Tavasz. Tizenötéves vagyok.
Kamasz. Versfaragó.
Szokolnyikiba indulok,
záporvert utakon csavarogni
versfüzetemmel.

A házkapuban megállok.
Mélységes kútfenék az udvar.
Felnézek a magasba:
a k?tenger lékében, odafenn,
csillan a feneketlen ég
habzó vize.
De mást is látok.
Minden ablakban lábak, n?i lábak.
Nyújtózkodik. Tavaszi ablakmosók.
Jókedv? ablaksúrolók. Mint ókori
szüreti szaturnálián:
vállig-csupasz karok. Felt?zött haj-kígyók.
Felcsippentett ruhák. Könyökök, térdek villogása!

A görbe vonal titkain t?n?döm.
Ó, n?i testek görbületei!
Mért szárad ki t?lük a torkom?...
Az udvaron lesütött szemmel vágok át:
keresztül-kasul kötél és kötés-
n?i fehérnem?t röpködtet rajtuk a szél.
Az intim dolgok roppant tárlata ez.
A rejtett titkok múzeuma.
A n?iség profán kiállítása.
Két szín ül itt diadalt:
a halványkék meg a rózsaszín?.
Szemérmetlen tivornyáján a test,
mint zászlót, tépte ki ezt a két színt
a naívság kezéb?l.

Megpróbálok az utcára kitörni
Félresiklom egy roppant ing el?l.
Átsurranok egy hálóing alatt.
Kibukkanok, de úgy, hogy egy vizes
selyemharisnya arcomra tapad.
Felnézek, messze fenn a lékben,
mint víz, csillan a feneketlen ég.
Nagyot sóhajtok, könny? szívvel.
De ott meg... ott egy felh? ring, oly gömböly?-síma
akár egy asszony...

...

A békamotívum fenyegetve el?retört:
a lány remeg?n bagyulálta magát a mocsárba,
tétova r?t alak állt a sinek el?tt ?rt,
mozdony dohogott szemrehányó bodrot okádva.

Forró, mérges g?zökön át a hártya-azúrba
rontott be a szélmazurka vadul;
testemet, járdát, július lángja kigyújtja,
rá cigaretta-csikkek: csókok raja hull.

Hagyd a várost, hagyd az ostoba házsorokat,
menj a mez?re: hajoljon rád napfény aranyága.
Szívj melled szivacsába mámorító borokat,
záporozzon a csók orcád izzó parazsára.

...

Szeretlek téged...

Szeretlek téged, mint f? a rétet.
Mosolyod, hangod, az ölelésed.
Hints sóvárgó lelkemnek sebére
Balzsamos hitet, - örök életre.

Vedd észre már ó, ne hagyd kih?lni,
Óvd szerelemes szívem szenvedni.
Kedvesem, te adsz er?t énnékem,
Napsugaram, viruló szépségem.

Szeretlek, - te vagy az én életem,
Érz? szívem diktálja, - hiheted,
A szeretetet megkapni - t?led,
Vágy törtet rám, perzsel?n égetett.

Rossz, ha kínoz bú, a szomorúság,
Lelkem bolyong, érzem, ez balgaság.
Gondolni rád, mennyire izgató,
Énnékem te légy, a vigaszt adó.

Maradj meg hát továbbra is Édes,
Áldjon meg az Ég, örökre téged.
Velem legyél, érezd szívem hevét,
Árasztja mindig feléd, - melegét.

...

Aludj, bús kedvesem! A rózsás este már
mindjobban elvegyül a közelg? homállyal;
megjött, bégetve, és pihen és hallgat a nyáj;
utat s visszaült port éj és köd barnája árnyal.

Szálljon le a szender szép, szárnyas angyala, s
vigyen magával egy más életbe! Kegyetlen
napjaimban barát ? már rég és vígasz -
aludj, aludj: t?le nem féltelek, szerelmem:

feledést csöpögtet a szív sebeibe,
tovarebbenti mind, ami jaj, ami emlék,
ami csak gyötör, és láthatatlan keze
átveszi reggelig lelked szomorú terhét.

Ellenséges szavak s szemek csaptak feléd,
kimerített a nap, bels? harc, sok galád vád...
Aludj el, gyermekem; az álom majd közéd
s közéjük engedi irgalma tiszta fátylát.

...

Ugyanegy csillagzat jegyében
születtünk szent hitem szerint,
egy ösvényen jártunk mi régen,
közösek voltak álmaink.
De jaj, a szenvedély kegyetlen
vihara messze ragadott,
medd? harcokban elfeledtem,
amit az ifjúkor hagyott.
Örökös válást sejt a lélek,
ó, szív, maradj hát néma csak!
Áruló hangra bízni félek
a hasztalan ábrándokat.

Így rohan együtt két igátlan
hullám, mikor a déli szél
sodrában útjuk összeér
a tenger kék sivatagában,
míg szét nem válnak egy komor
szirt szikla-szügyén valahol,
s hidegen, külön útrakelnek
nem éreznek szánást, szerelmet,
és más-más part iránt viszik
eped?, édes csobogásuk,
morajuk, lopott lobogásuk
s vágyuk id?tlen álmait.

...

Az Isten sose úgy
büntessen,
Hogy akit szeretsz ne
szeressen.
Mert meghalni könnyebb,
Mint elválni attól,
Kit igazán szeretsz.
Mert a halál édes álom,
A válás szívb?l fájdalom.
Az élet milyen nehéz,
A sors milyen mostoha.
Szeretni megtanít,
De feledni soha.
Id?k múltával, ha
elfelednél engem,
Emlékül e pársor
írás legyen Tied.

...