A hatalmas Szaturnusz a tél istene,
Nagy téli viharokat küld le a földre.
Sajna’ igaz, ember vívta ki az Isten
Haragját, mint gyarló, nagyon érdemtelen.

Szereposztás adott; Isten és az ember
Látszik… ember, állat, növény is a fényben.
Ember bizony nem kapott külön szerepet,
Hogy uralja állatokat, növényeket.

A Föld egységes természet télen-nyáron.
Mondja Isten; ember okos, szánom-bánon...
Ember rossz értelemben kinőte magát,
Pusztítja már magát... a flórát, faunát.

Vecsés, 1998. december 31. – Kustra Ferenc József

...

A törekvő gondolataim…

Gondolataim peckesen sorba állnak, mint bakák a diszszemlén,
Sőt, hogy fontosságukat hangsúlyozzák a fejüket föl emelvén…
Csak nézek és csak ámulok, Lesz ebből vers… őket sorba rendezvén?
*
(Tíz szavas duó)
A jó gondolat, ha megszületik,
Az biz’ le is írattatik.

Sorba rakni őket, nagyon fontos,
Mert csak ezzel lesz mondanivalós.
*
(senrjonix duó)
Gondolat hegyek
Jót írd le, károst töröld.
Szabadvers nincsen!
A kúsza gondolathalmaz…
Főz szakácsnő, de mit halmaz?

Versírás munka,
Becsület dolga… legyen.
Szóhalmazt érthet.
Sorokban mondanivaló,
Itt nincs gondoklatolvasó…
*
(Tíz szavas duó)
Van, ki hiszi, ha ír szabad verseket,
Ezzel megnyeri lelkeket.

Gondolatokat írásba foglalni, csak leírni,
Nem művészet, nem fogsz elfáradni.

Budapest, 2015. augusztus 31. – Kustra Ferenc József

...

Ébredek, tétova reggelen.
Tovább? Nincs ötletem.
Öregen? Az élet kegyetlen.
*

Öregkor? Manipulált alkonyat
Már átértékel dolgokat…
Ezekkel ismerkedek,
De továbbmegyek.
*

Nem álomutazás öregség…
Fiatal mondja, semmiség!
Megtudja, hogy nem csekélység.
*

Kandallónál ücsörögni; kincs.
Hideg van, tűzifa nincs.
Pohár bor… sincs.
*

Varázslat? Lélegzet.
Tompult? Képzelet.
Tűnnek? Emlékek…
Mentek? Visszanéztek,
Idővel… enyésztek.
*

Jó lenne, még egyszer… fiatal lenni.
Erre gondolni se semmi.
*

Bolondos álmok uralják embert,
Pedig nyugdíjas letette fegyvert.
Keveset keresett.
*

Öregségre, ember elkopik,
Jó ötletből kifogyik…
Lehet… újra ujját szopik.
*

Percek már szétszélednek,
Mégis egyfelé mennek.
Remegve telnek, lassan felednek…
*

Öreg élet, már nem kombináció,
De tudjuk, nyugdíjas lét, manipuláció.
*

Menni életúton, amíg lehet.
Már ne játszd fenegyereket!
Hagyjuk ezeket…
*

Ember fia és lánya lelkében maradt fiatalos,
De azért nem olyan, mint fiatalon, már nem kisokos.

Sokaknak öregség lett saját, végzetes magány-sivataga,
Meg fájnak ízületei, egyedül él, gazos az udvara…

Röhögcsél magán, cikizi magát, jó, ha megmaradt humora.
Ez, öregedés és hanyatlás napjainak melodrámája.
Lesújtó helyzet, ez lenne az életvég, nagy-cél sármasszája?

Mit várhatok én még betöltött hatvanhét évesen?
Már annak is örülök, ha nem hűl ki a levesem…
*

A melodráma is
Része az életnek végül.
Öreg, kinek kell már?
*

Természet útja, de
Öregembe nem vénember?
Kor, annyi amennyi.
*

Öreges élet, mi
Sodorgat a ciklon felé.
Túlélés szerencse.
*

Vonatfütty! Kerekek
Ha zakatolnak, haladunk…
Öreg-szem, felakad.
*

Öreg láb már gyenge,
Kapaszkodó nincsen. Ez vég?
Lét szakadék szélén.
*

Kenyerem megettem,
Már nincsen miért harcolni.
Öregkor letaglóz.
*

Életkörülmények
Megváltoztak és elfogynak…
Bölcsesség itt kevés.
*

Ahogyan múlik a lét, az az elkerülhetetlen sietség,
Mert, ha életemre gondolok; huh, de ideért az öregség.
Fiatalos ember még csak nem is gondol öregségre,
Öregen meg folyvást emlékszik fiatal életére.

Szép az élet mondják és csodás az öregkor!
Mondja fiatal, ki nem is tudja, mi a kor.
Kívánom az okosnak, öregséget, így ő megéljen,
És akkor majd megtudja… ő is szenvedni fog keményen.

Elgondolkoztam és kérdem én, már mi más foglalkoztasson?
Csak meditálok, elemzek, ezen a jégpálya- múlt sorson.

Öregen már a pissz-fény is sok,
Fő kérdés, hogy meddig maradok?
*

Múltat felzavarja
A sok elfeledett emlék.
Hangok kavalkádja.
Múlt ajtót, sors jól becsapta.
Zárt lett. Kilincs kattanása…
*

Félelem, rettegés,
Hogy még mit hozhat a jövő!
Ki öreg, félember…
Nincs már cél, és nincsen már út!
Öregségből, nincsen kiút!
*

Dőre fiatalság.
Másként tennék ennyi ésszel…
Utólag már okos.
Az eső után köpönyeg…
Maradj már magadnak, öreg…

Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József – íródott; 10 szavasokban, versben, HIAQ –ban és TANQ –ban…

...

Hétköznapi pszichológia…

Van-e még árny a falon és mekkora?
Mint a kiváltója, van-e akkora?
Az árny-kiváltója mozdulatlan,
Maga az árny, több mint nyughatatlan…

Ha mulasztasz, és valami későn jut az eszedbe,
Akkor a problémák elő is jönnek, nagy hegyekbe.
De ami már elmúlt, azt biz' visszahozni nem lehet,
Ezért inkább korán tedd, azokat, amiket lehet!

Ha ébredek, mert nyakamba csókolt a hajnal,
Az villan be, friss pirítóst eszek pudginggal.
De aztán az villan be, a „hajnal” csókja tőled ered,
A vágy rögvest föltolul, lehet, hogy engem vár az öled?
Maradjak? Ki tudja, hogy jobb-e későn kelni, mint korán?
Hajnalpirkadatot elmulasztani, veszett… vágy okán?
Túlontúl későn „ébredni” jó hajnali szórakozás?
Jobb későn, mint soha, és még ez talán nem botorkodás.

Fiatalon voltam én fronton, szennyben és mocsokban,
Sokszor lőttek rám, nem gyönyörködtem barát-halottban…
Ott az élet, több mint rossz, egyenesen kegyetlen…
Ott csak parancs van, megváltoztatni lehetetlen.
Ott, ha későn van korán, akkor lehet az is, hogy mi meghalunk,
De lehet korán is késő, és dúdolhatjuk a végső dalunk!
Fronton a semmi, lehet, hogy a legjobb jó, az a valami!
Harcolni a halálért? Erre ad ki parancsot, valaki!
Nagy döntéseket is meglehet hozni későn,
A fronton, senki nem gondol rád, semmi-féltőn!

Ha, a komplikáció előtérbe kerül és túl korán,
Lehet, hogy "elaludtunk", nem is vettük észre, elég korán!
Ha, a komplikáció csak túl-későn, lassan kerül elő,
A vágyott sikert, te már ne várd, ő már nem lesz neked fedő!

Tested vágyón lüktet, eme testbe
Akarlak téged, most és egyszerre
Vagy túl későn jutott az eszembe?
Tán’ piszkálok a lehetetlenbe?

Már késő van, vagy még oly' korán?
Tán’ mindegy is… a semmi okán…

Az éjszaka összeszakad, ha a gyertyám leég, szinte hallhatón,
A spiccesen dülöngélő árny szétmállik, szinte… tűnik a falon.

Vecsés, 2013. november 9. – Kustra Ferenc József

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Rövid, néhány nap alatt, csak úgy, az osztag a felére fogyott…
Utána hirtelen, ez a tendencia, elhalt, lehorgonyzott.
Thélis volt az, aki a fáradt emberekben tartotta a lelket,
És a sokk ellenére beléjük töltött egy kis „lázas” jókedvet.

Egy reggel a Meaux mellett egy pilóta bizonytalan keze
Vezette gép vágódott az út menti töltésnek, bele a földbe.
A kerekek összetörtek, a motor egészen a földig ért le.

Ez, a nap ébredésének a pillanata volt,
Amikor az éjszaka szelíd árnyain látszott,
Hogy a hajnal, hasadó fényével találkozott.

A leges-legmélyebb csend zárta körül a láthatatlan ösvényt,
Melyet a landoló repülő kevert, mint láthatatlan örvényt…

A hátsó fülkéből nagy nehezen, Marbot szállt ki,
Vállából fecskendezett vére, vékony sugárnyi…

Görnyedten, lassan a gép elejéhez csoszogott,
Ahol nem régen a kapitány sisakja látszott…
A lába megroggyant, ájultan a földre bukott.

Múlt az idő és Thélis eszmélve látta a növekvő fény hátterét,
Aztán megérezte, hogy a kormánykerék összeroncsolta a mellét,
Közben elkápráztatva nézte kelő nap sugarainak szépségét…

Gépiesen lefejtette magáról a vastag bundát,
Majd lecsúszott… amíg lába érintette a föld porát…
Halotti csend uralkodott mezők felett…
Thélis kapaszkodva felegyenesedett.

A mezők, hallgatagon elterülő csendje vonzotta,
Semmit sem értett, üres volt… nem volt semmi gondolata.
A hajnal friss levegőjében megfeszültek az izmai,
De önálló életet éltek a súlytalan végtagjai.
Már teljesen elvesztette a teste fölött az uralmát,
Csodálkozva nézte a karjai inga-szerű mozgását…
Bal oldalából langyos forrás csörgedezett,
De ezt nem tudta, ilyet ő már nem érzékelt…

Az volt az érzése, mintha régen sétálna a mezőkön…
Holott a friss napfényben, már régen elvágódott a földön…
Szomjas volt… beleharapott a harmatosan zsíros fűbe,
Még megpróbált fel is állni, de csak úgy maradt félig ülve.
Azután a hátára dőlt, mellén keresztbe tett karokkal,
Sebéből egyre gyorsabban kifolyt a vére… patakokkal.

A kapitány, még élve hullt a halál szelíden ölelő karjaiba…
Az aranyszínűre váltó napfény, a sugaraival beborította…

Vecsés, 2015. augusztus 17. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Első világháborús kétfedelűek nem voltak gyorsak
És csak alig hatezer méter magasságban csúcsosodtak….

Az aviatikusok, akkoriban inkább felderítésre repültek,
Persze volt náluk egy rögzített földi géppuska, meg fényképező gépek.
A gépen pilóta, maga a kapitány lett,
Ő volt a tábor parancsnoka, kinevezett.
Hátul ült a zászlós, aki csak tegnap érkezett a táborba,
Miután az aviatikus iskolát, ügyesen kijárta.

Ahogy úsztak a légben a német állások felé, hogy ne mondjanak panaszt,
A kapitány visszafordult és mutatta, az ujjával, húzza meg a ravaszt.
A zászlós megértette, hogy most ki kell próbálni a fegyvert.
Lőtt egy hosszú sorozatot, így próbálta ki a gépfegyvert.

Lenézett a tiszta légben, le a földre, de nem tudta, hol vannak,
Pedig iskolában tanulta, eleget tett a feladatoknak.
Elővette a térképet, lázasan kereste, a tájékozódási pontot,
Ekkor a homloka köré, a koszorúba kötött büszkeségen, gyorsan bontott.

A fülke ellenzője mögé lehajtotta a fejét, hogy a szélben lássa a térképet,
Aztán nagy nehezen felismerte a táj, váltakozó körvonalait és fellélegzett.
Az országutak, mint frissen mázolt, gyönyörű pántok kígyóztak mezőkön és erdőben,
Aztán felismerte a száznyolcas magaslatot, és úgy érezte, bent vannak a révben.

Közben a tágas és kopár tét körülöttük maradt, de a fiatal fiú úgy érezte,
Most nagyon boldog, ezt vágyta és a látóhatárt elborító alkonyat csendjét élvezte.
A föld is lassan rózsaszínűvé vált, a lövészárkok, halálos, kék patakként folydogáltak.
A Reims-i katedrális és az őt körülvevő házak népei még egyszer megcsillantak…
Az volt az érzése, mintha a kis, törékeny repülőgép csak állna a levegőben,
És együttesen, elmerengve néznék a nap haldoklását...sötétedő, lázas légben.

A zászlós arra riadt fel, hogy egy elfojtott, szétoszló zaj csapja meg a fülét,
És lenézve látta, a gép alatt puhán himbálódzó füstgolyó közelségét.
A zászlós nem ijedt meg, még csak ez volt az első bevetése,
Minden tetszett neki, a gránátfüst meg, mint virág ékessége…

A kapitány tudta, hogy ebben a magasságban lelőhetik és már sötétedett.
A gépet így hazafelé fordította, a zászlós készített már felvételeket.

Az est, sötétedő kék hamuja, mint fénylő por lepte be a földet.
Az est hűvösségében lassan el is érték messzi repülőteret.
A zászlós túl volt egy bevetésen, az elsőn és lőtte a légteret…

Vecsés, 2015. július 18. – Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...