Sohasem gondoltam volna ilyet,
Soha nem tudtam, hogy az élet ilyet tehet.
De mégis valóság ez, amit élek,
Már nagyon fáj és félek.

Mi lesz velem, nem tudom,
Hogy fogom túlélni, ezt fel nem fogom.
Annyi mindent szeretnék, még sincs rá esélyem,
Elszállt sok jó, és minden reményem.

Álmomban annyi minden sikerül,
S mikor felkelek, a valóság kiderül.
Becsukom a szemem, és ott vagyok, ahol akarok,
Nem fáj semmi - egyedül vagyok.

...

Az élet sokszor oly megdöbbent?,
egyre többször oly meghökkent?.
De most mit tehetek én,
ha kezd elhagyni a remény?

Újra feljött ma a hold,
visszatért, mi régen volt.
Lecsuktam én a két szemem,
s szenderedni kezdtem.

Ismét visszatért az én álmom,
újfent az, kire vágyom.
Megint az a szép leány,
kit láttam már egyszer, talán.

Újra volt egy szerelem,
de rájöttem, csak ?t szeretem.
Ez most az én gondom,
kár, hogy ezt csak így mondom.

Azt értem én ez alatt,
mit a lány biz nem tudhat.
Nem értem mi az, mit ? mutat,
tán majd más kap szabad utat.

Miért is szenvedek most én,
miért ?rzöm ?t szívem rejtekén?
Mi lenne most talán, ha
? mindent tudna?

Ez jár most az agyamban,
gondolkodok magamban.
Lehet az élett?l egy tréfa,
s más ér majd el?ttem célba.

De vajon mi is az a cél,
amiért él bennem a remény?
Nagy dolog az bizony,
mert a szerelme kell nagyon.

Bárcsak már rég így lenne,
én lennék az, ki a kedvére tenne.
Hisz nekem nem kell most már más,
tán nem ér majd mélységes csalódás.

Legyen az, mit ? akar,
ha mást szeret sem lesz az baj.
Csak egy a lényeg nekem,
az, hogy boldog legyen.

Megérdemli már ? is bizony,
hogy szép legyen az élete nagyon.
Benne is élnek még remények,
nem csak velem kemény az élet.

Nem zárult le még most az álom,
csak jár az agyam a lányon.
Mára talán ennyi volt,
s holnap is feljön majd a hold.

...

Kihunyt csillagok tüzében ég? létem

éjzöld barlangjába,

Lehajtom fejem szomorúságomból

faragott nyoszolyámra.



Bezárt szemem látja fehér, elomló

testedet,

Kinyújtom kezem feléd, oly soká

kerestelek.



Égszínkék pillantásod jeges leheletét

érzem b?römön,

megfagyaszt örökre, mégis Te vagy

börtönöm.

...

Szomorúan flangáltam, szakadtan a kiskésit,
szenvedtem frontálisat felismerhetetlenségig.
Százféle szelektált forma , szókimondó furja
szégyene fantomként századokik folytogatja!

Sziklának fújt a szél fáradt, száraz falatként
- Szaporán foltozz! Szólitottak fel szeret? feleim.
Szilárd felh?kre szaggattam felh?tlen szellemi fedelet
a szebb és felértékel?d?tt szabad feleknek hol...

Szívembe faragták a szerelem fantomképét
szépen fülelem a szenvedélyr?l formált elképzelését,
szállok felfelé a szokatlan aforizmáktól mosolyra
áll a szám a farodizmától így született a mottolya:

- Szeress! Ez a fontos szentül fogadd és így tovább...
szüntelenül filozofál míg a szememre fókuszál.
Ez a szokásos formalitás szakasztott forditotja
a szófordulatot szavakkal fabrikálva szorva fujja.

Szepl?n innen , féléven túl SZÍVEMFÁNKJA az üzenet
szabadid?mben százlapos szinfónia született!
Számtalanszor szemethuny néha fedd és szekiroz
amit kell szóvá tessz, szelíden egy csókót szervírozz!

Szikrákkal finomitva szakitunk trenddel, hagyománnyal
mint Sziranó vagy Fióna feln?tésszel, felel?s szabványban
szerepl? forma szerint finoman szorittom két kezét
- Nézd te szegf? illatú, szeder ajkú, százszorszép!

...

Fáradt tudatom peremén játszó,
És édes délibábként átmászó
Kis fekete tündéri boszorkány,
Ne hagyj kérlek szépen ily?árván!

Lelkem tükrében te vagy az emlék.
Emlék.. és bennem minden él még.
Az örök t?z nem alszik ki könnyel
Eltakarom mindig álomköddel...

Behunyt szemem nem nyitom még ki,
Maradj még tudatom peremén , itt
Nem számít h álom vagy valóság
Egy pillanatnyi kecses boldogság.

Ha mégis álmomból felébredek
És játékos tudatomnak hiszek,
Kizöldül a zord , rideg valóság..
Rájövök, emléked édes fogság...

...

Szeretni téged fájdalom, de tudom valóság lesz az álomból.
Szeretni téged örök és egyszer ez lesz az együtt élt öröm.
Szeretni téged ki oly messze vagy t?lem,
Térdre kényszerít, de maradok.
Szeretni téged-életet adó.
Szeretni téged olyan, mint evez? nélküli csónak,
Mely úszik a víz tetején, álmodik, és közben csak remél.
Élet vízén sodródunk, bizakodunk, egyszer felébredünk.
Szeretni téged szeretve t?led oázis a sivatagban.
Itatósa minden lénynek ki élni jött e földre.
Szeretni téged szemem tükörképe, ki a vágyat kielégíted.
Szeretni téged fájdalom, de tudom egy lépés és ölelsz.
Szeretni téged feltétel nélküli bizalom.
Tedd, mit tenned kell, élj, ahogy élned kell
Aztán egy boldog és teljes életben,
Szeretni téged tüzes földi élet lesz.
Melyben hegyr?l gurulva öledbe érkezem, melyben nincs félelem.
Szeretni téged olyan, mint nyári h?ségben a zivatar.
Mely simogat és lelkem mélyében,
Nyugvó pillangó mely sokszor, de sokszor visszaszáll.
Szeretni téged jóság Szeretni téged boldogság!

...