Vándormadár a fészkére,
Szomjas vándor a hűs érre,
Én is vágyom: békességre.

Bizony hiányzik, még ma kéne
Végre, valahára, elkélne.
Vágyom békés, nyugodt életre.

Kedvem nehogy búsra váljon,
A békesség készen álljon,
Puha meleg befogadjon.

Jókedv, játszi pille, repdesik,
Óh, remélem, el nem utazik.
Bízom, hogy végre rám telepszik.

Budapest, 1997. február 26. – Kustra Ferenc József – íródott: bokorrímesben.

...

(Kereszt anaforás)
Szerelmünkkel nem gubództunk mi egy éji-ködös álomvilágba,
Nekem nem volt jogom… most meg élhetek kicsinyes panaszkodásba.
Szerelmünk tele volt a sorskönyvembe részletesen beírt tüskés gubókkal,
Nekem meg ebbe nem volt beleszólásom, bár híven hadakoztam gubókkal.

Tiszta szívemből, tiszta szerelemmel örültem neked,
Gondoltam sorsom javul, ha szerelemben élek veled.
Én vagyok a próbabábú, sorsával senki sem... nem küzdhet meg,
Mit abban egy öreg szerzetes beírt, nem változtatható meg.

(Anaforás bokorrímes)
Szerelmem gondolatimat mindig a Te síkodra vezérelte,
Szerelmem uralta az agyam-lelkem, Te vágyam, örök végzete.
Szerelmemben folytonosan csak vágytam rád, de nagyon és eleve.

Tudom is azt is, hogy te születtél életem párjának,
De nekem nem jár ez, sorsomba beleírt páriának.
Sajnálom, hogy ebbe az élhetetlen életbe, Te is belekeveredtél.
Én ugyan igyekeztem, de sajnos végső szerelmem így bizony nem lehettél!

Szoktam volt már sokszor mondani; „kire mit rótt a sorsa,
Azt kell élnie” egészen a lét végéig… halódva!
Szoktam volt mondani; „embernek a gaz sorsa az ura!”

(Bokorrímes)
Gondban vagyok nem vagy, szerelem elment, sőt megszűnt,
A fölmerült jobb világ csak úgy lelépett, letűnt…
Vagy az is lehet, hogy a szerelmem nem szembe tűnt?

Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József – íródott; a szerelemről, alloiostrofikus versformában.

...

Kulacs az oldalamon lefetyeg,
Benne a csend hangja már egyveleg.
Vizem már elfogyott, úgy szomjazok...
Kutat keresek, hol majd ihatok.

Lélek is szomjas, ki ne száradjon... itatni kell.
A réten a fű is... nagy eső után kizöldell!

Vecsés, 2014. május 10. – Kustra Ferenc József

...

Van, hogy az őszidő is lejár, neki is biz’ véges az ideje,
A szép színes világnak -avar véggel- is eljön egyszer a vége!
Az ősz is lejár, neki is véges ideje, biz’ szabott a léte!

Van ez a hol kellemetlen, hol nyirkos is... szűkölő, redőny-ködfátyol,
Ha látni akarunk, sohasem engedi, éppen bűvölő a fátyol.
Bandukol már és pont erre a tél, az ember érzi a csontjaiban,
Nem rossz majd a tél sem, (Juj, a nagy hideg!) de csak hógolyózás csatában.

Van olyan kellemetlen, nedves-nyirkos nem átlátszó ködfátyol,
Ha látni akarunk, soha nem engedi, akkor terül fátyol.
Süvítő szél még leveri a zizzenő, maradék levél csapatokat,
Erdő meg tudja, hogy itt marad kopaszon, elejt fárasztott sóhajokat!

Van munkája bőven az ősznek, most erdőkben, még kertekben, fasorokkal,
Ha meg a tél ideér, átveszi a melót, és zenél a jégcsapokkal.
Lesz akkor nemulass, nekünk is természetnek is, jéghideg holnapokkal!

Van ez a hol kellemetlen, hol nyirkos őszidő de, neki is véges az ideje,
Csinálja is, meg tudjuk is, hogy élvezkedik, ha a vastag ködfátyla kiterítve!
Tudjuk, hogy becsületes a lelkem, mert színesre zsugorit majd' mindent, ami még zöld,
De majd a fránya tél... néha ő is előveszi -csak hogy ne lássunk- azt, ami a köd!

Vecsés, 2013. október 30. – Kustra Ferenc József

...

Történelmünk egy szelete…

Október huszonharmadika,
Az újkori szabadság napja.
Fegyvert fogott és harcolt a nép,
Két hét után, biz' eljött a vég.

Mi, bizony igen jól emlékszünk,
Hogy jött a sok-sok tank ellenünk!
Gyerekek és nők, kint az utcán,
Molotov koktél repült is mán’.

Nem hiányzott hazaszeretet,
A szabadságvágy hívta népet.
Ment, akit érdekelt a haza,
Sokan bizony nem tértek haza.

Az idegen hatalom tankjai,
Tapostak, mint óriás lábai,
Nem kímélték a nőt és gyermeket,
Irtották a hazafi fejeket.

Elbukott a dicső szabadságharc,
Őrködjünk, ne legyen már itt több harc!
Népünknek ez olyan szép emlékkép…
Becsülettel őrizzük emlékét!

Budapest, 1997. augusztus 30. - Kustra Ferenc József – íródott; az 1956 -s Forradalom és szabadságharcunk emlékére…

...

Aznap reggel mi magyarok nagy napra ébredtünk,
De még senki nem tudta, hogy ez lesz az ünnepünk.
A kicsi fellázadt, vicsorította fogsorát,
A nagy Góliát meg csak állt, nézett napokon át.

Jött a nagy hadsereg, tankok, hazánk hős fiai ellen,
Kisfiúként láttam százötvenhárom tankot Pest ellen
Menni, hogy ott fiainkat leöldököljék…
Novemberben rövid szabadságot törölték.

Mind, az egész világ rólunk beszélt,
Nép örömében vesztette eszét,
De vezetőink idegen csicskásai voltak…
Idegennek, haza ellenében meghajoltak.

Szívünkben az október huszonharmadika
Nagy nap volt és marad is, mint jelkép; rabiga.
Imádkozzunk, hogy többet ne történjen
És tegyünk, hogy a szívünk ne feledjen.

Vecsés, 2011. október 15. - Kustra Ferenc József

...