Tegnap még volt kicsi, enyhén langyos napsugár, jólesett,
Udvarunkba a fákon, ismeretlen madár repdesett…
Tegnap még volt kicsi, enyhén langyos napsugár, jólesett.

Tájékunkra rászokott az estefele, hirtelen,
Gyorsan megjött az éjszakai is, szinte végtelen…
Tájékunkra rászokott az estefele, hirtelen.

Sötétben nem is látni a rozsdásodó leveleket,
Szülő-madarak fészekben melegítik, gyerekeket…
Sötétben nem is látni a rozsdásodó leveleket.

Lassacskán, totál lombtalanok lesznek a növények,
Levelek meg összeállnak; lesznek avar szőnyegek…
Lassacskán, totál lombtalanok lesznek a növények.

Közeleg kicsit hűvösebb időjárás,
Az életben következik, helyben járás…
Közeleg kicsit hűvösebb időjárás.

Vecsés, 2019. február 18. – Kustra Ferenc József– íródott; 3 soros-zárttükrös –ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.

...

Ősz van, természet
Álomba készül, csendes.
Kollektív álom.
*
Város úgy bűzlik,
Erdő, mező nagyon fitt.
Tüdő megszűrő.
*
Pergő szavaim
Lassan, mélyen halkulnak.
Tavasz, új világ.
*
Bogarak, már csak
Összevissza sétálnak.
Célszerűség nincs.
*
Sétálok avar
Szőnyegen. Csendes léptek.
Múlás bánata.
*
Hulló falevél…
Sok a nyakamba esik.
Nekem is van ősz.

Vecsés, 2019. április 26. – Kustra Ferenc József – senrjú csokorban az őszről

...

Süt a nap korlátok nélkül,
De már nem olyan nagy fényül,
Amihez a nyáron hozzászoktunk,
Amikor volt nyári hőség, poklunk.

Fénysugár áthatol a fák lombjai közt,
De már csak hamiskás a mosolya, füröszt
Még ugyan langymelegben és süt
Ránk, de már nem égünk, nem megsüt.

Rozsdásodó levelek közt a napsugár
Új színeket ad a lombnak, csillagsugár
A látvány, mely megfog, áthat, lenyűgöz,
Álomvilág látvány. Ő meg elidőz.

A szűrt, már csak hamiskás fény rabul ejt
Nem birok szabadulni, lassan ellejt,
Én meg nézem a rozsdás, gyűrődő leveleket,
Az azon folyton változónak látszó fényeket.

Álomvilág ez, mely oly’ ébrenlétben tart.
Csodálom természetet, nézem az avart
És az is váltakozó napfény színben látszik,
Lelkem is bolondul, még melegebbre vágyik.

A fű zöldje is mutatja… lassan múlik nyár,
Mely ezek szerint olyan volt, mint egy szekérvár,
Melyet szétver közeledő ősz, de jó ez is
És majd kihasználjuk mi… lesz a jó ebben is.

Vecsés, 2011. szeptember 24. - Kustra Ferenc József

...

Sokszor azért, nehogy higgy a mosolyoknak,
Talán álcái a takart problémának,
Bár létezik a mosoly, ami őszinte,
Annak örülhet az ember szíve, lelke.

A hamiskás mosolyt oly' nehéz felismerni...
Szívdöglesztő mosolynak, nehéz ellenállni...
Gondolkozz! Jobb mielőbb a földre leszállni...

Vecsés, 2014. április 25. - Kustra Ferenc József

...

Tűnő boldogság oly' messzi foszlányai jutottak eszébe,
Nem emlékezett, pedig majd’ beleszakadt az erőlködésbe…
Sunyin próbált régi időből, valami másra emlékezni,
Mivel átkötheti emlékeit, köd-függönyt kikerülheti…

Szemében az aggodalom köde és remény fénye csillogott!
Valamerre el kellett hajolni, de válaszolni nem tudott.
Énje letagadta, ki ő, betegsége tréfát űzött vele,
Nincs meg semmi, eltűnt, mintha nem lett volna előző élete.

Vecsés, 2015. február 28. – Kustra Ferenc József

...

Sors olyan, hogy van nála sokkal fiatalabb, kit a lét nem marasztal…
Érdekelne, hogy nekem mennyi van, amit még a sors nekem kiutal?
Olyan ez, mint a régen volt tanácsi lakásigénylés,
Van ki soha nem kapott, csak elutasították! Na! És?

Van-e még kis remény, van-e még hátralévő lét?
És meddig ázom-fázom még az életem telét?

Aki elesik, az megüti a járda kövét,
Meddig feszíti még a szenvedő járda tűrtét?

Tenyered már lágy, meg puha, száraz, már nincs bőrkeményedésed,
Hátad már görnyedett, de már nem a kapa húzza le a kezed.
Az életben valaki most megy még csak kapálni,
Valaki megy otthon ebéd után alukálni.
Neki már nincsen más, mert már véglegesen elfáradt.
Csahosod, még ott van melletted, jó, hogy ő nem fáradt.

Talán tisztelik a korodat, ha becsületesen élted.
Ha végleg elmész, lehet, hálaimát nem mondanak érted!
Szemgödrödből kiviláglik a leélt évek sokasága…
Lesz e még ebben a szemben életigenlés sokasága?

Gondjaid mételye, nem tölt el örömmel, mert még várandós is,
Így itt már csak az segít, ha türelmes vagy, de mormolsz imát is.
Hiába mész Te még mindennap messzebb, egy kicsit kapálni,
Éveid sokaságát, még ezzel sem tudod eltörölni.

Kínodba a múlton emészted magadat,
Felteszed a kendőt, vagy a kalpagodat,
Mész, de kiderült nem bírod a kapádat…

Minden este hosszan imára kell kulcsolod a kezed,
Kéred esdekelve, adjon még egy napot, a végzeted…
Valaki elment és csoszogva itt hagyta a te léted.

Velem is, mint másokkal is, gyorsan körbe forog a Föld,
De engemet meg már körbe ölel, az öregségi köd…
Te is velem, csak egyre emlékszel… még a múltat őrződ.

Vannak biz’ sorstársak látok erre-arra, lehajtott fejjel,
Parázsként elhamvadó, már fel nem éledező tervekkel.
Valaki meg valahogy eltévedt, jaj, mi is lett szegénnyel.

Tetszik vagy sem, legnagyobb öröm, hogy eszel, ha kijössz a nyugdíjból,
És ha van, a karácsonyi halszálkát ki tudod venni a szádból.
Kérsz még-még egy-egy napot, de már nem vársz senkit a messzi távolból.

Amíg lehet, addig naponta akarsz kapálni,
Elmész löszös talajra, azt kicsit megforgatni.
De már két húzás után minden rád fog izzadni.

Hiába, no, az élet ilyen, el kell fogadni,
Forog ma Föld, kapaszkodunk, nem tudunk mit tenni,
Majd mossál hajat is és ondolálj,
Múltból meg valamit nagyon csodálj.

Idő és a világ elmegy, dehogy kezdenék újat…
Lehet, meggondolom! De, hogy kezdhetnék én már újat?

Vecsés, 2014. december 11. – Kustra Ferenc József

...