy kósza hajtincs
hull kis pufók, könnyekkel maszatolt
képére és: - A gyermek - mondja, - nagy kincs,
de szörny?, hogy törvénytelen legyen.
Most már muszáj, hogy engem elvegyen.

- Miféle gyermek? - kérdezem riadtan.
Halkan szól, mintha b?nr?l vallana:
- Ha meghalnék, se volna kár miattam,
mert a lányoknak (mondta nagymama,)
gyerekük lesz, ha férfi csókja csattan
szájukra... mint az én szájamra ma...
S szemének újra megered a nedve
s zokog, arcát tenyerébe temetve.

Hallom, hogy kuncog és vihog a nap
s ahogy vigyordul, úgy süt egyre jobban,
a vén Szamos kaján kacajra kap,
kövér hulláma pukkadozva csobban
s víg pacskolással a hasára csap,
a nagy természet hahotába robban,
ezer madár csivog, kacag ezen
s kacagok én is, - szinte könnyezem.

Titkos, komoly magyarázatba kezdek,
hogy megvígasztaljam a kis csacsit
s roppant meggy?z? szemeket meresztek.
- No, nem haragszol? Adj hamar pacsit! -
Sokáig bámul, kuporodva veszteg,
majd búgva fölnevet és rámkacsint.
- Bizistók - kérdezi mellemre bujva, -
nincs semmi baj? Akkor csókolj meg újra!

...