Égi csendesség fedez? homálya
Leng reád, ó szent Egyedülvalóság!
S szívemet békés kebeledbe inti
Mágusi vessz?d.

A világ lármás vigadóhelyér?l,
Mint az elfáradt utazó, pihegve
Térek erny?dhez, s fejemet lehajtom
Lágy mohaidra.

Itt vagyon bátor menedéklakása
A szabadságnak s nemes érzeménynek:
Itt nem aggathat rabigát reájok
A buta köznép.

Itt fakad laurus-koszorúja minden
Bölcsnek és minden magasabb daloknak,
Itt az ártatlan szerelem s vidámság
Zöld amarantja.

Légy, Magányosság! vezet?m s barátom.
Csendes erny?dhez sietek nyugodni.
Itt lelem Plátót, Xenophont s Ilissus
Myrtusa berkét.

Téged óhajtlak, ha szemembe' reszket
Bánatos lelkem kiüt? panassza:
Téged a legszebb fiatalka édes
Oldala mellett.

...

Sírásra vonult képemmel
H?s öledbe sietek,
Csendes liget! keservimmel
Mert itt magam lehetek.

Te láttad szép örömimet
Fannim forró keblében:
Te rejtsd el bús könnyeimet
Alkonyatod leplében.

Itt, hol hársak árnyékoznak
A setét völgy ölében,
S csörg? vizek omladoznak
A vadrózsák tövében:

Itt nyögtem ki epedezve
Beteg szívem sebeit,
Itt szorítám esedezve
Hozzám gyenge térdeit.

Itten mosolygott szemembe
Szelíden elpirulva.
Itt d?lt ég? kebelembe
Édesen elájúlva.

A liget zöld sudarai
Halkva körülsusogtak,
A hold játszi sugarai
Könnyeinken ragyogtak.

Minden megszünt, s az estvének
Nyugalmában hallgatott,
Csak szíveink verésének
Döbögése hallatott.

Csak a szerelmek angyala
Élt s repdezett körültünk,
Csak az öröm szép hajnala
Virradozott felettünk.

Örökké virulj, kedves hely!
Hintsen bé virágival
Minden tavasz, s minden reggel
Legfrissebb harmatival.

Gyakran fog bánatos lelkem
Tekörülted lebegni,
Hozzád vonz árva szerelmem
Kínom elkeseregni.

Gyakran éjféli órákon
Látsz te itt sirdogálni,
S nyögdécsel? furulyámon
Bús nótát fujdogálni.

...

Ím, a nap leereszkedik
Thétis bíbor keblébe,
S mosolyogva emelkedik
Luna szemérmes képe.

Az esti szell? fuvalma
Édes álmot lengedez,
Az ég békes, s nyugodalma
Hegyet-völgyet béfedez.

De ah, az én siránkozó
Szememre nem hullatja
Balzsamát az illatozó
Esthajnal csillagzatja!

Lehajtom árva fejemet,
De gondjaim felköltik,
S nyughatatlan kebelemet
Fájdalmakkal eltöltik.

Bágyadtságom ha bézárja
Néha fáradt szememet,
Kinyitja könnyeim árja,
S mossa halvány képemet.

Jaj, semmi nem enyhítheti
Sérült szívem sebeit!
Mert a szerelem égeti
Minden titkos ereit.

Csak nálad van gyógyító szer,
Te, ki azt megsebzetted,
Ki a szerelemnek ezer
T?rét rám lehelletted!

Téged várnak kiterjesztve
Reszket? két kezeim,
Téged az égre függesztve
Sírdogáló szemeim.

Egy tekinteted gyilkosom
S boldogítóm tud lenni,
Szánj meg, Kegyes! légy orvosom:
Ne hagyj holtig epedni.

Süllyedek! nyujtsd karjaidat,
Míg el nem fogy életem,
Míg elhervadt ajakimat
Ajakidra tehetem.

...

Régen sohajt utánad
Szívem, kegyes leányzó!
Régen! de ah, nem érzed
Ámor szelíd hatalmát.
Vígan lebegsz körültem,
Mint a Zephyr tavaszkor
A rózsaillatokkal.
Bájos tekintetidben
Vidám öröm sugárzik.
Mint a nap égi lángja
A bús homályt elosztja:
Tündér szemed mosolygván,
A társaság feléled.
Minden der?l tevéled,
Minden: de én, de óh! én
Némán lehajtom elholt
Orcámat, és szorongó
Keblem döbög, szemem sír.

...

Szelíd Múzsa! ki keblemet
Égi lángra gerjeszted,
Felvonsz a porból, s szememet
A nap felé függeszted;

Ki mennyei balzsamiddal
Öntözgeted fejemet,
S örökké zöld pálmáiddal
Feded bé ösvényemet;

Íme, oltárodra nyújtom
E pindusi szálokat,
Tömjénem, myrrhám meggyújtom,
Fogadd el illatjokat!

Te vetted fel karjaidra
Gyenge esztendeimet,
Te osztod fel vállaidra
Még most is terheimet.

Ha a gond jeges kezei
Szívemet elcsüggesztik,
Áon myrtusligetei
Öledben felélesztik.

Ha balsors zivatarjain
Reszketnek kormányaim,
Ilissus virulmányain
Rengetnek szép álmaim.

Az ifjúság örömei
Lassanként elrepülnek,
A szép orca kellemei
Komor ráncokra gy?lnek.

Ami most ifju szívünknek
Érzeményit bájolja,
Utóbb hideg értelmünknek
Homlokát megráncolja.

Minden gyönyör? Tempéink
Lassanként elhervadnak,
Legforróbb képzeményeink
Egyszerre majd megfagynak:

De te, kegyes Tündér, végig
Ragyogsz bús éjszakánkon,
S a Léthe csendes révéig
Kísérsz setét pályánkon.

Bíbor fátyollal fedezed
Az élet halvány képét,
Rózsaszínekkel hímezed
A sír gyászos környékét.

Óh, engedd, hogy napjaimat
Tenéked szentelhessem,
S örömimet, gondjaimat
Kebledbe kiönthessem!

...

Forró és száraz volt az este,
Zeng? üvegb?l volt a teste,

S a törleszked?, illatos fák
Lágy lombja csupa villamosság.

Ideges, szikrás alkonyatban
Állottam ifjan és riadtan.

És hallgattam, mintha zuhogva
Valami vak malom zokogna.

Ég? agyam alatt a mélyben
A szívem zakatolt az éjben.

A vérem titokzatos árja
Hajtotta bennem muzsikára

A vágyakat, forgatva resten.
...Ó, mennyi álom, fény meg isten

Dalolt és lüktetett át rajtam!
És közben száraz lett az ajkam,

Forró és száraz, mint az este,
S a megváltás csókját kereste...

Futottam, félaléltra váltan,
Amíg a csókot megtaláltam,

Az els? nyirkos, h?vös ajkat
Az els? bús férfi-nyugalmat,

Az els? csöndes, árva szennyet,
S könnyes szemem fölött a mennyet.

...