Piros cseresznye
Termés lett már szirmokból.
Japánban kultusz.
Nap, búzatáblán
Legelteti fény-nyáját.
Égetően tűz!
Harmat simogat
Szemeket őrző kalászt.
Hajlik a kötél.
Friss cseresznyéből
Készül otthon, új pite.
Nyári csemege…
Tikkasztó hőség
Mezőkön, pipacs bőség,
Július tombol.
Gabona szárán
Szél lengeti a kalászt.
Arató izzad.
Búzavirág kék
A szélben ringó róna.
Őzek szépsége.
Napfürdőző zöld
Gyíkok lustulnak, kövön.
Úgy perzsel a nyár!
Nyár derekában
Asszony hajlong marokért.
Sarlóél kopik.
Rét melletti tó
Partján a kövek forrók!
Szenvedő búza…
Nap tesz koronát
Megtörli a homlokát.
Hőség tikkasztó.
Kasza, áldással
Hasít gabonaszáron.
Gyűlik a kéve.
Táj, kalász színű,
Lágyan borzolja, szellő!
Kasza is izzad!
Fény csak úgy lobog,
Talaj szikkadt, úgy poroz!
Libben a kalász.
Begyűjtött termés.
Cséplőgép már dolgozik...
Porfelhő terül.
Aratás, élet
Kenyér-reményvilága.
Felhőtlen égbolt.
Az ég zafírkék
Bőséges a teríték. –
Buja, vad románc.
Ünnepnap reggel
Új búza illata száll.
Termés… új kenyér.

Vecsés, 2020. júl. 19. – Érd, 2020. júl. 19. – Budapest, 2020. júl. 19. – Kustra Ferenc József – a nyárról, aratásról: RENGA láncversben; az egyest én írtam, a kettest Gani Zsuzsa, a hármast Horváth Edit Fresh, a poétatársaim.

...

A naplementéről és a Holdról

Esti csend, tűri
Bíborfény elvonulást.
Csendes sötét jő.
*
Réti éj csendje,
Feloldja a susogást.
Levélzizegés.
*
Mennyei szellő
Éjjel hozza hűsűlést.
Izzadó éjjel.
*
Nappal nagy meleg.
Felhőtlen ég a katlan.
Hűvösös este.
*
Est, azúrkékre
Vált, fönt csillagfény remeg.
Aranykalász ring.
*
Táj, szomjazza fényt,
Bíbor égbolt, csak néz le.
Éjjel ideért.
*
Leereszkedő
A szürke homály, est jő.
Hold még hunyorog.
*
Telihold vonyít
Felhők meg menekülnek!
Csillagvirágzás!
*
Hold, este durvul,
Napot messzire löki.
Baglyok ébrednek.
*
Szél nagy csendjében,
Hold nézi magát tóban.
Felszín, mint tükör.
*
Ezüstköd illan,
Hajnal-napsugár villan!
Napfényes reggel.
*
Ébredő hajnal,
Fáknak árnyait festi.
Új aratás-nap.

Vecsés, 2016. december 13. – Kustra Ferenc József – íródott; eredeti Baso féle haikuban…

...

Nap a kiszáradt fűre arany tűzet, ont.
Kósza szélroham, magasra sepri a port.
Az állat és az ember izzad, piheg, szomjúhozik,
Míg egy kisebb fuvallat aranytűzzel játszadozik.

Árnyat keres most, az ember és állat,
Hőség olyan, hogy vakolatot mállat!

Vecsés, 2014. január 21. – Kustra Ferenc József

...

Elhagyatottan járom utamat, elhagyatott úton, minek pora csak szállón…
Kint negyven fok, harmincnyolc fokos kupéban ülök, ily’ hőségben nem is hőbörgők…

Csak nem értem, mitől miért porzik… kinézek, itt már sín nem lakozik…
Jesszus, lehet, hogy akkor már defektem is van… kérdem én rezignáltan…
Látom itt már nincsen egy már romos állomás sem… úti forgalom sem…

Érdekes, hiányom nincs, nem szeretnek… A közeliek oh, de lehetetlenek…
Olyan emberek közé lökött sors, hogy itt hiába nézem: szeretet nem bugyros…
Szoktam volt mondani; ’kire mit rótt a sors, azt kell élnie’… meg cipőt kefélni…
Látom még, már irányban vagyunk távoli pusztán, élet is jön még… nagyon lustán…

Vecsés, 2025, július 15. – Kustra Ferenc József- írtam: leoninusban, önéletrajzi írásként.

...

Reggel lovam zabolom,
S stráfkocsi előtt dolgoztatom…
Széna vacsora.

Reggel zabot kap, mert húzza a terhet, este pihen, illatos szénát eszeget.
*
Este még megpaskolom,
Majd bemegyek, más dolgom nincsen.
Asszony vacsora…

Hálás szívvel megpaskolja, majd bemegy a házba, őt is vacsora várja…

Vecsés, 2025. július 11. – Siófok, 2025. július 18. -Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősnek. A senrjonokat én írtam, a leoninusokat Gránicz Éva szerző-, és poétatársam.

...

A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…

Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.

Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*

Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.

Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*

A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.

De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*

Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.

Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*

Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…

Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*

A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.

Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*

Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.

Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*

Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…

Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*

Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…

Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc – a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.

...