A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

A hadtestparancsnokság megbízta az osztagot és pilótáit,
Készenlétbe is helyezte, hogy fényképezzék a Marne hidjait.

A feladat szép, rendkívül veszélyes volt.
Thélis kapitány legott úgy határozott,
Hogy a taubib kíséretében fogja Maury gépét kísérni…
Ők lesznek a hátvédek, elől majd a zászlós és Maury fog menni.
Egy biztató tekintet bőven elég volt, hogy ők hatan egy ütemre,
Érezzék dobogni az életterüket, ez küldetésük sikere.

A gépeknek, Dormanstól Chateau-Thierryig végig egyenletes magasságban,
Kellett repülni, állandó sebességgel, hogy felvételek legyenek kazettában.

A zászlós megfeszített figyelemmel végigpásztázott a láthatáron,
De nem látott ellenséget, Maury meg hamar túl volt az első fordulón…
A két hátvéd gép folyvást rajtuk volt, követte őket a mozdulatokon.

Jean lába alatt a kémlelő nyílásban megjelent a folyó kék szalagja,
A keze meg, mint egy gép, szabályos ütemben, a lemez rugóit csattogtatta….
Részben készültek a felvételek. A Marne hidjai, sorban siklottak hátra.

A zászlóson egy titokzatos érzés, hirtelen eluralkodott,
A gép meg váratlanul, egy gyors fordulással, lefelé iramlott.
Volt ott pár nem oly' nagy, leselkedő felhő,
Ezekből, sötét szikrák ugrottak elő.
Tizenkét német vadászgép volt,
De szerencsére mind messze volt.

A kapitány és a toubib is már észrevették,
De hátrább voltak, feladat volt, zászlósékat védték…
A tizenkét harci gép, vad rohanással száguldott feléjük,
És szándékuk szerint golyókat, mint esőt, ontották feléjük.
A két kísérő gép is a zászlósék után fordult délnek,
De a gyorsabb, modern monoplánok, már nagyon közeledtek.

Jean szívét a félő-iszonyat érzése uralta el,
A halálosztó darazsak támadó közeledésével…

Végigfutott benne, hogy ő szinte már kimenekült a veszélyből,
Ha most beavatkozik, nem szabadul a halálos ölelésből…
Először jutott tudatára, hogy nyomorultul fél e veszélytől.

A repülőkön, mindig a megfigyelő volt a parancsnok…
Maury hátrafordulva várta, hogy dönt gyorsan a parancsnok…
Jean Herbillon zászlós kezével a harcok színtere felé mutatott,
A gép, a magas felé siklott. Sok világító golyó utat mutatott.

A félelme elillant, az agya gépies lett,
Ellenőrizte a páncéltornyot, a gépfegyvert,
És már a szeme elé ugrott egy szárnyas test,
Majd rögtön mögötte, sok fekete, szárnyas test.
Ahogy tanították, tüzelt rögtön, szaggatott ütemben,
Sőt hallotta Maury fegyverét, szinte egy feleletben.

Csak később, otthon mikor biztonságban földet értek,
Jöttek az elő az átélt, feltörő, vad emlékek.

Az ellenség nagyon meglepődött, hogy váratlan támadás érte,
Ami elég volt, hogy Thélis kibontakozzék rohamukból végre…
Majd Maury szerencsés manővere hozta vissza őket... életbe.

Látta, hogy egy fekete-keresztes gép zuhant le élettelenül.
Ezt én lőttem le, gondolta Herbillon zászlós és nem véletlenül.
Aztán hazafelé, már szinte föld felett, alacsonyan siklottak,
Míg az ellenséges őrjárat gépei nyugat felé távoztak.

Maury kérdező tekintete ismét rajta nyugodott
Mert feladat még volt, a fényképek fele még hiányzott.
A gép sértetlen volt, a motor vidáman búgva zúgott,
Ismét a Marne felett voltak, fényképezni kellett ott.
De nem volt már hátvédjük, úton voltak, már hazamentek…
Láttak harci gépeket a légtérben, még el nem tűntek...

Jean kicserélte kilőtt tekercseit, újra töltötte a fegyverét,
Maury pedig, így hazafelé, Marne fölé irányította a gépét.

Herbillon már elkezdett fényképezni, közben felnézett,
Látta, az ellenséges őrjárat újra közeledett!
De már messze voltak, hozzájuk egy vadász sem érhetett…

A két francia előtt, csakhamar feltűntek a tábor sátrai,
Így ekkor már megnyugodtak Jean Herbillon zászlós idegei.
A kapitány boldogan, meghatottan ölelte őket,
Szívvel köszönte, hogy csak lefényképezték a hídfőket.

Vecsés, 2015. augusztus 16. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

A repülősök a köd ellenére, parancsot kaptak felderítésre…
A zászlós, könyörögve nézett a kapitányra, de nem ment bevetésre.
Most Thélis még nem tartotta alkalmasnak ilyen időben repülésre.

Bevetésen, Neuville volt a pilóta, Berthier meg a társa.
A pilóta két éve volt már a repülő osztag oszlopos tagja.
Bevetések előtt izgatott volt, mint szülésnél a bába,
De soha sem közelítette meg a halál gondolata.

A német lövészárkok fölé értek, a köd és a föld között,
Egy sötétes, folyosó-szerű nyilasban, az ellenség fölött.
A gép, teljes sebességgel, csak belevetette magát,
Német gyalogosok csak nézték a távolodó farkát.
Olyan közel voltak a földhöz, hogy látták a lövészárkok belsejét,
És teljesen ki lehetett venni az árok-mellvédek reliefjét.

Legfeljebb tizenöt méter, gondolta Neuville, összeszorított foggal,
Bizonyára lőnek is ránk, meg talán ordítanak nekünk, teli torokkal.
A gyakorlott pilóta keze, azonban erősen fogta a kormányt,
A gép így határozottan tört előre, keverve a köd-állományt.

A pilóta még nem félt ajkát bevonta... köd ízetlen nedvessége,
Az ellenzőt is belepte a köd, vastag, harmatszerű sűrűsége.
A szél dühödten korbácsolta szabadon hagyott homlokát,
A gép meg maga előtt, csak hajtotta-tolta a köd falát.

Neuville, előkelő származása okán, nem akart lövészárokba menni,
Így ajánlották, bár nagyon veszélyes, de ha tetszik, próbáljon meg pilóta lenni.
Küzdelem tombolt az akaratereje és gyávasága között... Nem látta senki…

Ujjaival görcsösen markolta a magassági kormányt,
És a lövészárkok rendszere fölött, tartotta az irányt
Ahogy közeledtek a célhelyhez, a köd csak erősödött,
És csak alig látszott a lövészárkok rajza a föld fölött...

Berthier is izgult, egészen másért, bár már ő is két éve szolgált,
Félt, mint mindig, ha úgy vélte, hogy nem tudja ellátni a szolgálatát.

Végig repülték a frontot, Soissons és Reims között,
De végül is nem láttak semmi jelentőst sem, köd mögött.
Így Berthier az ujjával, hazafelé irányt bökött.

A repülőtéren Thélis kapitány, fel és alá járkált hosszan,
Jean zászlós is ott várta a gépet, izgultak... egyre csak jobban.
A Veste felől, a ködvattától tompítva, mormogás hallatszott,
De a zászlós nem tudtam megkülönböztetni, szél fújt, vagy mást hallott.

A kétfedelű, hirtelen vált ki, megjelent a ködből,
Neuville mesterien tette le a széles ívből.
A hangárhoz gurult, a pilóta a kabinjából kiszállt.
Berthier meg mozdulatlanul ült tovább, semmit sem csinált.

A kapitány odament, megrázta, de a keze leesett…
Berthier egyenruhája a bal válla alatt volt tépett…
Rögtön kórházba bevitték, de útközben már nem lélegzett…

Neuville nem tudta megmondani, rájuk lőttek-e,
A motor és a szélzúgásba, ő nem hallott semmit se…

Vecsés, 2015. július 27. – Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

Hétköznapi pszichológia…

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár.
Jézus segíts! Éltem végén, így kell halnom? Közbe nem tudom, mennyi van még már…
Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár.
*

(6 sorosban)
Mindenki azt az életet élheti, mit sorsa rárótt, fellebbezés nincs.
Én is élem elátkozott életem, de nem tudom, még meddig tehetem…
Mindig próbálkozok, de jóféle változás és szép, kis életmese nincs.
Pediglen
Változó akarattal rendelkezőnek… de erre elég az életem?

Látod? Én akarnám akarattal, hergelem magam. Mégis, semmi más nincs…
*

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, ötszörös belső rímes)
Jézus! Segíts már, imádkoztam sokszor és tán' eleget…
Jézus! Segíts már… kimondtam sokszor hideget-meleget…
Jézus! Segíts már, imádkoztam sokszor és tán' eleget.
*

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, hatszoros belső rímes, önrímes)
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba végleg veszni…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni.
*

(6 sorosban)
Sorsomban van írva, hogy hetedíziglen, de mit tettem, hogy-hogy én vagyok?
Legalább azt tudnám, érthetném büntettetésem, hogy miért is lakolok…
De nem tudok semmit, hiába erőlködők, így folyvást bánatoskodok.
De
Jézusom, kérdem, miért jó neked tétlen szemlélned, hogy mily’ sorsban vagyok?

Jézus, legalább szerezd vissza szárnyamat és leszek más, mint ki most vagyok…
*

(Septolet)
Imám röpül,
Agyam köpül…

Csonka szárnyhelyem,
Gondolat-teli fejem…
Vége! Elegem…
Jézus segíts…
Jézus segíts!
*

(10 szavas)
Jézusom, egyedül, ne hagyj…
De adod? Szárnyam a helyére megy?
*

(Senrjon)
Úgy néz ki, nem sok van már
Hátra… úgy vágyok szabadságba!
Jézus könyörülj!
*

Jézus, elkerül a normális élet,
Jézus, elkerül a szép-vad szerelem…
Jézus, nem kerülöm normális létet,
Jézus, nem áll velem szóba szerelmem…
*

Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár…
Jézus segíts! Éltem végén, így kell halnom? Közbe nem tudom, mennyi van még már…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni?
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba végleg veszni…

Vecsés, 2021. június 25. –Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként. [3 soros-zárttükrös az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.]

...

Istenem, hogy kellene megszabadulnom a generált reménytől, ez egy csaló!
Ő a megtestesült ellenségem, ámítóm, hitegetőm! Ő a porba sújtó…
Istenem, hogy kellene megszabadulnom a generált reménytől, ez egy csaló!
*
(Senrjon)
Már elmúlt hetven éve,
Hogy hithűn reménykedek! Minek?
Ő csak mosolyog…
*
(Bapeva)
Hazug
A remény,
De lesz ez még
Akár rosszabb is!
Fogadalmam mindig
Van! Óhajtom, végre már
Én járjak jól, idő eljött!
Ó, legalább egy gyertyafényt ha,
Mutatnál, de a pokolba lelöksz.
Jól kihasználod, szerető lelkemet...
*
Közel van már, így félek, hogy a szemfedőm sem tud megóvni tőled,
Mert nem fogsz elengedni, ilyen, vagy mint: hitegető ő felséged.
Hiába látod, hogy sok nagy könnycseppemet elpazarolom.
Hiába van, hogy a reményem marad, de közben elsírom…
*
(Apeva)
A
Remény,
Maga csőd!
Örök Uram
És parancsolóm!
*
(10 szavas duó)
Szívem esdik, remegve sokszor szárnyal,
De mindig lemaradok egy árnnyal…

Sokszor fölsejlik, hogy na, most!
De lemaradok… mondom az átkozóst.

Vecsés, 2021. március 18. – Kustra Ferenc József– íródott: Alloiostrofikus versformában

...

Életem van, de az, saját kriptába van zárva,
Az életem, a sorsom, mind a létem kriptája.
Nem vagyok egyedül, itt vannak az ősök,
Ők a hálótársak, mind, az elment hősök.

A mi kriptánk a mi nagy temetőnk ékköve,
Sokszor elmegy mellettünk, emberek közönye.
Van ősöm, ki már csak hiányos csontváz,
És van, kin még a bőr a csonton mintáz.

Néha esténként kiszállok a nehéz tető alól,
Fehér lepelben keresem a kerítést… valahol.
Főleg a ködben jó, úgysem… nem látok semmit,
A sírok fölött suhanva… nem bántok senkit.

Innen nincs kiút, oly’ nagyon nehéz a fedő,
Várom én, hogy a szabadító egyszer eljő.
Innen más szabadító nem lehet, csak a Teremtő,
De itt a halál az úr, ide nem jár a Teremtő…

Vecsés, 2012. május 21. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Túl a mezőn, túl mindenen, túl a virágos réten,
Túl a sötét és morajló, gallya törött erdőségen…
Túl a mezőn, túl mindenen, túl a virágos réten.

Ezer éven át vert a sorsunk, de élni kellett,
Ezer éven át a vert sorsunkban élni kellett…
Ezer éven át vert a sorsunk, de élni kellett.

De a nagyok azt hiszik, hogy mi csak kicsik vagyunk,
De a nagyok mért félnek, ha meghallják a dörgő hangunk…
De a nagyok azt hiszik, hogy mi csak kicsik vagyunk?

Isteni kegyelem a magyarnak… magyarnak lenni.
Adni és idegent befogadni… magunkat föl nem adni…
Isteni kegyelem a magyarnak… magyarnak lenni.

Ezer éve itt vagyunk, az óta ez a mi földünk, vész és baj között,
Szeretetünk az óta nem szűnik, most is csak nő menekültek között…
Ezer éve itt vagyunk, az óta ez a mi földünk, vész és baj között.

Volt itt úr a mongol, a török, a labanc, az orosz, de mi szeretettel túléltük,
Volt szabadságharcunk, kurucos, negyvennyolcas, ötvenhatos… túléltük!
Volt itt úr a mongol, a török, a labanc, az orosz, de mi szeretettel túléltük.

Kárpátok közt szinte dúl a magyarok szeretete,
Kárpátok hegyei az itt élőknek örök védelme…
Kárpátok közt szinte dúl a magyarok szeretete.

A mai történések is igazolják a magyar tud szeretni, sőt hazát is szeretni,
A mai történések is igazolják, hazaszeretetünk nem múlik! Jó hazát szeretni!
A mai történések is igazolják a magyar tud szeretni, sőt hazát is szeretni.

Vecsés, 2022. március 14. – Kustra Ferenc József - íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)

...