Kezdő hadnagy voltam 1942.- ben…

Jaj!
Hideg
Ölelget!
Remeg testem,
Lelkem, mindenem!
*
Itt
Lélek
Nem leli
Nyugvó helyét!
Sír is oly’ hideg.
*
Gaz
Hideg,
Maga az
Ármány! És az,
Hogy még lőnek is…!
*
Vánszorogva botorkál a lélek, de, nincs miért visszanézni,
Mert azzal is csak robbanásokat lehetne visszaidézni.
Álmodozó a lélek, az égbe száll belőle a sóhajtás,
De, nem hallja meg az itteni hó és a hideg ármánykodás.

Amikor először hallottam, hogy „tyiu-tyiu-tyiu…” az orosz így orgonál,
Majdhogy nem, áhítattal hallgattam, „tyiu-tyiu-tyiu…”, az orosz hogy muzsikál…

Az ágyúszó oly' lágyan, harsogva-ordítva a fülembe cseng…
A találat becsapódik… ha élünk, érezzük; föld belereng!

Tyiuuu-tyiuuu-tyiuuu… tizennyolcszor egymás után,
Ez volt a nagy katyusa, a tizennyolc csövével sorban, majdnem buján...
Ez a reaktív fegyver, ontotta a halált, dallamra, szinte puhán.

A katyusákból csak mi előttünk van, vagy harminc darab,
Nagy zenekar, mi úgy van hangszerelve, hogy… haláldarab.

Itt a lélek, mint tört cserép, darabokra válik,
Folyvást sebző szilánkoktól, kis-apróra mállik,
Ez nem a mi harcunk, mi életünk... kiviláglik.

Tra-tra-tra… szólt a géppuska, a lövedékek felénk kaszáltak,
Kat-kat-kat… a légvédelmi gépágyú is megszólal... galádak.
Trrr-trrr… pereg az orosz dobtáras géppisztoly, nyelve, szeletelne.
Ha életben maradunk, az föltétlen Isten segedelme…

Rám morog egy messze hordó ágyú, miközben csak... csak ácsorgok.
Nem talált messze volt, így ijedtemben, mérgemben, én rámorgok.
Embervér-éhes a robbanás, látom, de az ittlétünk, átok!
*
Front lehetne az
Élted pályaudvara…
Akna csak fütyül.
*
Vannak itt még nekem, otthoni reményteljes álmok,
Élet szabadulásra, isteni csodára várok.
A múlt sodort ide, régebbi időszakon át,
Itt én, nem látom szépnek reggel, a nap sugarát...

Negyvenkettő szilveszterre értem az állomáshelyemre,
Legott csak, azt láttam, mennyi bajtársam nincsen eltemetve….
Éppen, mínusz harminchét fok volt... mulatságra a hideg,
De itt nem volt pezsgő, nők meg tánc, itt élet nagyon rideg.
Megdöbbentem… itt a lefagyott kéz és a láb a módi,
Mínusz negyvennel szemben nem lehet akadékoskodni.
A hideg itt mindenható, mint a gonosz, sátáni kacaj...
Lépre csal, de, ha nem mész, akkor is kiállt... erre, davaj.
*
Aknának, hideg
Nem számít. Repül és öl.
Épp szilveszterkor.
*
Szilveszterkor az élet és a halál, táncra is kelt egymással,
Közben egy bomba lecsapott, ölelkezett kemény fagyhalállal!
*
Katonák fáznak,
Nincsen téli ruhájuk.
Vezérkar… izzad?
*
Én szakaszparancsnoknak lettem idevezényelve,
Egyből az első vonalba, életben… reménykedve…
Van itt nekem a hóba ásva egy kis bunkerem,
Van tisztiszolgám, épp a földim, őt már ismerem!
Az őrség meg a készültség, állandóan mindig kint van terepen,
Ez a rettenetes hideg és vastag hó, lyukat robbant lelkeken.

Érzem én azt, mi benne él a szívemben,
Nem hevenyészett érzelem a semmiben.
Hogy mi van, a havas éjben,
Meglelem… a fagyos jégben.

Nekem itt, mint szakaszparancsnoknak, emberekről kellene gondoskodnom.
De nincs időm... a sok elesettért, sebesültért, folyton le kell hajolnom…

Itt nincsenek lombtalan, meztelen fák, mik borzonganának,
És nincsenek vérmes remények, mik köztük bolyonganának!

Hamar jött a január tizenkettedike és reggel kilenckor,
Az orosz össztüzet kezdett zúdítani most, és nem majd, víkendkor.
Elég baj volt ez nekünk, de, délután öt órakor meg is indultak!
Végeláthatatlan roham hömpölygött felénk... szerepek, kitisztultak.

Igyekeztek úgy lőni, hogy találjon belénk! Jaj, ügyességnek...
Jöttek a pufajkás gyalogosok, a motorizált lövészek,
Jöttek a lánctalpasok, amik lassan de, éppen elénk értek.

Kiadtam a parancsot, mindenki kezdjen el futni hátrafelé,
Megvártam az utolsó katonámat és indultam arrafelé…

20 év múlva…
*********
Emlékszem, a bunkerommal átellenben egy fakereszt állott.
Egy akna belecsapott, a friss kereszt, az enyészetbe szállott.
Már akkor sem tudtuk, hogy ki volt az eltemetett, él ös emlékezet
Mert, az aknarobbanás elvitte róla az utolsó emlékeket…

Emlékeimben: ott minden karcos volt, szinte katasztrófa,
Akárhová néztem is, láttam, mindenütt csak, sok a sorja…

Nagyon porzott a hó, a hóvihar szembefutott velem.
A pengeéles hó szemcsék, könnyezővé tették szemem.
Derékig hóba süllyedve, velem battyogott a bánat.
Behívót kaptam, így hagytam el kedves hazámat.

Egy biztos, ott az élet nekünk biz' több volt, mint roskatag,
Lőtt egy akna, és utána már lehet... minden hallgatag.
Öt percre előre gondolni is, volt nagyon ingatag.

Az ember ott csak tengette a szürke napjait egykedvűen,
És bizony, senki nem kapott nevetőgörcsöt… semmi örömben.
A frontvonalat én jó helynek nem-igen gondolnám,
Golyóval ölő, és jeges mészárszéknek mondanám!

Ott az ember lelke olyan volt, mint oldott kéve,
Szíve-lelke is széthullott, fronti messzeségbe.
És bizony ott még elfagyott az ő legénysége…

Borzalmas, a havas, jeges-tájon orosz roham-támadás,
Élet kiszámíthatatlan… soknak nem is volt megmaradás.
A fronton, az erőszak dúlt és a reménytelenség,
Megfagyás volt napirenden, hozzá elő dermedtség.
Ott éltek és lőttek a katonák, megfagyott lábbal,
Oly kicsinyes volt ott az élet… kéz-fogás, halállal.
Folyvást és szinte állandóan bőgtek az orosz fegyverek,
Kik a fronton éltek-haltak, fagytak… voltak ők is emberek.
A halál oly’ keveset dolgozott, csak a fagyást küldte ránk,
Mint kisgyermek, sóvárogtak, sírtak a haldokló katonák.

Régen voltak ezek, de, bennem még nem múló az emlék,
Barátaim, ott mind elmentek… legyen nekik békesség!

Ott bizony, nem voltak unalmas, kurta napok,
Esténként konstatáltam: huh, életben vagyok.
Számból, másokéból, szakadtak a sóhajok…

Szerencsére túléltem, itt vagyok,
Nevelek is, egy szép nagy, családot!
A régi háború, nekem szerencsémre már emlék,
Bízok, hogy több háború nem lesz nekem! Én nem mennék...

Az útmentén, néha még látom… halott, merev emberi testek,
Kilőtt, égő harckocsik, lánctalpak által felszántott bunkerek.

Hallom, hogy miként süvít... katyusa tizennyolc csöve,
Még látom, hogy a parancsok bunkere szét van lőve!

Még emlékszem, hogy a kemény, negyvenfokosra fagyott szalonnát
Nem tudtuk vágni, sem rendesen enni, csak faragtuk falatkát.

Minden emlék, csupán fájdalmas szerencsére múlt idő,
A részben elveszett élet hiánya nem felejthető.
Az öldöklő mészárlás emléke soha nem múlik,
A hó meg, a meghalt bajtársak sírjára, csak hullik.

Ott
Voltam!
Az ármány
Nem győzött le!
Ördögkacaj se…
*
De
Lelkem
Darabja
Csak ott maradt!
Jól emlékezek!
*
Isten velünk volt, mi tizenegyen, egyben maradtunk és haza is érhettünk!
A sok viszontagságot, borzalmat még leírni sem tudom… mindent túléltünk!

Van egy kis tanyám, én még a nagypapámtól örököltem,
Állatokkal és egy kis földdel. Kezdtem is és műveltem.
Mire az orosz front ideért, már visszailleszkedtem.

Azért a biztonság kedvéért a család elbujtatott egy kis árva szénakazalba,
És a kaukázusi hordának garázdálkodását, a feleségem is megúszta…
Gazdálkodtam pár évet, de az új hatalom elvette a gazdaságot,
Örültem, hogy a ház megmaradt, meghagyták a családi lakhatóságot.

Pár éve kezdtem keresni a velem volt túlélőket, de csak hétről tudtam meg valamit,
Még ennyien élünk és évente január tizenkettedikén, találkozunk egy kicsit!
Örülünk egymásnak és az életnek, anekdotázunk, eszegetünk, iszogatunk kortynyit.

Amikor rám lőttek az oroszok, nagy volt a kalamajka,
De, semmit nem tehettünk, ez volt az orosz tüzérek dolga…
Nekem fontos, hogy túléltem, jeget is, megérkeztem haza

Az emlék nem hal meg, csak talán eltelt idő elfedi,
De a rosszra is feltétlen muszáj visszaemlékezni!

Vecsés, 2016. január 2. – Kustra Ferenc József - versben, haikuban és apevában… történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkra.

...

(Bokorrímes)
Ülők rajta, de nem félek, hogy leesek,
Így bizony gyalog én, sehova nem megyek...
Lovam hátán, az élettel nem hetyegek…

(3 soros-zárttükrös)
Volt már ki intett, hogy beszélgessünk,
Ez a patás… csak ment, nem fékeztünk…
Volt már ki intett, hogy beszélgessünk.

Idealista nem vagyok
Jót fogadni, jaj! Fanyalgok?
Idealista nem vagyok.

Lovam patái a süket csöndben csattognak,
De magányom lábai, előre haladnak.
Csak nézek jobbra-balra, biz' mindenkit lehagyunk,
Ezek ismeretlen házak, ez nem a mi falunk.

Vágta közben épp' elértünk egy bukkanóhoz,
Táblán; most láthatod, ha közöd van a jóhoz!
Tudom, az életem egy vásári körhinta, mi bizony örökre beindult,
Szabadulni? Az innen mentő szabadság, bezárva! Ki, még ki nem szabadult.

Jó lenne kicsit lepihenni, hátha rajtakapna a szerencsém,
De nem tudom, hogyan kivitelezzem… életlen, nyomorult elmém.
Szinte biztos, hogy az én paripám a legjobb,
Rá vagyok kötözve, ez lehet legeslegjobb?

Az életem zenekarában, én nem játszhatok,
Oda nem vettek be a bárgyún néző rongy, gazok…
Az életem zenekarában, én nem játszhatok.

Vágtat velem a vadló-paripa magányom,
Lassan megszokom, így már talán el is várom,
Mert úgysincs senki, aki lenne az én párom…

Vágtatunk, sík jégen, hóban, és sárban,
Viharban, napsütéses villámlásban.
Pedig szívesen odabújnék valakihez,
Aki ezt velem vágyná... olyasvalakihez.
Azonban még a lovam hátán, ott van a fránya körhinta is,
Ide aztán bizony segítség kellene, olyasvalaki... is!

Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs,
Életátkom egy valós szíjbilincs, nem kedves kultúr kincs...
Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs.

Vecsés, 2019. április 9. – Kustra Ferenc József

...

Hol jársz, mond, szerelmetes Mona?
Hol császkálsz, lelkem végső álma?
(Örömöt szerezni,
Tiédet élvezni…)
Simogatni kezed, ó Mona!

Kimennénk a sűrű erdőbe,
Árnyékba feküdnénk a fűbe.
(Őzek csak néznének,
Ezek öreg-vének…)
Szaladgálnánk sűrű erdőbe!

Ó, figyelj, Te távoli Mona!
Nem jó ez… nekem álmok harca!
(Bőröd forróságát,
Szemed csillogását…)
Élveznénk együttlétet Mona…

Vecsés, 2020. október 14. – Kustra Ferenc József– romantikus LIMERIK csokor

...

Általában nem teljesülnek a vágyaim,
Így aztán sokat folynak belül a könnyeim.
Vágyaim szokványosak, nem szélsőségesek,
Boldogsághoz, ha volnának, elégségesek.

Hittel, akarással, igazi érzelmekkel,
Nem haladok előre, ezekkel... fékekkel.
Ötven évesen ismerem föl élet titkát,
Csak úgy gondtalanul kell adni a jópofát.

Vecsés, 1998. november 28. - Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás…

...

Hétköznapi pszichológia… aminek a nő is része.

Végül is ez is szlogen, mint a többi…
De most föltárjuk… mert ez a nem semmi!

A nő egy csodálatos tünemény,
A nő legszebb isteni teremtmény…
A nő egy csodálatos tünemény.

Körül vagyunk véve velük, mint földi angyalokkal,
Jobbnál jobb és nagyon is élvezhető illatokkal…
Körül vagyunk véve velük, mint földi angyalokkal.

Nélkülük nem tudnánk élni, még elképzelni sem az életünk,
Szépséges mosolyukért, szép szavukért meg mindent meg is teszünk…
Nélkülük nem tudnánk élni, még elképzelni sem az életünk.

Van, hogy belekerültél a hálójába, ahonnan menekvés már nincsen,
Az ő gondolata nem egyezik tieddel… nézet azonosság sincsen…
Van, hogy belekerültél a hálójába, ahonnan menekvés már nincsen.

Van aztán olyan is, hogy az észjárása messze fölülmúlja tiedet,
Míg a bájait szemlélgeted, nagy baj, ha ő nem kuksiza a tiedet…
Van aztán olyan is, hogy az észjárása messze fölülmúlja tiedet.

Képes elméletben mindent előre kitervelni, -mint- könnyíteni helyzeteden,
Ha nem fogadod el gondolatait, képes zárni a menyország zárszerkezeten…
Képes elméletben mindent előre kitervelni, -mint- könnyíteni helyzeteden.

Tudd! A menyország kapuját neked nem célszerű betörni,
Mert akkor a törvény igy vagy úgy rajtad fog nagyot bosszúzni…
Tudd! A menyország kapuját neked nem célszerű betörni.

Aztán meg, ha szerelmi mámorodból fölébredezel,
Jusson eszedbe, hogy mi lesz a sok-sok ígéreteddel…
Aztán meg, ha szerelmi mámorodból fölébredezel.

A sok ígéret… kell bizony menyországi kirándulásért vagy vasárnapi falatért…
A sok ígérettől-ígérettel, te vagy lekötelezett jó, ha nem hagyott… másikért.
A sok ígérettől, egyezéstől te húzod rövidebbet, tudva rongálja lelkedet…

Ha meg sikerült együtt megöregedni és addig nem volt baj, majd most lesz, jöhet agybaj.
Ha eddig neked nem volt kiscsaj, attól még jöhet a képzeletbeli kemény szópárbaj.
Lesz alkalmad vita után mondani, hogy sebaj, vagy hogy akár beleegyezőn: nembaj…

Nagy a Te szerencséd, ha igazi angyalra találtál, akkor mondjuk: beletrafáltál…
Ha nagy a szerencséd, nem akar földesúr-asszony lenni, máris elég... boldognak lenni…
Ha eddig nem tetted, már be ne add a derekad, majd mondja, hogy bűdös vagy… most a hajad…

Részemről tisztelem, szeretem nőket, de nem női nemet… Mégis hallottam eleget.
Ha öregszöl, már ne hidd, hogy Te még ember vagy, ha beteg is vagy? Tőled a hó is lefagy…
Javaslatom, figyelj, ne használjanak ki téged, ne higgy menyország ígéretnek… véged!
Javaslom persze, mindig add meg a tiszteletet, nehogy végül te veszítsd tekintélyet.
Légy óvatos, mert amikor hiszed, révbe jutottál, akkor van helyzet! Nő csak kipróbál…
Légy óvatos, mert, ha nő jelet kap, hogy ő van feletted, kihasználja lehetőséget!

Mindezek fölött, imádlak benneteket, mert arra születtél, szeresd a férfinemet.
Ki szerencsés, élnie kell értetek. Azok bizony még egyszer átélnék életetek…
Azok nem felejtik, kik jegyzik perceket, ki is jelentik, nem felejtek, amig élek!

Van olyan, jó szóért odaadnátok mindeneteket. De ismerd fel boszorkány népet…
Amikor lehumjátok vágyódó szemeteket, nem veszitek észre, most épp vétkeztek…
Egy biztos, jónak kell lenni, együttműködni, közben meg föltétlenül, mélyen szeretni!

Vecsés, 2022. január 18. – Kustra Ferenc József – íródott: Ágoston Tibor, „Csodálatos tünemény” c. verse átirataként, az engedélyével: 3 soros-zárttükrös versformámban. (Olvasni úgy kell, hogy az első és a 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a mondanivaló!)

...

Látunk a szomszédban egy roppant véres háborút és fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…

(3 soros-zárttükrös duó)
Aki ordasok közt -egyedül- sikert keres, ne számítson nagy győzelemre.
Aki csoda folytán mégis sikert talál, az alkalmas a háborús győzelemre…
Aki ordasok közt -egyedül- sikert keres, ne számítson nagy győzelemre.

A háború, a lélek és az ész végzetes megrontója.
A háború a mentális egészség súlyos lerontója…
A háború, a lélek és az ész végzetes megrontója.

(Leoninus csokor)
A szomszédál is háború van, de a sorozásra várók hada fogyóban.
Láttuk videokban, hogy férfiakat -örökre- utcákon szedtek össze.
Voltak sokan, akiket a gyermekük mellől vittek el, nagy túlerővel…
Ők mind az egyedüliek, akiknek a győzelemre esélyük sincs… minek.
A fronton sokaknak négy órás lett a létük, mert sorsuk tette ezt velük.

Egyedül a pénzhatalom a diktátorok, had-, és nagyurak ellen… haldoklók!
Egyedül a nagyon sokat keresők ellen, amikor neki már mindenki… ellen!
A gyerekének azt mondták, majd hazajön apa, majd halkabban, ha van malaca…

Az emberi faj a sokakból áll, de a csak az ordas-horda, ami pénzt kaszál…
Az ordasok közt nincsenek, akinek bombázták házát… kímélik ezt az ordas marhát?
Ordasok közt egyedül, át kell élnie, hogy az a kisbogár már nem neki hegedül…

Ordasok a legvadabb állatok a földtekén, ők irányítják a többit a föld felszínén!
Ordasok mára már a legjobban keresők… halnak a frontokon a végleg elmenők!
Ordasokat nem érdekli, egyedülinek van-e gyereke, mert ő a pénz hatalom fenegyereke.
Ordasok közt -aki egyedül- sikert keres, ne számítson nagy győzelemre, mert az retkes…

Az ordasoknak lejárt szavatosságú, 20 éve gyártott lőszerrel… tele a vájú.
Ezt most mindet a frontra küldik, közben mondják ők becsülettel teszik…
Eddig nem tudhattuk, az ordasok hada maga a gonosz, ezek hada mind gonosz.

(senrjon)
Mindezeket naponta
Több TV csatorna bejátssza.
Mikor lesz vége?

Vecsés, 2023. július 11. -Kustra Ferenc József- íródott: a világ, az emberiség jelen -háborús- történelmi helyzetéről, alloiostrofikus versformában. És egész nap láthatjuk, minden TV híradó-ban a videókat is…

...