Tele vágyakkal zokog a lelkem,
Szeret? szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, t?nik a Tavasz
S nem tudom, ki az.

Csügged? szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.

Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok -
Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.

...

Arany hajad, mint a nap sugára
Vet fénykévét ruhácskád fodrára.
Reng ruhádban a karcsú termeted:
Rózsaszálon a gyémánt permeteg.

Szemed a mély tenger csillogása,
Égen földön nincs, nem akad mása.
Ha engem látsz, lecsukod csendesen,
Sugaráért od'adnám életem!

Lelked nyájas holdsugár az éjben,
Ringatózik mély tenger ölében.
Óh! el?lem felh?k takarják el!
S ha várok rá... eltünik - a nap kel.

Szíved? Óh! a szíved nem találom,
Ez az én bús, szomorú halálom.
Széttörnélek! - de kezemen bilincs:
Meghalok érted, mert szíved az nincs.

...

Most azon muszáj elmerengnem:
hogy ha te nem szeretnél engem,
kiolthatnám drága szenem,
lehunyhatnám fáradt szemem.

Mert jó meghalni. Tán örülnék,
ha nem szeretnél így. Kiülnék
a fehérhabú zöld egek,
fecseg? csillagfellegek

mellé a nyugalom partjára,
a nem üres ?r egy martjára,
szemlélni a világokat,
mint bokron a virágokat.

Hajósinas koromban, nyáron,
a zörg?, vontató Tatáron,
egy szép napon munkátlanul,
mint aki örömöt tanul,

bámultam a Dunát, megáradt,
libegtetett leveles ágat,
úgy kanyarított sok fodort,
deszkát harapdált és sodort

olyan sok szép villogó dinnyét
a sárga ár, hogy el se hinnéd
és én se hinném el talán,
ha nem tenéked mondanám.

Piros almák is ringatóztak,
zöld paprikák bicegve úsztak,
most ez, majd az lett volna jó.
S állt és bólintott a hajó.

Ilyen lenne az ?ri szemle.
Milyen szép! - bólintva mindenre,
meglátnám, milyen kéken ég
az ég, mely hozzád illenék.

Mert a mindenség ráadás csak,
az élet mint az áradás csap
a halál partszegélyein
túl, ?rök, szívek mélyein

túl, túl a hallgatag határon,
akár a Duna akkor nyáron...
Mert szeretsz s nyugton alhatom,
neked én be is vallhatom

az elmulástól tetten érten,
hogy önmagamba én se fértem,
a lelkem azért közvagyon
s azért szeretlek ily nagyon.

...

Mintha szerelmes béka
Dús, fülledt nyári réten
Lassan, pihegve mászna
Szép, sz?zi tó fele,

Mohón reszketve ajkam
Úgy kúszik selymesében
Mélyillatú hajadnak
Fehér válladra le.

A szemed ne emeld föl,
Életberántó fénye
Zavarná most a szívem,
Ki r?t vágyam tüzén,

Magagyújtotta máglyán
Ma lelkesen elégne:
Őrjöng? t?zimádó
Módján szédült legény.

Ó, hadd ölellek által,
Mint ritka aranyércet
Olvasztók forrósága,
Te, csókok ércere!

Vakult szemeknek ég itt
Ezerfárosznyi végzet,
Én éber torony?röm
Kábulj te is bele!

...

Én, ki emberként vagyok, élve, boldog,
mint olyan dolgok, mik örökre szólnak,
hadd kiáltom szét az egeknek ujból -
Flóra, szeretlek!

Ajkaidról lágy lehü, száz varázslat
b?völ el, hogy h? kutyaként figyeljem
könnyü intését okos ujjaidnak,
mint leszek ember.

Flóra, karcsú, szép kehely, állsz el?ttem,
mint csokor van t?zve beléd a mennybolt
s napvirág felh?k, remeg? levél közt
hajlik az estnek.

Lelkemen szöktet, paripán, a képed,
épp csak érintvén vizeket, mez?ket.
Két szemedb?l f?re, bogárra, tiszta
értelem árad.

Este van, mindent körüláll a csillag,
lásd, a mindenség aranyos kalitka,
benne itt vagy, én cseveg?m, oh itt vagy,
rabmadaracskám!

...

Mikor már minden sötét és felszakad köröttünk lilán az ég, akkor
szeretném látni a szemedet.
Mikor látlak, csak a szemedet nézem és szeretném megcsókolni
kezedet merészen.
Szeretném megcsókolni s mikor ott vagyok Melletted, tudom, hogy
nem fogom megcsókolni a kezedet.

...