(3 soros-zárttükrös)
Egy ilyen bolond viharban, együtt vele akarva én nem lennék,
Inkább otthon a lét nyugalmában az ablakon át, jól kinéznék…
Egy ilyen bolond viharban, együtt vele akarva én nem lennék.
*
(Leoninus)
De! Én csak a közeli erdőben vágytam szabadságra, merőben.
Gondoltam, hogy sétálok délután, aztán nekem lett rém-délután.
Így nyárelőn már sok és nagy a lombozat, a messzire látás lefagy.
Én is inkább néztem az őzeket a viháncolásokat, meg őzgyerekeket.
Nem volt gyanús jel, nem dörgött az ég, így ravaszságból volt elég.
Hirtelen zuhogni kezdett a vérmes eső, nagy cseppekben ütött ő.
Ez semmi, de rám rontott egy szélvihar, mi vizet az arcomba kavar.
Nyakamba is befolyt, fenekem is úszott, meg a víz már cipőmben állott.
Próbáltam elbújni, de persze nem volt hova, őzeknek meg van vízálló bundája.
Kis tisztásra valahogy elértem, csodára vártam fölnéztem!
Felhőket a vihar már el is söpörte, de még úti-cseppeket biz’ rám mérte.
Próbáltam kitalálni szerencsével és lám sikerült is szerencsével…
*
(Septolet)
Hazaértem,
Ázott létem
Fürdőkádba gyömöszköltem…
Megmenekültem…

Délutánon, már csak nevetek,
Vízbe beleesek,
Abban elténfergek…

Vecsés, 2022. június 1. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. [’Leoninus’; a verssor közepe a sorvéggel rímel.]

...

Első, id. Kustra Ferenc volt a nagyapám,
Neje, Szivák Mária meg a nagymamám.
Foglakozása ácsmester volt, robotolt.
Nagymama, mint háztartásbeli otthon volt.

Nagyapa jó ember volt emlékszem,
Nem ért rá, nem sokat játszott velem.
Nagymama főzött és sütött tortát,
Ő csinálta a legjobb matutkát.

Róluk kevesebb, de jó az emlékem,
Nagyon szerettek, erre is emlékszem.
Sírjukon látom, kint van a fényképük,
Így nem halványul el kedves emlékük.

Gyermekkorom szép emlékei voltak,
Jó nevelésemhez hozzájárultak.
Sajnos örökké ök sem élhettek,
De a szívember tovább léteznek…

Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

...

Meditált a szerzőpáros…

Ablakon kinézve,
Álmodozok…, csak szétnézek.
Erre teremtettünk?
Szakadt lelkek buja vágya,
Okoskodás iskolája,
*
Nincsen menekvésem,
Életem, néma kiáltás.
Elfoszlok… széthullok…
Moslékhordó tarisznyája,
Emberiség misztikája.
*
Égi menetrendben,
Minden, már elrendeltetett!
Minden, köve vésve…
Hontalanság gyáva fegyver,
Idegeknek gondos felcser.
*
Sodró a lendület,
Én is sodródok! De merre?
Hol fogok kikötni?
Marokból szórt adományok,
Mérhetetlen gyarlóságok.
*
A sorsom, csak döfköd,
Hab a tortán, hogy még fáj is.
Sorskönyvébe írva…
Hova, tovább, merre, meddig?
Menekülünk jövő keddig…
*
Élet ráncos keze
Simogatja, aszott arcom.
Bőr, a bőrt karcolja.
Onnan aztán majd szerdáig,
Eljutunk a ciszternákig.

Vecsés-Győr, 2016. július 7. – Kustra Ferenc József- A HIAQ - kat én írtam, alá a TANQ verset, szerző- és poétatársam Ötvösné Németh Edit. A versrész címe: ”Ráncigálás”

...

Zöld erdőben jártam,
Ott sárban császkáltam…
A legjobb Krasznaja Moszkovszkaja kölni, nadrág jobb zsebemben volt,
A többit Ti adtátok, én mentem, nálam az útra minden megvolt.

Ha már így nálam minden megvolt, odaértem és kérdtem én:
Mély-hangon kérdeztem: szabad-e locsolni, mint sörös ló-mén.

Itt indult a húsvét, nekem és nektek,
És hogy örültetek leánygyermekek…
Mondtam fennhangon, akkor előveszem a zsebi locsolómat,
Mire a válasz, visongás volt, meredten néztétek arcomat.
Én egy bűbájos és sejtelmes, férfi mosollyal a nadrágzsebbe nyúltam,
Többetek szeme kísérte a kezem és várta, mit vesz elő az ujjam!

Kirántottam és heves izgalmamban majdnem, hogy elejtettem az üveget,
Felmutattam az orosz feliratos, eredeti kölnis, barna üveget!
Volt ki megkönnyebbülten heherészett, mint drága mamátok,
Volt ki csalódottan kacarászott, mint többek, néhányatok!

A mamátok rohant a páleszért és már kínált is, közben meg a fixírozott,
Ti meg lányok rohantatok oda a sütis tálakkal… arcotokról szép mosolyt…
A nagyitok is előkerült, ő meg hozta a főtt-füstölt sonkát a tormával,
Tőletek meg érdeklődött, mi volt az előbb ez heves, víg-kacaj, aromával?
Nagypapó is megjelent, hogy igyak vele egy menta teát,
De mondtam, már mennék, kell... Vár engem szomszédasszony, odaát…

Vecsés, 2021. március 16. – Kustra Ferenc József

...

Sírboltban, nagyon nyirkos a hideg.
Kemény a márvány, olyan rideg.
*
Csuklós busznak, sok a kereke,
Akárki nem lehet a vezetője.
*
Spejzban, almabefőtt romlik,
Kenderkötél, lassan elbomlik.
Gatyakorc lassan, hosszan foszlik.
*
Tekintetében öröm, indokolatlan félelem keveredett.
Látszott rajta, érzés, lélekkel elegyedett.
*
Három lépés előre, három hátra…
Ez a rabmadár szoba hátránya.
*
Különös beszélgetés folyhat normális mederbe,
Rab nem mehet ki… vederbe.
*
Repülő ködben nem szállhat fel,
Akadályozza őt, nem virtuális tejfel.
*
A versenyautó kanyarban, ha kisodródik,
Versenyt elveszti… kiszáll szerelő, munkálkodik.
*
Esőben ázva élvezni az áldást…
Vizes háttal várni napot, száradást…
*
Delfin, mentett meg már embereket,
Csodálkozva nézi kétlábú, fulladozó öntelteket.
*
Szülinapi torta, gyertya nélkül, mit ér?
Ünnepelt várt… izzad, remél.
*
Akácerdő töményen illatosítja levegőt…
Illat terjed, befedi erdőt, mezőt, legelőt.

Vecsés, 2015. július 1. –Kustra Ferenc József- íródott: 10 szavasokban…

...

Ó, Te drága lélek, Izuska!
Ó, Te szívem szottya Izuska!
Nagy poétatárs vagy.
Írj jó verseket, vagy…
Papírt tedd ki, ötlet indula!

Á! Te édes drágám Izuska!
Szert tettem rád… mesés poéta.
Tollad ontja sok sort,
Papír fogadja sort.
Jó, hogy szert tettem rád, Izuska!

Óh, te kis poétám Izuska!
Veled dolgoznom szívem vágya.
Írunk közösöket,
Három szerzősöket.
Még majd tanítalak… Izuska!

Vecsés, 2023. július 9. – Kustra Ferenc József- íródott; romantikus LIMERIK csokorban. Írtam: poéta társnőm és szerzőtársam tanítgatásának emlékére… (Neten keresztül, mert aradi illetőségű…) Pestiesen szólva; ő az: ’aki tud, az tud’!

...