(Anaforás)
Hmm… ha nem függnék, uralkodó „összes” körülményemtől,
Még tán' jobb sorsom is lehetne -meg múltam- zsigerből.
Hmm… Születésemkor beborított egy nagy, matt fekete fátyol,
Még jobb is lehetett volna minden… ó, sorsom, mért elhagyol?
*
(Senrjú)
Nem is én döntök,
Körülményirányítás!
Sors, rég’ elhagyott…
*
Fekete fátyol
Megmaradt, csak az enyém!
Rég’ elhagyott sors…
*
Születésemkor
Borús égen, csillagok?
Elhagyott rég’… sors.

Pazar, ahogy meditálok, ezt tanácsolták nekem,
De nem használ, ez bizony ez, az én lehetetlenem.
A matt fekete fátylam, kitartóan kísért mindvégig,
Ez már marad! Születésem óra és most már a sírig…

(Anaforás, halmazrímes, belső rímes)
Kik kedvesek voltatok nekem, már mind régen elmentetek… végül,
Így aztán itt maradtam a fonton, ellenségek között, egyedül.
Kik kedvesek voltatok nekem, mind hiányoztok oly' végtelenül,
Így aztán majd megyek lélekúton… bizony elkerülhetetlenül.
*
Ó! Ha nem függnék
Mástól! Szeretet lengne…
Gonosz emberek!
*
Éjsötét fátyol,
Távoli erdőségbe…
Levélzizegés.
*
Adjatok éltet,
Fekete nélkül békét!
Csillagfény magány.
*
Szél dalolása,
Elrepítheti rossza?
Ez felnőtt mese…
*
Kihalt parkban rendszeresen meditálok,
Ez jó, mert ott idegen kutyákkal játszok…
Kihalt parkban, keresem elveszett életet,
Ez jó… mert ott érzem a sok bárgyú nézetet.

(Bokorrímes)
Van, hogy ott ér a sötét, holdvilágos este,
Én meg keresem a csillagokat, fűben heverve.
Hogyan tovább? Életrealitás, vággyal keverve…

Vecsés, 2015. május 5. – Kustra Ferenc József– tavaszi megújulás jegyében született gondolatok önéletrajzi írásként.

...

Az öregség kerítése…

Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad!
Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad.

Várfalamat egyben tartotta a gravitáció!
De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó?
Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe?
Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe?

Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak,
Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának?

Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek?
Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek.
Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek?

Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná?
Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná?
Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá?

Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt,
Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt.

Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül,
Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül…
Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül,
Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül…

Száz szónak is csak egy a vége,
Életemnek ideér... vége.
Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap,
Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap?

Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád…
Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád.

Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben.

...

(leoninus csokor)
Húsvét! Mint katona a fegyverrel, itt flangálok kölnivízzel…
Keresem melyik házba kopogjak be, ott kit locsoljak kölnivel le?
Van nálam kétféle kölni is, hátha kell korosztályos locsolkodás is.

Egy ház nagyon szimpatikusnak tűnt, de egy veszett kutya előtűnt!
Vigasztaltam, ne dühöngjön, meglocsolásra készülődjön…
Közben megláttam, hogy kan, locsolástól elálltam haladóan…

De, kinyílt az ajtó, kicammogott egy idősebb hölgy bottal… fixírozott kritikával.
Ha már megálltam, kérdeztem is, hogy lehetne itt locsolkodnom is?
Mondta, ide rajtam kívül senki nem jön. Kapu nyitva, kért menjek be… szinte esdeklőn.
Mondta még: a kutya futóláncon, menjek bátran, bár nem a legjobb barátom!
Hozzátette, reméli kedvelem a vendéglátást, sonkát, tojást, kolbászt, pálinkázást!
Merthogy így tanulta, ő mindig készül és öröm neki, hogy egy férfit láthat vendégül…

Egyből kaptam egy kupicát, kávét, mi lefőtt, s mondta, ha kérek a végére van befőtt.
Persze közben minőségi illattal meglocsoltam, no, meg áldott húsvétot kívántam!
Mondta míg sonkáztam, neki nincs senkije. Reméli igy jövőre is lesz valakije…
Elmenőben a kutyussal jól elbeszélgettem, de azért a közelébe se mentem…

Vecsés, 2023. április 7. – Kustra Ferenc József – íródott: egy fenomenális húsvéti locsolkodásról, leoninusban.

...

Visszajött a téli idő,
Borult az ég, ne, de minő
Dolog az, hogy tavasszal
Esik az eső, havasan.

Vártuk március idusát,
A nyíló tavasz hajnalát.
Biz’ a dátum megérkezett,
De a tavasz elkésett.

Unos már a télikabát,
A szép tavasz szebbik arcát,
Mint Messiást, úgy várjuk,
Karunkat vágyón kitárjuk.

Még fuj, a szél és hideg van,
Hallottam a Sztár rádióban.
Hideg, szeles lesz a húsvét,
A zord idő tarol ismét.

Pécsre megyünk kirándulni,
vagyis inkább háztűz nézni.
Vő jelöltem megszervezte,
Nem is tudtam, hogy ily’ beste.

No de nem baj, csak elmegyünk,
A piros OPEL elvisz bennünk.
Húsvét hétfőn felöltözünk,
Útközbe meg majd befűtünk.

Mit számít, milyen az idő,
Ez lesz az ideális miliő.
Bemutatkozni családoknak,
Kedvére tenni fiataloknak.

Én már várom, biztos jó lesz,
Bízok a fogadás is jó lesz.
Bizonysághoz eltöltjük e napot
És nyugtával dicsérjük a napot.

Budapest, 1997. március 27. – Kustra Ferenc József

...

(Bokorrímes)
Amilyen az ember, én is olyan vagyok.
Most még tél van, de a tavasz-szóra vágyok…
Hmm… igen az embert elárulják az álmok.
*
(Haiku)
Kikelet dereng,
Remény-fény újul… hajnal.
Csendes eső hull.
*
Virágtól ékes
Réten száguld az új szél.
Fodros felhőzet.
*
Virágos, tarka
Rét, ligettől bezárva.
Bogárzümmögés.
*
Majd figyelem én, hogy jön a tavasz, és legyen itt hosszant
És ha, már itt lesz a kikelet, lehet, semmi sem bosszant…
Ez a gondolatom is… hosszú várakozásban fogant.
*
(Senrjú)
Felhő, tele van
Nagyon, esőcseppekkel.
Az élet vize.
*
Szél, az új dallam
Hordozója… nyekereg.
Lanyhult levegő.
*
Friss szél érkezik,
Megújhodás szagával.
Liget is újul.
*
Huh… várom, hogy halljam a heves fűserkedés neszezését,
Jó lesz egyben látni a sok rügy, növekvő kiserkedését…
Tavasz! Várom, hogy gyere, mutasd meg a jó; kiterjedését.

Vecsés, 2018. január 11. – Kustra Ferenc József – Készült: Alloiostrofikus versformában.

...

Szomorkás tél előben búsan szitál az eső,
Csak lassan hullik... tudjuk, lesz ő még havas eső!

Most minden szürke, ködös, felhővel borított a táj
Hogy elmúlt meleg napfény, a színek… mindenkinek fáj.
A tél elő, még nyálkás, sűrű ködöt is kipipál,
Lassan csontvázak a fák, ez mi majd tájat, tipizál.

Az eső áztatta vastag avar immár nem zizzen,
A múlt őszi táj sokszínűsége benne már nincsen.
Lassan közeledni fog a sírmárvány hidege,
Ha nincs jó kabátunk, átölel… hideglelése.

Sírokat is belepi majd a hó, mécsest gyújtani nem lehet,
De addig halottak napján temetőben gyújtunk egyet-egyet.
Szeretteink ott laknak... hideg sírban így kapnak kis meleget.
Meglátogatjuk őket, mit otthagyunk… gondolatunk s szeretet.

Járhatunk bármerre, csinálhatunk bármit, de akit szerettünk
Nekünk hiányzik… jobb híján szeretettel őrzi őt a szívünk.
Kedves halottunk! Bízzunk, hogy föntről őrzi ő léptünk,
Ha ő már nincs velünk, legalább ennyi legyen nékünk.

Valaha éltek álmodoztak, cipelték… tán’ a keresztet,
De, hogy itt legyenek, erre nem adhatnak be keresetet.
Mi meg itt maradtunk, lehet egyedül,
De nem gondolunk rájuk szenvtelenül.

Temetőben, az ódon kovácsoltvas kapu nyikordul,
Jönnek mások is, megyünk be együtt… van ki családostul.
Legyünk kicsit együtt elhunytakkal, legalább lélekben,
Mi jövünk el hozzájuk… Ők már itt laknak a sírkertben.

Amerre nézünk, mindenfelé mécsesek tengere árad…
Múló idő a sírokra mohabársony terítőt ráad.

A szomorkás tél előben búsan szitál az eső.
Hidegben majd elvásunk, ha zúdul ránk havas eső!

Vecsés, 2013. október 22. - Kustra Ferenc József

...