Hónapok elteltek, hogy azt mondtad nekem,vége!
Elteltek hónapok, hogy nem láttalak Téged!
Azt hittem az id?, gyógyír lesz sebzett szívemnek,
De a sebek csak nem gyógyulnak,még mindig véreznek!
Egyetlen gyógyír, mi szívemet gyógyítja,
Egy-egy levél amit kaphatok még t?led!
Tudom ennél többet nem várhatok t?led,
Mert tudom szíved másnak adtad, Én nem férhetek bele!

A levél mit kapok t?led, kicsit jobbá teszi létemet.
Szívemnek ez gyógyír ezt köszönöm Neked,
Igaz, sokáig nem tart a gyógyír, szívem újra csak vérzik!
Reményem, ami volt hónapokkal ezel?tt,
Hogy még talán enyém lehetsz, úgy mint azel?tt!
De ez a remény elszállt, már nem is remélhetek,
Hogy egyszer megint úgy mint rég egy kicsit az enyém lehess.

...

Ha ?sz, öreg leszel egykor szívem,
s visszarévedsz múltra, tetteidre,
a nap, melyen el?ször megláttál,
legyen csillogó arannyal hintve.

Ha ?sz, öreg leszel egykor szívem,
s elszállt napjaidat sorra veszed,
emelkedjen fároszként közülük
a nap, hogy el?ször fogtam kezed.

Forró ölelésekbe foglaltam
mint gyöngyöt záró kagylót szerelmem.
Ha ?sz, öreg leszel egykor szívem,
emlékezz rájuk! Megérdemeltem,

hisz odaadást, h?séget kapni
csak az képes, ki maga is szeret.
Ha ?sz, öreg leszel egykor szívem,
tudni fogod: így más nem szeretett!

Ha ?sz, öreg leszel egykor szívem,
s élted lapjai szertemállanak,
tán nem leszek, hogy szorítsam kezed,
megsimogatva roskadt válladat...

Nehéz teher a szív! S mennyi öröm,
ha ketten hordták végig az úton!
Ha ?sz, öreg leszel egykor szívem,
halálod megkönny?l ett?l, tudom.

Kísértés, gond százszor környékezett,
de összeláncolódtunk mi híven...
Emlékezz hát a végs? percekig,
reám, ha ?sz, öreg leszel szívem!

...

Sohasem gondoltam volna ilyet,
Soha nem tudtam, hogy az élet ilyet tehet.
De mégis valóság ez, amit élek,
Már nagyon fáj és félek.

Mi lesz velem, nem tudom,
Hogy fogom túlélni, ezt fel nem fogom.
Annyi mindent szeretnék, még sincs rá esélyem,
Elszállt sok jó, és minden reményem.

Álmomban annyi minden sikerül,
S mikor felkelek, a valóság kiderül.
Becsukom a szemem, és ott vagyok, ahol akarok,
Nem fáj semmi - egyedül vagyok.

...

Kandallód imbolygó fényénél, intim félhomály,
Kezed kezemben, reszket?n táncra jár.
A lágy tavaszi est csendben surran be ablakodon,
Hárman voltunk akkor, Te, én, és az alkalom.

Szemedben huncut mosoly, szádon a szó: Szeretlek!
Több sem kellet remeg?, szerelmes szívemnek.
Kezem simítva kereste tested bársonyát,
Vágytól ég? ajkad számmal frigyre járt.

És akkor ott, mint láva mely izzó mélyb?l tör fel,
Szerelmünk is így robbant bel?lünk az égig fel.
És repültünk, szálltunk, égtünk, és kívántunk,
Míg meghitten karomban beteljesült vágyunk.

Csókomra csók a válasz, nem egy, talán száz is,
Vágytól tikkadó ajkamnak így adtál oázist.
Testünk egybeforrott, szikrázott az éjben,
Míg meg nem pihentünk kisszobád csendjében.

És reggel együtt keltünk, szívünkben a lánggal,
Te csókkal ébresztettél, én pedig a vággyal.
Azóta is várom percét, mikor viszont látlak,
A valóra vált álom, csak téged kívánlak.

...

Én nekem már holnap ne süssön a nap
engem már ha akar temethet a pap.
Soha senkitöl nem kértem az életet
e földön engem senki nem szeretett.
Szürke életemtöl nem láttam a kék eget,
nehéz az életem mint megmászni egy jéghegyet.


Én nekem már holnap ne süssön a nap
összetört bús lelkem életre úgysem kap.
Égö vágyaim már rég a porba szálltak,
értelmes szép szavakat ugyan kitöl várjak?
Jobb ha elfelejtem azt is hogy létezem
meddig maradhatok élve,azt senkitöl nem kérdezem.

...

Ördög is voltam,de angyal is ahogy éppen jól esett,
Földre rogytam szálltam az égen,voltam h? és h?tlen,
Hol gazdag voltam hol szegény,bátor bár néha féltem,
De azt soha senki ne mondja rám,hogy nem az álmaimnak éltem.

...