Délibábos róna, beh jó volna mostan
Utaidon járni...
Aranykalászok közt, déli napsütésben,
Holdsugaras, méla, sápadt alkonyfényben,
Valakire várni...

Pajzán kacagással lepkéket kergetni,
?zni szerteszéjjel...
Titokzatos, ég? éjszemébe nézni,
Napsugaras, fényes mosolygását nézni
Édes remegéssel...

Bámulni alkonyban uszó naplementét
Titkos borzadállyal...
S bekacagni halkan, sötét éjszakába,
Leboruló, titkos, csöndes némaságba
Édes kacagással...

Csillagokat nézni... pirkadásra várni,
S álmodozni ujra...
Amikor a pásztor furulyáját halkan,
Kékes ködbe vesz? szerelemben, dalban,
Édes-búsan fujja...

Virágos fák mentén lopva elsuhanni,
Oda...közelébe...
Mikor az izzó nap utolsó sugárral,
Elmerül majd csöndes, néma haldoklással
Az éj tengerébe...

Látni, hogy messzir?l, sziklák homályából
Felém árnyak jönnek...
Rózsaszin?, régi, régi álomképek,
Elfelejtett nóták, mélák, csudaszépek,
Dalai jöv?mnek...

Délibábos róna, beh jó volna ujra
Utaidon járni...
Aranykalászok közt, könnyben uszó szemmel,
Föltámadó, régi régi szerelemmel
Valakire várni...

1914

...

Megálltam itt, hol egykor rózsák nyiltak,
Hol virult hajdan ifju kikelet...
De hol most homályos megtört szemekb?l
Kisajtolt könnyek, - harmatcsepp remeg.
- Üde rózsáknak szirmai lehulltak,
A télnek átka itt is megfogant...
Elmult vágyak helyét nem jelöli semmi,
Csak egy behorpadt sivár ?szi hant.

Zuzmarás, hófehér, téli éjszakákon
Kijövök még néha fölkeresni téged...
Megfagyott szivemben a megfagyott álom
Ilyenkor ragyogva mindig ujra éled.
- Visszasirom fájva elmúlt ifjuságom,
Melyet ugy elsöpört sivár, ?szi szél...
És a behorpadt, régi, kedves hantot
Fehér hópelyhekkel födi be a tél...

1914

...

I.

Havazás van a szívemben,
itt dideregsz a szememben,
s mindenekben megcsodállak,
téged, akit titkolnálak.

Még szóként is tiltva voltál,
titkolt t?lem titkos zsoltár,
szerelmedb?l nem maradt más
nekem, csak a földbehullás.


II.

Szemsugarad záporában
olykor-olykor én is álltam,
kápráztatott csókod, könnyed,
s becsuktál, mint megunt könyvet.


III.

Az ajkamon nincs bocsánat,
csókod a csókomra száradt,
szemed csukódása gyónás,
csókoddal szép az elmúlás.

...

Dideregnek a haldokló gyertyák,
Titokzatos, síri csend honol...
Szeretnék rejtve lenni csendben,
Lehunyt szemekkel, mélán..álmodón...

Estbe borult a borongó alkony,
Fakó illatok árja rezeg felém...
Szeretnék sírni, zokogva siratni
Az elmúlás gyászos reggelét.

Valaki kacag... Valahol sírnak...
Valaki a nagy éjszakába lát...
Valahol messze reám is gondolnak
S én elfelejtem lelkem bánatát.

1914

...

Szomorú vagyok, tudod, szánom borongós helyzeted.
Ó, de melletted tölteném sivár, vágyakozó percemet.
Megcsókolnálak lágyan, magamhoz vonnálak gyengén.
Ha nem esnék nehezedre gondolatodban is légy enyém.

Küldök Néked egy színes világot, vidítsam kedved,
Zene dallama, és az öröm töltse el piciny szívedet.
Csókjaimmal olykor-olykor szemeidre tévedek
Teszem, ha Veled nem vagyok, legalább láss engem réveteg.
Karommal bilincsellek, soha én, - el nem engedlek.

...

1.

Fiatalságod templomát
létemnek vadvizén láttam,
fényeddel is megáldottál
a klastromos, vakmagányban.

Lelkem vala fehér berhe,
vérem is virágzik érted,
oltárom és szent zsoltárom
két énekl? bokád, térded.

Nem kértél soha semmire
és semmit sem vártál t?lem,
maradj meg ?rl? poromig,
szívemet zörg? id?nkben.

A vadludak árnyékai
versenyt úsznak éjjel érted,
magamba áslak el?lük
életem éneke, ének!

2.

Szép vagy, mint az esti szirtek
a tengerre hajló dombokon,
a lángoló nap vízbe omlik,
szemedt?l fénylik föl homlokom.

Szép vagy, mint a Gileád völgye,
mint es? után a jázminok,
létemnek bokrán tündökölsz,
illatoddal szívem bódítod.

A szépséged oly egyszer?,
mint tudni, az élet véget ér,
mert te vagy a nap, te a tenger,
te vagy az alkony, az esti szél.

3.

Az ajkamon nincs bocsánat,
csókod a csókomra száradt,
szemed csukódása gyónás,
csókoddal szép az elmúlás.

4.

Hogyha szeretsz, ki ne teríts,
ne n?jön rajtam kikerics,
úgy szeress, hogy eleveníts,
holtomiglan te melegíts.

...