Tegyek-e valamit, vagy ne tegyek?
Legyek-e valaki, vagy ne legyek?
Tegyek-e valamit, hogy ne unatkozzak?
Legyek-e valaki, hogy ne unatkozzak?

Gazdag gyerek sorsa: telítődés, unalom, perverzió.
Szegény gyerek sorsa: telítődés, unalom, perverzió.

Gazdag gyereket félrevezérli a sok pénz.
Szegény gyereket meg elkerüli minden pénz.

Gazdag gyerek, a sok pénzen ül és unatkozik.
Szegény gyerek, árokparton ül és imádkozik.

Gazdag mondja; jó neked, szegényen, de boldogan…
Szegény mondja; betegen, semmibe oldódóan…

Gazdagokat megöli az élvezeti mértéktelenség,
Szegényeket meg írtja, az általános hiánybetegség.

Mi legyek, mi jobb; akkor szegény vagy gazdag?
Mit tegyek, én akkor hogyan legyek gazdag?

A gazdagnak és szegénynek is; közöny az útja?
Szegénynek nem futja, de a gazdagnak tán’ futja,
Ebből, talán kitörni egy egész életre.
Szegénynek nem fussa, miből… új elméletre.

Törekedni kell, szépre, jóra, gazdagságra,
Legyen ez… ám minden halandó ember vágya,
De, akinek, ami a sorsa könyvébe írva vagyon,
Az beteljesül, ha nagyon vágyom, vagy ha… nem akarom.

Úgy tűnik, már elvagyok a fásultság és kiégettség abszurdjába.
Éltem, őrzi magát; semmit… ki kellene nézni magából, de kába.
Ki rossz helyre született, azt az élet egyből a mélybe taszította…
Ki rossz helyre született, az saját emberi léte… kitaszítottja.

Tegyek-e valamit, hogy valaki megmondja, mi legyen a koncepcióm?
Tegyek-e valamit, hogy valaki megmondja, honnan legyen ambícióm?
Bennem van az életérzés makrancos rönkje,
Mit tegyek, hogy a sorsom jó irányba lökje?

Vecsés, 2012. szeptember 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

A létfantázia kérdéseiről versben és HIAQ –ban írt a szerzőpáros

Jó lenne kislánynak lenni,
És mindent elfelejteni,
Gond nélkül élni, nevetni,
Boldogan felhőt kergetni.

Indul reggel, múló
Szeszéllyel, kedvünk még alszik.
Napfény-sugár ébreszt.
*
Tavaszi szellővel futni,
Minden kis virágot tudni,
Ahol szép, oda eljutni,
A sok rosszat átaludni.

Fonok vágyaimból,
Napfény tűzén át, koszorút.
Derűsít, árnyjáték.
*
Porba szíveket rajzolni,
Nyári záporban táncolni,
Égre szivárványt mázolni,
Szeretetet varázsolni.

Hitünk, örökké áll,
Ő vakolat, élet-vártán.
Szárnyát bontja jövő!
*
Mindenben szépet keresni,
Boldogság titkát ellesni,
A szívet hagyni, repesni,
Rögös úton nem elesni.

Sorsunk, lohol velünk,
Fogja kezünk és vezetget.
Sőt, terel, mint gulyás...
*
Álomszép jövőt tervezni,
Az élet csábját élvezni,
A kedvesnek csak kedvezni,
A jót nem hagyni, elveszni.

Hálát pillanatnak!
Azért, mert segített, óvott.
Pillanat… légy magad.

*
Csak még egyszer ezt átélni,
Öregséggel megbékélni,
Ha a végén le kell lépni,
A haláltól sem kell félni.

Ravatali csendben,
Koszorúk is elhervadnak.
Majd, minden elmúlik.

Szabadka, 2017. július 19. - Vecsés, 2017. augusztus 13. - –Jurisin (Szőke) Margit - a vers, az én írásom! A HIAQ -kat a versszakok alá, szerző-, és poétatársam Kustra Ferenc József írta.

...

Úgy érzem… lelkemet vasalt lópaták tapossák,
Rajtam ugrál világ, bakancsban… gyalázatosság!
Jó már nincsen, nekem régen kihalt, élet eb-rudal,
Fénybe néznék, de az meg, amit a sötétség ural.

Nem tudok én már semmit… semmit se,
A szivárvány sem világít ide.

Nézd, egy pár gyík milyen boldogan szalad,
Fű, virág tavasszal új tőről fakad,
Bár nekem ebből jó lenne… semmi sem jut.
Fránya forgószél… szemembe homokot fútt.

Nem tudok én már semmit… semmit se,
Elment az élet, bánok… semmit se.

Már régen kolonc vagyok… a nyakamon.
Mondhatnám, hogy béklyó… saját lábamon.
Le vagyok kötözve… magam akadálya vagyok.
Mindenki csak kerék alá lök… tán’ ottmaradok.

Nem tudok én már semmit… semmit se,
Gondtalan élet, eh… nem volt sohse.

Sosem voltam tömeg töltelék
Így mindig kirekesztett valék.
Tömeg… soha nem is fogadott be
Mindig csak lebegtem a semmibe…

Nem tudok én már semmit… semmit se,
Felsőbbrendű gondolatok… azt se.

Ha felmásztam egy hegyre, lelöktek,
Ha lementem völgybe, megkötöztek,
Ha nagy ötletem volt, rúgtak, elgáncsoltak,
Ha jó véleményem volt, elhallgattattak.

Nem tudok én már semmit… semmit se,
Mennék saját utamon… népmese.

Ha volna legalább egy gyertyányi fényem,
Tán látnék valamit, mit sugall az énem,
De hát rozoga élet megfosztott önmagamtól,
Hogy szilárdan álljak lábamon én, és… magamtól.

Nem tudok én már semmit… semmit se,
Vagy már tudom, de vagyok… senkise.

Vecsés, 2011. szeptember 6. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Nem már meggörbült háttal,
Nem halovány orcával,
Nem bánatos fékekkel,
Nem is rongyból lélekkel,
Megyek vívni a mai nap illat-harcát,
Megyek locsolkodni, azt a jó húsvétját!

Tavaszi szél enyhe süvítése hívó zenét játszik,
Boldogan fogok locsolkodni, remélem ez már látszik…
Tavaszi szél enyhe süvítése hívó zenét játszik.

Míg nekiindulok, előjön jó sok emlék, mikor locsolkodtam,
Volt locsolkodás meg puszilkodás, sok zabától majd ki pukkadtam…
Próbálok átnézni a saját üvegfalamon,
Ma már ez a túra nekem már terhes, de nagyon!

Odaértem az első helyre, mily’ jó, ablakban láttam, várnak végre,
Kezemben fogva a Krasznaja Moszkvát, büszkén beléptem ünnepségbe.
Bent már többen is voltak, ettek-ittak, vicceltek. Ittak is; mivégre,
Amikor még csak reggel volt, de hogyan fognak kinézni majd estére?

Locsolkodás megvolt,
Pusziosztás sok volt.
Úristen... volt egy akkora-óriás sonka…
Kenyér se kellett, ettem, de imát mormolva…
Faltam, mint egy erdei éhező, nem kérdeztem semmit,
Igyekeztem ’halálra enni’ magam, azt a mindenit!

Közben még egy kisfiú beesett, jött locsolkodni a szomszédból,
Közben ettem tovább, ezen esemény nem terített szándékomtól.
Jöttek még rokonok, volt köztük egy kisleány, úgy tízen éves,
Amikor én fölugrottam és meglocsoltam, örült az édes.

Nos, még kijött a szobából a mama is járókerettel, én ugrottam is,
Mert neki is jár, ami jár. Kínálgatott, de hosszasan, bőven locsoltam is.

Kiemelem, hogy a három kis-nagylány, meg a mama igen kedvesek voltak,
Elődjeim mentek, így engemet kínáltak, Anyukával élen rohantak.
Úristen micsoda finom volt a házi sonka,
Meg hozzá a házi készítésű, erős torma...

Sok volt az a pár pálinka, agyamat tejüveg védte…
El is fáradtam, gondoltam hazamegyek, bár mivégre?
Húsvét van, bajsz' alatt halkan mormogok,
Uram, úgy gondolom csak veled vagyok!

Vecsés, 2022. április 1. – Kustra Ferenc József

...

A szerelemben…

(Borrímesek)
Mezők, rétek felett kavarog a kis susogó szellő,
Szerelemérzésem föl-föl támad, mint susogó szellő.
Lélek mezőm felett él szerelem, mint susogó szellő…

Szerelmem, egyszer csak döntöttél, elhagytál, csak úgy leléptél,
Mikor lépcső előkerült, Te azonnal arra leléptél.
Szerelmem elhagytál! Egyszer csak életemből kiléptél.
Nem kéredzkedtél, az indokod semmi sem volt, kiléptél.

(Anaforás, bokorrímes)
Elmentél kedves, az állhatatosság nem erősséged.
Elmentél, de ezzel nem bizonyítottad fensőbbséged…
Elmentél kedves, Te tudod… nálam él az elsőbbséged.

Én csak boldogan mosolyogtam rád, szerelmes szívünk
Lélekben egyesült, mára meg… pusztaság az eszünk.
Nagyon szerettelek, mosolyogtam, vágytam; ketten együtt legyünk!
Lélekben egyesült szívek eltávolodtak… már külön megyünk!

(Kereszt anaforás)
Igen, látom az állhatatosság nem mindenki sajátja,
Lélekben egyesülés… van kinek nincs már más maradványa.
Igen látom, ócska sorsom… a végtelen boldogság ellenző,
Lélekben egyesülés: volt múlt! Nyakadban… lobog egy keszkenő.

Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...

Mese-mese mátka…

Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!

Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…

Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...

Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.

Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.

El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.

Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…

Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!

Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!

Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?

Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.

Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…

Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…

Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!

Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!

Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz ákombákom…

Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József

...