Úti batyuban van már a nyár, mint kutya tépett rongya,
Bár az ég még kék, a nap meg a sugarát csak úgy ontja…
Nyomában aranykalász eltűnik, és jő, az őszi színvarázs.
Jön, már a várt szüret, rohamléptekkel közeleg a hervadás.

Őszi nap már laposan pislog, kimerült, látszik,
Szemből még a szemembe süt, de látom, hogy fázik,
Bizony már csak nagyon kínlódva süt, és szenved a napsugár,
Hullani kezdő falevelek mutatják, messze megy a nyár!

Ahogy már ősz van, a tél már tél közeleg, hideget tereget,
És előkészíti a jégnek és a mély hónak a terepet.

Ősz hiába kezdené már, mi az ő tivornyája,
Az égen szűk még neki, rászabott égi kabátja,
De messze van még az őt, kicsit siratom… halála.

Ne féljetek gyerekek! Amíg én itt vagyok,
Tudom, hogy vigyáznak ránk az égi csillagok,
Szárnyalj hitünk, szaggasd szét ezt a felleget,
Repülj és száguldj, adj magadból eleget.

Őszöcske, csináld édesre a fák-bokrok magvát,
Fesd édesre, a szőlőt, a szilvát, meg az almát.
Tedd te még gyönyörűbbé a sok színes bokrot-fát.

Te Ősz! Festői munkáddal érdemben csak dicsekszel,
De látszik, a műved csodás, Te nagyon is igyekszel.

Sárgult falevelek közt még furakszik a csokor napsugár,
Szellő simogatja ág derekát, ami levéltelen már.

Aztán ködből hirtelen árnyék bukkan elő, kínból,
Látom, hogy egy kivert eb, aki sántán csak araszol.
Szegény olyan, mint aki most menekült meg a sírból.

Vecsés, 2014. október 21. – Kustra Ferenc József

...

Tűnő boldogság oly' messzi foszlányai jutottak eszébe,
Nem emlékezett, pedig majd’ beleszakadt az erőlködésbe…
Sunyin próbált régi időből, valami másra emlékezni,
Mivel átkötheti emlékeit, köd-függönyt kikerülheti…

Szemében az aggodalom köde és remény fénye csillogott!
Valamerre el kellett hajolni, de válaszolni nem tudott.
Énje letagadta, ki ő, betegsége tréfát űzött vele,
Nincs meg semmi, eltűnt, mintha nem lett volna előző élete.

Vecsés, 2015. február 28. – Kustra Ferenc József

...

Istenem, mond meg, mostanság merről fúj az őszi szél?
Érzem hűvös fuvallatát… csak tudnám, miről mesél.
Talán ő, sárgára és rozsdásra festi a fák koronáját
És összegyűri hűlő levegővel a levelét, fák haját.

Alkonyi fényében elmúlik a nyári mámor
És a nyár már eltávozik, mint elfáradt vándor…
Az ősz merről jött, honnan jött és a nyár merre megy?
Talán ítéletidő lesz? Nekünk már egyre megy…

A nyári napsütés, nekünk örök garanciát ígért,
De majd csak lesz az őszi szüret… mikor a szőlő beért!
Akkor majd a szőlő lugasban talán együtt szemezgetünk,
Őszi szélben beszélgetünk, meséljük eddigi életünk…

Közben nézzük, merről fúj az őszi szél,
Igyekszünk megfejteni, miről mesél.
Jól felöltözünk, mert hűvös már az őszi szél
És lombokat mozgatva a fülünkbe zenél.

Ha már elér és itt lesz az ősz, az biz' a nyár hanyatlása.
Mivel erőtől duzzad ő, az a meleg nyár pusztulása…
Az őszi szél, barnuló levelek búcsúdalát hozza felém,
Nekem kántálják: barátom, jövő májusban, majd gyere elém…

Elteltek a hónapok, múlnak a színek, remények,
Eltesszük ezeket őszbe, télbe, mik a szekrények…
A szelíd, aranysárga napsugarak, már olyan fázón,
Erőtlenül, elhalóan gurulnak szét az avaron.

Már látom, az ő nyugalma átjárja a lelkem,
Rozsdabarna őszben, kószálni mindig szerettem…
Most én majd jól megmártózok a must illatú csendbe,
És elbúcsúzok nyári naptól, lazán integetve.

Már nem vadítóan sokszínű zöldek a lombsátrak,
Rájuk dőltek tán’ a rozsdás, barnás, festékes tálak…

Merről fúj az őszi szél?

Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József

...

Megfigyeltem a saját életem, hogy fergetegesen rest!
Ha tenni kell érettem… semmit, szóval a kettecskénk így fest.
Csoda, ha pech úrfi rögvest felajánlotta a szolgálatát?
Ez a lehetetlen alak meg csak… rugdosta az ember farát.
*

(sedoka)
Mért vert az Isten,
Ilyen élettel? Büntet?
Ez ellenem, nem bűntett?

Mért volt ily’ Isten?
Rám küldte úrfi pechet…
Rúgott! Nem szeretgetett.
*

(Bokorrímes)
Az élet, igen bogaras nékünk,
Így biz' van… ki folyton dumál nékünk…
Nem csak csendesen folydogál létünk.

Vecsés, 2018. június 30. –Kustra Ferenc – íródott: lételemzésként... mint önéletrajzi írás.

...

Látszik, hogy ideér a tavasz?

(Senrjú)
Már látszott, hogy a
Mezőn, nyílnak virágok.
Jó volt élveztem.
*
Láttam szépséget,
Gaz-féléket, halomban.
Orromban illat!
*
Jó levegőn, jó
Volt? virág kezdemény? volt.
Illat és látvány.

(3 soros-zárttükrös)
Már látszott, a legelő virágai nyíltak,
Egyre szebbek színhalmazok, megmutatkoztak...
Már látszott, a legelő virágai nyíltak.

A réten már, minden, buja-frissen kizöldellt,
Ámulva csak nézte, lelkem is emelkedett?
A réten már, minden, buja-frissen kizöldellt.

Tavasz fékezhetetlenül előre lódult idei útján,
Mint istálló-ló, most részt vesz-vehet, nyárig is eltartó vágtán?
Tavasz fékezhetetlenül előre lódult idei útján.
*

Néztem, hogy kicsi
Bogarak is futkostak.
Lét? gyarapodó.
*
Távoli erdő,
Mozdulatlan? őrségben.
Erős lombulás.
*
Séta, botorka,
Csokorba virágszedés.
Jó ez a napom.

Vecsés, 2019. március 28. ? Kustra Ferenc József ? Senrjú -ban és 3 soros-zárttükrös ?ben.
(A Senrjú is ?haikuforma?, de itt nem a természetről szól, azért nevezzük így, mert bármi másról.)

...

Van ám nekem is egy vágányom,
Ezen megy az életvonatom.
Láthatóan már nagyon, sőt már túlkopott,
Mint amin, harckocsi hadtest át haladott.
Csak araszolok előre, ködben, kitérő nélküli pályán,
Innen máshová menni nem lehet, az én sólyám, életpályám.
Sokszor érzem azt a talán lehetetlent, hogy egy vad rohammal…
Mint egy herélt trójai faló, csak rohanok szembe magammal…

Itt nincs bakter, nincsen semmilyen mozdonyfordító,
Jó, ha vizet találok, ami, csak tankolható.
Ahogy robogok araszolva, átsüvít a vad szél a pusztán,
Ha meg kell állnunk, mozdonyom türelmesen, csak csühög a vártán.
Hogy ne vigyen el a szél, lecövekelem magamat a peronon,
A régi kocsin az nyitott, nem jó így, csak reménykedek toporgón…

Végig éreztem, akartam én egész úton… szeretnék boldog lenni,
De sors lemaradt induláskor, ezt nem lehet táviratilag tenni…
Menekülnék én már, remegve ölelő karokba,
De sorsom nem játszik, én vagyok a… küzdő talonba.

Fülkémben zárral fordul a rézkilincs,
Ez az én értékem, nekem másom sincs.
Tudatomban kéne kilépnem a semmiből,
De vonatos vagyok, segítségem nincs kitől…

Rohamban vagyok,
Keskeny vágányom, utam!
Életem, csapdám…
*
Uralkodik az
Elmém, vágány meg marad…
Lét, merre halad?
*
Egy hang hűvösen
Csak belesúg fülembe.
Még váltó sincsen…

Pöre kocsimon, csak oda-vissza, mint egy megszállott futok,
Ha bemegyünk egy alagútba, nagy félelmemben jódlizok…
Fel is kéne már lázadnom, az időm már ezt követeli,
De mozdonyfüst betakar, és a szememet is könnyezteti.

Ha rám lőnének, találatot is kapok, mondhatnám, hogy ég a ház,
De még a lakástüzem is olyan, hogy nálam semmit el nem odáz…
*
A hegyoldalban,
Hallom, vadkutya vonít.
Békés éjszaka!
*
Nincs már semmi lehetőségem, én innen kitörni nem tudok,
De mélyen magamba zuhanva, tovább, előre vonatozok.
Ritka élménnyel lepem magam, néha pőre kocsin, andalgok.

A vasúti sín két oldalát is megvilágítja a Hold,
Tükörbe nézve gondolom, öreg-magad… Te már, ne vakold.

Vecsés, 2016. június 10. – Kustra Ferenc József- versben és senrjú –ban írva, önéletrajzi írásként.

...