Létkarmai hamar, ha mar, a karma kér,
húsvérb?l valóm értedé-e, aki érted él.
Testéb?l kilépet lélekként, szállok feléd,
így hamarabb ölel át, az örök szenvedély.

Ajkadra tapadva, utolértem önmagam,
dobbanó szív szavalja, minden szavam.
Boldog áldás szikrázótekintet, fényeden,
Permetegben szemt?l szemben, szerelem.

Alaptalan világpillérje remeg, hasztalan,
eggyé teremtve, nemlétez? a bizonytalan.
Bársonyként békésen vállamon megpihen,
hajfürtjeid selymét simítva biztonság, igen.

Egymagammal halni vágytak takart tagjaim,
lándzsába d?lnék kincsemért, megért a kín.
Magamba szívom b?röd illatát, a könny ered,
tisztán érezve tudva mit jelent, viszontszeret.

Szök?kútcsobbanásnál beteljesít hullt csillag,
kívánságtitkainak fényei, bennünk ragyognak.
Rózsaszínfelh?t-lenlebegésben szeszélytelen,
végtelened? id?tanúink s a sors velünk, jelen.

...

Mi volt a múltban ami már nincsen?
És mi lesz jobb a jöv?ben?
Nekem te vagy már az egyetlen kincsem,
És remélem így lesz ez örökre!
A múltban te voltál a szemem fénye,
Akire örökre vigyáznom kéne!
De nem tudok mert itt hagytál engem
Egyes egyedül a jöv?ben!
Majd én kereslek,
És megtalállak!
Hisz téged szeretlek,
Nem lehetek senki mással!
A múltban voltunk,
A jöv?ben leszünk!
Szerelmesek voltunk,
Szerelmesek leszünk!

...

Általad, miattad lettem boldoggá kedvesem,
Már nem is tudom hogyan, miként kezdjem levelem.
Bár teszem, pedig magamnál sem vagyok tán, - érzem,
Ámde nem is tudom, hiszen olyan boldog lettem,
Azt tudom, hogy boldogságérzetem mily szertelen.

Jó, amit leveledben leírtakkal okoztál,
A keser?ség helyzetéb?l kimozdítottál.
Felébredtem, érzékeltem a különös vágyat,
Sóvárogva vártam a hozzám írott szavakat.

Íróasztalom felé nyúltam, gépet kapcsoltam.
Nem titkolom, képzeteimben a Te személyed,
Szeretett drága lényed kavargott, csakis Téged,
Mint aki eszét vesztette, benne kerestelek.

Semmi sem érdekel, mindenben Téged sejtelek.
Mit ad Ég, mert akarhattad Te is, megleltelek.
Képzelheted sejtelmemet, hogy mit érezhettem,
Amikor megpillanthattam végre üzeneted.

Meghittség árasztotta el testemet, lelkemet,
Szívemet markolta az izgalom a rettenet.
Milyen hírt hallok t?led, tartalmát nem ismertem,
Amit szép kezed alkotott, megnyíltak el?ttem.

Boldoggá lettem általad, miattad életem,
De mennyire ugyan, ezt igazán hidd énnekem.
Megértelek, amiket írtál komolyan veszem,
Gondolhatod azt is, hogy komolyan veszlek Téged.

Amit írsz drága kincsem, hiszek én mindent neked,
Nincs is mit megbocsájtani, hiszen én értelek.
Újszülött édes Angyalom, édes kicsi szépem,
Elmondhatnám neked, hogy én mennyire szenvedek.

Álmok, kétségek, bennem vad viharokként dúlnak,
Mint a magyarázat nélküli széles fogalmak.
"Ez tenéked reménytelen, állj csak félre, ne tedd!"
Igen, - vet?dött fel bennem a fájó "gondolom".
"Amit hajszolsz - ifjúi vágy, - nem a te hajnalod!"

Budapest

...

Szívem dobog
Csak az boldog
Ezt én nem érzem
Csak remélem
Hogy megtalálom
Ki a párom
Aki nincsen
Hiszen a kincsem
A szeret? szívem
De kit szeressen egyedül
Ha nincs itt legbelül
Csak üres hely
Számodra.

...

Csüng?je voltam én Lucámnak
s ? rázott férfi s n? el?tt.
Fogyó kincsemül, én-mátkámnak,
nem leltem nagyobb szeret?t.
Megpattant, h?vös t?zhelyemhez,
tejecskén nevelt életemhez
nem leltem másik szenved?t.

Nagyon kell, most hát Isten óvja,
kis csorba bögréjét, szivem.
Majd féltvén két kezébe fogja,
hisz érte bánattal izen.
Jó volt és rossz volt ?: embernyi,
most nem jó s nem rossz, ám szeretni
ma is lehet még szelíden.

...

Te, ki szomorú lényegemmel
kezdett?l kezdve vagy rokon,
csókold, csókold, csókold meg t?zzel
az én csóktalan homlokom.

Látod, itt állok mindhiába,
kezem sóváran integet -
Mindenkit?l csak csókot kérek
és szórom, szórom, kincsemet.

De szeretet-csók nincs szivökben
és tovább mennek hidegen,
s mire kincsem már mind a multé,
minden ember-arc idegen.

Csak Te osztod a csókot mindig,
csak T?led van, ki lángra kap -
Te a természet ?s szerelme,
ujjongó-lelk?, drága Nap.

Bíbor tüzed itt megfehérül,
mint sz?zi, havas ormokon;
csak csókold, csókold, csókold tüzzel
az én csóktalan homlokom.

...