Anaforás 3 soros-zárttükrös)
Magamban csak ácsorogtam túlpartot bámultam körbe csendesen,
Majd megláttam a patak túloldalán… ott állt kedvesem kedvesen...
Magamban csak ácsorogtam túlpartot bámultam körbe csendesen.
*
(Anaforás hiaku trió, félhaiku láncszerűen)
Nem tudtam dönteni,
Rosszul látok, vagy micsoda…
Szemem csak… kiguvadt.

Néztelek, aztán meg
Meg mereven bámultalak…
Szemem csak… kiguvadt.

Nem is értettem, hogy
Valóság vagy-e vagy álom…
Szemem csak… kiguvadt.
*
(Anaforás senrjú trió, félhaiku láncszerűen)
Partok csendesek,
Fű zizegése sincsen.
Gondolásom zaj…

Parton ücsörög
A zaj, oly’ heves csendben.
Gondolásom zaj…

Parton látomás
Izgatja kedélyemet.
Gondolásom zaj…
*
(Anaforás, 10 szavas)
Magamban lett csüccs, víz partján.
Meglepetés engem letarolt… víz partján.
*
(Anaforás sedoka)
Csak úgy eldőltem…
Buzgóság, jól elnyomott,
Szívem, légért kapkodott.

Csak úgy eldőltem…
Majd felugrottam, nem sok
Alvásom volt. Kicsi sok?
*
Anaforás, önrímes leoninus)
Túloldalra néztem ott-e a kedvesem, de már üres volt a part kedvesen.
Túloldalon volt-e itt a kedvesem, vagy csak álomkép üldözött kedvesen?
*
(15 szavas, 6 sorban)
Magamban állok,
de
mit várok?
Jobb, ha hazamegyek,
Elgurultak már álomkerekek,
Lefekszek… Holnap megbeszélem veletek.

Vecsés, 2022. november 9. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus és alloiostrofikus vers-formában.

...

Szép az idő, harsoghatna a trombitám… ha volna.
Nagyon messzire láthatnék… ha még szemem oly’ jó volna.
De, ember-fia, ha megöregedett… már csak minden ’csak volna’.

Vecsés, 2014. szeptember 28. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Suttognak az esti fények,
Elbujkálnak, mint a kémek.
Csodaszép a Balatonunk,
Családtag, ő a mi tavunk.

Fény játékát hullám tőri,
Emlékét csak szemem őrzi.
Zöld szivárvány a víz színe,
Tőri; hal háta ezüstje.

Nap sárga és szivárványos,
Sötétlő fénye talányos.
Vízfelület tükör sima,
Rossz idő biz'… nem lesz már ma.

A fények csak sutyorognak,
Lassan-lassan elalszanak.
Tó és halak csendesednek,
Emberek is hazamennek.

Ülők és nézem e szépet,
Közben meglelem békémet.
El is szunnyadok békében,
Igaz álom tengerében.

Tengerünk e szép Balaton,
Szeretjük őt, nagyon-nagyon.
Ő hazánknak az ékköve,
Utódok… jövő őrzője.

Természet kell jövőhöz
Szépséget őrizni maradón…
Társunk… természet!

Majdnem csak
Rajtunk múlik lét…
Őrizzük!

Vecsés, 1999. június 27. - íródott versben, senrjúban és HIQ -ban.

...

(Senrjon duó)
Este korán feküdtem,
Hajnalban, meg már elcsászkáltunk.
Micsoda álom…
*
Erőltetett menetben
Gyűrtük le ketten… ligeteket.
Micsoda álom!
**
(Leoninus)
Bagoly át volt fázva, szárnya kinyílta…, elrepült, éhséggel áldva.
Nem volt ugyan olyan kemény tél..., de az éhség is a holnaptól fél.
Bagoly amúgy meg jól repül, suhan…, sebesség szeretet kibuggyan.
**
(HIAQ duó – félhaiku lánc formátumban)
Valami furcsa volt,
Beledalolt mi…, fülembe.
Gyanú belém ücsült…
*
Valami furcsa volt,
Hallottam! (Erdőben vekker?)
Gyanúm erősödött!
**
(HAIfo duó – félhaiku lánc formátumban)
Kezdhetjük keresni?
Gyanú nagyon uralt.
Megálltam, ez vekker lehet!
*
Kezdhetjük keresni?
Veszetten csengetől…
Tisztás mely’ sarkában lehet?
**
(Leoninus)
Mérgesen ébredtem, mert este redőnyt le nem engedtem.
Mostan, hajnalban szemembe süt nap, tán’ még alszik a pap!
Elgondolkoztam, ha már igy esett, hogy a nap felkeltett!
Rájöttem közben, itt zörög a vekker..., tele van cekker.
Bagjunk’ hazaért-e? Elindult-e? Reggelije lesz-e?

(Bapeva)
Álom,
Hajnalban
Császkálgatunk.
Bagoly huhogott,
Vekker csenget amott.
Redőnyöm fenn felejtve,
Pap még alszik, én mérgesen,
Cekker zörög, titkokat rejtve,
Éhség űzi haza baglyunk szárnyát,
Nap süt szemembe, s ébredek mérgesen.

Vecsés, 2022. január 3. – Siófok, 2025. szeptember 2. Kustra Ferenc József – írtam alloiostrofikus versformában. A bapeva, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam munkája.

...

Legott, ahogy tűntél Amanda
Szívem, majd görcsbe állt… bánatba!
Magányom sikoltott,
Nyögést is hallatott.
Dallam, magát itt visszahúzta!

Nem tűntem el, csak útra keltem,
Utazáshoz nem volt nagy kedvem.
Beteg édesanyám várt,
Ez nem tűrt halasztást.
Tudom fájt, de ezt kellett tennem.
*

Tőrt döftél szívembe, lelkembe,
Sarkaddal tapostál testembe…
Nevetésed… dallam volt,
Sírásom is… dallam volt.
De halkult, míg elhalt csendembe.

Okos vagy, érzem ezt megérted,
És belát, megenyhül a szíved.
Mihelyt lehetséges,
Jövök hozzád édes!
S elmúlik mind, mi bántott téged.
*

Éltem, mint bormámorba bele…
Esőcsepp áztatta szemem tele…
Csak nyomok betonon,
Lelkem föladotton…
Miután elmentél… ürese!

Ne igyál, az nem tesz jót neked,
Ha megyek, nevet majd a szemed.
Üresség nem örök,
Egyszer csak megjövök.
Együtt sírunk, nevetünk veled.

Vecsés, 2024. szeptember 13. – Siófok, 2025. szeptember 27. Kustra Ferenc József- íródott romantikus LIMERIK csokorban. Én írtam a páratlanokat, a párosok: Gránicz Éva munkája.

...

…az élet vonatán…

Zakatol a vonatom, immár jól megkopott, törött síneken,
Valaha elindult élettel… tarolni végzetet, végeken.

A mozdony füstje krákogtat, hol fekete, hol meg fehér,
Beborít ez mindent, egy álcázó ködfelhővel felér…

Sorsom a rám szabott köntöst tartja a vállamon,
Nehogy levegyem, lépjek túl a régi álmokon,
Pedig nézem, a köntösöm, alul szakadt, körbe sáros,
A zsebei meg lyukasak, gombja már nincs is, nem sármos…
Igaz itt a vonaton, nem is kell köntös,
Pullmanban a jó nagykabát nem előnyös…

Vonatablakomból, másképp látom már a téli, havas kertet,
Tavasszal meg, másképp érzem az illatot, mit szél ide kerget.

Szemem a sok könnyezéstől, már elég nyálkás,
A sorsom, ezen a rozzant vonaton, szálkás.
Fogsorom kivehető, csak csattog a pohárban,
Botom itt alszik összecsukva, velem az ágyban.
De ha jő majd a kaszás… majd Te rám nevetsz!
Egy az életem, többet biz’ el nem vehetsz.

Ezüstre festeném a holdat, szembe dicsérném én a napot,
Beadnám zálogba ezeket, előre váltanám holnapot.
Néha, azt látom, hogy az ellen, partizánkodik ágak között,
És ez a látvány, hogy küszöbölendő, a lelkembe költözött!

Belefúrom magam egy mély, hóviharsöprő lélegzetbe…
És ha lenne számadás… Csillag is hullana a kezembe…
Itt a gyors-lassú vonaton, pengeszájjal remeg a kevélység,
Suhanásnál, vagy a veszteglésnél, csak vegetál a merészség.

Mi vagyok én pitypang, mi boldogan táncol a réten, a szélben?
Vagy hópehely, viharos hóesésben, közvilágítás fényben?
De a bibi ott van, hogy a fülkémben nincs is rét,
És itt nekem nincs viharos hóesés, semmicskét…

Látom az ablakból, hogy elhamvadtak a virágok,
Lassan hamuvá lesz a hosszú élet… megélt korok.
Hajamat lassan befedi a dér, ami régmúltról mesél.
Lesz biztos, aki vár és majd rám szól: öcsém, nagyon elkéstél…

Bennem a lét, orgyilkos járatokat fúr és vájkál,
A vonatom is, sín nélkül is… össze-vissza mászkál…
Lassú nézésem elszáll, messzire, tova a távolba,
De sajnos lehet, hogy ott elsüllyedek a mély mákonyba…
Csurom izzadtság a már kiszáradt bőrű kezem,
Ha elsírom magam… ezzel karcolom a szemem…

Erdő, rét, csábít, érzem az illatokat. De ki kéne szállnom…
Nem vakít el semmilyen csillag, hohó, ezt én miért nem látom?
Végül én már csak annyit kérek, adasson meg nékem,
Nagyon semmi se fájjon… nagyon nem vágyja az énem…

Elrobog a vonatom, szembe senki, nincs kivel ütközők…
De majd ha a sínpálya elfogy és ott várnak az ütközők...!

Vonatom rozoga, szánni való,
Kevés, de volt benne valami jó!
Ha megyek, ne sírjatok, így lesz jó…

Vecsés, 2015. március 28. - Kustra Ferenc József – írtam: önéletrajzi írásként.

...