Ki vagy Te,aki elveszed el?lem a szépet,
Míg könnyeim megáradt folyóig érnek?
Ki vagy Te,aki elrejted el?lem a szádat,
S elveszed ízét az édes boldogságnak?
Ki vagy Te,aki ha rám néz ragyogva,
Némán a sötét csillag is megáll égi vándor útján?
Ki vagy te,aki nem ismer se jöv?t,se múltat,
A legforróbb könnyek mégis Te érted hullnak?
Mondd!-Ki vagy Te?
-Szívem egyetlen örök szerelme!

...

Vérz? szívem fáj,
Mert Te nem szeretsz már!
Szét marcangolod lelkem,
S Te nevetve eldobsz engem!
Fáj,hogy ezt teszed,
De elfogadom,mert szeretlek!
Szívem örökké Tiéd,
S csak Te tudod neked mennyit ér!
Én írtam Neked ezt a verset,
Hogy tudd mennyire szeretlek:
Egyetlen Örök Szerelmem!

...

Volnék csak kis madár,
Röp?lnék szárnyakon,
El, szép hazám felé,
H? szívem merre von;
Túl erd?n, túl hegyen,
Merr?l a nap felkél,
Virúló part felett
Lyánykám hol búban él.

Lassan szállonganék
Mint esti fúvalom,
Forró szerelmeket
Csattogna bús dalom;
S elszenderíteném
A lyányt zengésivel,
Hogy édes álmain
Képem víradna fel.

Látnám, mint gyúl felém
Hullámzó kebele,
Hév ajkán, hallanám,
Nevem mint zengi le;
S az álomkép után
Felnyitván karjait,
Örömcsepp fénylené
Végig lángarcait.

Mint lepke harmatot
A rózsa bájölén:
O reszket? könycsepp
Felszívlak téged én!
S er?d balzsam gyanánt
Átfolyva mellemet,
Megenyh?l majd sebem,
Mely most kínnal temet.

...

Lyány ült a hold fényében,
Felé ment a legény,
Lyány függve kétségében,
Örömben úszva én,
Várt és kör?ltekintett,
Meglát, remegve intett,
S elömlék kebelén.

"Lyány, ó leány ha csenddel
A másik éj is int,
Lopvást, lopvást jövend el
A boldog pár megint!"
Nem szólt, csak elpirúla,
Mosolygott s rám simúla,
S csókokkal öszvehint.

"Menj ó legény, röpdeznek
Hajnal fúvalmai,
S ott benn fölébredeznek
Anyám s leányai.
Jöttem, de szívszorúlva."
S zengtek, de rám borúlva,
Búcsúszót ajkai.

Itt állok a szabadban,
A nap csendben jön fel,
Az árnyas boltozatban
Csalogány énekel;
S mélyében kebelemnek
Szelíd dalok teremnek,
S szívem dobog s tüzel.

...

Hév naptól hervadtában
Kék viola
Lehajola,
S epedve zöld bokrában
Már halni kész vala.

Jön Hesper s alkonyábol
Reá tekint,
S langy cseppet hint
Enyhít? balzsamábol,
S él a virág megint.

Pályád töviskörében
Ó szerelem,
Lángkebelem
Hervad sebes tüzében,
S bánat s halál velem!

Ki lesz, ki a szenved?re
Reá tekint,
S langy cseppet hint
Szívem kinzó sebére,
Hogy éljek én megint?

...

Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki még
Az els?lyedt boldogság után,
Mint nem sírt senki még
Legfels? pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud?

Ah, fájdalom -
Lángoló, mint az enyém, csapongó, s mély,
Nincsen több, nincs sehol!

S mért nem forr köny? szememben?
S mért hogy szívem nem reped meg
Vérözönnel keblemen?

...