Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a siromba.
Álljon el?mbe izzó, forró nyárban:
"Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam."
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.
Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.
Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.
Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Borúljon rám és óvjon átkarolva.
Tisztító, szent t?z hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.
Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza ?: legyen ? az Élet.
Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.
Szétzúzva minden k?táblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsg? világot.
Együtt kacagnánk végs? búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
Meghalnánk, mondván:
"B?n és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek." ... |
