Alázatos jajszavak tanítottak
A válás tudományára. Barom
kér?dzik, várni kell... városiaknak
végs? víg órája ez... mormolom
szertartását a kakasszavú éjnek-
az úti bánat a vállra terült,
kisírt szemek a messzeségbe néztek,
a múzsák dalába n?sírás vegyült.
Ki tudhatja, mikor azt mondja - válás,
hogy mi vár rá, mekkora szakadék,
hogy mit jövendöl a kakaskiáltás,
mikor az Akropoliszon t?z ég,
valami új életre virradóra,
mikor mélán rág almán a barom,
hogy a kakas, új élet hírhozója,
mivégre verdes a városfalon?
Szeretem szövedékét a szokásnak:
csónak cikázik, orsó duruzsol.
Nézd, nézd csak mezítlábas Déiádat,
repül feléd, akár a hattyútoll.
Az öröm nyelve mily sivár, szegényes,
ó, életünknek csenevész töve!
Volt már minden, ismétl?dik csak, édes
csupán a felismert perc öröme.
Hát legyen úgy: az agyagcsészealjat,
mint kiterített mókus teteme,
beborítja egy áttetsz? alakzat-
egy lány hajol a viasz fölibe.
A görög Ereboszról nem mi jóslunk,
asszonynak viasz, vas a férfinek.
Minekünk csak a harcmez? a sorsunk,
nekik - jövend?t mondva halni meg. ... |