Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok




Ez minden mit érzek
Ez minden mit érzek

Mikor tőlem elköszönsz
Haza mész s vár a ?hitvesed?
Bennem kétség szikrája sincs
Ha azt mondod, csak engem szeretsz
Férj- Feleség gyerekek
Egy szép boldog család
Ez csak illúzió, tényleg ez kell neked?
A szívem megszakad, hogy tudom
Én belőled nem kapok mást
Imádott szerelmed vagyok, és lelki társ
És bár ember nem kívánhat többet
Úgy érzem mégis sokszor
Mi nekem jut belőled kevés,
Több, sőt minden mit szeretnék
És oly sokszor megesik
Vagy csak képzelem
De lehet hogy nem
Lehet hogy csak a féltés
A féltékenység mi mondatja velem
Mikor támadón esek neked
Mikor tekinteted másra veted
Magamban arra gondolok
Abban semmi nincs
Hisz azért van a két szép szemed
De mégis néha szóvá teszem
Mikor már a féltékenység
Sötét felhője borítja eszem
Kétség mardossa fájó lelkemet
A gondolat mi fejemben tanyáz
Mi a baj, talán már nem szeret?
Te azt mondod szeretsz
S nem érdekel senki más
Én rád nézek, s figyelem szemed
Melyben látom a szenvedélyt
S látom azt is, mit mondasz
Nem lehet más csakis őszinteség
És tudom, hogy jó hapsinak tartasz
De én mégis sokszor arra gondolok
Nálam szebbet és jobbat is kaphatsz
Ezért hogy Neked jobban tetszem
Keményen edzem izmossá
Csak téged szerető testem
S mindezt csak azért, csak miattad
Hogy amikor bámul más fiatal férfi
Azt gondolhasd magadban
Az én Tamásomhoz képest ez semmi
Nekem csak ő kell, s rajta kívül más senki
Most mégis haragszol rám
Pedig nincs rá semmi okod,
Szomorú szívem, ha ezt nem tudod
Egy bűnöm van, s most vezeklek
Mit kimondtam valamikor egykoron
Milyen átok ülhetett ajkaimon
Mikor oly ostoba mondatot fecsegtek
Egy ostoba ostoba mondatot
Mindketten volt hogy kimondtunk
Sok buta suta gondolatot
Azokkal egymást megbántottuk
Mit tettünk vagy kimondtunk
De a múltban élni nem érdemes
Szenteljük szerelmünk a mának
S jövőnk oly szép lehet
Ha megbocsájtunk egymásnak
A bizalom a hit és a szeretet
Ez csak három szó, de súlyosak
S remélem begyógyítja sebedet
Melyet a sok félreértés okozott
Mert bizalom nélkül nincsen szeretet
Sem hogy higgy nekem kedvesem
És ha nem hiszel nekem mégsem
Az mi legjobban fáj a mindenségben
Talán még mindig nem ismersz eléggé
Vagy csak a féltékenység hajt örökké
Ismerj meg kérlek, és lásd ami tény
Ha mondom, hogy szeretlek őszintén
Minden gondolatom te vagy
Az agyam oly sokszor ez miatt kihagy
Amikor nem vagy mellettem
S szép kacsód nem fogja két kezem
Oly üres minden, a világom, a planétám
Fájó szívem csak téged vár
Kedves szépséges Zsuzsannám
Ha tudnád mily szépnek látlak
Naphosszat míg velem vagy, csodállak
Nem tudok betelni a látványoddal
És tudva azt hogy enyém egy őrangyal
Mert igen, enyém vagy kedvesem
Törődj bele ez tény, elraboltad szívem
S csak kétszer hiányzol naponta nekem
Mikor lehunyom éjjel szemem
És napközben mikor nem vagy velem
Mindegy mit teszünk, hová megyünk
Én bárhová követlek, tudod
Büszkén vállalom, ez a szép nő az enyém
Én pedig vagyok a te hűséges lovagod
Biztos néha már kicsit unod
Hogy követként folyton kísérlek
De tudd hogy élvezem
Minden percet mit veled tölthetek
Olyan vagyok minden reggel
Mikor ágyamból pihenten felkelek
Mint karácsonykor egy izgatott kisgyerek
Láthatlak megint újra, a testem bizsereg
Benyitok a kilences szobába
És keresem a rád utaló jeleket
A táskád, a ruhád ott vannak-e
S mikor láthatlak téged újra
Döbbenek rá minden reggel
Hogy napról napra jobban szeretlek
Ha ezt az érzést a szívemben
Egyáltalán fokozni még lehet
És minden percben órában napban
Csak azt várom mikor az ágyamban
Egymásba olvadhat forró testünk
És nézhetem közben gyönyörű arcodat
S a mennyben egyesül lelkünk
Ez egy tökéletes eszményi pillanat
Mely örökkévalóságnak tűnik
Az érzés mit együtt átélünk
Az őszinte imádat zuhataga
A színtiszta felhőtlen szerelem maga

...
Németh Tamás
Mindaz mi régóta nyomja lelkemet
Mi bennem lapul egy nagy dolog,
Mitől szinte mindig zavart vagyok.
Mi az oka ennek az érzésnek,
Tán az, hogy magam tartom vétkesnek?

De miért vagyok én vétkes?
Amiért a szívem még most is mérges.
Az egy olyan dolog mit nem szabadott volna megtennem,
Az, hogy pillanatról másikra eldobtam szerelmem.

Balgaság volt ez a tett, már bánom,
Bánni fogom életemben míg el nem ér halálom.
Felelőtlenségből tettem, mit tettem,
S soha nem bocsátom meg magamnak tettem.

De nem csak én vagyok így ezzel, hiszen itt van még Ő is
Ki nélkül mérges és durva még a friss levegő is.
Kihez hasonló nincs még egy a világon,
Kit elhagytam én balga, s már nagyon bánom.

Szegény egyetlen drágaság mit szenvedhetett ezért,
Mit bár nem kívánt, de mégis rászakajtott az ég.
Kinek a világon bűne nem volt soha,
Kiért még ma is az életemet adnám oda.

De sajna a dolgok nem ily egyszerűek,
És a gondolataimba kell most beleőrüljek.
Hisz ott ahol abbamaradt, folytatni nem lehet,
Nem lehet pótolni az elveszett éveket.

Nem lehet úgy tenni mintha nem is lett volna,
Elrejteni mindazt mit az ember mondana, gondolna.
Nem lehet eltörölni azt a sok szenvedést,
Nem lehet a bánatnak rendezni egy végső temetést.

Hosszú még a jövő és idő is van elég,
S a jósok szerint is a beszéd a menedék.
Találkozni most újra egy ismerőssel a múltból,
Ki talán még a szívemben egyszer hatalmas darabot pótol.

Csak úgy összefutni mintha véletlen lenne,
Elbeszélgetni úgy egymásközt mint Isten két gyermeke.
Csak megszólítani és majd lesz mi lesz,
Csak úgy egyszerűen, de vajon mi lesz?

Próbálom most leírni a cselekvést,
De nem szoktam meg nagyon a tervezést.
Nem is tudom igazán, hogy meg mernék e szólalni,
Ennyi sok év után csak úgy egyszerre kibontakozni.

Hisz sok év alatt oly sok lánnyal találkoztam,
De még egy ilyen szerető lányt egyikben sem találtam.
Volt köztük ki akart, sok közül engemet,
De sajna csak akarta, s nem a szívemet.

Volt kit én szerettem volna, de a sors még is,
Eszembe juttatta, hogy volt sok szép emlék is.
Kerestem a lányt ki olyan mint ő volt,
De nem találtam meg soha mert olyan csak egy volt.

Csak egy volt és még van is mert él és virul,
Remélem az életben is szépen boldogul.
Elfeledte már azt mit feledni nem lehet,
Boldog most és vidám, s feledett engemet.

Mert ha nem így van most Ő is szomorú és magányos,
S az ő élete is bonyolult és meglehetősen talányos.
Folyton jár az esze, hogy mi lenne ha?
Mi lenne ha még azóta is velem volna?

Hol lennénk mi már ennyi év után?
Szép házunk és autónk is lenne talán?
Beteljesült volna mit együtt terveztünk?
Az, hogy majd egy nagyvárosba költözünk?

Sok kérdés járná át a gondolatait,
S azok közt próbálná megoldani mindennapos gondjait.
Sok volna az mit elmondani nem lehet,
Ezért írok én is inkább verseket.

Csak biztos lehetnék abba, hogy egy hangyányit még szeret,
Ha tudnám, hogy nem akar vízbe fojtani engemet.
S ha már ebben megbizonyosodtam felkeresném egyből,
S elbeszélgetnék vele erről a kis versről.

Csak legyen úgy ahogy az élet akarja,
Táruljon ki felénk az Isten jóságos két karja.
Teljesüljön mit néki szívemből kívánok,
Hisz megérdemel mindent mit az Isten ádott.

Búcsúzom most és véget ér a versem,
Örülök, hogy megírhattam mit érez a lelkem.
Nagy titok volt ez benne mindmáig,
Ameddig én őriztem, nem tovább mint idáig.

Remélem e pár versszak nem okoz majd gondokat,
Nem lesz bántó senkinek a fejemben levő sok gondolat.
Megadatik a boldogság majd néki és nekem egyaránt,
Ha együtt, ha külön de ne szenvedjük el a magányt.

Hisz mindenkinek szüksége van örömre és boldogságra,
Nem a távoli de mégis közeli megváltást jelentő halálra.
Kell a szerelem az életbe mi átsegít a bajokon,
Legalábbis a jelen helyzetben most így gondolom.

Talán nem csak most, sőt biztos, hogy örökké,
Még akkor is szeretni fogom ha nem is lehet szívemé.
Mert megfogadtam s így lesz ez örökre,
Hisz bezártam Őt halálomig az üres szívembe.
...
Nézd

Szomorúan flangáltam, szakadtan a kiskésit,
szenvedtem frontálisat felismerhetetlenségig.
Százféle szelektált forma , szókimondó furja
szégyene fantomként századokik folytogatja!

Sziklának fújt a szél fáradt, száraz falatként
- Szaporán foltozz! Szólitottak fel szerető feleim.
Szilárd felhőkre szaggattam felhőtlen szellemi fedelet
a szebb és felértékelődőtt szabad feleknek hol...

Szívembe faragták a szerelem fantomképét
szépen fülelem a szenvedélyről formált elképzelését,
szállok felfelé a szokatlan aforizmáktól mosolyra
áll a szám a farodizmától így született a mottolya:

- Szeress! Ez a fontos szentül fogadd és így tovább...
szüntelenül filozofál míg a szememre fókuszál.
Ez a szokásos formalitás szakasztott forditotja
a szófordulatot szavakkal fabrikálva szorva fujja.

Szeplőn innen , féléven túl SZÍVEMFÁNKJA az üzenet
szabadidőmben százlapos szinfónia született!
Számtalanszor szemethuny néha fedd és szekiroz
amit kell szóvá tessz, szelíden egy csókót szervírozz!

Szikrákkal finomitva szakitunk trenddel, hagyománnyal
mint Sziranó vagy Fióna felnőtésszel, felelős szabványban
szereplő forma szerint finoman szorittom két kezét
- Nézd te szegfű illatú, szeder ajkú, százszorszép!
...
Hol vannak . . .
Hol vannak szeretőink?
Sokkal szebb, jobb helyen.
Óh boldogabbak ők mind
a sírban odalenn.

S az angyalok közt állnak,
hol a kék ég lebeg,
a szűz Istenanyának
zengenek éneket.

Óh, sápadt arcú kedves,
virágzó, ifjú szűz,
óh, elhagyott szerelmes,
kit tipró bánat űz!

Szemetekből vidám, hű
öröklét ragyogott:
világ kihunyt fáklyái
ottfent lobogjatok!
...
A forrás
Szűnt a vihar. Magas égi azúron
nap kivirul puha ködszalagon,
míg a vihar vize messzire-zúgón
hömpölyög, omlik a vad patakon.
Zafina te, jöjj ide: tiszta leánynak
pálma tövén nyit a rózsavirág!
Szikla-magányban a hűs patak árad,
bőgve, zajongva a zord sűrűn át.

Zafina, szemed beragyogja a tájat
puszta vidék is öröm teveled,
ajkadon új szerelem dala támad,
szerte-szitál e csodás üzenet.
Mint kora hajnali szél ha elárad
és belerezdül ezernyi virág;
hegy vize, halkan mosd köves ágyad,
bukva, omolva a szirteken át!

Zafina, dalod teletölti a szívem,
veled a bérci magány se nehéz,
szép szerelem szűze, jöjj ide, hívem,
ajkadon édes a rózsa, a méz.
Zafina, pirulsz? Ártatlan alázat!
Súgva keresd szeretőd ajakát!
És te szerény légy, kis patak: ágad
lágyan ömöljön a völgyeken át.

Érzem: a kebled örömteli mélyén
hogy ver a szív! Csupa könny a szemed:
duzzog a szűz, őrködve erényén.
Zafina, tekintsd ma e bérci vizet:
habra hab omlik, a hab tovavágtat,
úszik a tört kicsi rozmaring-ág;
gyors az idő, mint vad patak árad,
rontva kanyargó medreken át.

Múlik a szépség és fiatalság,
míg mosolyogsz, szerelem szűze te!
Ifjú szívünk csupa láz ma, bolondság,
révület és láng-fény szövete!
Zafina, irígység gerlice-párnak:
búgva sóhajtoz, amint idelát!
Szép szerelem mint dús patak árad,
futva, keringve a réteken át.
...
Álomból Ébredve
Felhőkről lesöpörve
kertek közt vagyunk a tenger alatt.
Lángoló fehér ablakok
melyekből csalogányok parádéznak a Napba.

A síkság városaiból jöttünk-e
vagy démonok Hold-tavaitól?

Egész tested: szárny.
Félig látott Világok lánya;
együtt röpülünk hússziklákhoz
hajdani szeretők hamvai alatt.

Itt nincs rend,
nincs évszak, nincs nyomor;
csak vágyaink vannak
föltárva a ködben.
Itt szellemek születnek újra minden pillanatban
a te arcod pókhálójában.

Hajad összevegyült kis gyerekekkel
kik holdsugárban nevetnek;
lepkék szállnak le ajkadra pihenni
szavaid ruházzák a táncoló csillagokat,
mik könnyedén hullanak a földre.

Te olyan monumentálissá lettél
és én olyan álmossá.
Víz csorog le fénylő melleiden.
Egy perc múlva te árnyék leszel
és én álmomban tűzláng

Találkozunk majd,
folyosók kinyílnak,
bever az eső,
kutyák égető harapásai lesznek rajtunk.
És sodródunk a tér minden Holdjainak
csodás érintéseivel
a majdani szeretők,
vérüket egybevegyítve
a szív titkos sikátoraiban.
...

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó