Szép vagy. Szebb, mint régen! Fényl? kedvesem újra!
Csordul a mézes csók szépmivü ajkaidon.
Napnyugtáig igézi szemem szemed ördögi lángját.
Asszonyi vágytól égsz. Átfonsz, mint a halál.

...

Kacagni szeretnék... az egész lelkemb?l,
Nem ugy mint most, kinosan, szomorun...
Nem ugy, hogy verg?djön alatta az ajkam,
És fájjon a szivem, - nem ugy, nem ugy...

Csak szépen, hogy az arcom is kiviruljon,
És piros legyen, mint egy feslett rózsa...
És biboros lángban égjen a szemem,
Mint napbearanyozta esti alkonyóra.

Hogy nem lássák meg titkos verg?désem,
S csak én tudjam, hogy fáj a kacagás...
Csak én tudjam, hogy hiába volt minden,
Botor remény, bús lányos álmodás.

Csak én tudjam, hogy lázban ég a rózsa,
S a láztól csillog ugy a két szemem...
- Csak én titkoljam még magam el?tt is,
Hogy azt a h?tlent mindig szeretem...

1914

...

Hiu álmokkal nem csalom magam,
Mögöttük - tudom - por és hamu van...
Szemem a messzeségbe sohse néz,
A fölébredés, tudom, hogy nehéz.

Az ajkam daccal összecsukom,
Hogy dalt ne halljak, fülem befogom...
Mert tudom, hogy fájna az amit mondok,
S tudom, a dalok: halálharangok.

Tudom, a szivem is megcsal engem,
És éppen azzal, akit szerettem...
És tudom azt is, hogy hiába várok,
S ha messze megyek, - hiába járok.

Tudom, örvénybe akarnak csalni,
A kékl? habok, - mit hallok zugni...
S tudom, a mélyben a delphynek várnak,
Uj lakóját a kagyló palotának...

- És tudom: hiába a sok-sok remény,
Egy bús gondolat, - csak az az enyém..
Egy borús sóhaj.. mely feléje száll,
S meghallgatásra sohse talál...

1914

...

I.

Havazás van a szívemben,
itt dideregsz a szememben,
s mindenekben megcsodállak,
téged, akit titkolnálak.

Még szóként is tiltva voltál,
titkolt t?lem titkos zsoltár,
szerelmedb?l nem maradt más
nekem, csak a földbehullás.


II.

Szemsugarad záporában
olykor-olykor én is álltam,
kápráztatott csókod, könnyed,
s becsuktál, mint megunt könyvet.


III.

Az ajkamon nincs bocsánat,
csókod a csókomra száradt,
szemed csukódása gyónás,
csókoddal szép az elmúlás.

...

Csak kinozzon még... hadd égjen, fájjon
Hiszen ugysem érzi Maga a sebét...
Csak vérezzen hát, - és hogy meg ne lássa,
Csak hunyja be szépen, lágyan a szemét.

Csak durván tépje álmait a szivemnek,
Csak üzze messze, ami még az enyém...
Hadd boruljon sötét fátyol a szememre,
Ugyis sokáig bántott már a fény.

Csak vadul gázoljon bele a hitembe,
Hadd d?ljön össze minden, ami szép...
Sokat játszottam, - ugy meguntam én is,
Hadd omoljon össze, porba az a kép.

Csak gorombán, durván bánjon el velem,
Ugyis sok volt az eltitkolt hibám...
Csak messze, messze üzzön el Magától,
Jól fog majd esni a csöndes magány.

Csak esztelen, vadul, kinozza, tépje
Titokban vérz? szivemnek sebét...
Hogy én majd legy?zve meghajtsam fejem,
És megcsókoljam érte a - kezét...

1914

...

VERZE 1:

Párhuzamos jelenek, hol egy színpadra szóló jelenet,
Játszódik kett?nk köztes tereken, merre jársz már? Mond meg te nekem.
Egy halovány jelképet keresve lelkem, azt súgja rejtélyes hangon:
Ordító ihletek törnek ki bel?lem, szállnak szabadon a szavakon túl,
Lelkem sötét forradalmat vív, hol széttép? szólamok színesítik világom,
Párhuzamos jeleneken át, ha kell minden gondolatban a királyfit játszom,
A törvényt áthágom, ha szükséges, EX egy ördögi önkéntes szerepet ölt,
Szintenként fordul a Föld velem, gallérom takarja arcom szüntelen
Vakít a napsugár, a fényt követem lassan a látóhatár már mögöttem,
Tovat?n? pillanatok peremén szél mossa könnyem, visszhangok köröttem,
Fülemben hallatszanak lágy kacagások, szememet igézik meg a látomások,
Felizzó süket vallomások nyugvásra várnak, hontalan vándora vagyok a világnak.

REFRÉN:

Párhuzamos jeleneken át, próbálom áthidalni az éjszakákat,
Ébren álmodom, titokban téged látlak!
Most mi tév? legyek, most mit csináljak?


VERZE 2:

Az a hely talán hol megtalálhat egy lány, csak hitvány talány,
Halványuló gondolataim fojtja el már a magány.
Bár, ha párhuzamos jeleneken át rád találok ma már,
Minden gondolatom ott megoszthatom veled,
?szinte leszek, én ?r szívedben, hol próbálom kedved,
Egek távlatába emelni, indulatos hangulatú mámort kelteni benned.
Felperzsel? szólamom remélem sosem felejted el.
Olvasva soraim szüntelen minden érzelem a magasba terel téged,
Papírra vetnék számtalan szebbnél-szebb emlék képet, de félek...
Bármit megtennék érted, a poklok-poklába is utánad szállnék,
Vigyázom rád ragyogó csillagom, a sötét éjszakákon át is álmodra találnék.

REFRÉN:

Párhuzamos jeleneken át, próbálom áthidalni az éjszakákat,
Ébren álmodom, titokban téged látlak!
Most mi tév? legyek, most mit csináljak?

...