Renga-láncvers, fél haiku-láncban…

Délidőben, oly’
Tüzes a búzatábla.
Nap, nem kíméli.
Lélegzik a táj.
Szénabálát cirógat
Nyári napsugár.
Est érkezése
Bíborfátylat tájra hint.
Nyáresti mámor.
Szárba szökött a
Búza, mező lengedez.
Nap, nem kíméli.
Fűszálon mosoly.
Meleg fuvallatot ér
Nyári napsugár.
Bíborszín fények
Bokrokon táncot ropnak.
Nyáresti mámor.
Kecsesen ring-ring
A sárgult búzakalász!
Nap, nem kíméli.
Gyümölcsöző lét.
Málnabokrokat csókol
Nyári napsugár.
Égalj vérvörös,
Alkony, pírjában úszik.
Nyáresti mámor.
Lengő kalászok
Lehúzzák már a szárat.
Nap, nem kíméli.
Alföld elterül.
Gémeskutat szomjaztat
Nyári napsugár.
Az alkonyon szem
Mereng, esti álmodás.
Nyáresti mámor.
Őzek udvarban,
Csak körbe-körbe mennek.
Nap, nem kíméli.
Mezőn pajkosság.
Huncut csikókat kerget
Nyári napsugár.
Esti fényben zöld
Gyíkok kövön napoznak.
Nyáresti mámor.
Szőke lett már a
Búzatábla. Őz kószál.
Nap, nem kíméli.
Pásztor fütyörész.
Mély barázdákat simít
Nyári napsugár.
Gerlék fürdenek
Itató langy vizében.
Nyáresti mámor.
Kecskebéka a
Faágon kuruttyolgat.
Nap, nem kíméli.
Puli fut messze.
Fekete bundát izzaszt
Nyári napsugár.
Langymeleg szellő
Mező illatát hozza.
Nyáresti mámor.
Tóban hullámok
Kergetik egymást… folyvást.
Nap, nem kíméli.
Békés nyáj legel.
Lágy csengettyűszót kísér
Nyári napsugár.
Frissen kaszált fű
Illata légben terjed.
Nyáresti mámor.
Csordogáló a
Csendes patak… tiszta-víz.
Nap, nem kíméli.
Madár csiripel.
Könnyű verebet röptet
Nyári napsugár.
Tó vize, alkony
Vörös fényét tükrözi.
Nyáresti mámor.
Színek és fények
Varázsa szétterül.
Nap, nem kíméli.
Méhek zümmögnek.
Virágzó nedvet éltet
Nyári napsugár.
Henye napsugár
Vibrál, tó sima tükrén.
Nyáresti mámor.
Uralkodó lett
A napfény, mind a tájon.
Nap, nem kíméli.
Hernyó változik.
Fürge lepkét táncoltat
Nyári napsugár.
Est fénye kigyúl
Ezüstszín, tájra borul
Nyáresti mámor.
Nagyon meleg van,
Ami mindent megérlel.
Nap, nem kíméli.
Nyugalom örök,
Csendes vidékre olvad…
Nyári napsugár.
Tó tükrén kúszik
Az ezüstös Holdsugár.
Nyáresti mámor.

Vecsés, 2018. júl. 22. - Mórahalom, 2018. aug. 8 – Szabadka, 2018. aug. 7.– Kustra Ferenc –36 darabos Renga-láncvers. A -Nap nem kíméli- végűeket én írtam, a -Nyári napsugár- végűeket Farkas Tekla. A -Nyáresti mámor- végűeket, Jurisin Szőke Margit.

...

Ez mind a poétáé…

Néma hangorkán az éjszakai végtelen csendben…
Még a szél sem jön be, így a függöny kicsit sem rebben.

Jókat írok, és jól használom föl a nagy papírlapom,
Majd ő lesz legközelebb a papírrepülő alapom?

Rájöttem, hogy írás közben mi is az állandó, apró kattogás!
Életvonatommal a sin összeillesztéseken zakatolás…
Az étkezőkocsiban sem vagyok nyugodt, itt tovább is írnom kell,
De az állandó kattogás magába szív, monotonságba visz el.

Félretolnám én jövő öregkort, de csak írásban lehet,
Szabadságot kivívni is, aktív tevékenységgel lehet.
A poétának kicsit hallgatni kell a néma hangorkánt,
Legyőzni, kik kardot rántottak, befogni halász kormoránt!

A poéta, a néma hangorkánban is csak harcol, írja igazát,
De a szeretet vezérli, míg csak leírja az ég minden csillagát.
Ha megírja az igaz hazaszeretetet, fölveszi a kokárdát,
Kimegy az utcára és harccal őrzi meg a mi hazánk szabadságát!

A szél mindig aranyos volt, állandóan belém karolt,
Árnyékom csak jött velem, sokszor bíz’ velem harcolt.

Már tudom, hogy a kard lassan kíméletlenül elrozsdásodik,
De, a versben, a néma hangorkánban, szép gondolat sokasodik…

Vecsés, 2011. április 1. -Kustra Ferenc József

...

Poéta a lövészárokban…

Hómezők fény-káváját nézegetem kint az őrségben,
Szeretnék még majd, létet beteljesíteni egészben…
Így éjfél után már, könnyen veszek mindent… legényesen!

Csizmám ócska bélése rég elkopott,
Annyit sem ér már, mint egy ingyen kokott!
Eszembe jutott, hogy otthon írtam én verseket,
Egy nagyobb kockás füzetbe, régebben tele lett…

Precíz, német géppisztolyomat közben megnézem,
Harmincegy fok itt a mínusz, lehet, hogy most végem?
Ha orosz támad, reggelre már fagyott a létem.

Hiába van nagyszerű fegyverem,
Itt minden, olyan, mint a jégverem,
Befagyott, töltényt ki nem lőhetem…

Bárhogy éltem, vagy álltam, itt vagyok, rosszkor voltam rossz helyen,
Ilyen szép hómezőt, sohse láttam, szemben a Don-kehelyben…

Az időm, bűvös álmokkal megveszteget,
Ígéri, látok én még sötét fényeket...
Hó, reggelig, majd nem vakít el legyeket…

Itt az egész század arcán gyűlnek a mosolytalan szarkalábak,
Ha erősek lennénk, szabadulásból nekimennénk a muszkának…
De lángol itt minden, lángol a hó, életünket adjuk… hazának?

Itt a háborúban, vége mindennek? Már nem lövünk ki golyókat?
Itt, őrségben, olyan nagy a hideg, nem gyúrhatok én hógolyókat…
Valaki még beállna közénk, harcban énekelhetné nótánkat.

Hát… miért érzem úgy, hogy az életem a végét járja?
Idehoztak mindenkit, bele, robbanó-pusztulásba.
Nem szeretném, ha a családom szemfedő alatt látna…

A hideg idő vasmarokkal mar az arcunkba,
Innen, már nem sokan megyünk vissza a hazánkba!
Majd lefagy a lábam, dúdolgatok, lövészárok szélén élek…
Most itt én vagyok, így mindenki helyett, nagyon rettegve félek.

Szarkaláb árkát, kitöltötte a lélegzet-pára, ahogy odafagyott,
Szemöldökömről, a lógó jégcsapok vége már régen arcomba csapott…

Ha gyújtógránáttal lőnek minket, akkor lángol a hó, a mindenség is,
Piciny lelkem nagyon törékeny, halkan imádkozok, segít talán mégis…
Én is lőttem már az oroszokra, feloldozás nincs, további lét… fétis!

Itt a hóban és kemény fagyban
Benne a jég-lövészárokban,
Senki nem vagyok én már, vagy ha mégis,
Félrenéz mindenki, köztük még én is!

Akár innen is hazasétálnék, ha lehetne,
Közben meg valami vers juthatna az eszembe…
Otthon nyitnék verseknek, egy új kockás füzetet,
Sorokban írnám bele új gondolatmenetet.

Már annyira kihűltem, hogy magamon nevetve, vitustáncot járok,
A meleg mocsári vizet élvezve, álmomban többször is ott járok…
Látom, közelednek fehér-álcaruhás alakok,
Majd’ marokra fogom a fegyverem és odacsapok…

Toporogva táncolok tovább, mert a hideg ömlik rám a sztyeppéről,
Álom mocsaram is lángol, ahogy lőnek rám, rejtőzve, fehérségből.
Nem értem, miért nem találnak el, tán' emberbaráti kíméletből?

Lehet, hogy tudják, otthon én poéta vagyok?
Itt is, de, a lelkem-szívemben megszakadok…
Úgysem jó a fegyverem, itt már nem harcolok…

Előre tolt állásban csonttá fagyva, teljesen egyedül vagyok,
Mint mondtam, nem jó már a fegyverem, befagyott, már nem harcolhatok...
Még élek a hó hátán, de, lehet, hogy reggelre fagy-szobor vagyok?

Már nehéz ágyúk is lőnek, lángol a hó és hátul a fedezék,
Most vagyok rossz időben, rossz helyen, nagyon is peches ember levék…

Madárcsicsergést én már nem fogok hallani,
Kockás-füzetembe, ki fog verset faragni?
Itt nem maradhatok, a hideg annyira fáj,
Jó lenne, ha még egyszer, nem lángolna a táj.
Fiatal, poétalelkem... orosz mennybe száll?
Én nem jöttem, hoztak! A halál, engem kaszál?

*

Nézem az álcaruhásokat és mennek visszafelé,
A lelkem már tudja? Már ujjong, helyét szinte nem lelé.
Ha nem váltanak le, itt megfagyok, vagy tán' még írhatok?
Lehet, hogy megmentenek engem, a háborús angyalok?

Toporgok folyvást, fázón, lehunyott szemmel,
Világra gondolok, nagy-nagy szeretettel,
Vár otthon a családom, talán még majd, megölelhetem őket?
Én már gondolatban ölelem angyalokat, mint megmentőket!

Imát is mormolok az éjkirálynő felé,
Már csend van, minek a zaja helyét nem lelé.
Hold csak nézve bámul és süt le ránk,
Tán’ sajnálja, hogy vékony a ruhánk.
Lelkem szinte már násztáncot jár,
Lehet, leszek öreg is, immár…

A jéghideg nyugalmam csendje átjárja a poétalelkem,
Már nem a szomorúság, a remény, ami veszettül dúl bennem.
A saját kis-csillagom kialvóban lévő fénye,
Jó erősen belemar, az égnek vaksötétjébe…

Vecsés, 2016. szeptember 11. – Kustra Ferenc József – íródott: történelmi visszaemlékezésként és az ottveszett katonáinkra!

...

Tavasz és szerelem, a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Rózsaszirmokkal
Teleszórt ágy hívogat.
Szerelmi mámor.
Férfiak, van rózsátok?
Gondozzátok, óvjátok!
*
Lebeg langymeleg
Légóceán. Átölel.
Hűség reménye.
Gyönyörű, akár a Nő,
Lesz kertedben, királynő.
*
Szenvedély nyílik?
Lélekben, dalol a kéj.
Elvarázsoltság.
Amíg zsenge fiatal,
Vonz, csábít illatával.
*
A fák és bokrok
Zöldeknek, szellő derűs.
Patak csörgedez.
Embert, Napot elbájol,
Téged levesz lábadról.
*
Tarka réten már,
Lepkék szállnak, játszanak.
Boldogságlátvány.
Minden reggel és este
Szeretettel bánj vele.
*
Érzelemvetés
Ideje dívik, már most.
Szerelem is új!
Öntözgesd, őrizd féltve,
Lenyűgöz szépségével.
*
Kertbe a jó idő,
A hajnallal lopódzott.
Rózsa, virágzik.
Csodás rózsává válik,
Büszkeséged lesz váltig.
*
Gyümölcsfa éled,
Dús cseresznyefa virág.
Nap is rávirít.
Ha el nem hanyagolod,
Új rügy lesz ajándékod.
*
Remeteségnek
Vége, lét nem hallódik.
Felhő megáll? néz?
Ne hagyd, hogy gaz belepje,
Erejét tönkre tegye.
*
Csodaszép élet.
Egész világ szerelem.
Természet virul.
Szétszórtságod torolja,
Tövissel kezed szúrja.
*
Mocsár kiszárad,
Éltető fél, újra él.
Boldogságfolyam.
Varázsa vonzza lelked,
Leld meg benne örömed.
*
Lágy fuvallatok
Hozzák a megújulást.
Szerelem szellő.
Időd jusson rá mindig,
Veled marad mindvégig.

Vecsés, 2017. március 10. - Szabadka, 2017. március 9-én - Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a tanka verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: Vigyázz a ?rózsádra?!

...

A tavaszvárást, TANQ –ban írta meg a szerzőpáros

Hajnali fénysugár,
Ablakomon bekandikál.
Derűs nap ránk virrad.
Volt… micsoda ravasz tavasz!
Hír volt: hegyekben még havaz!
*
Meztelen ágakon
Napsugár rügyet csalogat.
Csodaszép kikelet!
Pedig most volt, kemény telünk,
Hogy vége, örömélményünk!
*
Zöldbe borult határ,
Zsenge búzát szellő ringat.
Éneklő madarak.
Lassan túl vagyunk tavaszon,
Már nem csúszkálunk havakon.
*
Nem kék, mégis tenger,
Búzatábla határtalan.
Ölelkezzünk benne!
Lassan tavasz is elmúlik,
Idő is előbbre csúszik!
*
Tarka-barka mező
Szivárványszínbe pompázik.
Csupa gyönyörűség.
Mezőn, virágok kinyíltak,
Fű is vastag, ülni hívnak!
*
Sokszínű lepkeraj,
Hűs harmatcseppen felfrissül.
Tovatűnő szépség.
Hajnali harmatcseppek már
Nincsenek, mentes a határ.
*
Szorgalmas méhecskék,
Zümmögve nektárt gyűjtenek.
Méz csordul ajkakon!
Légben a lepkék játszanak,
Méhek, már nagyon dolgoznak.
*
Fácántyúk s kakasok
Szaporáznak zöld legelőn.
Készül a viadal.
Állatvilág szaporodik,
A jövőben gondolkozik!
*
Szárnyaló fecskepár
Fényes tolla csillog-villog,
Nap fénye tündököl.
Megjöttek a vándoraink,
Utazó hazafijaink!
*
Villás farkú fecskék
Eresz alatt csicseregnek.
Készítik a fészket.
Nyárelőre új lakosztály
Kell… nem alkalmatlan hodály.
*
Virágzó gyümölcsfák,
Virágfürtök, hófehérek.
Menyasszonykoszorú.
Magyar fa nyílik már, akác!
Gyalogakác és gömbakác.
*
Sárga korong hinti
Gyógyító, éltető fényét.
Ébredj univerzum!
Napmeleg, lassan már nyári.
Nap, sárga sugarát hinti!

Szabadka, 2017. március 13. – Jurisin (Szőke) Margit – Vecsés, 2017. március 21. - Kustra Ferenc József - A HIAQ –kat szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit írta, alá a verset, én. A versrész címe: „Nyárelő idején”!

...

Egy udvar estjéről tanka csokrot írt a szerzőpáros

Az esti csend gyors
Lámpaoltásba fogott.
Horkolás zaja.
Zaj töri meg a csendet,
A szél valamit lenget.
*
Kutyaól zajos,
Ugatás helyett horkol.
Cica, arra néz.
Kutyák riadót zengnek,
Macskák vadászni mennek.
*
A lábasjószág
Sötétedéskor elült.
Be vannak zárva.
Ülőn kakas szundikál,
Tyúk a fészkén bóbiskál.
*
Lovak szántottak.
Hallik szénahersegés.
Majd lefekszenek…
Lovak ettek s pihennek,
Mély álomba süllyednek.
*
Halk surrogással
Repülnek denevérek.
Sötétben is lát.
Denevérek éhesek,
Áldozatot szemelnek.
*
Távoli, gyenge
Neszezés… Ég, dörgést kezd.
Szél már feltámadt!
Sötét égbolt, csillag tűnt.
Viharjelzés meg nem szűnt.

Vecsés, 2017. június 17. – Szabadka, 2017. június 19. – Kustra Ferenc József – A haikukat én írtam, alá a verset szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit, a versrész címe: „Ki aludni, ki vadászni megy...”!

...