Van, hogy láng vadul kisarjad a szürke hamu alatt,
Ami aztán, amorffá kormozza a maradt falat.

Vadonatúj hóember eladó,
És házilag összeállítandó!

Az árnyas szobámban sok meleg napfény, hirtelen összegyűlik,
A sivatagi kaktuszom már elszáradt, most gyorsan kinyílik…

Míg egy szép barnamedve, a bokrosban a somot legelészi,
Addig tán’ fölséges öröm lesz, ha csendben messzire tudsz futni…

Ha a csóka, szemet vetett a fénylő szemlencsédre,
Vesd magad hasra és élvezd, hogy milyen a sötétben.

Van tojásunk, sonkás tojást csinálhatnánk,
De a hűtőnk üres, nincs egy szelet sonkánk.

Egykedvű lett már minden megálmodott álmunk…
Szenvedélyes lesz tűz, még lobbanásra várunk.

Mostanában több mint rongáltan és rossz passzban vagyok
És magam alatt, égig érő mélységekben… lakok.

A szakítás talán lehet kedves a szívünknek,
De, mindenképpen szomorú a bánó lelkünknek.

A téma, figyeld, mind az utcán hever,
Ha felismered, majd lábadról lever!

Az életben érheti bármekkora, sorsfordító tragédia is a peches embert,
Valami kimozdítja lelkiállapotából, változtatásra, cselekvésre késztet…
Utólag kiderül, ebben a vigasztaló humor, gyógyító ereje bőszen részt vett.

Vecsés, 2019. január 3. – Kustra Ferenc József

...

Hétköznapi pszichológia…

Nem szokásom bűnt, de vétket vagy mást sem elkövetni,
Nem leszek bolond magamat ellehetetlenkedni.

Én bűnügyi nyomozótiszt és poéta natus-doktus vagyok,
Én ez voltam, vagyok, sőt, már halálomig ezek is maradok.

Vecsés, 2025. február 7. -Kustra Ferenc József- íródott: mint önéletrajzi írás!

...

Merengünk! Van még élettavasz?

(3 soros-zárttükrös)
Elmeditáltam, hogy egy csónakban evezünk az élettel…
Én izzadtan, fáradtan, csak húzom, ő, meg mint úr, vezényel…
Elmeditáltam, hogy egy csónakban evezünk az élettel…

Ő
Az úr!
Azt hittem,
Hogy velem van.
Igám csak enyém.

Igám csak enyém.
Hogy velem van,
Azt hittem.
Az úr
Ő!
*

(3 soros-zárttükrös)
A lelkemnek fogalma sincs, mi az, az orgazmus,
Öröm nem szokta érni, nekem az áldás, mumus…
A lelkemnek fogalma sincs, mi az, az orgazmus.

Nem
Nekem.
Másnak jut
Örömélmény,
Én nem ismerem.

Én nem ismerem.
Örömélmény,
Másnak jut.
Nekem
Nem.
*

(vers)
Kinézek, úgy látom, közeleg a tavasz,
Szeme rám csillan, ez biz’ gátolja a gonoszt,
Hallom, hogy lüktet a kis-szíved… sok szakasz.
Az élet, még keménykedik, még parancsot oszt.

Szív
Dobban,
Szem ragyog,
Már tavasz van.
Lesz-e lét-tavasz?

Lesz-e lét-tavasz?
Már tavasz van,
Szem ragyog,
Dobban
Szív.
*

(Sedoka)
Tavasz, még bambul,
Ábrándos a nézése.
Reggeli nap, még csipás.

Élet tavasz van…
De, már szeme, majd’ csukott…
Már kín, reggel felkelni…
*
Rügyfakadással
Kezdődik az új tavasz.
Fáradtság már testen győz!

Tavaszon átmegy
A göröngyös életút!
Egyenetlen csoszogás!

Rügy
Pattan,
Tavasz van.
Élet lankad,
Test lomhán mozog.

Test lomhán mozog,
Élet lankad.
Tavasz van,
Pattan
Rügy.
*

(10 szavas)
Élet, magával harcol, de engem győz le,
Vajon, marad őbelőle?

Mintha csillogna nekem egy vadonatúj
Élettavasz! Hihetem, hogy élet-új lesz?

Vecsés, 2018. március 30. – Szabadka, 2018. április 9. –Kustra Ferenc József– a vegyes formákat én írtam a tükör apevákat szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A tükör apevák címe: ”Lesz-e még lét-tavasz?”

...

Élet-mélázás…

(HIAfo)
Életperc, imádlak!
Elkorhadt tövűek
Élet-élt perceim mindje…

(Anaforás senrjon + Senrjonix)
Csodák élnek, érzem én!
Nem lehet, hogy nélkülük teljen,
Az élet érték!
Csodák vannak, bennük hinni kell!
Ne várj nagyot, érd be kicsivel.
*

Életperc, Te csodás!
Korhadt, épp' zuhanó
Életperceimben élek…

Csodák élnek, érzem én!
Valahol mélyen a szívekben,
Mert az ember jó.
Lét csodái… apró örömök,
Látni fogod, ha majd eljövök.
*

Életperc állapot…
Élet részletei,
Élet-élt életperceim…

Csodák élnek, érzem én!
Megtalálnak, ha lelked tiszta,
Így kell lennie.
Csodák vannak, én már elhiszem,
Szíved halván… kebleden fejem.
*

Életperc… elmúlnak.
Bennük található
Élet-történelmi múltam…

Csodák élnek, érzem én!
Láthatóak is néha napján,
Hinni kell bennük.
Nézd csak, a millió csillagot!
Csoda az, meg nem cáfolhatod.
*

Életperc, jöjjél már!
Hozhatnál már jót is,
Élvezném a boldogságot…

Csodák élnek, érzem én!
Valahol lenniük kell neki,
Tán a világban.
Csodák vannak, hidd már el nekem!
Fürkészd s lásd meg a végtelenben…
*

Életperc imádlak!
Te adod életet,
Életemben élem… jövőt!

Vecsés, 2018. január l. – Mórahalom, 2019. augusztus 10. – Szabadka, 2019.szeptember 26. – Kustra Ferenc József-– Az anaforás HIAfo –kat én írtam. A senrjon –okat Farkas Tekla. Alá a senrjonix versét, Jurisin (Szőke Margit) írta. A vers címe: Vannak csodák

...

Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe…
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe…
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe…
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet…
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme…
Emléked… még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél…
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
„Leheletemig”!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt…

Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi…
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte…
Merre jár halál?
*

Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz’ kikerülhetetlen…

De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!

Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?

Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?

Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett…
*
Percek, nem vadul
Henyélnek! Ágyútűz él…
Sohse lesz vége?

Vecsés, 2016. október 7. –Kustra Ferenc József- íródott; versben, senrjúban, apevában… történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkról. „Csuló” – kézifegyver lövedéke.

...

Jeges a hajnal,
Ködfátyol-bajjal.
Trén-ló reszketve fázik.
Orosz… orgonán játszik.

Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
Sok az orosz rohamozó,
Lépése nem rogyadozó...
Aknavetős zárótűz,
És nehézágyú-sortűz.

Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
Behallik a hó reccsenés,
Itt biz' nincsen víz csöppenés.

Kintről hallani a hó roppanást,
Bent át kell élni az álmodozást.
Abba kéne már hagyni mocorgást.

Kis elalvás…
Kis álmodás…
Priccsnyikorgás.

Orosz oldalról máris lőnek,
Kiket eltaláltak hörögnek.

Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
Mert, még van itt a derékig érő hó…

Végtelen hómező hímjén állok,
Látom, nem létező padkán várok,
Itt várni valamire... az átok.

Kellenének magyaros sült hús szeletek.
A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.

A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
Mind benne szorultak a nagy jégakolba...

Egy pillanat csak az élet.
Az előbb láttam, hogy nevet.
Most-már épp’ halálba megyen…

Az otthon emléke a vastag hóban hever,
A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.

Hideg a hajnal,
Hideg az alkony…
Frontharcos lába már megfeketedett,
A halál szerint: éltél már eleget?

Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
*
Lét homokóra
Itt, sokaknak befagyott!
Már, örök idők…

Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!

...