Tavaszi szél a szerelem,
porozza a fákat,
dalba sepri sok sóhajom,
éneklek utánad.

Nyitvaterm? a szívem is,
hullatja sok magját,
mi bel?lem hull, megfogan.
Most a dalt aratják.

Írom a szelek énekét,
term? maggá lettem,
a vágyban fuldokló madár
ne ríjon helyettem.

...

Szomorú vagyok, tudod, szánom borongós helyzeted.
Ó, de melletted tölteném sivár, vágyakozó percemet.
Megcsókolnálak lágyan, magamhoz vonnálak gyengén.
Ha nem esnék nehezedre gondolatodban is légy enyém.

Küldök Néked egy színes világot, vidítsam kedved,
Zene dallama, és az öröm töltse el piciny szívedet.
Csókjaimmal olykor-olykor szemeidre tévedek
Teszem, ha Veled nem vagyok, legalább láss engem réveteg.
Karommal bilincsellek, soha én, - el nem engedlek.

...

1.

Fiatalságod templomát
létemnek vadvizén láttam,
fényeddel is megáldottál
a klastromos, vakmagányban.

Lelkem vala fehér berhe,
vérem is virágzik érted,
oltárom és szent zsoltárom
két énekl? bokád, térded.

Nem kértél soha semmire
és semmit sem vártál t?lem,
maradj meg ?rl? poromig,
szívemet zörg? id?nkben.

A vadludak árnyékai
versenyt úsznak éjjel érted,
magamba áslak el?lük
életem éneke, ének!

2.

Szép vagy, mint az esti szirtek
a tengerre hajló dombokon,
a lángoló nap vízbe omlik,
szemedt?l fénylik föl homlokom.

Szép vagy, mint a Gileád völgye,
mint es? után a jázminok,
létemnek bokrán tündökölsz,
illatoddal szívem bódítod.

A szépséged oly egyszer?,
mint tudni, az élet véget ér,
mert te vagy a nap, te a tenger,
te vagy az alkony, az esti szél.

3.

Az ajkamon nincs bocsánat,
csókod a csókomra száradt,
szemed csukódása gyónás,
csókoddal szép az elmúlás.

4.

Hogyha szeretsz, ki ne teríts,
ne n?jön rajtam kikerics,
úgy szeress, hogy eleveníts,
holtomiglan te melegíts.

...

Csak kinozzon még... hadd égjen, fájjon
Hiszen ugysem érzi Maga a sebét...
Csak vérezzen hát, - és hogy meg ne lássa,
Csak hunyja be szépen, lágyan a szemét.

Csak durván tépje álmait a szivemnek,
Csak üzze messze, ami még az enyém...
Hadd boruljon sötét fátyol a szememre,
Ugyis sokáig bántott már a fény.

Csak vadul gázoljon bele a hitembe,
Hadd d?ljön össze minden, ami szép...
Sokat játszottam, - ugy meguntam én is,
Hadd omoljon össze, porba az a kép.

Csak gorombán, durván bánjon el velem,
Ugyis sok volt az eltitkolt hibám...
Csak messze, messze üzzön el Magától,
Jól fog majd esni a csöndes magány.

Csak esztelen, vadul, kinozza, tépje
Titokban vérz? szivemnek sebét...
Hogy én majd legy?zve meghajtsam fejem,
És megcsókoljam érte a - kezét...

1914

...

Bevezet?:

Ja...elveszett.....elveszett...


VERZE1:

Hazudhatom, hogy jelentéktelen számomra már,
Rímek mögé bújva, egy sötét alagútban az érzés ketrecbe zár,
Nem ereszt engem, mondd "Miért kellett ezt tenned velem?!"
Mit ártottam, hol rontottam el az egészet, ezt csak te érzed...
Próbáltam veled lenni, benned hinni, mindent megtenni érted,
Egy halovány képzet sugallta, "Ne engedd el, talán mégis érett".
Volt ki helyettem mérlegelt, "Mondd azt neki, hogy: Ég Veled"
De engem szinte semmilyen szinten nem érdekel, rajtam ki nevet...
Lenézhetnek ha akarnak, ellenállok a szavaknak, leperegnek rólam,
Szótlan csenddel t?röm, ha kell nekik is elbet?z?m, mit érzek én irántad,
Szívvel-lélekkel SZERETLEK, IMÁDLAK...meghalnék, ha kérnéd...
Szerelmem vallomásaként szolgál e rémkép, Nézd!...nálam nincsen mérték...
(1:11)


REFRÉN:

Elveszett ez a történet, nem értem miért történhetett...
Ez velem, mit tettem, mivel érdemeltem ki az egészet?!
Néha-napján próbálom eltaszítani, elfeledni a képet, mik
Felvillannak a félhomályból, a pillanatnak élek, hol Szerelmi mámor
Borítja lelkem,köd belepte fátyol, és kiutam nem találom e kirekesztett világból.
(1:35)


VERZE2:

Mondd! Miért vagy oly távol?! Miért félsz t?lem?
Szerelmem veled szemben hevesebben lángol, mint el?tte,
Amiben lehetett melletted álltam, akarva-akaratlan olyanná váltam,
Mit hihetetlennek találnak, "Mi a szándéka, ennek a srácnak?"
Intim a válasz, nincs mi ki támaszt, lassan magamba fordulok,
Egy meredek szakadék mélyére zuhanok, "Miért vagyok ilyen ostoba?"
Tudom elveszett utakon nem juthatok már, a szíved szférájába soha!
Párhuzamos jelenekben át, próbálom áthidalni az éjszakákat,
Ébren álmodom, titokban téged látlak! "Most mit csináljak?"
Ez az ösvény járhatatlan, íme pár procedúra, mi különben vár a katlan
Mi a n?i lélek vonásaira vet majd fényt, ezzel lehet sugall némi reményt.
Egyes személyeknek, miel?tt ama végtelen mélység fogságába esnek!


REFRÉN:

Elveszett ez a történet, nem értem miért történhetett...
Ez velem, mit tettem, mivel érdemeltem ki az egészet?!
Néha-napján próbálom eltaszítani, elfeledni a képet, mik
Felvillannak a félhomályból, a pillanatnak élek, hol Szerelmi mámor
Borítja lelkem,köd belepte fátyol, és kiutam nem találom e kirekesztett világból.


VERZE3:

Kezeim között tartom mára az eszközt, tévhitekbe ne ess, meg nem szöksz!
Nálam az adu... Számomra a n?i spiritusz nyitott könyv, nyitott kapu,
Nem kételyes a megoldás, kell hogy meglásd, akár végzetes rovások árán...
T?nik szembe, ki tanul a kárán, ki nem.... aláveted magad, vagy múlsz a végtelenbe.
Szimbolikusan szinonimákba foglalom, több módon kifejthetem, bárhogyan mondhatom,
Egy ?si kínai törvény, Feng-Shui megnevezésen az emberekben él!
Nemeket állít átellenben, jellemrajzot formál, szimplán szemlélteti b?vebben,
Hogy a férfi a koordinátor, a N? elvárja, ha nem találja elpártol, más irányba...
Utána mind hiába, bármit is teszel...a szemében ezentúl egy kommersz egyén leszel!


REFRÉN:

Elveszett ez a történet? Már értem miért történhetett...
Ez velem, mit tettem, mivel érdemeltem ki az egészet?!
Néha-napján próbáltam eltaszítani, elfeledni a képet, mik
Felvillantak a félhomályból, a pillanatnak élek, hol Szerelmi mámor
Borítja lelkem,köd belepte fátyol, s kiutam megtaláltam e kirekesztett világból.

...

VERZE1:

Könnyek égetik arcom, ha a múltba tekintek.
Ne menj el kérlek, várj egy percet rám,
Nem engedlek el egyedül, utánad szállok járj
bárhol, úttalan utakon túl, hív már a végtelen távol.
Soronként borulok térdre, testem sírhantod födémére
Roskad, hol ma ordító kínhalál szaggat széjjel,
A Nap is elfordul t?lem, vérvörösen izzó szenvedéssel.
Könnyfacsaró érzés, szívem széttépik emlék képeid,
Felemészt a fájdalom, élve eléget itt engem,
Porig zúzódott valóság, kopár lelkem nyugvását már sosem lelem.

REFRÉN:

Egy mozdulat, egy kérdés, a ki nem mondott szavak,
Ébresztik bódult fikcióim bennem mik életben tartanak.
El mentél, itt hagytál, véres valóságom vesz körül végleg,
Csak egy álomkép, vagy holmi délibáb vethet véget a szenvedésnek.

VERZE2:

Egy álomkép, vagy holmi délibáb vethet véget a szenvedésnek,
Sivár gondolataim sínyl?d? világom végtelen mélységében égnek.
Szívem szép várát összed?lve, vérben látom, kínzó képzeteim átjárta tájon át,
Fájdalmam nyugvása ezen kín halálom, nem bírom ki már a következ? éjszakát.
Nélküled, lelkem csak érted lüktet, felfázó vénámtól minden mozdulat megsz?nhet,
De nyugtalan elmém a szívembe tép, talán utoljára léphetnék már,
Mert, ha bánatom dönt igába, vár lelkem béklyójában, egy soha napján sem oldódó zár.

REFRÉN:

Egy mozdulat, egy kérdés, a ki nem mondott szavak,
Ébresztik bódult fikcióim bennem mik életben tartanak.
El mentél, itt hagytál, véres valóságom vesz körül végleg,
Csak egy álomkép, vagy holmi délibáb vethet véget a szenvedésnek.

...