Komoran támad az ősz, metszőek a színek.
Jő majd még a tél is, de a szánkó még minek?
Ősz jő és átveszi a totális hatalmat,
Átszínezi a bokrot, leveleket, fákat…

Ha leesik egy levél, az, az utolsó levéltánc…
Ha sok esik le egymás után, az már a füzértánc,
Mert a nagy hidegben majd, fáznak és lehullnak
Hideggel vívott végső harcban elhulltatnak.

A szél is kíméletlenül, folyvást fújja őket,
Szegény levélkék már nem éreznek örömöket,
Őket a nyár már nem élteti,
Földet mindannyiuk eléri.

A fakóró magára marad, egyedül didereg,
Kopaszon, sikoltva, mert nincsen már levél egyveleg.
A sároskás úton felfröccsen a zivatar.
Kihűlt, oly’ hideg sáros lé koszos… betakar.

Már csak röpke sóhajtás a nyár.
Táncos belépésre az ősz vár…
Már hajnali ködben ébredve kel a lélek,
Aranyló, őszi levél halom… ez már tények.

Még a szél rezegtetett levelek néznek merengőn,
Hogy majd mikor, hogyan érnek földet, együtt, kerengőn.
Mindezen azért ne csüggedjünk, az ősz színesen szép,
Mi meg csak ámulva nézzük olyan, mint egy álomkép.

A színesen pirosló, viharos ősz mosolyában
Sóhajtás lesz a szóból, én pihenek nyoszolyában.
A nyár még küzd, birkózik, nem adja egykönnyen magát
Hűvös őszi uralommal, nem veszejti önmagát…

Én még lefekszek a földre őszies ég alatt…
Nyoszolyám; lehullott levelek… derekam alatt.

Vecsés, 2012. november 5. - Kustra Ferenc József

...

(3 soros-zárttükrös)
Szemedben látszik, az emlékes egynyári-volt szín kavalkád,
Álmaim elhallnak az időben, a perceken… hallhatnád…
Szemedben látszik, az emlékes egynyári-volt szín kavalkád.
*
(Senrjon)
Támadnak a viharok,
Mint egy szabad… ó, ménlovagok.
Idő komorul!
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Szemedben látszik már az egy őszi lesz… színkavalkád,
Álmaim élednek időben, percenként… láthatnád…
Szemedben látszik már az egy őszi lesz… színkavalkád.

Szép, színes melankóliás levelek, csoportosan hullanak,
Belőlük, ha összejönnek, avar szőnyegek kialakulnak…
Szép, színes melankóliás levelek, csoportosan hullanak.
*
(Senrjon trió)
Megjött a legújabb ősz,
Beköszöntött, látszik a parton…
Volt már szüret is!
*
Megjött a legújabb ősz,
Beköszöntött őszülő parton.
Balcsinál vagyunk.
*
Megjött a legújabb ősz,
Beköszöntött, a víz is hideg.
Fürdés hiánya.
*
(HIAQ trió)
Marasztalnánk nyarat,
De nem lehet, őt már űzik!
Őszi színek vannak…

Parton, sártocsogók
Lesznek. Cipőt beszippantja.
Lábmosás itt helyben.

Parton már nincsenek
Gólyák. Nagyon messze járnak…
Békák árvák lettek.
*
Borzongó hajnalok lesznek a táj uralkodói,
Újféle jó nektár-zamat lesz, majd a borokban is!
Gyümölcsöket le kell szedni, mert nagy esőben gyorsan rothadnak,
Gyümölcsöket, egészségeset eltenni legjobb, ha aszalnak!
Szép, színes, de mentálisan beteg levelek, csoportosan hullanak,
Nap lézengve szambázik lekopaszodott ágak közt. Friss szél fuvalmak.
*
(Septolet)
Víz felől fúj ősz,
Még nősz,
Hátra dőlsz?
Képzelődsz…
Eltűnődsz?

Sáros hajnalok…
Színkavalkádos szemgolyók…

Vecsés, 2022. március 25. – Kustra Ferenc József – íródott; az évszakváltozásról alloiostrofikus versformában.

...

A szomszédban fölütötte a fejét a -vészjósló, veszélyes- háborús világhelyzet…

(leoninus csokor)
Az univerzum pókhálóján élsz még… és hidd, hogy ez nem semmiség!
Tapasztalni lehet, hogy a lét viharos hullámot vet, évszázadnyit, eleget…
Emberiségnek tán’ elvész végleg a nyugalom, arcok meg csak sírnak félvakon.
A művelt világ, jóra nem éhes, de a tettei és a cselekedetei… véres!

Már vagy száz éve bizonyított, hogy embernek, ember a farkasa… írott, bemutatott.
A pénz lassan átveszi az Isten szerepét végleg… világ-vezetők meg, mint sok részeg...
Emberekre, kik adóznak, úgy néznek, hogy ez a féreg… embert kiirtják biz’ végleg.
A marhái pénzen ülnek és hiszik, ők megússzák… hiszik, de magukat meg nem húzzák!
Ezek az ív-állatságok majd’ mindenkit elsodornak! De atombunkerek sem óvnak…

Tudjátok meg, ha van… igaz az átok, mit még messziről sem szívesen láttok…
Mostanában nem is egy darab a fekete sereg… a dobpergés, már közel pereg.
Juj, most aztán mindenki érdekelt lett, küldik a vasvillákat… kihegyezetteket.
A héják terror repüléssel riogatják békegalambot, köpnek ki szókat… halmot.
Az elmúlt, kocsit hosszabb gyilkos-évszázad, lehet még akár kétszázad…
Volt itt már egyszer egy százéves háború… de végül százharminc évig tartott… mint a bú!

Ember, okos telefon, űrhajózás, még vannak imák… És velünk, kik nekik páriák?
Mi sem számít, csak halhatatlan pénz, világuralom, atombomba meg? Ők sem ússzák meg!
*

(serjú duó, félhaiku láncban)
Én már megírtam
Ember pusztítja magát.
Nem lesz őskor sem!

Éjsűrű a köd,
Emberiség nem látja…
Nem lesz őskor sem!
*

(senrjon duó)
Én már megírtam, ember
Háromszáz év alatt kipusztul!
Föld… kihalt bolygó!

Megírtam… de, tévedtem!
Atom-ködbe borul a világ!
Tíz percre… halál!
*

(Tíz szavas csokor)
Mi kicsik vagyunk, de szeretjük hazánkat!
Mi látni akarjuk… fákat!

Ezért a nagyok minket üldöznek,
Mert nem a halottakra... fegyvereknek.

Kárpátaljáról már úgyis bőven halnak meg magyarok!
Nem-vagyunk eldobható anyagok!

Feketeseregek üvöltenek!
Magukat hergelve bizony közelednek...
Vége is lesz… vérünknek?

Vecsés, 2023. április 16. – Kustra Ferenc József - íródott a világ, az emberiség jelen történelmi és nagy katasztrófát-jelző helyzetéről. ’Nyugaton a helyzet változatlan’.

...

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Úgy látom, már vége lett a nyári viharoknak,
Úgy látom, hogy lesznek ősziek, majd szemet szúrnak…
Úgy látom, már vége lett a nyári viharoknak.
*
(3 soros-zárttükrös)
Az általam nem szeretett villámok is elmentek a téliszállásra,
És hogy miért, a téliszálláson várnak nagyon, tavaszig... jó válaszra…
Az általam nem szeretett villámok is elmentek a téliszállásra.
*

(Senrjú csokor félhaiku-láncban)
Földben szunnyad már
Őszi mélyszántás… vetés.
Remény tavaszban.
*
Erdőnek fái
Már nem félnek villámtól.
Remény tavaszban.
*
Erdő reménye
Megtöretten faágon.
Remény tavaszban.
*
Nap sugárzása
Már egy fénnyé szelídül.
Remény tavaszban.
*
Átderengő köd
Másvilág-tájat mutat.
Remény tavaszban.
*
Tájon, már a köd
Cirkál, mint hadihajó.
Remény tavaszban.
*

(anaforás, 10 szavasok - trió)
Hmm… a természet is próbál békében élni.
Nem tud télről?
*
Hmm… a természetnek is kellene nagyobb megnyugvás.
Nem tud télről?
*
Hmm… a természetnek is elege van már?
Nem tud télről?
*
(15 szavas-6 sorban)
Késő ősszel
áthat
Lélek megbocsátás?
Késő ősszel készülünk
A téli álomra, de
Állítólag… nem jár.
*

(Eredeti stílusú haiku csokor)
Tó vízén csillan
Napsugár, de már hűvös.
Hullám borzolás.
*
Gyepen levelek,
Szél meg csak játszik velük.
Ég, vakító kék!
*
Csendesen oson
Hűvös, hideg hozó szél.
Rossz idők járnak.
*
Mormogó széllel
Veszekszenek kabátok.
Kutyaszőr borzolt.
*
Sátáni kacaj
A viharos szél hangja.
Magába dühöng.
*
Tántorgó vihar,
Tán’ nem tudja, mit akar.
Átcsap, szélcsendbe…
*

(Senrjon csokor, fél haiku-láncos versformában)
Úgy van, ellenségeink
Lélek-téliszállásra mennek.
Én ezt nem hiszem…
*
Tán’ tavaszra felednek,
És együtt várjuk majd pirkadást.
Én ezt nem hiszem…
*
Közben tél mindenkinek
Meleg, oly' szép jégvirágokkal.
Én ezt nem hiszem…

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, dupla belsőrímes, önrímes)
Sok öreg menekül el a tél elől ezekben az időben,
Sok öreg menekül el az élettől... neki lejárt időben…
Sok öreg menekül el a tél elől ezekben az időben.

Vecsés, 2021. október 23. – október 26. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában az őszvégről és az életvégről…

...

Képzeletem….

Nézem, rám tört éjszaka megtöri a képzeletem alkonyát
Sötétben, most mi sem oldja fel... sötétben a végtelen határt.
Éjszaka is mindenki tovább vívja –állandón- saját harcát,
Az élet, mint sors alakítja a felettünk lévő hatalmát.

Csak ücsörgők a kertem padján, bámulok bármerre,
De nem látok semmit ebben a sötétben, semerre…
Vaksötét, mint óriáskígyó, ölel tekeregve.

Még kora délután itten torz lelkű, nagy és veszélyes vihar volt,
Mit lehetett vad, elszabadult dühéből eszetlenül kisrófolt.
A holnapra várt hangulatok, még távoliak emberi létben,
Holnap majd csak emlékszünk, visszagondolunk, mi volt itten ma délben.

A pad, amin ülök, már megszáradt, a levegő meg olyan frisses,
Így csak ücsörgők egyedül, meditálok, közben éj, oly’ légies.
Gondolataim kavarognak, tolongnak, végül mind csillagdíszes.

Felhőket nem látok, sok-sok csillag villódzik, meg úgy hunyorog rám,
Szólnék közben, mostan bárkihez, de nincs itt senki, sem az én babám.
Stráfkocsi megy az úton, megzavarja csendem, zörög a makadám.

A sötét-zörgésben, bennem -lassacskán- minden feledésbe merül,
Fáradok, a lecsukódó tekintetem az ég felé szenderül.
Csillag csapat, feketésbe borul, tudatom semmibe penderül…

Elgondolkozok, hogy melyik csillagban melyik ősöm lakhat…
Sötétben ő sem lát, ha néz, engem sötétben nem pillanthat…
Szívesen beszélnék egy jót velük, mert bennük van a múlt és jövő,
És a nagy tudásuk elvesztésével, mi itt mitől leszünk dicső?
Nekem nem tetszik, hogy a sok bunkók mindent modernizálnak, mert ilyen nincs,
A régit primitívek átalakítják, mi marhaság, hogy ez lesz a kincs…

Halványan rám pislognak a csillagok,
Felhők már elmentek, a nagy vándorok…
Vihar zaja is elült már a távolban is,
Így már éledezik a még álmos remény is.

Most kellene egy jó kis vitapartner, kivel a témát jól kivesézhetnénk,
És talán együtt és egyetértve, a biztos eredőre pontot tehetnénk…
A világ ennek persze nem-igen kedvez, most is csak sötétségbe mehetnénk…

Nem kell azért tán’ feladni, legalább mi ne tegyük!
Volt délután is vihar és nagyon ki is tolt velünk,
De lesz holnap újra reggel
És majd ébredünk reménnyel.

Vecsés, 2015. június 30. – Kustra Ferenc József

...

Képzeletem…

A nagy-hegynyi sötétség ölén, mélázva, konyult fűben feküdtem,
Elgondolkoztam, életemen, sorsomon, mily’ a nyugdíjas létem.
Elnehezült szívem, mire végig zongoráztam rongyos életem.

A szépséges, bársonyfekete, lágyan ringó sötétség,
Nem segített, hogy könnyebb legyen az elviselhetőség…
Mert bizony szép kor a hatvanhét, és ez a számszerűség.

Az áthatolhatatlan sötétet a csillag-sziporka mutatja,
Mert én belül tudom, hogy megy tovább, nem áll meg, óra mutatója.
Minden elmúlik, de a jövő perce, az előző folytatója.

A sötétben nincsen korkép, vad gondolataim úgy cikáznak,
De nem durván, nem fájók, Inkább szabadon magukban cicáznak.
Ez a korlátlan korlát-nélküli sötét, mit sokan imádnak.

Sötét hőségben hallgatnak, a fű, a bokor és a fák,
Ebben a vakságban nem látom, hol vannak broméliák.
De magamról mindent tudok, gáncsolnak a száraz csutkák.

Érdekes az éjszakai világ a meglevő tényekkel,
Még akkor is, ha magadévá teszed a vad éjt, lélekkel.
Ha gondolkozol, ha odatartozol, ha visz jó érvekkel.

Most nem vagyok sugárzó napfényben,
Csak leledzem az éber éj-kéjben,
Úszok a vaksötét semmiségben.

Igyekeztem, mindenképpen maradásra bírni a napfényt…
Nem akartam éjsötétben élni saját szívben, ön-rabként…
De élet csapdákkal teli, idő meg csak halad, óraként…

A vaksötét, csendben zümmögteti a sötétséget,
Ebbe, mint lovat befogja a világmindenséget.
Én meg részt veszek benne, élvezem e semmiséget.

Talán a sötétben, unos-untalan rovod az utadat,
Közben lehet, hogy sokszor sírás fojtogatja a torkodat,
Te meg elhagynád a sötétben, de nem lehet… a gondodat.

Lehetsz Te igazságos, életerős, vagy életharcos,
Ha nincsen jó kövesút! Amin mész pocsolyás, buktatós,
És ezeket nem biztos, hogy legyőződ… lelked magasztos?

A fénytelen csillag-fények, millió-számra égnek
És nekem azt sugallják, hogy nem lesz vége az éjnek,
De én tudom, a reggel véget vet a vaksötétnek…

A szénfekete éjtenger, teljesen belepte eget,
Fájó gondolataim nem is fogják fel a fény-szelet.
Reggel majd jobb lesz, ha a Nap egy délibábot feléget.

A fekete düh tüze is fellobbanhatna bennem,
Mert az életem is éj-fekete, dühítő nekem…
És mégis várom a fényt, fogam erre nagyon fenem…

Reggeli napsütés arany-viharában eltűnik majd fekete éj
És az aranyárban messzi elúszik a sötét-éj, mi már úgysem mély.
A napfény tűző, elhatalmasodó hullámai… maga a fény-kéj.

A természet lágy ölén, harmóniában csillagfényes éggel, világgal,
A diszharmóniától eltávolodunk, begyűjtött égi sugárzással,
És az élet megy tovább szépen, idő is megy időleges megnyugvással.

Vecsés, 2015. június 28. – Kustra Ferenc József

...