Ahogy csendben megül a néma, csöndes este,
Látszik a sok hallgatag, fénylő csillag teste…
Lágyan, csöndben körbe ölel az este keze.

A csend hallgatja a vadul süket csöndet,
Mozdulatlanság, kiszívja az erődet…
Eltakart napsugár égeti bőrödet.

Gondold végig éltedet… meghökkentőket,
Karácsonykor rád tukmálják primőröket…
Már sosem találod… fagyba veszendőket.

Vak csöndet hallgat a harsogó rádió,
Csendesen koppanva hullik le a dió…
Csendben hallgatod, az életben mi a jó!

A csend rafináltan csak ül és meghallgatja a zajokat,
Állatkertben tán' már rothadt banánnal etetik majmokat…
Elmulasztod életedben a fölséges pillanatokat?

Maga a csend, a harsogó szférák zenéje,
Közben vízcsepp sodródik szivárvány szélére…
Gondolj a csendre, mint a léted egészére.

Az életben csak botladoztam, oly' csendben, többnyire egyedül,
Utólag érzékelem, nem éreztem magam csöndben, remekül…
Csendben megmondták az öregjeim, az élet csak úgy elrepül.

A csend hallgatja, ahogy hazában terjed a penész,
Ebben a csöndben olyan megfoghatatlan az egész…
Pedig a csend már tudja, előbb-utóbb, hídba lemész.

Ha bekapcsolod a rádiót, melegszenek a picike csövek,
De nem szól, Te meg hallgatod a csöndet, bénán ülve, mint a cövek…
Bánatod csendben dühöng, nincs hatása az érzéstelenítőnek.

Csendben, mindent látni lehet, utcai lámpák fénykörén
Fakadó amorf árnyak, csendben… játszanak járdánk kövén…
A többit, csöndben látom én a tiszta holdfény üstökén.

A létem végén, valahol, vak csendben, nyitott kapu vár,
Szerintem minek oda zaj, azon a kapun, nincsen zár…
Ott már csak mélységesen csendes csönd van, végső magány vár.

Vecsés, 2016. január 25. – Kustra Ferenc József

...

Múltunkba révedés, maga a lélek haladék!
Mindenkinek más az átka, de van-e menedék?

A távolság sűrű ködétől nem hallatszik messze a csengő,
Feledés homálya beborítja, eltűnik sok emberöltő.

Nekem, ami jutott, egy lecsupaszított szálfa,
És még abba is benne van milliónyi szálka.
Válaszra várva nézzünk fel arra... kék égre,
Révedjünk el eme végtelen messzeségbe

Elmerengek, nagyon imádkozok fel a mennynek,
Gyógyuljanak be a múltbéli fekélyes sebek.
Fenyőfa, pázsit, holdvilág, napsütés, most ne beszélj másról!
Hóvihar, esőfelhő, sötét árnyék, hallgass el, de mától!

Száraz szemmel nézem, felhősödik és nem zavar a közelgő
Halál, ki kaszájával közelít és hízelegve esdeklő.

Már nincs, de volt az életemben sok-sok antitézis,
Fenik a kasza élit, még tán' van más út… azért is.

Múltfáklya újra, meg újra fellobban.
Bennünk a vágy terjed. Szétáradóan.

Vecsés, 2013. november 2. – Kustra Ferenc József

...

Vad holdfény vágtat át a rónán,
Kevés, ki erre megy ez órán.
Kevés, ki veszi erre a merszet,
Legjobb, ha visz magával sereget.

A magányos vajon mit kereshet,
Miért nem visz magával sereget?
Biztos erre van valami dolga,
Nagy a mersze és/vagy bátorsága.

Nemcsak mersz kell, de sok szerencse is.
Cél; nemcsak menni, de találni is.
Ilyen az élet, mint egy nagy róna,
Vad holdfényben látunk képet róla.

Vecsés, 1998. július 30. - Kustra Ferenc József

...

Az óceánt is elérte a bíbor naplemente,
A Nap fölöttébb alacsony járt, ez este-lemente.
Szivárványként verődtek vissza a víz felszínről.
Biztosan, olajfolt került oda... víz felszínről.

(3 soros zárt-tükrös)
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
Remény volt… nem múlik el, szép az este csendje…
Lassan ereszkedett le a nyárias este,

A móló végében még ücsörögtek horgászok,
Akik a mai, esti vacsorára vadászók.
Néha egy-egy hullám, partütközésnél valahogy tarajos lett
És a hófehér habok beborították hullámfelületet.

A mólon, még esti sétálók is voltak,
Akik sokan, átszellemült arccal voltak...
Neki a móló egy száraz ösvény volt a vízbe,
Ami értük nyúlik be a sötét tengervízbe.

Erősen kezdett formát ölteni az éj, nap ment lefele,
A sétálók araszolva indultak a szárazföld fele.
A horgászok is pakoltak és mentek, indultak kifele.

Mire szárazföldet fogtak, konkrét formát öltött, rájuk-lezuhant éj,
A tenger eltűnt a sötétbe, minden összefolyt, maradt hullámtaréj...
A víz tovább hullámzott, de azután a taraj már nem látszott,
A Hold valamerre elkóválygott, a sok csillag sziporkázott.
A halk hullámverés jelezte a víz mérhetetlen pusztaságát,
Móló meg csak állt tovább, és benne lét, algákban élte világát.

(Anaforás, önrímes, 3 soros zárt-tükrös)
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Az utat gesztenyefák szegélyezték, akkurátusan, sorjában.
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában

Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Emberek otthon gyakorolták, mi az, az odaadás…
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,

Esteileg már olyan a naplemente,
Mintha lagziban sietős vendég lenne…
A nap már szedi a sátorfáját és a lábait,
Már nem is nézi a nappal és éjjel arányait...

A környezet először sötétedéssel kezdte,
Majd átváltott a kellőn sötétes acélkékre.
Utána meg sebesen átment… sűrű sötétbe

Nem messze volt a hajógyár, a csillagok fényében még kicsit látszott,
A sójában álló, építés alatt álló hajótest, volt irányzott.

Lassan, mér ez is bekebelezte a mindenfelé elsunnyogó éjt,
Aztán már ez sem látszott, de a nagy hajótest, visszaverte habtaréjt.
Kitakarta a sziporkázó égi-lámpás csillag-világot.
De sziluettje látszott, erősítette képzeletvilágot.

Aztán a sólya is vak-végtelen sötétbe burkolózott…
Reggelig már a csönd volt az úr, csak ő volt ki, hallgatózott.

Vecsés, 2019. február 13. – Kustra Ferenc József

...

Estére orom
Bíborból vált ezüstbe...
Lassan sötét lesz.
*
Látni, sziluett
Ormot, ég… élőtérben.
Ezüstöződés.
*
Csend, szinte fényes…
Hold megkezdi körútját.
Ezüstöt szétken.
*
Erdő és mező,
Sötét-ezüst színjátszó…
Fekete égbolt.
*
Kis bárányfelhők,
Megszüntetik ezüstöt.
Úr; vaksötétség.
*
Hajnalban villan
Ezüst nélküli… sárga.
Nincs felhősödés.

Vecsés, 2019. április 24. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.

...

A holdfényt, TANQ –ban örökítette meg a szerzőpáros…

Öreg Hold aluszik,
Napsütésben semmit sem lát.
Most még, napfény az úr!
Kedvesem a Nap, alant jár,
Ásítva szívem estre vár.
*
Este olyan derűs,
Felhő nincs, meleg még maradt.
De, már Hold is látszik.
Nyári est meleget áraszt,
Sarlóm ezüstös fényt fakaszt.
*
Jól beesteledett.
Tóban víz, kissé hullámzik.
Szép holdfényárnyékok.
Sugaram tó vizén siklik,
Árnyékom tovalopódzik.
*
Magányos és sötét
Az éjszaka, holdsugárral.
Izzadós lett… este.
Felhő eltakarja arcom,
Harcolok, izzok, nem hagyom.
*
Holdfény sugara, csak
Úgy befesti a kerteket.
Halk-halvány árnyékok.
Ezüstport szerteszét hintek,
Kertek ezüst-kékek lesznek.
*
Az éjjeli holdfény,
Az erdőbe bekukucskál.
Holdsütötte tájak.
Fénylábam erdőkig nyúlik,
Faágon bagoly ocsúdik.
*
Egy gyors hullócsillag
Nagy huncutul, csak elrohan.
Hold, meg ezüsttel fest…
Kishúgom mellettem suhan,
Csak tudhatnám hová rohan?
*
Fűtenger özöne,
A holdfényben úszó tájban.
Vaddisznó már fekszik.
A mezőt csillámmal hintem,
Füvét harmattal díszítem.
*
Fénylők a csillagok
És patakban türköződnek.
Holdsarló is látszik.
Ezer kistestvérem úszik
Tótükrén, árnyékuk látszik.
*
Ég türkizkékes volt…
Hold, ezüsttel átfestette.
Felhők, most nincsenek.
Derűs éjben hátam mögött
Végtelen kékkel, ügyködök.
*
Öreg Hold csak ballag,
Mint létnek harmóniája.
Sok-sok ezüst fényt szór.
Jó itt fenn, csak szépet tenni.
Késő, búcsút kel inteni.
*
Kezd már pironkodni
A hajnal, csendesen ébred.
Holdfátyol, eltűnik.
Elfáradtam, el kell mennem,
Ébred kedvesem... Reményem.

Vecsés, 2016. december 26. – Szabadka, 2017. május 26. – Kustra Ferenc József - a HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: ”Hold voltam egy nyári éjen”.

...