Ó. mennyire szeretném, ha tudnánk összebújni,
Vágyom pirosló ajkadat, veled együtt lenni.
Vágyom csókolgatni, vadul ölelni tégedet,
Vágyom birtokolni karcsú, gyönyör? testedet.
Vágyom csókolni fehér kebled rózsabimbóját,
Vágyom hajad barna fonatát, virágillatát.
Vágyom csillogó szemednek szelíd rebbenését,
Vágyom formás testednek ritmikus feszülését.
Vágyom selymes ölednek vágyakkal teljes kelyhét,
Vágyom karod szerelmesen görcsös ölelését.

...

Szeretnék újra karjaid közt ébredni,
Édes csókjaidat élvezni.
Két szemedet mindig csodálni,
Szeretnélek karjaim közé zárni.
Sokszor vagyok veled,
De néha érzem nem eleget.
Kérlek, szorosan ölelj át,
Hogy sokáig tartson ez a varázs.
Szeretlek.

...

Valahogy így szólítottalak,
Emlékezzél, - annak idején.
Amikor épp megismertelek.
Kedvelem ezt az oly kedves szót.

T?led azt az édes, bájos szót,
Amit oly szeretettel küldtél.
Vagy talán mégiscsak tévedek?
Azt azért Te ne hidd, - nem hiszem,
Érzékelem szelídségedet.

Legyen szép, s nyugodt az éjszakád.
Mosolyogjon Rád fenn a vén Hold,
Szemed ragyogjon, mint a csillag,
Örökké süssön Reád a Nap.

Fényezze, és aranyozza be
Vágyaktól viruló arcodat.
Álmodjál szépeket királylány,
Jó éjt kívánok szeretettel!
Aki vagyok, - a Te Kedvesed.

...

Ígérem nem zavarlak többé, én most már elmegyek, egy lány félre áll az utadból, és nem lesz a játékszered. Szemed csillogásán láttam vártad ezt már úgy hiszem, meg kellett volna tenni régen, de mindent legy?z a szerelem.
Meggondoltam mit is tegyek, de te menj ha menned kell! S ne gondolj arra többé ,hogy könnyen búcsúztam el.
Nem szóltál nekem csak mentél csendesen. valaki téged biztos hogy szeret valaki szemébe könny ragyog s látod ez a valaki én vagyok!
Miért van az hogy csak azt szeretjük ki h?tlen mást szeret.
Miért van az,hogy szívesen várjuk és tudjuk csak nevet.
Tudom már kés? elveszítettelek.
S nem jössz vissza csak jót nevetsz!
Elhatároztam hogy elfelejtelek és próbállak elfeledni. De ha most is meglátlak úgy érzem te vagy az igazi.
Sajnos megértem, hogy köztünk mindennek vége már. Ki menni akar azt hagyni kell, mosoly hozza arcom, de mögé senki se néz, játszani a közömböst milyen nehéz! Ha azt kérdezné valaki, mit jelentesz nekem?Egy pillanatra zavarba jönnénk s nem mernék szólni hirtelen!

...

Már igazán dühbe jövök
Szépséges kedvesem, miattad,
Hogy kerek ég és föld között
Nem lelek tárgyat, hasonlatnak.

Hiába, szó ide-oda,
Végtére is csak azt kell látnom,
Te vagy a legnagyobb csoda
Ezen a szép tündér világon.

Mint igazi mohamedán
Próféta szent könyvér?l tartja:
Te vagy el?ttem a Korán;
Minden szépségnek foglalatja.

Mi itt körültünk egyedül,
Külön-külön, megfoghatatlan:
Mint ellentét mind egyesül
Benned, csodálatos összhangban.

Szemedben, mely felém ragyog.
Együtt van éjfél és a h? dél.
Szebb vagy, mint mind az angyalok,
És csábitóbb az ördögöknél.

A vállad oly hideg, fehér,
Mint a sz?z hó a Kárpátokban.
És mégis gyújt, ha közel ér,
Perzsel, mint villám olthatatlan.

Bájad nem ismer éjt, napot.
Hatalma nincs rajtad sötétnek.
Sötétben is... ah, még csak ott!
Úgy sütsz, lobogsz, hogy majd elégek.

S az üdv izzó kohója, hol
A csók terem, mi b?vösb annál?
Az tüzesebb, mint a pokol,
És édesebb a menyországnál...!

...

A mélységes mély tengerek
Örvénye úgy el nem ragad,
Mint, ha szemedbe mélyedek,
Egy szédületes gondolat.

Mért üdvözíthetnél te mást,
Akárkit, csak nem engemet?!
Keresem a vigasztalást,
S ha meglelem, kétségbe ejt.

Vágyamnak, melyet érezek,
Nagysága ép a kárhozat.
Éleszti kis szél a tüzet,
De már a nagy eloltja azt.

Bár sz?m sovárgja untalan,
De mert istennek lát szemem,
Hogy mondja neked ajakam:
Jövel, égj, kárhozz el velem?!

Ha bírhatnám szerelmedet!
Tudod-e már, mi volna az?
Hogy ez az egy mért nem lehet?
Mert képzelem és szent igaz,

Hogy akkor ott megáll a nap,
S - lélekzet nélkül - a világ;
Az id? még egyet sohajt,
Végs?t: "Eddig volt, nincs tovább!"

...