Hős katonáink, mint az ólomkatonák állnak a vártán,
A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán.
Kit idehívtak a „Sas” behívóval… a „mélybe”,
Az tudja, hogy lehet, biz' itt van élete vége.

Katona, magyar hős! Itt vagy a jégben, fagyban, nincsenek színek,
Itt a meleg tart életben, mit adnak neked a bajtárs szívek.
Idehoztak, hogy lőj, harcolj és ölj!
Ha muszkát látsz, úgy nehogy meghőkölj!

Rettenetes ereje van itt a hóviharnak,
Itt muszáj, csukva kell lenni a szemnek és szájnak.
Itt szúr jégcsap és fáj a hóesés,
Meglásd, haza menni milyen mesés…

Vigyázz, te ellenség! Az akna, bomba és golyók
Itt téged keresnek… ne legyen hozzád nekrológ!
Itt véres csata van, harc folyik, Te meg harcos vagy,
És ha jő a roham, akkor majd vezet főhadnagy.

Lelkedbe legyél kemény, kérlek, éld túl az egészet!
Nem önként jöttél, ne engedd, hogy vigyen az enyészet…
Vigyázz magadra a csatában, otthon vár a család és haza,
Nem szeretnék, ha helyetted levél… értesítés menne haza.

Orosz akna süvít, fütyül, lövedék zizeg,
Légy értünk jó magyar és, hogy hazamész, higgyed!
Ősszel jöttünk ide, mi dalolta a múlás dallamát,
Én kérlek, vigyázz! Ne énekeljenek rólad balladát.

Itt ez a vad, tiszta hó és jégfagyos, fehér havas orosz táj.
Nagyon hideg és zord! Figyelj oda, mert a testedbe beleváj.
Ez a szépség kirándulókat elkápráztatná! Óh! Te harcos
Te nem a táj vad szépségéért jöttél, Te vagy itt a frontharcos.

A vontató lovaknak a széna összefagyott,
Még ma zab kéne, ám az ötlet eleve halott.
Autók sem indulnak és állnak a „fél lánctalpas Botondok”,
Ilyen hidegben úgysem tudják beindítani a „bolondok”…

Fázol, harcolsz, küzdesz, hogy hazamehess,
Hogy majd otthon jó családapa lehess.
Öltözz föl, ahogy tudsz, és lőj vissza, ha lőnek,
Ne képzeld magadat a „haza megmentőnek”.

Itt a katona letérdel a jégre, céloz és lő muszkára,
Ha a rossz sorsa úgy hozza, rátapos a halottra, bajtársra.
Itt még fák is vannak, mik nem érik meg a következő telet,
Ha muszka úgy akarja, akkor repeszek szétszaggatják teret.

Ha támad az orosz, közétek lő páncéltörő ágyúval,
Jönnek a tankjaikkal, letaposnak mindent a lánctalppal.
Most csend van, élvezd a vad táj csendjének a zúgását,
De! Vigyázd a muszkát, a háború ámokfutását.

Parancs van, hogy Te innen nem mehetsz hátra…
Emlékszel, hogy milyen szép ősszel a Mátra?
Itt ki kell tartanod, jó vagy nem… a halálig!
Emlékezz, mikor otthon nyarad nyargalászik…

Most ne szólj, ne beszélj, talán bizony hallgatni a jó…
Ne add fel, készülj, bízz, hogy hazamész! Kezd esni a hó…

Vecsés, 2012. december 10. – Kustra Ferenc József – íródott: történelmi visszaemlékezésként és az elesett hőseink tiszteletére!

...

SAS behívót kaptam

Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem…
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.

Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!

Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya

Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!

Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!

Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!

Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!

Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen…
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!

Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...

Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!

Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség…
Felhős az ég, de a felhők felett, tán’ tiszta az ég…
Örök kérdés a levegőben… Leszünk-e holnap még?

Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.

Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett…
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban… szép hajnalkoszorúként viselhette.

Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?

Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad…

A múlt itt is csendes,
De lövések, oly’ zajosak!
Micsoda vészhelyzet!

Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!

Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!

Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés…
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.

Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.

A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő…

Vecsés, 2016. január 4. – Kustra Ferenc József- emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!

...

Szép volt a gyermekkorom, boldog voltam,
Egykeként neveltek, de szigorúan.
Hálás vagyok szüleimnek, Keresztnek,
Jó érzésű, jó emberek neveltek.

Mindez persze mai világban nem előny,
Sőt hátrányát látom, sokszor védekezőn.
Ezen persze kicsit változtatni tudok,
Korszellemhez tán, alkalmazkodni fogok.

Engem még megtanítottak jóra, szépre,
Mikor felnőtt lettem mondtam, hogy na, végre.
Akkor még nem tudtam, mit más fiatal se,
Hogy most kezdődik a rossz, gonosz élete.

Ma sokszor visszasírom a gyermekkorom,
Éltem legjobb két éve, katonakorom.
Szolit elláttam, gondom nem volt semmire,
Főleg akkor kedvelt engem a szerencse.

Gyermekkorom kerékpározással telt,
Télen meg szánkóztam, mikor hó esett.
Akkor nem volt Tv és nem volt telefon, videó
Este hatkor mesét sugárzott a rádió.

Felnőttek beszélgettek velem, meséltek,
Hallgattam őket, élveztem az estéket.
A lelkem nem tette tönkre a diszkó,
Nem lettem egy üres fejű fajankó.

Vittek állatkertbe és még vidámparkba,
Kirándultunk hegyekbe és folyópartra.
Kaptam töltetlen savanyú cukorkát,
Szülinapra meg mindig jó nagy tortát.

Nappal tanultam és játszhattam kedvemre,
Akárhová néztem ráláttam emberre.
Akkor még emberek kommunikáltak,
Egymással szemben jó érzéssel voltak.

Felnőtt koromban szüleim rosszak lettek,
Engem és családomat is... tönkre tettek.
Hát ez persze, nem volt szép és jó részükről,
De nem von le a gyerekkori emlékből.

Ki és milyen ember lesz felnőtt korában,
Attól függ hol, hogyan nevelték korábban.
Alapvető, jó-e szülők módszertana
És környező társadalom ráhatása.

Ha manapság sikk lenne rendesnek lenni,
Bőven volna okom ujjongni, örülni.
Mindezt közel és távol nem értékelik,
De emlékem ettől nem homályosodik.

Vecsés, 1998. október. 22. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írásmű, 50 év után…

...

Verselek,
Kesergek.
Esőn állok
És elmállok.
*

Valóságom pihen,
Szelíden ölelem, esőt…
Elmállás valóság…
Homály hosszasan vacakol,
Aranyfelhőkön zakatol.

Vecsés, 1999. június 20. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és TANQ –ban…

...

Hétköznapi pszichológia…

A gyarló ember önképét, hit éri, vagy ölelés, megrezzen,
Alig pislákoló zsarátnokom felett, korom fátyla lebben.
A zsarátnokom kormot árasztva, kicsit is világol helyén?
Élet legyen szelíd, vagy vad, érzelem lángol a tűz rejtekén…

Mennék én előre,
De nagy kérdés, merre?
Ha zsarátnokom nagy lánggá fújom,
Lesz értelme, hogy vívom a harcom?

Vecsés, 2014. február 10. - Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás

...

Szilveszterek az
Évek kis-nagy kapui!
Erre koccintsunk.
*
Megyünk és mindent
Magunkkal viszünk, tovább.
Év kapuján át.
*
Szabadulunk és
Hisszük, hogy jövő jobb lesz!
Percnyi boldogság.
*
Üres a világ?
De mitől lenne tele?
Jövőre, tele!
*
Látvány, már rozsdás.
Milyen lesz majd, rút vagy szép?
Pokol tüze ég?
*
Semmi nem marad
Itt. Hitetek vezessen.
Pezsgő előtte!
*
Az óév kapu
Csikorogva csukódik!
Azért, korty egyet.
*
Az újév kapu
Félszegen kinyitódik!
Erre koccintsunk.
*
Induljunk, menjünk!
Idő van, új élet jő!
Múlt hátizsákban.
*
Ettünk jó virslit,
Ittunk jó pezsgőt! Nyomás!
Jő már… jobb jövő?
*
Kárhozat múlik!
Élet megy tovább! Újév…
Új mindenség vár!
*
Óév, már foszlik…
Újévi szellő, égen…
Jövő, morzsányi…
*
Bevégeztetett.
Jó, hogy volt, de jobb, hogy megy…
Köbe lesz lélek…
*
Emberek! Idő
Nem állt meg, óév elmúlt.
Jő nekünk jövő!

Vecsés, 2015. január 2. - Kustra Ferenc József – íródott; senrjú csokorban.

...