Időm lassan telik, felveszi őszi, aranybarna színét,
Ki tudja, még mennyi van, és természet kioltja életét.
Avarszőnyeget alkot a sok fű és leesett falevél,
És a legszemcsésebb az, amely utolsónak, ki földet ér...

Meghallod-e, hogy éjjel olyan nagyon horkolok?
Meghallod-e, hogy napközben ordítva hallgatok?
Meghallod-e, ezt hallgatva csak hallgatnak angyalok?
Meghallod-e, mikor néha nagyon bölcsen makogok?

Látod-e Te, hogy félelmed árva szót sem érdemel,
Hogyha már elmentél, nem leszel, a bátorság se kell?
Úgy tűnik, hogy csak egy elárvult mindenki senkije vagyok…
Szép szó és önérvényesítés helyett csak sok pofont kapok…

Odakint ömlik az eső, a füvet is tépi a szél
És biz' olyan bőszülten tombol, hogy nincs neki ellenfél.
Feketék az eső felhők, az ég folyvást dörög…
A sáros víz lesz belőle és az... csak hömpölyög.

Lesz-e még, hogy ébresztőt zeng az erdő-mező?
Lesz-e még, hogy trilla száll, fel hol sok a felhő?
Foszladozó felhők mögött a Nap kackiásan feláll,
Aranysugara rést talál, és boldogan rám kandikál?

Lassan… sőt gyorsan múlnak el egymás után a nappalok,
Jő az éjszaka, abban… előtte a meleg kallódók.
A fényből bizony nem igen marad… belőle semmi sem,
Csak elképzelt, teljesületlen… eltékozolt életem.

Ember élete folyamán, éltét, mint önmagát dédelgette,
Évekig hitt mindent, ősszel meg felismerte, sors jól rászedte.
Ember fia éveken át hitte, élet jó... de komédia,
De mikor közelg a halál és felismerés… csak tragédia.

Lesz olyan, hogy többé már nem is hallom meg élet vezényszavát…
Akkor, mikor a sötétség retinámra fotózza éjszakát,
Itt bizony nincs ügyvéd, ki megvéd, és én magamat… vádol!
Sok lehet a bűnöm és a dac az, ami pluszban gátol…

Nekem, ahogy öregszem, ez már több mint érthetetlen,
És lassan jő az idő… a jövő elérhetetlen…
Menj, indulj, ha van még neked szükséged új utakra...
Ha eljött az időd, akkor meg szállj oda... magasba…

Felhők áttetsző árnyéka simogatta erdőt, rétet végig,
Hanyatló nap sugarával kanyargott, egészen fel az égig.

Még a sötétség végleges beállta előtt,
Felnézek az égre, hogy még lássam, mielőtt…
Ritkás felhőkön Hold ezüstős fénye felsejlő
És mint kínai tusjelek olyan szép sok felhő!

Most még van ezüst híd és ez csilloghat a sötét éjben,
Így aztán még lehet pihenve kelni reggeli fényben.
Várok én még sok-sok oly' napfényes reggelt,
Mosolygok, hogy mondhassam… a Nap is felkelt.

Vecsés, 2014. május 6. - Kustra Ferenc József

...

Amit én érzek szerelmes szívemben…

Te nem érzed, amit én érzek, vagy tán' érezhetnék?
Hidegen, velem mindig, egyedül ezt éreztették.
Nem látod te azt, amit én látok az éjszakákban?
Szerelmet vizionálok magamnak, magányomban…

Az én keblem érzése érted állt ki mindig,
És volt, hogy eljutottunk a szerelmes szintig.
A szívem, nem felejt el semmit, mert akkor megfakulna,
És csak vágyamat ölelném magamhoz lélek-vakulva.

Az élet tengerén lehet haladni, nagyon kell evezni!
De szerelmi csalódások tengerében minek evezni?
Mondd, miért?
Mond, kiért?

Lehetnék pára, vagy esőcsepped, de a hópelyhed vagyok,
Magadról lesöpörtél, rám hoztad… jönnek pusztító fagyok.
Amíg Te nekem voltál, az én lelkemben nyár volt,
A szerelem a lelkemben nyári aratás volt.

Aztán, csak úgy itt hagytál, el is mentél, régen nem vagy már.
Úgy csináltál, mint akinek a szárnya kinőtt… elszálltál.
Végtelen üresség a lelkemben, mi nekem, utánad maradt,
Közben én csak sirattalak, zokogtam, de az idő csak haladt.
Minden nap este lefekvésem, a szerelmeddel, veled telik,
Reggel meg együtt ébredünk, a nappal bánatban bővelkedik.

Nincs már… de mit ér egyébként is a csók, hogyha nem szeretsz?
Mit ér ölelés, ha elmentél, közelemben nem lehetsz?
Én egyedül álmodok,
Csak utánad vágyódok…

Vecsés, 2015. február 2. – Kustra Ferenc József

...

(Septolet)
Hűvösek reggelek,
Erdőben lépdelek.
Ménkűbe megyek…?

Vihar közeleg,
Ázás didereg!
Rohanok haza,
Isten szamara…
*

(10 szavas)
Már nem járok kis-gatyába,
Hűsült biz' az idő mára,
Nyár meg jól fölmászott fára…

Mese nincsen, itt van az időváltozás,
Hozta is magával azt, ami haragvás,
Nagy szélvihart,
Vizes vihart.
Levegőben cserepeket összekavart,
Eső meg összegyűlve pincét betakart.

Mentem és vittem magammal ernyőt, eső ellen,
Nagyon új volt, de nem volt ráírva, hogy szél ellen,
Nem ér semmit, nem jó másra, mint szitálás ellen.

Ernyőmet mérgemben eldobtam, szélvihar meg jól fölkapta…
Én csak néztem, mérgében az első falnak jól nekivágta,
Aztán jött egy másik roham, az meg egyből átvitte a szomszéd
Udvarba és el is tűnt a szemem elől. Erről lesz majd beszéd…

Visszamentem, mérgemben le is feküdtem és elszunyókáltam,
Mert más tennivalóm nem volt, így a vihar végét jól kivártam.

Vecsés, 2020. február 3. – Kustra Ferenc József

...

Ritmus, mint alap… versben és 10 szavasokban és senrjúban.

A ritmus, az idő fölbontásából keletkezett lüktetés,
Teljes értékében lelki fejlemény. Majd írásba átültetés...
A ritmus a szabályosan változó időegységekből jön létre.
Keletkezésével előttünk áll a végtelen idő sok kis része.

Aztán a zene lassan kialakul a ritmusból,
Okosabbak látják, a zene kialakulásból,
Vers kialakulást utóbb, a fejlődő rigmusból.

Zene és a vers alapja, ma is csak a ritmus.
A lélek birodalmából származó a ritmus.
Lelkiállapot, méreg, öröm, mind özön-ritmus.

Íráskor kialakul egy lelki tartalom,
Ami kifejezésre törekszik, hatalom.
Lelki tartalom és ritmusfajta,
Szervesen van összekapcsolódva.

A ritmus, már önmagában is kifejezi a lelki tartalom hovatartozását,
És mindenkor ragaszkodik életre hívójához, kifejezve odatartozását.
A lélek birodalmának a törvénye ez is, mutatva a végső odaadását.

Az irodalomban, mindig a lelki alap, a megindító után kell kutatnunk,
Minden ritmusformának a lelkünkben az alapja, az élményi indíttatásunk…
Az élmény nagysága dönti el, ahhoz milyen formák tartoznak, milyen a ritmusunk.

A lelki tartalom (élmény) versben való kifejezése,
Színben, hangulatban, értésben... ritmus a nagy segítsége.

Ütemek szabályos váltakozása, fokozza a ritmus szépségét,
A költészet, ezt még fokozza, ha versszakká növeli mennyiségét.
Minő változatosság lehet, ha fokozzuk a szimmetria elvét…

Ez esetben a ritmus már nem csak a sorban lesz uralkodó,
De átragad, és az egész versszakban ez lesz meghatározó.
A költészet, ezt még fokozza, ha szimmetrikus verssorokból
Összefűzött vers egészére átszármaztatja a ritmusból.

A költőnek a lelke diktálja a formát,
És az írt szövegbe beleírja ritmusát.
És bár igen gyakran tökéletlen a versben a ritmus,
Nyújtott és bőbeszédű részekkel, javítható mumus.

A vers talán nem romlik el a kevéssé botladozó ritmus miatt,
De így veszít a művészi hatásából, hiányzó feltétel miatt…
Sok költő persze vigyáz erre, javítgat a művészi hatás alatt.

De ha verset írsz, akkor vers legyen,
Ne ragadj le egy tördelt szövegen!
Mert az a fentiek miatt nem is vers,
És nem létezik olyan, hogy szabad vers!

Igazi verset írni, az, az igazi mesterség,
Ne hagyd eluralkodni, azt mi divatos kóklerség…
Hidd! Szépet, verset írni, nem olyan lehetetlenség.
*
Mi a versek kritériumait illeti,
Ritmus, ami verset elsőben, hirdeti…
*
Emellett a szótagszám tökéletes azonossága
A rímelő sorokban az állandósága…
*
Jó, ha változatosak a rímképletek,
És ha érzékletesek a szóképek!
*
Ezek mind hab a tortán,
Ritmus az első, írj ilyenformán.
*
Tördelt prózai szöveg, tehát nem lehet vers,
Mert mint leírtam, olyan nincsen, hogy prózavers.
Ne csúfold meg a mi szépséges magyar anyanyelvünket,
Írj már Te verset, és büszkeség feszíti majd mellünket.
Ne reformáld rossz felé a világot, írj, így dolgozz,
Poéta, ne szégyelld, vedd elő az eszed, gondolkozz…
*
Próbálj meg kemény
Lenni magaddal és írj.
Művészi szépség.
*
Örök-érvényű
Verset írni művészet.
Dolgoztasd agyad.
*
Tördelt prózát, csak
Mint regényt, le kell írni.
Adjál magadra!
*
Hogy akarsz költő
Lenni, ha nem is költesz?
Ritmustalanság…

Vecsés, 2015. november 20. – Kustra Ferenc József – amikor az emberek még beszélgettek egymással… [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]
A senrjú azonos a haikuval, de a természeti témán kívül, minden mást ebbe kell írni!

...

Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve európai stílusú haikuval és tankával)

A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…

Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.

Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.

Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.

Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.

Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.

A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.

A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…

A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.

Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…

Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.

Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.

Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…

Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.

Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.

Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.

Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.

Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…

Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc József – [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

Korán reggel, ázott,
Immár őszi úton sietünk dolgunkra.
Őszidő vágtat nyomunkba.
Csoszogás is hallatszik…
Egy fázós hajléktalan indul, kukázó útra.
Enne, keresgél… romlott múltba.
A vándormadarak sehol!
Itt már nem csivitelnek, nem tojnak, messzire repültek,
Tavaszra, új életbe érkeznek…

Vecsés, 2018. október 29. – Kustra Ferenc József – íródott; farkasfog versformában, amit én alkottam meg. 3 versszakból áll. Szótagszámok: 6-12-8 – 7-14-9 – 8-16-10 Rímképlet: xaaxbbxcc

...