Őrület, hogy mily’ peches az élet,
Hiába látogatom karácsonyi miséket…

Van nekem is lekötöző láncom,
Ettől nem erősödik szabadság álmom.
*

Olyan vagyok, mint a Tisza,
Minek nem volt elég partja.

Hevesen eltépte a láncot,
Én is akartam ezt a vircsaftot.
*

A Tiszának olyan könnyen ment,
Én is gyűrőm a lehetetlent.

Nálam partom is magas,
Vágyam olyan, mint öreg fa, odvas.
*

Ahogy öregszem, őrületet kell legyőznöm,
Közben minden körülményem vadul fékezőm.

Öregség, egyáltalán nem segíti haladást,
Hiába dicsérik egyesek, mint csodást.

Vecsés, 2019. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – 10 szavas duó csokor! Íródott sedoka eszmeiségben = a Sedoka két ’katauta’ -ból álló, sértetlen vers, ugyanazt a témát kezelik, különböző perspektívákból. {Mintha pl., egymással szemben ülnénk és a tortából kivágnánk egy-egy szeletet. Ugyanaz, de mégsem…}

...

OXIMORON szerű gondolatok, senrjúban…

Próbáld megfogni
A szelet, kint a mezőn.
Siklik kezedből.

Próbáld megfogni
A szelet, kint a mezőn.
Éppen szélcsend van.
*

Napfény fürdeti
A szép hegyi tó partját.
Boldogság sziget.

Napfény fürdeti
A szép hegyi tó partját.
Parton veszekszünk…
*

Menj fel egy dombra,
Nézd, virágzó almafák.
Lélekemelő.

Menj fel egy dombra,
Nézd, virágzó almafák.
Sírva, homályos
*

A szerelemben
Nem volt olyan nagy öröm.
Válás, boldogság…

A szerelemben
Nem volt olyan nagy öröm.
Sírva vigadni.
*

Lét gyöngesége
Küzd, látszat béküléssel.
Bénító ködfoltok.

Lét gyöngesége
Küzd, látszat béküléssel.
Győz képmutatás.
*

Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Tanulságvonás.

Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Figyelmetlenség.

Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Vad ellenállás.
*

Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Veréb tócsában.

Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Zuhany, nem segít

Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Árnyék, sehol sincs!
*

Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Fagyos förgeteg.

Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Mély hóba zártság.

Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Meleg nappali.

Vecsés, 2016. július 4. – Kustra Ferenc József - Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.

...

Időm lassan telik, felveszi őszi, aranybarna színét,
Ki tudja, még mennyi van, és természet kioltja életét.
Avarszőnyeget alkot a sok fű és leesett falevél,
És a legszemcsésebb az, amely utolsónak, ki földet ér...

Meghallod-e, hogy éjjel olyan nagyon horkolok?
Meghallod-e, hogy napközben ordítva hallgatok?
Meghallod-e, ezt hallgatva csak hallgatnak angyalok?
Meghallod-e, mikor néha nagyon bölcsen makogok?

Látod-e Te, hogy félelmed árva szót sem érdemel,
Hogyha már elmentél, nem leszel, a bátorság se kell?
Úgy tűnik, hogy csak egy elárvult mindenki senkije vagyok…
Szép szó és önérvényesítés helyett csak sok pofont kapok…

Odakint ömlik az eső, a füvet is tépi a szél
És biz' olyan bőszülten tombol, hogy nincs neki ellenfél.
Feketék az eső felhők, az ég folyvást dörög…
A sáros víz lesz belőle és az... csak hömpölyög.

Lesz-e még, hogy ébresztőt zeng az erdő-mező?
Lesz-e még, hogy trilla száll, fel hol sok a felhő?
Foszladozó felhők mögött a Nap kackiásan feláll,
Aranysugara rést talál, és boldogan rám kandikál?

Lassan… sőt gyorsan múlnak el egymás után a nappalok,
Jő az éjszaka, abban… előtte a meleg kallódók.
A fényből bizony nem igen marad… belőle semmi sem,
Csak elképzelt, teljesületlen… eltékozolt életem.

Ember élete folyamán, éltét, mint önmagát dédelgette,
Évekig hitt mindent, ősszel meg felismerte, sors jól rászedte.
Ember fia éveken át hitte, élet jó... de komédia,
De mikor közelg a halál és felismerés… csak tragédia.

Lesz olyan, hogy többé már nem is hallom meg élet vezényszavát…
Akkor, mikor a sötétség retinámra fotózza éjszakát,
Itt bizony nincs ügyvéd, ki megvéd, és én magamat… vádol!
Sok lehet a bűnöm és a dac az, ami pluszban gátol…

Nekem, ahogy öregszem, ez már több mint érthetetlen,
És lassan jő az idő… a jövő elérhetetlen…
Menj, indulj, ha van még neked szükséged új utakra...
Ha eljött az időd, akkor meg szállj oda... magasba…

Felhők áttetsző árnyéka simogatta erdőt, rétet végig,
Hanyatló nap sugarával kanyargott, egészen fel az égig.

Még a sötétség végleges beállta előtt,
Felnézek az égre, hogy még lássam, mielőtt…
Ritkás felhőkön Hold ezüstős fénye felsejlő
És mint kínai tusjelek olyan szép sok felhő!

Most még van ezüst híd és ez csilloghat a sötét éjben,
Így aztán még lehet pihenve kelni reggeli fényben.
Várok én még sok-sok oly' napfényes reggelt,
Mosolygok, hogy mondhassam… a Nap is felkelt.

Vecsés, 2014. május 6. - Kustra Ferenc József

...

Versben és HIAQ – ban…

A búsuló este vállrojtokként lóg már a vállamon,
Látom, legott beborítja a virágdíszes udvarom.
A napfénypászták már csak olyan bénán botladoznak,
Mennek aludni, de majd reggel életrevalóak.
*
Fény, maga az élet,
De vajon a sötét is fény?
Első a napsugár.
*
Déli nap aztán, süt biza hét ágra,
Akkor van nagy szükségünk az árnyékra.
Fényre, melegre, és a választékra...

Télen is kell a meleg, kell az a nulla fok,
Jó, ha kint fagyoskodva, mínusz tízben álltok?
És nem utolsók a napsugárról szőtt álmok.

Ősszel még be kell zsebelni, kevéske, utolsó napfény pásztákat,
Tedd ki az arcodat és gyűjtsd be az utolsó napfénysugarakat…
*
Hol csökken éltető
Nap, hol meg megjön a tavasz!
Szedd össze, mit elérsz.
*
Tavasszal már oly' nagy a hiány a napfénypásztában…
Ülj ki, hallgasd a madarakat és napozz a tájban.

Estére, ha kezdenek lelógni a sötétes vállrojtok,
Ne búslakodj, reggelente mindig jönnek új, napos napok…

Vecsés, 2016. április 2. - Kustra Ferenc József

...

Az író

Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.

A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.

A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.

A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.

A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!

Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.

Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.

A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...

A lélek raktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…

Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…

Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.

A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…

Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással… [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

Ajánlom: Szabó Lajos, kedves rokonomnak…

Iszod a bort kancsó számra,
Poharazva veszed szádra.
Ettől lesz sok gyomorsavad,
Aztán jól érzed magad.
Eszel hozzá jó szalonnát
És egy jó fej vöröshagymát.
Mondja is a kedves nejed,
Eliszod Te már az eszed.
Nincsen baj hajad alatt,
Igen jól tartod magad.
Edzed magad hétről hétre,
Adsz a magad szépségére.
Erős vagy mint vénülő bivaly,
Érmet is szereztél tavaly.
Súlyzók közt kelsz-fekszel,
Fekve- állva nyomod fel.
Idd a bort tovább-tovább,
Még nem jött el a netovább.
Ha meghagyod a borocskát,
Szétfeszíti a hordócskát.
Azért készült, hogy megigyad,
Nem lesz jó az, ha megmarad.
Edzd a tested kívül-belül,
Éld életed szertelenül.
Egy borissza mit tegyék?
Igaz magyar bort igyék!

Budapest, 1997. február 14. – Kustra Ferenc József

...